Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Darth Zed

0 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Martin Scorsese a maga módján még nem túl hosszú filmtörténelem egyik legnagyobb, és legfontosabb alakja. Még be nem fejezett életművében kalandozva lépten-nyomon nagyobbnál nagyobb klasszikusokba, meghatározóbbnál meghatározóbb mesterművekbe botlunk. Régebbi filmjeit szinte…..
Darth Zed 2013.12.28 23:14:11
Udv!

Hasonlóan vélekedtem én is ma a mozi után, ugyanakkor nem tudtam 10 pontra értékelni és a "legjobb Scorsese" filmnek kinevezni, mégpedig pontosan amiatt, amit említettél: Casino (és a Nagymenok).
Ugyanis lényegében pontosan ugyan azt a filmet kaptuk meg ISMÉT a mestertol mint amit az említett elozo két mestermuben kaptunk évekkel ezelott.

Scorsese onmagától lopott ha ugy tetszik, biztosra ment és eladta nekunk ujra totálisan ugyan azt a sikeres filmet csak más szereplokkel és kicsit megváltoztatott korítéssel. És emiatt nem tudom ezt a filmet az egekbe magasztalni. Megtehetném, ha a Casino és a Nagymenok nem létezne. Ha ez a film a másik ketto elott készul el, akkor most ez lenne AZ A 10 pontos Scorsese film, amire mindenki emlékszik és számtalan felejthetetlen jelenetet idézunk belole fel az évek során (nem beszélve a sok újranézésrol). Ettol fuggetlenul onmagában értékelve tényleg brilliáns, maximálisan szórakoztató alkotás, de ott van az a "DE". :)

Viszont amit DiCapriorol írtál az tényleg egy az egyben úgy van, ez a ficko ezzel a filmmel élete legjobbját hozta, ha nem szerepelne mostantól semmi másban, akkor is teljes lenne az életmu és a világ LEGJOBB színészeként emlékeznénk rá. Remélem azért elkényeztet még minket pár hasonló alakítással, egyelore úgy néz ki nem tud hibázni.

Ja, és én is kiemelném a film humor faktorát. Néha már-már kételkedtem abban hogy Scorsese a rendezo, Rá annyira nem jellemzoen fergetegesen vicces jeleneteket kaptunk, hogy ihajj :)
A lépcsos/Lambo-s jelenetsor már-már Rowan Atkinson-i szint :)))
Buddy cop filmeknek nevezzük az akciófilmek azon ágát, mely a két főszereplő viszonyáról is szól. Mint maga a műfaj neve is mutatja, ezek a sztorik általában két teljesen eltérő zsaru sztoriját mutatja be, akik ugyan nem kedvelik egymást, ám valamiért össze kell dolgozniuk és végül országos…..
A Google új telefonja körüli pletykaáradat már szinte a régi iPhone-os időket idézi fel, minden napra van pár hivatalos/nem hivatalos pletyka. A mai nap nagy híre, hogy a telefonból elvileg fehér modell is lesz. A pletyka abból a szempontból tűnik valószínűtlennek, hogy a…..
Szivárognak már pletykák a Nokia táján is, nemrég az új Lumia Tabletről láthattunk fotót, most pedig egy egészen érdekes feltételezés vetette fel a fejét. Eszerint a Nokia holnap bemutat egy szuperkicsi mp3 lejátszót is, NFC/Bluetooth párosítással, micro-USB-vel, kevés funkció…..
..
Személyes véleményem Apple-fanként hónapokon keresztül az volt, hogy mióta elhunyt Steve Jobs, azóta kiveszett minden egyediség az Apple-ből, a továbbiakban képtelenek lesznek úgy igazán odavágni a piacnak. Ezt bizonyította az új iPhone-ok bevezetése, amelyek gyakorlatilag…..
Megérkezett a Végjáték teljes előzetese, amely tele van sok-sok speciális effektussal és jövendőmondással, és a regénnyel ellentétben szemlátomást magára az akcióra koncentrál majd, nem pedig az arra való felkészülésre.  ..
Darth Zed 2013.08.07 14:41:51
Ez a poszt hasznos lehet, ha erre jársz és munkát akarsz vállalni. Sok felesleges körtől (szívástól) óv meg. Figyelj tehát. Amikor idejön az ember fia/lánya, hamar szembesül azzal, hogy az angol nyelvtudás mellé kell lakás, és a szentháromság másik két része, az NI szám…..
A csapda Snitch2013 Dwayne The Rock Johnson az élő példa arra, hogy létezik a sztárkultusz. A tesztoszterontól duzzadt izmú színész az évek alatt szépen A kategóriás színésszé vagy mivé nőtte ki magát. Ma már senki sem lepődik meg, ha Rock egy akciófilmben üti az ellent,…..
Nos, hét ez a nap is elérkezett, hogy ezt roppant elmés viccet sikerült elsütnöm, megígérem, cserébe egy hétig kenyéren és vízen fogok böjtölni, bár úgy sem tartom be. Na de miről is van szó? Lényegében nem újdonság, mert ez eddig is egy lehetőség volt a Windows 8…..
- SPOILERMENTES - Kripton pusztulásra ítéltetett. Mielőtt a bolygó összeomlana, Jor-el (Russell Crowe), a kriptoniak vezető tudósa újszülött fiát egy űrhajó fedélzetén a Földre küldi abban a reményben, hogy a földlakók befogadják őt. A fiú egy titkot is magával visz, melyre…..
Darth Zed 2013.06.13 18:11:41
Geekblog Dredd (2012) 2012.12.23 09:21:21
Szar úgy kritikát írni az általam évek óta legjobban várt filmről, hogy előre tudom, a kritikai, nézői és rajongói sikerek ellenére is csúfos anyagi bukás lett a vége, ezért annak folytatására kisebb az esély, mint hogy Dredd bíró smici sapkára cserélje a bepállott…..
Filmdroid TOP 10 időutazós filmek 2012.09.29 15:28:33
Az időutazás régóta nagyon népszerű téma mind az irodalomban, mind a filmművészetben. Az első utalás időutazásra a Memoirs of the Twentieth Century című műben volt 1700-ban. Az első film, mely a témában készült, Az időgép című. A téma napjainkban is népszerű, rengeteg…..
Filmdroid Stolen előzetes 2012.08.20 15:38:26
Nicolas Cage mindent megtesz, hogy karrierje mélypontra jusson. A Stolen forgatókönyvét David Guggenheim vetette papírra, aki mostanság eléggé felkapott, a Védhetetlen (Safe House) mellett még a Narco Sub történetét is sikeresen eladta. Cage karakterének a lányát elrabolják…..
Van abban valami különösen megnyugtató és otthonos, ha az ember nem jár sajtóvetítésekre. Minden tiszteletem az összes kollégámé, de valahogy teljesen más érzés úgy beülni a moziba, hogy nem pár tucat véresre töltött tollal ülő héja várja áldozatát, hanem ezerötszáz…..
Darth Zed 2012.07.22 00:17:16
@Maya--: Valami apróság van ;) De az nekem nem tetszett :)
Batmobil eppenhogy van, patpod is van. De azok már lejártak :)
Darth Zed 2012.07.21 22:31:42
@cicalany27: "Mert a sajtreszelőt nézve nem törölgeti az ember a szeme sarkát, mint ahogyan- és ezt garantálni tudom - mindenki fogja aki megnézi a filmet"

Már ne is haragudj, de mit is garantálsz????
2 órája jottem a filmrol és nemhogy konny, de semmi egyéb érzelem nem volt bennem utána. (Akárcsak az Inception után...) Azért ez nem egy dráma, maximum drámai elemekkel is operáló akciófilm. Méghogy konnyek, Istenkém?!

Véleményem a filmrol:
Korrekt iparosmunka, de mivel nem sikerult egy H.Ledger kaliberu szineszt illetve karaktert irni a filmbe, így csak iparosmunka és nem tobb. Nem tudtam a filmben igazán kedvelni vagy utálni senkit, totál szurkék a karakterek.
Bane-t pedig majdnem teljesen kinyírja az a hulye maszk, hiába az amugy zseniális Tom Hardy, ha nem látni rajta semmilyen mimikát, játékot, érzelmet. A hangja legalább jó, de ez kevés.

Kb. hasonló a véleményem a cikkíróéhoz, néhol izgis (de csak néhol), látványos (a bunyós jelenetek még mindig gyengék), még a grandiózus jelzot is használhatjuk, de akkor sem tobb az iparosmunkánál, elmarad a TDK-tól és a Begins-tol is szerintem. Bennem is egy nagy "de" maradt a végén.

Ja és nincs benne kutyuorgia, nincs olyan technikai bravúrkodás ami batmanre általában jellemzo, nincs benne olyan cucc amitol a geekek hátán egybol feláll a szor (pl. a batmobil a Begins-ben, vagy a batpod a TDK-ban). Nem tagadom, a próbálkozás megvolt, Bruce még kutyunézobe is ment Lucius-hoz, de utána kaptunk egy nagy semmit. Tudom nem ez a film sava-borsa, de azért nekem megmelengette volna a szivemet valami uber denevérkutyu :)
Nos, örömmel jelenthetem, hogy megvan a mi generációnk Isaurája, illetve pót-Bud Spencere is. Tényleg ez hiányzott nekünk, ennek a sokat nélkülözött, elveszett korosztálynak! Amikor olyan formációk, mint a Prodigy, egy töküres Béest képesek csak összecsődíteni hétvégén is,…..
Egészen eddig fel sem tűnt, hogy semelyik androidos eszközünkön sincs optikai meghajtó, sőt soha meg sem fordult a fejünkben, hogy valamelyikre kellene. Egészen a Samsung legújabb külső DVD-írójának bejelentéséig, ami nem csak hogy 14 milliméteres vastagságával a világ…..
Az ez alatti posztban már kidühöngtem magam arról, hogy hogyan képes a világ egyik legnagyobb vállalata megszívni egy low-cost szerveren futtatott teaser oldallal, de - szinte hihetetlen módon - majd' 4 órás küzdelem után sikerült az oldalt életre lehelni, amihez ezúton szeretnénk…..