Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lieutenant Bona

6 bejegyzést írt és 114 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hosszú évek agóniája után az Európai Unió lassan tényleg elhalálozik. Jó volt, szép volt, de köszönjük, ennyi bőven elég volt. A brüsszeli eurokraták és a hurráoptimista európai politikusok persze most is pozitívak, és hisznek a túlélésben, mert ugye az Unió mindig mindent…..
Lieutenant Bona 2015.09.21 22:26:55
@Börtönbe most már a fideszesekkel!: Ha tényleg ezt gondolod Európáról, talán ideje volna meglátogatni. Nem, nem azért mondom, hogy parasztkodjak, halál komolyan. Az a fajta integráció, amit európainak hirdetnek, csak papíron létetik. Zárt idegen kultúrák élnek párhuzamosan a hagyományos európai kultúra mellett, miközben a regnáló politikusok valamennyi országban éltetik a multikulturalizmust, épp csak ők maguk nem kívánják kivenni a részüket belőle. Azok a végtelenül jóságosnak, tolránsnak tűnő politikusok, akik ennek a patyomkin Európának az arculatát meghatározzák, valójában a secuval védett ház, a luxusautó és a zárt parkolójú irodaház inverz gettójából figyelik a külvilágot, anélkül, hogy benne kellene élniük. Nem tudok olyan ismert német baloldali politikusról, akinek híre ment volna, mert az arab vagy ázsiai negyedben él az általa annyira imádott idegen kultúra kellős közepében.
Eddig nem látott új műfajt vezetett be az MTV Híradója szombat este: az internetes hírportálok hírszerkesztéséről szóló szubjektív jegyzetet. Miután a Híradó egy részletes, hatperces beszámolót adott arról, hogy a Moody's hitelminősítő javított Magyarország minősítésén…..
Lieutenant Bona 2014.11.09 19:21:29
@SmittyB: Bocsáss meg, de nem vicces, hogy egy olyan bejegyzés alatt írod ezt, ahol egy médiaszolgáltató egy másik médiaszolgáltatót kritizál épp? Ráadásul az index megannyiszor foglalkozik a közszolgálati tv hírszerkesztési gyakorlatával, és amikor őket először éri ugyanilyen kritika akkor blogbejegyzésben (mert az civil ám, lol) kérik ki ezt maguknak?
Lieutenant Bona 2014.11.09 21:42:26
@dr. Bértollnok: @Üvege$: Gondolom ritka pillanat ez az internetes viták világában, de bocsánatot kérek, a vezető balos portálokon (444, index, origo) valóban megjelent a hír, ráadásul a híradó adásba kerülése előtt. Érdemes lett volna azelőtt ellenőriznem, mielőtt kommentelek, készpénznek vettem a híradó állítását, feltételezve, hogy ők ezt csekkolták. Miután azonban sosem mondták melyik híroldalakra gondolnak, a korábbi állításomat - elvi szinten, miszerint aki beszámol a Moody's leminősítéséről, annak kötelessége a felminősítésről is - fenntartom.
Lieutenant Bona 2014.11.09 21:45:29
@Üvege$: Csak hogy neked is átmenjen :-)

Gondolom ritka pillanat ez az internetes viták világában, de bocsánatot kérek, a vezető balos portálokon (444, index, origo) valóban megjelent a hír, ráadásul a híradó adásba kerülése előtt. Érdemes lett volna azelőtt ellenőriznem, mielőtt kommentelek, készpénznek vettem a híradó állítását, feltételezve, hogy ők ezt csekkolták. Miután azonban sosem mondták melyik híroldalakra gondolnak, a korábbi állításomat - elvi szinten, miszerint aki beszámol a Moody's leminősítéséről, annak kötelessége a felminősítésről is - fenntartom.
Tisztelt Munkahelyi Terror!   Egy, napjainkban szinte elképzelhetetlennek tűnő esetről szeretnék írni! Az egyik  étterem hirdetésére jelentkeztem. Be is hívtak próba napra. A nap folyamán beszélgettem a konyhalánnyal, aki elmondta, az elmúlt hónapokban több mint 40…..
Lehet, hogy nevetséges, lehet, hogy drága, de az egyetlen értelmes hely a rendes zenének akkor is az autó. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
NERtárs-blog 2/3 vs. 2/3 2013.08.26 13:50:13
Most kiderül, hogy valóban számít-e az állampolgárok véleménye. A Margitsziget sorsdöntő szavazáson van túl. A tét az volt, hogy a Margitsziget a 13. kerület fennhatóságában maradjon, avagy a főváros kezelésébe kerüljön. A lakók pedig megtették amit lehetett; hatalmas…..
Lieutenant Bona 2013.08.26 14:16:53
@lbm: Ó értem. Ezek szerint én nyugodtan ráhúzhatok két emeletet a kecóra, hiszen basszus, én lakom itt, ti meg csak kívülről nézitek. Azt sem értem, miért nem lehet az utcám autóforgalom nélküli sétálóutca; de hát emberek, mi, akik itt vagyunk, mi kell, hogy döntnökök legyünk, ti itten csak átutaztok reggel-este. Amit mondani akarok az annyi, hogy az ottlakás nem tulajdon, itt nem a te függönyödről van szó, hanem, hogy egy adott közterület hova tartozzon. A szitu pedig azért igazságtalan - mondjon bármit az, akinek véletlenül ott a bejelentett lakcíme - mert réges-rég állami vagy fővárosi (vagy általuk felhajtott uniós) pénzből épül a sziget, miközben a kerület egyszerűen lelegeli a bevételt. Miközben a demokrácia élharcosai amellett érvelnek, hogy 100 hektárnyi (!) terület sorsáról két fickó döntsön.
Jó dolog a humor, meg néha hasznos is. Bizonyára ezt gondolhatta a kormánypárt is amikor viccesnek találta az LMP azon szándékát, hogy a családon belüli erőszak vitája újra napirenden legyen, mivel az ügy már hónapok óta egy helyben áll. Az asszonyokat meg közben egy-egy…..
Lieutenant Bona 2013.03.21 17:08:01
@dr. Kóser Malac: Kissé kétkedem, ha nem veszed rossz néven. Nem azért, mert a keresztények jobb arcok, mint bárki más, hanem mert a zsaruk valószínűleg nem kérdeznek rá senki vallására kihallgatás közben. Ugyanakkor, ha mégis igazad van elsősorban a pápát tegyük felelőssé, hiszen ő a főnök.
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com…..
A devizahiteleseket nem lehet megmenteni - legalábbis úgy biztosan nem, ahogyan a kormány nekiállt. Sem a végtörlesztés, sem az árfolyamgát egy-kettő nem jelentett megoldást, a kedvezményes forinthitelre váltáson pedig összességében csak röhögni lehet. És teljesen mindegy, hogy…..
Lieutenant Bona 2013.01.16 11:36:30
@cindbl: Én az egyik chf végtörlesztő vagyok, bírtam volna a forinthitelt is, simán. A kérdés, amit fel kellett tennie a döntéshozónak, hogy akit megmentenek, mihez fog kezdeni a fennmaradó összeggel. Befekteti, vásárol, párnacihába rejt, stb. Valószínű a lakását végtöleszteni képes chf hitelfelvevőkről gondolta zat a kormány, hogy új szolgáltatások/termékek vásárlásával képesek 'önindítózni' a gazdaságot.
Lieutenant Bona 2013.01.16 11:39:54
@inebhedj - szerintem: "az pedig, hogy a hitelt felvevők állítólag felelőtlenül döntöttek, valljuk meg, elég furcsa vélemény, akár a 2008-as válság, akár annak fényében, hogy ha valaki nem szakember, mégis szakmai döntést kell hoznia, irreális 100 %-os teljesítményt elvárni tőle - hiszen a szakemberek is felelőtlenül döntöttek ismeretes kivétel nélkül (mások már fentebb hoztak példát erre körre, lásd erősáramú villanyszerelés, sebészet, szoftverfejlesztés, stb)." Nagyon jó, ha lenne lájkgomb lájkolnám :-)
Cigányvadászat-per 131.850 forint 2012.10.28 18:19:34
„Gyere – int a rendőr – semmi baj nem lesz”. Kissé riadt a finom vonású, fekete hajú copfos, kiskamasznak látszó tizennyolc éves lány. A rendőrség „előállította”, átadják a bíróságnak, a szünetben még a vécéhez is elkísérik, azután felszívódnak, nem várják…..
Lieutenant Bona 2012.10.29 14:29:57
Nincs annál korlátoltabb érvrendszer, amikor a két, totálisan másról szóló ügyet keverik. A lány egy tanú, és pont egy olyan ügyben, ahol ő áldozat, vagy potenciális áldozat lehetett volna. Igen, ez baj, ezért vannak a bíróság előtt azok, akiket most el fognak ítélni.
A másik pedig egy egyszerű jogi aktus, a lányt beidézték (tökmindegy milyen ügyben), mennie kell és kész. Nem menthetik fel az egyik kötelezettsége alól, csak mert egy másik helyzetben ő sértett fél. Ha valaki, Ő nyilván rács mögött szeretné látni a gyilkosokat - akkor mi a fenéért nem megy el?
Persze elképzelhető, hogy nincs semmi pénze, vagy helyismerete, satöbbi, ez valóban nehézzé teszi számára a helyzetet, de basszus, a roma önkormányzattól a TASZon át az önkormányzatig bárki képes lett volna segítséget nyújtani ebben az esetben. Nem, erre nem válasz az, hogy leszarom, nem megyek. Ez a gondolkodásmód sajnos tipikusan annak a rétegnek (nem a cigányoknak, mielőtt valaki félreértené) a sajátja, amelyik generációk óta él ebben az ostoba passzivitásban, mert mondjuk ő a falujában képzeli el az életét, munka meg mondjuk a megyeszékhelyen van. Sajnos a világ ennél sokkal összetettebb, lehet együttérezni a lánnyal, de azt még a vadliberálisok sem gondolhatják komolyan, hogy megáll egy ilyen fontos ügy, azért mert valaki nem hajlandó legalább próbálkozni, hogy eljusson tanúskodni.
Tavaly májusban tudtuk meg, hogy Bayer Zsolt az NKA miniszteri keretből nyújtott 35 milliós támogatásával újraforgatja a régi nagysikerű Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatot. Bayer az Indexnek úgy nyilatkozott, a Magyarországon készülő, 14 részes és a…..
Lieutenant Bona 2012.07.13 17:20:05
@Dráááúúútkoszorú: Nagyon más a két műsor szemlélete, nekem ez kicsit almát a barackhoz. De a kérdésem természetesen arra vonatkozott, hogy mostani gyártású anyag, az aktualitásokról. Bayer azért arra jól ráérzett, hogy sokmindent nem tud már megmutatni az akkor létezőből, ideje volt hát "frissíteni" a sorozatot.
Lieutenant Bona 2012.07.13 17:22:39
@hacsaturján: Bocs, de muszáj ebben az udvariatlan stílusban? Figyelj, nethuszár, az én kötődésemmel annyit akartam mondani, hogy tudom, kissé elfogult vagyok, mégsem tűnik túlpolitizáltnak a műsor. A kérdésem pedig magyar gyártású anyagra vonatkozott az általad hivatkozottat sajnos nem ismerem.
Furcsa élményben lehetett részük vasárnap este a tévénézőknek, az RTL Klub és a TV2 esti híradójára kapcsolók azt hihették, káprázik a szemük. A két csatorna csinos híradósai, Boros Kriszta (37) és Andor Éva (38)  pontosan ugyanolyan ruhában vezette a műsort, az egyetlen…..
Lieutenant Bona 2012.06.19 13:34:34
@Mr. Moody: Ez nagyon jó volt, betegre röhögtem magam rajta :D Az irónia és a vitriol halálos elegye vagy ;-)
Tisztelt Munkahelyi Terror Blog!   Van ismét szabad egy órám, így gondoltam mérgemben gyorsan billentyűzetet is ragadok és leírom a tapasztalataimat a "túloldalról". Ugyanis a blogon rendszeresen és túlnyomó többségben csak a "már 400 helyre pályáztam 3…..
Lieutenant Bona 2012.05.31 09:51:23
@Dr_utcai_arcos: @billybabbit: Én júni 15 után leszek hivatalosan diplomás, akkor épp most hülyülök el, és akarok felsővezető lenni? ;-)
Na jó, most már azért tényleg álljunk meg egy szóra.Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője felszólalásában a XX. század legnagyobb magyar államférfijának nevezte Horthy Miklóst, és azt javasolta: a volt kormányzó újratemetésének XX. évfordulója alkalmából 2013-at…..
Lieutenant Bona 2012.05.23 12:48:56
@sárkányfő: Röhögni fogsz, de volt hasonló. Az úgynevezett Schalburgkorps, vagyis a dán SS tagozat többször is kitüntetésben részesült emlékeim szerint Himmlertől. Tudom, hogy senki nem fogadja el hiteles történetírónak Sven Hasselt, de ő is megemlíti, hogy honfitársai részt vettek az olasz tisztogatásokban. Szóval van abban valami, hogy ezt a "Führer legnagyobb támasza" dumát minden országban ellőtték a fiúk.
A tegnapi Célpont adás után 99%-ig bebizonyosodott Gyurcsány Ferenc szakdolgozata plágium. Jelenleg az lenne meglepetés, ha kiderülne nem az. Természetesen mivel Gyurcsány Ferenc szakdolgozata rejtélyesen eltűnt, soha nem fog kiderülni az igazság, de aszerint, amit most tudunk, már…..
Lieutenant Bona 2012.04.30 16:38:45
@tetovaoda: Szerintem a probléma nem az, hogy Gyurcsány felhasznált egy hibás adatokat tartalmazó forrást, hanem az, hogy a hiba ugyanazon oldalon van, mint a másik - megegyező című - szakdolgozat esetében. A Rozs-féle dolgozat - ahogy a címe is mondja - a szőlészetről és a borászatról szól, míg Gyurcsány dolgozata csak a szőlészetről, bár a címe másra utal. Vagyis elképzelhető, hogy egyszerűen lemásolta a dolgozatot, elvágta a harmincötödik oldalon, és beadta sajátjaként.
Két gyereket nevelek (nem Matolcsy miatt született a második), 26.600 forint családi pótlékot kapok. Minden hónap második munkanapján, a bankszámlámra. Nem kezelem külön ezt a pénzt, mindig arra költöm, amire épp szükség van a családunkban. Veszek rajta ruhát, kenyeret,…..
Lieutenant Bona 2012.04.17 15:42:54
@Szevasztok: Nem mondom, hogy rossz az elképzelésed, de annyival tudom védeni a bözsi utalványt, hogy ad egy bizonyos szabadságot (és többet adna, ha bővítenék az elfogadói kört) a szülőknek. Én például azt hiszem, hogy könyvek vásárlását is támogatnám az utalvánnyal, ami valóban szolgálja a gyerek fejlődését. De a te modelledben nem tehetünk ingyenessé minden könyvet a Libriben. Ugyanez a helyzet a különféle táborokkal, szabadidős tevékenységekkel, sportokkal, szakkörökkel, egyetemi előkészítőkkel, ruhákkal, az általánostól eltérő bármilyen taneszközzel. Illetve még az étellel is, hiszen mondjuk a saját emlékeimre alapozva nyomorúságos is lett volna, ha csak azt kaptam volna, amit az iskola ad. Megismétlem: értem, hogy kellemetlenséget okoz az Erzsébet utalvány használata, de a felhördülést egyszerűen túlzónak tartom. Ráadásul a te elképzelésed még koncentráltabb, még jobban kontroll alá veszi az elköltést, így bizonyos értelemben te is a posztolóval vitatkozol :-)
Lieutenant Bona 2012.04.17 15:56:17
@online távmunkás: Gondolom gyorsan kellett valamiféle általánosan használható megoldás. Ne felejtsd el, hogy nem Budapest és a megyeszékhelyek léteznek csak, hanem olyan falvak ahol egy garázsbolt van. A kártyához kell POS vagy SMART terminál, stabil analóg, de inkább DSL kapcsolat, áram (vicces, de ez sincs meg mindenhol).
Lieutenant Bona 2012.04.17 16:02:54
@Viktus: Először is hagyjuk már ezt a "Ti"-zést. Ezt én ilyen bődületesen fasz dolognak tartom, hogy ha valahol, teljesen logikus érvek alapján támogatni merészelek egy fideszes kezdeményezést, akkor rögtön jön ez a tefideszesmennyérohaggyámegésnemdoktorviktorrralzabájjánarancsot reakció. Én, személyesen én, jó ötletnek tartom. A nyugdíj és a családi pótlék célközönségében az alapvető különbség az, hogy míg előbbi kezelheti a saját járandóságait, az utóbbi a szülőnek megy, és igen, azonosíthatóan jelen van egy réteg, amely nem a gyerek érdekeinek megfelelően költi a pénzt. Nyilván van még egy rahedli különbség, de talán ez a legfontosabb, és nem kell rakétamérnöknek lenni, hogy lejöjjön a difi.
Praxis Lopnak a kórházban 2012.03.26 08:59:00
Tisztelt Cím! Olvastam a blogját, amiben leírták, hogy a kórházban meglopták az édesanyját.Hasonló dolgot kívánok megosztani most én is.Édesanyám a berettyóújfalui kórházban feküdt pár évvel ezelőtt. Nem emlékszem pontosan, hogy mennyi pénz volt nála de emlékezetem…..
Lieutenant Bona 2012.03.26 16:50:36
@SUNexecutive: Öreg, te egyébként normális vagy? Van pofád leoltani azt, akit megloptak? Talán az ő hibája, ó, bocsánat, ha kiderülnek az ilyen apróságok, hogy magatehetetlen embereket azok rabolnak ki, akiknek vigyáznia kellene rájuk?
 Bár nyakig vagyunk az alternatív elnöki kampányban és a Drogsztár befejezésében, kaptunk egy fölkérést, ami miatt fölfüggesztettük a bokros teendőket. A Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) Éholtóság névre keresztelt akciójának keretében vittünk ételt több, a…..