Adatok
merre
0 bejegyzést írt és 211 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Egyre nehezebb szavakat találni arra a kutyakomédiába illő miniszterelnöki szereplésre, amellyel a választásokhoz közeledve egyre inkább tele vannak/lesznek elég sokunk mindennapjai. Hogy a hócipőnkről ne is beszéljek. Orbán Viktorunk ugyanis nem hagy ki egyetlen lehetőséget,…..
merre
2013.07.11 09:47:19
Na az ilyen írások nem fogják növelni Orbán leváltásának esélyét.
llyen idősen mint itt a legtöbbünk, Nagy Sándor már világhódító volt, Julius Caesar meg a fejét verte a falba hogy ő még miért nem világhódító. Mi itt a KM-nél meg lettünk szólítva Bogár László által, le lettünk liberálglobálisozva.
Ez is valami.
Most pedig nézzünk…..
Kissé csodálkoztam is, hogy miért kell várni ilyen sokat az első Kocsis-botrányig ... A BKV szolgálati járműparkja Renault Lagunákból áll, ezt használta Aba Botond is, Antal Attila pedig saját autóját használta. Nos, Kocsis István, az új BKV elnök egy harmadik utat választott.…..
merre
2013.04.17 13:34:24
„Ebben a pillanatban még én, és csak én vagyok a fejedelem, az történik, amit én akarok, és arra veszem rá a vár alatt élőket, amire akarom. Ha megparancsolom, hogy gyújtsák fel ezt a várat, irtsák ki az idegeneket… és éljünk a magunk ízlése és vallása és rögeszméi…..
merre
2013.04.17 13:04:04
..
Majdhogynem könnyes, drámai momentum volt: a megindultsággal küzdő Szaniszló Ferenc térdre borult a „pusztuló aljas világrend” előtt. Már nem kell neki a Táncsics-díj, lemondott róla, vigye az amerikai nagykövet, ilyen áron nem tart rá igényt.
Tulajdonképpen semmi…..
Egyre reménytelenebb helyzetbe nyilatkozza magát Balog Zoltán miniszter az idei Táncsics-díjjal kapcsolatban - eddig csak azt tudtuk, ő nem is tudta, kinek adja a díjat, most viszont elolvashatjuk nyilvános könyörgését is, ugyan már vissza a babaruhát.
Ha a legelején kezdjük,…..
Balog Zoltán megbánta, hogy átadta Szaniszló Ferencnek a díját. Védekezésül azt hozta fel, hogy nem ismerte Szaniszló múltját. Mi ennél a blognál jobbára amatőr módon foglalkozunk csupán politikával, mégis szerkesztőségi sörözéseinken évek óta visszatérő elem, hogy…..
merre
2013.03.18 13:41:32
@Jolka40:
Petrás Jánossal sincs semmi baj, megérdemelte a kitüntetést, sokkal jobban, mint korábban mondjuk Németh Péter (Népszava)
Petrás Jánossal sincs semmi baj, megérdemelte a kitüntetést, sokkal jobban, mint korábban mondjuk Németh Péter (Népszava)
Megérkezett Mihalik Enikő legfrissebb fotósorozata, a március 8-án megjelent francia Elle-ből. Tegnap még csak a címlapot találtam meg, most viszont itt a teljes anyag 18 képpel, a csodálatosan szép magyar modellről, és a hasonlóan szép cicikről.
A fotókat - a címlapképhez…..
merre
2013.03.10 12:52:25
Lassan lecsengeni látszik az állítólagos hökös listák keltette botrány. A ballib sajtó persze igyekszik az utolsó csepp nácizást is kifacsarni az ügyből, egymást érik a gonosz összeesküvő hökfasisztákról szóló, szigorúan kizárólag "nevüket vállalni nem merő"…..
merre
2013.03.09 01:15:53
@Zoonekrofil: Náci, fasiszta, homofób, szélsőjobb, rasszista stb.
Ezek komolysága bezzeg nem kétséges.
Ezek komolysága bezzeg nem kétséges.
Ritkán látni ilyet a ner harcos uraitól, mint amit a feloszlott LMP frakció bizottsági helyeinek újraosztása kapcsán láthatunk tőlük. Meg vannak szeppenve ezek a nagyszerűek, ráadásul nem valamelyik nagyhangú frakciószónok pasitól, hanem a törékeny, jóindulatból felszorzással,…..
merre
2013.02.24 19:57:42
@sárkányfő:
A gazdák egy ilyen adottságú nőt csak kiröhögni tudnak.
Olyan dolgokba akar beleszólni, amihez egyáltalán nem ért. Kinek jó ez?
A gazdák egy ilyen adottságú nőt csak kiröhögni tudnak.
Olyan dolgokba akar beleszólni, amihez egyáltalán nem ért. Kinek jó ez?
Ami nem sikerült sokáig senkinek, azt a Jobbik és csatolt mindenféle ifjúsági részei megoldották egy nap alatt. A pártkötődésű ELTE BTK HÖK előbb Garbai Ádám vamzerkedésével kínálta föl magát turhatáblának, árulkodását ráadásul Mezey Barna rektor a "súlyának…..
merre
2013.02.21 00:24:27
Bayer Zsolt Birkózás című cikkében most éppen a NOB-ot osztotta ki, a tőle megszokott keresetlen stílusban.
Természetesen baromállatok és idióták mindahányan. Mégpedig azért, mert levették a birkózást az olimpia műsoráról. Ahogy írja, helyette lesz majd valamilyen „ball”,…..
merre
2013.02.17 19:00:25
Magica megpróbálta Windows 7.8-ra frissíteni Nokia Lumia 800 telefonját, de leakadt a projekt, és az internetes barkácsmegoldással sem javult meg teljesen. Váratlan fordulatként a Nokia Care sem személyesen, sem emailben nem tudott értelmesen segíteni, minthogy még a telefonhoz…..
merre
2013.02.09 15:55:50
@Czabor: Valóban, az is hülye, aki Nokiát vesz.
Nekem az első Siemenset leszámítva sajnos az van, mindig bánom is, mert az első volt az igazi. Igaz, csak telefonálni lehetett rajta, de azt legalább lehetett.
Nekem az első Siemenset leszámítva sajnos az van, mindig bánom is, mert az első volt az igazi. Igaz, csak telefonálni lehetett rajta, de azt legalább lehetett.
Michael Haneke, Elfriede Jelinek, Matthias Hartmann... Nem tudom, Balog Zoltán hallotta-e a nevüket eddig, de mostantól remélem nem fogja elfelejtni. Ha elvbarátait kérdezi, ők azok, akik kintről megmondják a tutit, beleszólnak a dolgainkba az aljas balliberális, nemzetáruló…..
Ott egye meg a fene az összes politológust, aki az LMP szakadását nagy lehetőségnek tartja. Az LMP a hétvégén megásta saját sírját, amelybe jó eséllyel készül belefeküdni az összes többi ellenzéki tömörülés. Azt is megmondjuk, miért.
Az LMP-nek befellegzett. Hiába…..
A Fejér megyei Pusztaszabolcson időközi polgármester-választást tartottak. A hideg és a hó ellenére negyven százalékos volt a részvétel. Mindenki függetlenként indult, egyedül a Demokratikus Koalíció vállalta, hogy pártként méreti meg magát. Csányi Kálmán fideszes…..
merre
2013.01.21 23:13:43
Antagon | újságírás & satöbbi
Így nem lett Soma-díjas Schmitt leleplezője – videó a 2013-as díjátadóról
2013.01.15 22:23:53
..
merre
2013.01.16 00:15:19
A Bayer-ügy utóélete pontosan megmutatja, milyen rugóra jár az elmúlt évtizedben tragikusan lezüllött politikai kultúra óraműve. És azt is, miért borzalmas és folytathatatlan ez a gyakorlat.
Ismét elveszni látszik egy esély arra, hogy a társadalomban meginduljon a problémák és…..
merre
2013.01.15 23:58:35
@kovi1970:
Ez a pézsmaírás tipikus példája az ok és okozat összekeverésének, ráadásul nem is tisztességes szándékból.
Egyetlen jó mondata van, a horogkeresztből ablak rajzolása, de ez is visszaüt a nem túl okos írójára, mert világossá válik azonnal, hogy a horogkereszt bizony állandóan ott van az ablakban.
Ez a pézsmaírás tipikus példája az ok és okozat összekeverésének, ráadásul nem is tisztességes szándékból.
Egyetlen jó mondata van, a horogkeresztből ablak rajzolása, de ez is visszaüt a nem túl okos írójára, mert világossá válik azonnal, hogy a horogkereszt bizony állandóan ott van az ablakban.
merre
2013.01.16 00:02:42
@MolnarErik: Hát ez elég ostoba okfejtés, már elnézést.
Ráadásul nem is igaz, mert Fletónak nincs olyan kimutatható tulajdonsága, aminek ne az ellentéte lenne a követendő.
Ráadásul nem is igaz, mert Fletónak nincs olyan kimutatható tulajdonsága, aminek ne az ellentéte lenne a követendő.
merre
2013.01.16 00:08:21
@komissarlajos:
Hát ez igaz, de az is, hogy Navrasics kisfiú ahhoz a Fideszben, hogy ő mondja meg ki maradhat a tagja.
Hát ez igaz, de az is, hogy Navrasics kisfiú ahhoz a Fideszben, hogy ő mondja meg ki maradhat a tagja.
Nem tudom, hogy a Bayer-ellenes tüntetés célját és finalitását tekintve a bűnelkövetőket fogja-e bátorítani, miként azt Kocsis Máté, a rendészeti bizottság Fideszes elnöke vizionálja. Végképp nem tudom, miért gondolja azt a kormánypárt, hogy a Bayer minősíthetetlen roma…..
Alapvetően nem sok gondom van az Avensisszel, egyetlen úgynevezett meghibásodás keserítette meg a birtoklásával töltött négy és háromnegyed évet, de ha őszinte akarok lenni, igazából az is csak amiatt lett hiba, mert megvártam. Óriási mákom van, na. Ezt nem önigazolásnak…..
merre
2013.01.13 00:25:46
Soha nem látott mértékben özönlötték el a budapesti aluljárókat a hajléktalanok. Az egésznek bosszúíze van...Orbán Viktor megmondta: nem életszerű az Alkotmánybíróság döntése, amely megsemmisítette a közterületeken életvitelszerűen élők büntethetőségét - noha ő az…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz