Regisztráció Blogot indítok
Adatok
lovasz.laszlo

62 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Luxuslakást keresek bérlésre Budapesten, végignéztem több száz hirdetést, ahol a tulajdonos beikszelte, hogy az az ingatlan luxus. Berendezve. Tökéletes lenyomata annak, hogy az elmúlt években ki milyen fotókat, blogokat, katalógusokat látott, filmekből milyen bútordarabot, színt, mintát vagy…..
A Bakelitben az HBO mindent megtett, amit csak lehetett. Olyan csapatot trombitáltak össze, amiben egymást érték a különböző díjjal kitüntetett alkotók, kezdve Martin Scorsesével, Terence Winter társalkotó/rendező/executive produceren (interjúnk) és a főszereplő Bobby Cannavale-én (interjúnk) át…..
Mivel a Lakástalkshownak nincsen támogatója, nulla forintból készültek ezek a beszélgetések is, éppen ezért az én személyes hozzáállásomtól és motiváltságomtól függ, hogy mikor kerül fel egy-egy epizód. Ezt az interjút még tavaly szeptemberben készítettem, Mácsai Pál hihetetlen nyitottságát és…..
Januárban debütál a Dumaszínházban a Tesztbeszéd, ami egy nagyon egyszerű ötleten alapul, mégis jelentősen más, mint a tévéből vagy színházból ismert beszélgetős műsorok. A klasszikus, sztorimesélős, csak a poénra hegyezett beszélgetések idején túl ma már mindenki azt…..
A Brutális fizika, kémia és biológia után a Totalcar fenegyereke, Vályi Pista kollégánk csak talált még egy tantárgyat az iskolai órarendben, aminek az ürügyén látványosan kidurranthat, ketté csaphat és ripityomra törhet mindent, ami a keze ügyébe kerül: november 7-én indul a…..
lovasz.laszlo 2015.11.05 13:32:07
@Norani2: nem a hegyén áll meg.
A Dumaszínház és a Showder Klub fellépője, a Hungary's Got Talent egyik műsorvezetője, Dombóvári István. A beszélgetés ezúttal is a saját nappalinkban, távirányított kamerákkal készült. Csak ketten voltunk, ahogy 2012 óta minden ilyen felvétel készül.   //…..
Januártól a Dumaszínházban új műsor indul. A Tesztbeszéd egy különleges, eddig példa nélküli interaktív színházi beszélgetés. Az első alkalom, hogy a fellépő szembesülhet azzal, amit a közönség gondol róla, amit nem tudhat, csak feltételez talán: milyennek is látják az…..
Ezt mondja Mácsai Pál a helyzetről, amikor nálunk, a saját nappalinkban, távirányított kamerák előtt beszélgetünk. A beszélgetés két részben, kétszer 30 percben kerül fel a Facebook-oldalra és a YouTube-csatornára. Premier. Most.Mácsai Pál a Lakástalkshowban.1.…..
"Én látom magamat valamilyennek. A reményem az, hogy a környezetem... ahogy ők látnak engem, és ahogy én látom magamat, aközött nincs egy tátongó szakadék!" A beszélgetés 4 részből áll, hamarosan jön a folytatás...
Összetéveszthetetlen hangján azt mondta ma nekem a telefonba: "meg vagyunk beszélve!" Érdekes, az elmúlt hetekben többen is mondták nekem ismerőseim, hogy mennyire lelkesülnek érte. Közülük a nők talán nem szerelmesek belé, de rajonganak. Mintha nem mernék kimondani, csak…..
Hogy mit kerestek a stand-uposok a Lakástalkshow helyszínén, hamarosan kiderül a Dumaszínház YouTube-csatornáján!..
Olyan beszélgetést, ami egy valódi lakásban zajlik, senki nem játssza meg magát, a kamerák pedig távirányítottak, így tényleg nincs ott más, csak a vendég és a kérdező. Idén szeptemberben már a 4. évadot kezdi a Lakástalkshow, szeretném, ha elmondanátok, kit…..
A távirányított kamerák, a nem jelenlévő stáb azért nagyon jó, mert négyszemközt tényleg ki lehet alakítani bizalmasabb közeget kérdező és vendég között. Csak úgy beszélgetni valakivel: már volt – közönség előtt vagy közönség nélkül, stúdióban, a lakásában,…..
2013 áprilisában, néhány héttel a Média Hungary előtt Csermely Ákos kérdezett az előző decemberben indult Lakástalkshowról. Most néztem vissza, hogy miket mondtam akkor. Olyan érdekes így 2015-ben, amikor mindenki szeretne egy jó beszélgetős műsort csinálni. Ha nincs időd…..
A valóságnak része minden. A bőrhiba és a rossz kérdés is. A valóság minden pillanatban van, a jelen pillanatban van, a valóság nem egy másik pillanathoz viszonyítva jelent valamit, ha egyáltalán jelent valamit. Nem jelent semmit. Ha őszinte vagyok, akkor abban a hitben…..
George Takei ügye kapcsán akadtunk rá az Indiegogo oldalára, amit bizonyára mindenki ismert már, ez a közösségi finanszírozás-dolog csak nekem volt olyan, amit örömmel szemlélek, hogy létezik, de nem gondoltam, hogy közöm is lenne hozzá. De látva azt, hogy milyen nagy a szórás…..
Engem lenyűgöz Mucsi Zoltán, és akik látták már ezt a beszélgetést, azt mondják, hogy elképesztő és nagyon jó hallgatni ebben a videóban. Ez az első rész, követi majd még három, és egyre inkább mélyül majd a dolog. Fontos, hogy ezek a beszélgetések valóban a mi…..
Ez a beszélgetés eddig csak részletekben volt látható, most egyben a négy rész azok kedvéért, akik tévézés helyett keresnek maguknak valami kicsit mást. Hernádi Judittal négyszemközt – erről szól a Lakástalkshow: a saját nappalinkban, de távirányított kamerákkal, hogy a…..
Tegnap jelent meg a comment:com-on ez a rövid ajánló a Lakástalkshowról. Nagyon örültem a második bekezdésnek, mert azok fontosak nekem, amiket Sixx ott ír: nem akarok úgy kérdezni, mint más, akkor sem, ha úgy kell vagy helyes. Nem is szeretem ezeket a beszélgetéseket interjúknak…..
A napokban megállapodtam a TV2 online-nal, és a tavalyi év során a részükre készült Lakástalkshow beszélgetések felkerülhetnek a YouTube-csatornára. Köszönet a hozzájárulásért! Ez azt jelenti, hogy 28 olyan videó érkezik a Lakástalkshow csatornájára, ami eddig csak nehezen…..
A mai napon büszkén mutatom be a Lakástalkshow 3. évadának első epizódját. Hernádi Judittal beszélgetünk őszinteségről, önismeretről, akadályokról és emberi feladatokról. Itt a videó: A folytatás szeptember 17-én kerül fel a Lakástalkshow csatornájára...
A Fluor Tomival készült beszélgetés első epizódja szeptember 10-én kerül fel a Lakástalkshow YouTube-csatornájára, addig is itt az előzetes: ..
Szeptember első hetében indul a Lakástalkshow 3. évadja, az első vendégek Hernádi Judit és Fluor Tomi lesznek. Az új epizódok a YouTube-on lesznek elérhetők. Íme az első ajánló a beszélgetésekhez:   A felvételek egészen frissek, mostantól minden hét szerdáján jönnek…..
Tegnap kora délután befutott az email, amit vártam: most már biztos, hogy ősszel folytatódik a Lakástalkshow! Ez már a 3. évad lesz, amivel pedig visszatérek a YouTube-csatornára: az eddigi 12 beszélgetés után újabb 6 vendég érkezik hozzám. Ma már telefonálgattam,…..
Ahhoz, hogy a valóságot megismerjük, senkire nincs szükségünk. Minden rendelkezésünkre áll, hogy a világot szemléljük, és elhelyezkedjünk benne a számunkra lehető legkedvezőbb módon. Változik attól egy szemernyit is bármi, hogy valaki más elmondja, mi van az ő fejében?…..