Fiala-Butora János 2014.08.02 16:58:54

Kedves Kém,

már régóta figyelem azt a konok konteódat, hogy a 2009-ben alapított és az MKP-sok által állandóan lelibsizett Kerekasztal valami gigantikus Fideszes összeesküvés része. Áruld már el nekem, hogy jutottál erre? Az nem lehet, hogy neked van Fidesz-fixációd, és minden mögött Tudjukkit keresed? Nem annyira ravasz ember ő. Én legalábbis nem úgy gondolom, hogy az egész világot az Orbánista és az Orbán-ellenes erők nagyszabású harca mozgatja.

Mi van akkor, ha tagja vagyok a Kerekasztalnak, finoman szólva nem szeretem Orbánt (nem a tusványosi beszéde óta, régebbi múltra tekint vissza a mi viszonyunk), és gimis korom óta úgy gondolom, hogy nem a magyar kormány fogja elérni a szlovákiai magyarok autonómiáját, mert nem is az ő dolga? (Már ha ez a cél, de a vita kedvéért fogadjuk el azt, amit a cikkben megjelöltél.) Hanem esetleg a szlovákiai magyar parlamenti képviselet, széleskörű társadalmi vita után, amivel sikerül oldani a nacionalista berögződéseket mindkét oldalon. Ez egy hosszú folyamat lesz, ha lesz. Amiben a mindenkori magyar kormány nagyon kis szerepet játszhat csak. Speciel Orbán kifejezetten negatívat.

Akkor most pontosan miért is kellene szembe köpnöm magamat, nekem szarházinak? Ez nem költői kérdés, tényleg érdekel, írd le kérlek, hátha jobban megértem magamat.

Fiala-Butora János 2014.08.03 16:37:37

@Csehszlovák Kém:

2.

Ami a Benes-dekrétumokat illeti, ezt írod:

„Olyan törvényekről beszélünk, amelyek vagy elavultak, vagy beépültek a cseh és szlovák jogrendbe. Jogilag nincsenek hatályban, ma sem Szlovákiában, sem Csehországban nem fogod tudni törvény alapján elítélni a magyarokat, németeket – kollektíve? Pontosan milyen ma még érvényben lévő törvényről beszélsz?”

Már leírtam neked nem egyszer, hogy a dekrétumok „hatálytalansága” egy kibúvónak használt szlovák nacionalista ál-érv. Nyilván nem most fognak elítélni magyarokat, hanem a dekrétumok alapján már elkobzott vagyonra nem vonatkozik a restitúciós törvény, úgy hogy azt nem lehet visszakérni az államtól ellentétben például az árjásított vagy kollektivizált vagyonnal. A másik pedig, hogy a Benes dekrétumok alapján elítélteket soha nem rehabilitálták, a szlovák parlament viszont 2007-ben megerősítette a dekrétumokat. Tehát ők még jogilag az 1945-48-as évekre vonatkozóan továbbra is bűnösnek minősülnek. Amit anno eltöröltek az csak ennek a szankciója (pl. visszakapták az állampolgárságukat), nem maga a státuszuk.

No most, a kérdés a következő: én már ezt leírtam kommentben nemegyszer, úgyhogy te ezt tudod. Akkor most mi ez a maszatolás, miért játszod az értetlent?

Többek között ezért is gondolom, hogy sima trollkodás, amit csinálsz. De annak azért örülök, hogy elmozdultál a bocsánatkérés támogatásáig. Múltkor még a szlovákok belügyének tekintteted.

Fiala-Butora János 2014.08.03 16:39:14

@Csehszlovák Kém:

3.

„Ma minden magyarnak joga van megélni teljességét Szlovákiában és közösségi szinten is az élet minden területén kifejthetik tevékenységüket. Ahol nem vagy akadozik, ott lehetőség van jogorvoslásra.”

Már bocs, de az Európa Tanács, az EBESZ, vagy a Velencei Bizottság durván nem ért egyet veled. Gondolom ők is az orbánista erők szolgálatában állnak. Az ET egyenesen a három legkorlátozóbb európai szabályozás között tartja számon a szlovák államnyelvtörvényt, mert a magánszférába is beavatkozik.

És ismét: nagyon jól tudod, hogy súlyosan korlátozva van a nyelvhasználat Szlovákiában. A példák egy részét is ismered. (Itt egy friss: ujszo.com/napilap/regio/2014/07/12/eltuntek-a-tobbnyelvu-feliratok). Milyen jogorvoslat van erre? Milyen jogorvoslat van a csak szlovák egynyelvű vasúti táblákra, vagy ha az orvos nem vizsgál ki a sürgősségi ügyeleten, mert nem beszéled elég jól a szlovákot, vagy ha az államelnök PR-osztályvezetője lekibaszottmagyarpicsáz mert magyarul beszélsz a bárban, vagy mert nem lehet emberi jogi szemináriumot tartani magyarul, vagy mert a magyar regionális (magán) TV-k nem sugározhatnak magyarul csak szlovák feliratozással (ld. még élő műsor)? Esetleg nemzetközi. Sorolhatnék hatvan oldalnyi példát, de te csak trollkodj nyugodtan tovább. Ja, értem, a nyelvhasználat nálad biztos nem része a „teljesség megélésének”. Kis ravasz.

Fiala-Butora János 2013.11.14 10:49:33

@Csehszlovák Kém: Azt ugye tudod, hogy a mostani Magyarország jogutódja a történelmi Magyarországnak (a Hungária kifejezést a szlovák és cseh nyelven kívül más nyelv, többek között a magyar sem, nem használja a történelmi és a mostani Magyarország megkülönböztetésére), míg Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia nem? A Trianoni békeszerződés is jogfolytonosságot feltételez a történelmi és a mostani Magyarország között - az alapján Magyarország nem "megszületett", hanem területeket vesztett.

Fiala-Butora János 2013.11.17 17:48:08

@Csehszlovák Kém: Kedves Kém, mint mondtam, nem először használsz anyagot úgy, mintha sajátod lenne. Hogy miért vettem a fáradtságot az miatt tényleg ne aggódj, véletlenszerű a dolog, befejeztem egy nagy tanulmányt a héten és sok most a szabadidőm. Ami érdekes számomra, hogy az érdemi kommentekre (nem csak a sajátjaimra gondolok) nem szoktál időt szánni, az anyázósakra viszont reagálsz, hasonló szellemben. A prioritásaidról azért ez azt hiszem, mond valamit.

1. „A jogutódlás minden esetben új szerződések megkötését jelenti” – a jogutódlás pont hogy azt jelenti, hogy _nem_ kötünk új szerződéseket, mivel kötve vagyunk a régiek által. Magyarország a történelmi Magyarország jogutódja, ez jogilag elég egyértelmű, és nem „teljesen új állam”. Lehet vitatkozni azon, miben más állam, de a jogfolytonosságot a kettő között sem az Antant, sem más államok nem vonták kétségbe. Sőt, hivatkoztak rá. A Trianoni szerződés is úgy fogalmaz, hogy Magyarország területeket „veszít”, nem pedig „megszületik” ilyen és ilyen határok között.

2. Hungarn, Hongrie, Hungary – ezek nem a csak általad használt „Hungária” megfelelői, hanem Magyarországéi, mégpedig mind a mostani, mind a történelmi Magyarország értelemben. A lényeg ugyanis az, hogy a „Hungáriával” _nevében_ különbözteted meg Magyarországot a történelmi Magyarországtól, ahogy ezt a szlovák és a cseh nyelv teszi. Az angol, német, francia, és a világ többi nyelve a magyarhoz hasonlóan viszont ugyanazt a kifejezést használja mindkét államalakulat megjelölésére.

3. „A Hungária kifejezést sajnos nem használja kellő mértékben a magyar nyelv, éppen ezért szoktam használni a szövegeimben, hogy többet találkozzatok vele, elfogadottabb legyen.” – ez kicsit távolabb visz a lényegtől, de ha már itt vagyok: miért kellene _nevében_ megkülönböztetni a mostani és a történelmi Magyarországot? E nélkül nem tudjuk jellemezni a két ország közti különbségeket, pl. nemzetiségi összetétel szempontjából? A javaslatod egy modern nacionalista logika visszavetítése lenne a középkorba. Nincs ugyanis semmi különös abban, hogy a középkori Magyarország a legnépesebb etnikumról kapta a nevét (még szlovákul is: az Uhorsko az „Uhry” = „Honfoglaló Magyarok” tőből ered). Franciaország, Lengyelország, Svédország vagy akármelyik középkori állam nemzetiségileg hasonlóan vegyes volt, mégsem megyünk őket visszafelé etnikailag semleges nevekkel ellátni. Lehet vitatkozni azon, hogy ki mennyit vállal a történelmi Magyarország örökségéből, illetve ki mennyire akar abból kizárni másokat, de ennek a név nem akadálya, és megváltoztatása nem is visz közelebb a megoldáshoz.

4. Amit a leginkább nem értek nálad, hogy hogyan csúszhatsz mindig bele egy szlovák nacionalista érvelésbe. Én kezdetben szimpatizáltam a blogoddal, örültem, hogy van valaki, aki az elkényelmesedett magyar nacionalista sztereotípiákkal szemben fogalmaz meg kritikát. Csakhogy legtöbbször egy nacionalista szlovák álláspontot állítasz szembe vele, ami nagyon nem nyerő, főleg mivel nem igaz. A szlovákiai magyar kisebbségi léttel kapcsolatos írásaid tipikusan ilyenek. Miközben léteznek nem nacionalista partikularizmuson, hanem univerzális liberális megközelítésen alapuló sokkal hatékonyabb válaszok is, amelyeknek nagy előnyük, hogy általában igazak, abban az értelemben, hogy egy nemzetileg nem végletesen elfogult személy képes elfogadni őket.

Most is például jön a magyar nacionalista reflex (Nincs a szlovákoknak történelmi országuk), amire te válaszolsz egy szlovák nacionalista reflexszel (A magyaroknak sincs) – amivel egyrészt égeted magad, mert nem igaz (lásd feljebb), másrészt tényleg nem győzöl meg így senkit semmiről, a magyar nacionalista eszméken szocializálódott emberek reflexeit csak megerősíted vele (ha pont ez volt a cél, akkor elnézést, én azt hittem, hogy a meggyőzés). Pedig a helyzet az, hogy van nem nacionalista válasz is: van a szlovákoknak történelmi országuk, mégpedig a történelmi Magyarország (neked: Hungária). A modern szlovák történetírás már feltárta, hogyan jutott a 19. századi magyar kirekesztő nacionalizmus hatására a szlovák történetírás oda, hogy kizárta saját magát a történelmi államból (nyilván a magyarok már előbb kizárták őket, de most a szlovákokról beszélek), egyfajta passzív elszenvedő szerepbe pozícionálva magukat. Ebből az _ideológiai_ „államnélküliségből”, pedig egész fura dolgok következtek. Például a történelmi Magyarország „felosztása”: ami jó, az „uhorský“, ami rossz, az „maďarský“, ahogy a mostani tankönyvekben szerepel. Illetve az a _politikai_ nacionalista reakció, hogy ez a történelmi ország nekünk ugyan nem kell, de ha nekünk nincs, akkor a magyaroknak se legyen, vagyis mondjuk azt, hogy az az országa senkié – amit te az előbb szépen átvettél. Pedig a modern szlovák történetírás már rég ott tart, hogy ezeken a reflexeken felül kell emelkedni, és vegyük végre észre (mármint ők, a szlovákok), hogy a történelmi Magyarország a miénk is, ez volt a mi történelmi államunk.

Fiala-Butora János 2013.11.17 17:51:04

@Csehszlovák Kém: Ez így egyszerűen ízléstelen. Hogy Ches Desmond pontatlanul fogalmazott az egy dolog, ha ezen akarsz lovagolni, ám tegyed. Csakhogy ettől még nincs igazad az alapkérdésben. Ugye te sem gondolod, hogy az OM Monarchia a negyedik trónfosztásig létezett? Az egy formális jogi aktus volt, amely törvényben rögzítette a tényt, hogy a Habsburgokat az Őszirózsás forradalommal megfosztották a trónjuktól. Magyarország onnantól kezdve köztársaság, és nem része a Monarchiának. Az államforma később változott, de a Habsburgok már nem kerültek vissza a trónra, nem mintha az uralkodó személye releváns lenne a kérdés szempontjából. Trianont pedig már a független Magyarország kötötte meg, nem a Monarchia. Területeket vesztett, nem "megszületett". Ches Desmodnak ebben tartalmilag igaza van, de mivel a "trónfosztás" szót használta, ami egy jogi szakkifejezés, és egy formális jogi aktusra utal (megjegyzem: a köznyelvben sokkal tágabb értelemben használjuk a kifejezést, az Őszirózsás forradalom és a köztársaság kikáltása simán belefér), úgy teszel, mintha nem értenéd, mit akar mondani. Gyáva dolog. Tényleg nem tudom, kit akarsz így meggyőzni és miről.

Fiala-Butora János 2013.11.08 13:28:15

Kedves Kém, hogy egy jobbikos vagy fideszes szavazó fejében mi játszódhat le, arról fogalmam sincs, de ami azt az „alaptalan rikácsolást” illeti, hogy „nem használhatja a magyar anyanyelvét Szlovákiában”, abban hadd javítsalak ki.

Én nem szoktam az „elnyomás” szót használni a nyelvhasználati helyzet kapcsán, mert fölöslegesen emotív és pontatlan. Azonban az, hogy Szlovákiában súlyosan korlátozzák a nyelvi jogokat, beleavatkozva a piaci- és magánviszonyokba is, tény. Az államnyelvtörvény például a magyar nyelvű _magán_ TV- és rádiósugárzást (az ország területéről) csak fordítással vagy feliratozással engedi (a szlovák nyelvű sugárzásra nincs ilyen megkötés, magyar többségű településen sem). Ez súlyosan hátrányos helyzetbe hozza a magyar nyelvű helyi és regionális TV sugárzást, hiszen a műsorok gyártási költségei így magasabbak, másrészt élő műsort nem is lehet sugározni csak szlovákul. Magyarul hirdetni sem szabad, ami a reklámbevételektől fosztja meg ezeket a TV-ket. Az egyik helyi TV-t például azért sújtotta a Médiatanács pénzbüntetéssel, mert a helyi magyar lap reklámját véletlenül magyarul közölték le, fordítás nélkül. Gondolom nem nehéz belátni, hogy ez sem a lapnak, sem a TV-nek nem jó.

Többek között ezért nincs Szlovákiában _magán_, sem kereskedelmi, sem önkormányzati rádióadás (a fordítás-feliratozás itt ugyanis technikailag megoldhatatlan), kereskedelmi TV, és vannak teljesen gúzsba kötve a helyi és regionális TV-k. Ezt nem a „magyar nacionalisták” mondják, hanem többek között a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége, az Európa Tanács Kisebbségi Bizottsága és a Velencei Bizottság – utóbbi egyenesen felszólította Szlovákiát, hogy a magán műsorszórást korlátozó nemzetközi egyezményekkel egyértelműen ellentétes szabályozást sürgősen változtassa meg. Nemrég pedig az EU szólította fel Szlovákiát hasonló törvénymódosításra – amit a szlovák kormány úgy tervez végrehajtani, hogy csak a szigorúan EU kompetenciába eső külföldi illetőségű műsorszórásra vonatkozzon, a hazai kisebbségi nyelveken sugárzókra nem.

A piaccal tehát nem az a baj, hogy nemzetellenes lenne, hanem hogy a szlovák állam beavatkozik a működésébe a nyelvi jogok korlátozásával, a magyar kultúra hozzáférhetőségének ellehetetlenítése érdekében.

A te írásod logikája arra épül, hogy találsz egy kérdést, ahol nincsenek korlátozva a nyelvi jogok, és utána általános következtetést levonva „alaptalan rikácsolásról” beszélsz. Az, hogy az állam nem tiltja meg a csomag piaci bevezetését, talán eltünteti a fent említett korlátozásokat? Következik belőle, hogy a szlovákiai nyelvi jogok úgy általában rendben vannak? Ugye nem. Ez nem egy bináris kérdés, a nyelvhasználatot nem un bloc vagy korlátozzák, vagy nem. Megvan annak a maga rafinált, összetett módja, megvannak a beavatkozások színterei. A te logikád viszont pont megegyezik a szlovák nacionalistákéval. Mečiar is azzal védte az államnyelvtörvényt, hogy felsorolt pár dolgot, amit _nem_ korlátozott, és utána megállapította, hogy nincs itt semmi probléma. ”Alaptalan rikácsolás” az egész.

Fiala-Butora János 2013.10.06 06:23:36

2. rész:

„Vajon jobb és több lesz-e az értelmi fogyatékosok élete azzal, hogy szavazhatnak?”

1. csodálkoznál, hogy milyen sok embernél pont a választójog elvesztése az, ami a környezetük számára jelzi, hogy „valami nincs rendben velük”. Hiszen ha „nem is szavazhat”, akkor már tényleg csak valami „nagyon súlyosan fogyatékos” lehet. Ennek a gondnoksági rendszer torzulása (is) az oka: Magyarországon gyakorlatilag bárkit gondnokság alá lehet helyezni, azt is, aki dolgozik, egyedül él, ellátja magát, és nem „fogyatékos”, csak mondjuk 10 éve volt egy közepes fokú depressziója. És aztán mikor a szomszédok megtudják, hogy nem szavazhat, mert el van tiltva tőle „fogyatékosság” miatt, akkor nagyon megrémülnek, hogy egy annyira súlyos fogyatékos közveszélyes őrült lakik mellettük, aki még csak nem is szavazhat, hát miért engedik, hogy az ilyen szabadon járkáljon? Nekem volt ilyen ügyfelem. Az ő társadalmi percepciójukon sokat segít, ha megmarad a választójoguk.

2. Ha valaki akar szavazni, képes rá (adott esetben tájékozottabb, mint az átlag-választópolgárok döntő többsége), megtiltják neki, és ezt rettentő igazságtalannak tartja, annak ne magyarázd meg kérlek, hogy nem lesz neki jobb, ha szavazhat. Én ismerek olyanokat, akik ettől sokkal jobban fogják érezni magukat, mert úgy fogják gondolni, hogy ők is részesei ennek a politikai közösségnek, hogy ez az ország minden hibájával együtt az Övék is, róluk is szól, és az alakításában egy kicsit ők is részt vehetnek.

3. A választójog kérdése a gondnoksági rendszer visszásságaira is rámutat. Annak reformját pedig nagyon fontos kérdésnek tartom, ami rendkívül nagy hatással van az értelmi fogyatékosok életére, de ez külön kérdés. Azzal sokkal többet foglalkozom, mint választójoggal, de a választójog is segít, hogy a gondnokság visszásságait különböző oldalakról megvilágítsuk¬.

4. Ez az ügy is hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország komolyabban vegye az ENSZ Fogyatékosjogi Egyezményét. Az egészet. És ott jó pár olyan dolog van, ami a fogyatékos embereknek nagy hasznára válik.

„Egyedül pár jogvédőnek lesz jobb, akik ismét megindokolhatják saját "szakmájuk" létjogosultságát.” – nem gondolom, hogy meg kellene indokolnom a szakmám létjogosultságát. Ügyvéd vagyok egyébként, emberi jogi ügyekkel foglalkozom, abból doktorálok, és több országban dolgoztam már fogyatékosokat érintő törvénymódosításokon és peres ügyeken.

Ez a kommentem az érdemi kérdéseket nem is érintette. Ennek főleg az az oka, és ne vedd rossz néven kérlek, nem sértegetni szeretnélek, hogy ezek a posztodban fel sem merültek. Esetleg beszélhetnénk arról, hogy miért olyan fontos 24 éve minden kormányzatnak, hogy a fogyatékos emberek ne szavazhassanak (meg ne dolgozhassanak, ne dönthessenek semmiben, stb.), és miért sértjük meg folyamatosan az önként vállalt (és az Országgyűlés által egyhangúlag(!) elfogadott) ENSZ Egyezményt. Ki nyer ezzel? A kormányoknak már többször jeleztük a problémát, nem orvosolták, úgyhogy ezek után kicsit vicces a fogyatékos embereket (vagy az őket képviselőket) hibáztatni azért, mert tizenpár év hazai tárgyalás után nemzetközi fórumokon kérnek elégtételt.

És ha ezt megbeszéltük, akkor tényleg arról is ejthetnénk szót, hogy mi miatt is vannak kizárva a fogyatékos emberek a választójogból, mi ennek a célja, milyen módszerrel „mérhető” a „választási képesség” (én láttam ilyen vizsgálatot, halál röhejes lett volna ha nem lett volna rettentő szomorú, majd egyszer elmesélem), van-e erre Magyarországon rendszeresített szakmai protokoll (nincs) és elég szakember (nincs), és ha mérnénk, akkor vajon hogyan szerepelne egy ilyen vizsgálaton az átlag-választópolgár, es ha csak a fogyatékosokat zárjuk ki, akkor mit nyertünk vele, ha pedig mindenkit aki „nem megy át”, akkor „jobb”, „igazságosabb” lesz-e a választási rendszer bármilyen szempontból is? Nekem van erről véleményem, és szívesen el is mondom, de úgy tűnik, hogy még a kérdéseket sem sikerült megfogalmazni.

Üdvözlettel,
Fiala(-Butora) János

Fiala-Butora János 2013.10.06 20:07:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Végig értelmi fogyatékosokról írok, mert a) a poszt is arról írt, arra reagálok, b) a kommentek is általában értelmi fogyatékosokon viccelődnek, c) az előítéletek őket általában sújtják, ritkán jut el az átlagember arra a szintre, hogy megkülönböztesse az értelmi fogyatékosok csoportján belül a gondnokság alatt állókat.

De egyébként igen, nem minden értelmi fogyatékos van megfosztva a választójogától, hanem közülük is csak azok, akik gondnokság alatt állnak. (Nem gyámság, gyámság alatt a kiskorúak állnak, a felnőtt cselekvőképteleneket gondnokság alá helyezik.)

Azt mondod, hogy azzal kellene foglalkozni, hogy csak azok kerüljenek gondnokság alá, akik tényleg képtelenek dönteni a saját ügyeikben. Ezzel én speciel elég sokat foglalkozom (gondnoksági ügyem is volt Strasbourgban), nem fogom megismételni a fenti kommentemből, hogy hol és mit. A helyzet tényleg botrányos. Teljesen egyetértek vele, hogy a gondnoksági rendszer sürgős és alapos reformra szorul. Csakhogy a javaslatoddal van 2 problémám, ahogy az a választójogot érinti:

1. Egyrészt nem látom, hogy javulna a gondoksági rendszer helyzete, úgyhogy ez a közeljövőben nem fogja megoldani a választójog kérdését. Gondolom, egyetértünk abban, hogy nagyon sok ember áll gondnokság alatt (Magyarországon a világon a legnagyobb a kizáró gondnokság alatt állók lakosságon belüli aránya), akinek nem kellene. Az ő választójoguk indokolatlanul van korlátozva, gondolom ebben is egyetértünk. Nekik miért kellene megvárniuk, míg a gondnoksági rendszert rendbe hozza az állam? Miközben azt látják, hogy a helyzet évekig tartó lobbizás után is egyre inkább csak romlik?

Nyugodtan kezelje az állam a gondnokság torzulásait, nem hiszem, hogy ebben ez az ügy akadályozná. Ez a választójogi probléma *nagy részét* is kezelni fogja. De amíg ez megtörténik, semmi problémát nem látok abban, hogy akiket a választójoguk megvonása sért, azok ez miatt indítsanak pert.

2. Ha a gondnoksági rendszer jól is működne, ez sem oldaná meg mindenki problémáját. A múltkori strasbourgi döntés után már az állam is felismerte és elfogadta, hogy a döntésképesség nem általános. Az, hogy valaki nem tud családi ügyeiben dönteni, nem jelenti, hogy automatikusan vagyoni döntéseket sem képes hozni. Az, hogy valaki nem tud egészségi ügyekben dönteni, nem jelenti automatikusan, hogy politikailag tájékozatlan. Ezek sok mindentől függnek, nem részletezem. Tehát ha valakiről azt mondjuk, hogy nem képes választani, azt csak akkor mondhatjuk, ha konkrétan a „választási képességét” vizsgáltuk, és arról állapítottuk meg, hogy hiányzik. Az, hogy egy másik területen hiányzik a belátási képessége, nem elégséges indok a választójoga korlátozására.

Ezért nem lehet általában kizárni a gondnokoltakat a választásokon való részvételből. A 2010-es strasbourgi Kiss Alajos ügy pont erről szólt, az Emberi Jogok Európai Bírósága ezt alaposan megvizsgálta, és erre jutott. Annyira meggyőző volt az érvelése, hogy még a mostani kormány sem talált kifogásolnivalót benne, megváltoztatta az alkotmányos szabályt: addig minden gondnokság alatt álló meg volt fosztva a választójogából, most már csak a választási képesség egyedi vizsgálata alapján lehet(ne) ezt megtenni (elvileg).

Hogy ezzel mi a baj, most nem írom le, mert nem ezt kérdezted és nem akarok hosszú lenni, de ha valakit érdekel, akkor majd elmondom.

Fiala-Butora János 2013.10.10 03:56:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ha a „választási képességet” ilyen szigorúan szabnánk meg, mint ahogy felvázoltad, nem sok embernek lenne szavazati joga. Ez mára már túlhaladott álláspont, a demokráciák az univerzális választójogra épülnek, ahol a szegények és műveletlenek is szavazhatnak, nekik is joguk van képviselőt küldeni a törvényalkotó szervbe. Hogy miért van ez így most nem fejtem ki, mert nem szorosan a témához tartozik.

Ebből az univerzális választójogból sok állam elfogadható kivételnek tartja olyan ember kizárását, aki nincs tisztában azzal sem, hogy mit jelent a választás, tehát nincs fogalma arról sem, hogy mit jelent az, hogy leadja a szavazatát. Ezt értik „választási képesség” alatt – akinél hiányzik, az azt sem tudja, hogy mit jelent a szavazás. Az érv az, hogy ha ők szavaznának, az a rendszer tekintélyét ássa alá, ezért nekik nem szabad ezt megengedni.

A gyakorlatban pedig ezt kifejezetten az értelmi fogyatékosokra célzottan vezették be, merthogy elvileg csak náluk merül fel. A probléma azonban az, hogy az így meghatározott „választási képességet” sem lehet mérni. Illetve mivel a választás kvázi-racionális döntés, annak értékelése, hogy egy illető „helyesen” döntött-e (nem helyes pártra, hanem hogy az általa felhozott ok-okozati összefüggés, érvelés megállja-e a helyét), nagyon szubjektív. A pszichológiai konszenzus tehát az, hogy bármennyire egyértelműnek tűnik is a kérdés, nincs olyan teszt, amelyik egyértelműen meg tudná határozni, kinek nincs „választási képessége”. Vannak egyértelmű esetek (súlyos értelmi fogyatékosok, akik fizikailag sem képesek leadni egy szavazatot), de őket teljesen fölösleges kizárni, mivel úgysem szavaznak; és kevesen is vannak. Vannak olyanok (őket nevezik „szürke zónának”), akikre ha alkalmazzuk a tesztek, mindig lesznek közöttük olyanok, akiket tévesen értékelünk (ez a tesztelés automatikus következménye, nem a helytelen alkalmazásáé; a gyakorlati alkalmazás aztán egészen abszurd túlkapásokat is képes produkálni).

Márpedig ez azt jelenti, hogy ha mérnénk a választási képességet, mindig tévesen kizárnánk az értelmi fogyatékosok egy részét, és csak őket (mivel csak őket vizsgáljuk, csak rájuk vonatkozik a kizárás). Az ő esetükben nem igazolható a vizsgálat és az egész rendszer arányossága. Ezért nem lehet alkalmazni az egyéni elbíráláson alapuló kizárást.

Más lenne (talán) a helyzet, ha nem csak fogyatékos embereket vizsgálnánk. Az átlagválasztópolgár is sokszor teljesen irracionálisan szavaz, erről vannak felmérések. De az elején említett okokból (univerzális választójog) ez megengedhetetlen. Ha viszont csak a fogyatékos embereket vizsgáljuk, az az előbb említett ok miatt megengedhetetlen.

Egyébként nem igaz, hogy az értelmi fogyatékosok általában nem képesek tanulni. Mindegyik jár iskolába (elvileg; a gyakorlatban azért nem), vannak, akik integrált (tehát egy iskolában a nem-fogyatékos gyerekekkel), vannak, akik speciális iskolában tanulnak.

Fiala-Butora János 2013.08.05 22:10:55

A többivel egyetértek, de álljunk azért meg egy kicsit annál, mit kifogásolt a sok "fővárosi" aktivista (biztos nem olvastam el mindent, de ebben a konkrét esetben a Poradna pre obcianske a ludske prava szerepelt a sajtóban, ők írtak a Sme-be is kommentárt, a sértett romák képviseletét is ők látják el, stb. úgyhogy az ő véleményükkel foglalkozom most. Ők kassaiak, ott van az irodájuk, és romatelepen elég gyakran megfordulnak.)

Szóval: nem azt, hogy jogos volt-e a rendőri fellépés - azt ugyanis ők nem tudják eldönteni. Arról csak azt mondták, hogy jogos aggályok (opravnene pochybnosti) merültek fel vele kapcsolatban. Amiről viszont minden kétséget kizáróan el lehet dönteni, hogy emberi jogokat sértett, az a belügyminisztériumi vizsgálat volt. Ezt innen az óceán túlpartjáról is el tudom dönteni, három dolog alapján: 1. a vizsgáló szerv nem független az elkövetőktól (ez régi dolog, több kritika érte már ez miatt az országot), 2. nem hallgatták meg a sértetteket, 3. nem készítettek a rendőrök felvételt az esetről, ami a feladatuk lett volna, és ez lett volna a perdöntő bizonyíték a vizsgálat során (természetesen akár pro, akár kontra).

A kivizsgálási kötelezettségnek a strasbourgi Bíróság által felállított 5 feltételéből ezzel 3-at megsértett az állam (függetlenség, hatékonyság, nyilvánosság), ha eléjük kerül az ügy úgy el fogják kaszálni Szlovákiát hogy csak na - a strasbourgi íróasztal mellől. Mert ez teljesen független attól, hogy egyébként mennyire nehéz a rendőröknek, és milyen rosszak a körülmények egy roma telepen.

Fiala-Butora János 2013.06.23 13:05:17

Kedves Kém,

I.

Szlovákiai magyar jogvédő körökben közhely, hogy a dualizmus kori magyar és a mostani szlovák nacionalizmusok lényegi elemeiben mennyi hasonlóság van. Nekem ez alapiskolás koromban volt újdonság. Ezt csak az eredeti cím kapcsán jegyzem meg, meg hogy ugye nekem (is) címezted a posztot beharangozó fb-kommentet.

A kérdés az, hogy a nacionalizmusok e párhuzamait miként értékeljük. Számomra evidencia, hogy ha elítéljük a jelenkori szlovák nacionalizmust, ugyanúgy el kell ítélnünk a dualizmus kori magyar nacionalizmust is. Lehet különbségeket keresni, de ez nem menti fel a magyar uralkodó osztályt. A kisebbségekkel akkor igazságtalanul bántak, amivel elidegenítették őket maguktól, ami, többek között, Trianonnak is egyik oka volt. Ebben, gondolom, egyetértünk.

Ugyanakkor az is evidencia, hogy ha elítéljük az akkori magyar nacionalizmust, akkor el kell ítélnünk a mostani szlovákot is. Az akkori magyar nacionalizmus nem mentség és nem indok például arra, hogy most miért nem szavazta meg a kormánypárt a kétnyelvű vasúti táblákat. Ezért nem értem, hogy miért véded a szlovák államnyelvtörvényt (a múltkor konkrétan semmi furcsát nem láttál benne), ami a kétnyelvűség legfőbb jogi akadálya. Hogy lehet a magyarokat egynyelvű táblákért elítélni, a szlovákokat pedig felmenteni? Szerintem ha másokon számon kéred a kettős mércét, neked sem kellene használnod.

Én is várom azt a szlovák politikust, aki feláll és elkiáltja magát, stb. de a helyzet az, hogy jelenleg a nagy többség (és köztük, meglepő módon, a vasúti táblák kapcsán pont progresszívnek mondott történészek is) pont a mostani kisebbségi nyelvhasználat korlátozásának indoklására használja a történelmi párhuzamot – ebben találkoznak a te nyelvtörvényt mentegető álláspontoddal.

II.

Egyébként kifejezetten az általad választott példa kapcsán jegyzem meg, hogy most a kisebbségi nyelvű közfeliratok (köztük a vasútállomásoké is) nemzetközileg garantált emberi jognak számítanak, amiknek biztosítását Szlovákia 1995-ben önként vállalt. Ezért az általad választott „többségi v. kisebbségi nacionalizmus” nem az egyetlen narratívája a mostani történéseknek. Most emberi jogi jogsértésről van szó, míg 1910-ben nem. Ez nem menti fel az akkori elitet a hibái alól, de a jelenlegi helyzetnek ad egy új értelmezési keretet.

Ennek fényében kérdem, hogy mivel múltkor említetted, hogy a vasúti táblák elutasításáért mindkét fél hibás, a szlovákiai magyarok ebben konkrétan mégis miben hibásak? Most nem kezdem megint magyarázni az emberi jogok elidegeníthetetlenségét, először inkább megvárom a válaszodat.

III.

Az igazán érdekes kérdés az, hogy a szlovákiai magyarok hogy álljanak mindehhez. A nacionalizmust nyilván nem elfogadni kell, hanem megváltoztatni – ez szlovákoknak, magyaroknak is érdeke, ettől az ország és a világ csak jobb lesz. Van elképzelésem arról, hogy hogyan nézne ki egy nacionalizmustól mentes állam, és milyen az a nem nacionalista retorikára alapuló diskurzus, ami e felé vihet esetleg. De hogy egyezik-e tieddel, azt nem tudtam meg. „Be kell törni a szlovák matrixba”, „ki kell lépni az eddigi értelmezési kereteken”, „meg kell haladni a nacionalista logikát, szókészletet” – persze, abszolút, ilyen általánosságok szintjén szinte mindenki egyetértene vele, én legalábbis biztosan. Csak konkrétabban, ha kérhetném (nem irónia volt). Arra vagyok kíváncsi vagyok, hogy tudsz-e konstruktív javaslattal is hozzájárulni a diskurzushoz. Őszintén szólva amit itt leírtál abban nem volt új.

Fiala-Butora János 2013.06.21 15:20:28

@Csehszlovák Kém: Kedves Kém,
I. akkor én mondok konkrétumokat. A szlovák államnyelvtörvény az élet nagyon sok területén korlátozza az anyanyelvhasználatot, kezdve attól, hogy a kapudra kiírod, hogy „harapós kutya”, a reklámokon, kulturális eseményeken, műsorszóráson, közfeliratokon keresztül a hivatali nyelvhasználatig. Magyar reklámért és műsorért (magán TV-ben) nemrég bírságoltak, és most is vannak folyamatban ilyen eljárások.

Az államnyelvtörvényt az Európa Tanács elrettentő példaként emlegeti a balti államok szabályozása mellett, és nemrég a Velencei Bizottság (amelyik a magyar Alaptörvényt kritizálta) szólította fel Szlovákiát „az európai normák szellemében történő módosítására”.

A listám egyébként sokkal hosszabb (tudtad, hogy egészen egyedi a régióban, hogy Szlovákiának semmilyen törvénye a kisebbségek jogállásáról? Már a baltiaknak is van), gazdasági diszkriminációval, kulturális tevékenységek korlátozásával, közigazgatási beosztással, stb., de maradjunk mondjuk csak ennél a közismert példánál.

Van Magyarországon számos téveszme a szlovákiai magyar helyzettel kapcsolatban, sokan sokkal rosszabbnak gondolják a helyzetet, mint amilyen. Ezért az objektív tényekből induljunk ki. Azok alapján pedig egyszerűen nem igaz, hogy az „európai standardoknak megfelelő kisebbségi jogokat” élvez minden kisebbségi magyar.

II. „Egyelőre neked kellene garanciákat adnod, bizonyítékokat villantanod, hogy Magyarországtól és a kisebbségi magyarok szervezeteitől idegenek a sovén, irredenta, rasszista hangok és szomszédellenes kijelentések.”

Ilyen érvelést már többször olvastam nálad. Mik lennének azok a „garanciák”, amik szerinted már akár a kisebbségi jogok bővítését (esetleg európai szintre emelését) is indokolhatják? Ha nem lesz a szlovákiai magyarok között egy náci sem? Te is tudod, hogy ez egy lehetetlen feltétel. Ha a magyarországiak nem fognak csúnyát gondolni a szlovákokról? Ez szintén az, egyrészt, másrészt mi köze ehhez a szlovákiai magyaroknak?

Szerintem a szlovákiai magyarok számos „garanciáját” adták már annak, hogy közösségként elutasítják a szélsőségeket. 1998-2006 között úgy volt kormányon az MKP, hogy minden szélsőséges követelésről lemondott. Ehhez képest kaptunk egy gyönyörű megyerendszert a nyakunkba. 2010-12 között a magyarok azt a pártot szavazták be a parlamentbe és a kormányba, ami deklaráltan a szlovák-magyar együttműködés pártja. Ezek után arra hivatkozni, hogy a szlovákiai magyarok között vannak nacionalisták, és _ezért_ nem bővíthetők a jogaik, nem állja meg a helyét, két okból.

Egyrészt a szlovákiai magyarok többségét azért büntetni (pl. ne legyenek kétnyelvű vasúti tábláik), mert köztük is van náci, a kollektív büntetésre alapuló érvelés, az pedig ma már nem divat.

Másrészt az emberi jogok (aminek a kisebbségi jogok részei) elidegeníthetetlenek. Vagyis nem valamilyen feltétellel járnak (akkor kapod meg, ha jó leszel), hanem mindenkinek járnak, horribile dictu még egy nácinak is. Nemzetközi szervezetek előtt például Szlovákia soha nem is próbálkozott azzal mentegetni a nyelvtörvényt, hogy „de a magyarok nacionalisták” – tudták, hogy ez irreleváns egy emberi jogi szervezet számára. Ez csak a nacionalista szlovák oldal kifogás-propagandája belső (országon belüli) használatra.

Félreértés ne essék, egyáltalán nem a szlovákiai (vagy mo.-i) magyar nacionalistákat akarom védeni. Jobb lenne, ha minél kevesebb lenne belőlük (ideálisan zéró), és ha felhagynának a szlovákokat becsmérlő, önbecsapó téveszméikkel, amik a szlovákok számára teljesen jogosan lehetnek sértőek és megalázóak. Ez az én munkámat is nagyon megkönnyítené. Ezt azonban nem csak úgy valahogy magától érjük el. Az ő számukat és súlyukat a szlovák politika is alakítja. És ha a cél az, hogy minél kevesebb legyen belőlük, azt nem a kisebbségi jogok korlátozásával érjük el. Önbeteljesítő jóslat, hogy „amíg rosszat gondolsz rólam, addig én rosszul fogok bánni veled”. Ennek ellentettjét, a jogok bővítését, pedig a szlovák állam minden veszély nélkül megtehetné, saját érdekében. _Nem megtenni_ valamit, ami javíthat a helyzeten, azért, mert a magyarok rosszat _gondolnak_ rólunk, meglehetősen gyenge kifogás a fentiek fényében.

Fiala-Butora János 2013.06.22 14:34:04

Hová tűnt a tegnapi kommentem másik fele? Egyszerre tettem fel az elsővel. Na, mindegy, ha eltűnt, itt van még egyszer:

III. Kém, én abszolút értékelem, hogy megkérdőjelezed a magyar nacionalista sztereotípiákat. Például ez a cikked is jól mutatott rá, menyire egyhelyben topog a magyar jobboldal egy történelmi esemény feldolgozásával. Az, hogy a kisebbségi jogok garantálást még mindig a jogilag már nem hatályos trianoni szerződésből akarják levezetni (itt feljebb a posztokban is megjelenik ez az érvelés néhányszor), és nem a jelenleg érvényes emberi jogi szerződésekből és eszmerendszerből, súlyos tünet. Az, hogy a saját „igazságukkal” (etnikailag igazságtalan határok) próbálják eltakarni a szomszéd „igazságát” (Csehszlovákia létrejötte a népek önrendelkezése alapján) pedig ugyanaz, amit a szlovák nacionalisták csinálnak pepitában. Azt pedig, hogy elmulasztanak egy lehetőséget arra, hogy valami hasznosat is tanuljunk az egészből (pl. a dualizmus kisebbség-politikájának kudarcát, és ebből kiindulva mondjuk miért nem jó ötlet ma a roma gyerekeket szegregálni), netán fordítsuk át valami pozitívba (próbáljunk meg többet megtudni a szomszédos népekről, hogy jobban megértsük, mi történik a velünk és kisebbségeikkel való viszonyukban, és hogyan lehetne ezt jobb irányba terelni), már nem is említem. Marad a „szenvedjünk együtt” újabb felvonása.

Amit nem értek, hogy miért veszed át automatikusan a szlovák nacionalisták álláspontját. Kijelented, hogy Szlovákiában nem kezelik tabuként Trianont. Pedig de, bizonyos aspektusai máig tabunak számítanak még a Tudományos Akadémia számára is, az iskolai történelemoktatásról nem is beszélve. Meg hogy Szlovákia európai szinten garantálja a kisebbségi jogokat. Vagy hogy a Benes dekrétumok ma már nem érvényesek, az autonómia akkor jó ha a többség elfogadta, stb. Ezek a dolgok nem igazak. Értem, hogy a magyar nacionalista téveszmékkel akarsz szembeszállni, de mivel ezek a dolgok nem igazak, szvsz gyengítik az álláspontodat, nemhogy erősítenék. Így egy kettős mércéhez jutsz el: Trianon a magyar elit hibája is, mert rosszul bánt a kisebbségekkel (amivel egyetértek) – ugyanakkor Szlovákiában a kisebbségek hibája (mivel vannak közöttük nacionalisták), hogy az állam rosszul bánik velük, büntessük meg tehát őket (pl. ezért „nem érdemelnek” jogbővítést).

Fiala-Butora János 2013.06.11 13:13:20

@Csehszlovák Kém: Ami az autonómiát illeti, nyilván ott van, ahol a többség is elfogadta, de ez nem mond semmit magáról a kérdésről. El kellene-e fogadnia a többségnek az autonómiát egy liberális demokráciában? Az autonómia elutasítása a (politikai) többséggel való il-liberális visszaélés? Ez alapján meg kell-e, érdemes-e meggyőzni a többséget (mármint egy liberálisnak, most nem a kisebbségi nacionalistákról beszélek, akik más okból szeretnének autonómiát) arról, hogy támogassák az autonómiát? Vagy pont ellenkezőleg, az autonómia egy il-liberális rendszer-ellenes elem? Nem látom, hogy a többségre való hivatkozás kulcsot adna ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához. Az nyilván nem válasz, hogy ahol elfogadják, ott jó, ahol meg nem, ott rossz (lett volna). Ahogy az sem, hogy elvi szinten is csak az a „jó” autonómia, amit a többség hajlandó támogatni – mert azt ugye te sem zárod ki, hogy van olyan il-liberális többség, amelyik a politikai súlyával visszaélve gátol meg egy olyan autonómiát, amelyik egyébként a liberális elvekkel összhangban lenne. Vagy igen?
Hogy kik vezetnének egy ilyen autonómiát azt nem tudom honnan vezetted le. A nyugati tapasztalatok azt mutatják, hogy az autonómia megoldást jelent a nemzetiségi kérdésre, ahol bevezették, ott csökkentette az inter-etnikus feszültséget, mivel ahol rendezett a kisebbségek helyzete, ott ez kevésbé alkalmas politikai indulatok szítására. Ergo kevésbé nacionalisták a Quebeciek mióta autonómiájuk van, az autonómiának sikerült megakadályoznia Kanada szétesését (közel volt!). Hasonló módon, a Koszovói albánok sokkal nacionalistábbak lettek mikor az autonómiájukat megszüntették. Úgyhogy az eredeti példához visszatérve, bármennyire nacionalista is szerinted egy átlag-székely, az autonómia hatására kevésbé nacionalista lenne mind ő, mind az átlag-román, mivel ez rendezné a nemzetiségi kérdést, kiiktatna néhány feszültségforrást. Arról nem beszélve, hogy az autonómia része az államnak, tehát az országos többség ellenőrzést gyakorol felette, nagyon elnyomni a helyi nacionalista vezetők sem tudják a helyi kisebbséget, legalábbis nem annyira, mint az országos nacionalista vezetők tudják az országos kisebbséget autonómia hiányában.

Fiala-Butora János 2013.06.11 13:13:24

@Csehszlovák Kém: A Benes-dekrétumokat én speciel nem tartom a legégetőbb szlovákiai magyar sorskérdésnek, úgyhogy csak a rend kedvéért, ha már felmerült:
A magyarok jogfosztását nem hagyták jóvá a nagyhatalmak Potsdamban, ez nem része a nemzetközi jognak. A németekét igen, de a magyarokra saját kezdeményezésből terjesztette ki ezt Benes. Eltörölni pedig el lehet őket. Nyilván nem arról van szó, hogy az egész, dekrétumok által teremtett helyzetet „visszacsináljuk” (ezt tényleg nem lehetne), de a magyarokat kollektív bűnösnek nyilvánító rendeletet például el lehet törölni anélkül, hogy a jogbiztonságot veszélyeztetnénk. Ez a dekrétum máig érvényes – és itt ennek elsősorban erkölcsi, nem jogi aspektusa van, amit minden további nélkül kezelni lehet törvényi úton.
Ami a jogi aspektust illeti – gyakran ismételt (cseh)szlovák nacionalista ál-érv, hogy már „nem élő” jog a dekrétumok, már nem érvényesek, pl. mert az 1991-es Alapjogi Charta „felülírta” őket (nemrég Schwarzenberg is bedőlt ennek, fel is hívták figyelmét a tévedésére). Ez annyiban igaz, hogy most már senkit nem ítélnek el a dekrétumok alapján. Csakhogy a restitúciós törvényeket úgy fogalmazták meg, hogy a Benes-dekrétumok által elkobzott vagyont ne lehessen visszakövetelni. A kommunista államosítás és a náci árjásítás áldozatai visszakérhetik a vagyonukat, akit azonban 1945-48 között egy dekrétum kollektívan bűnösnek bélyegzett meg pusztán nemzetisége alapján, és ezért vették el a földjét, nem kaphatja vissza. Ezt pedig szintén orvosolni kell.
Hasonló ál-érv, hogy a dekrétumok az egész II. világháborús rendezés része, ha azokhoz nyúlunk, azzal a háború eredményét kérdőjelezzük meg. Így lenne, ha *minden* akkori döntést felülvizsgálnánk, de ki beszél itt a kitelepítések vagy a reszlovakizáció „visszacsinálásáról”? A magyarokat kollektívan bűnösként megbélyegző dekrétum nem egy nélkülözhetetlen eleme a II. vghbr-s rendezésnek, ami nélkül az egész rendszer összeomolna (vicces lenne, ha így lenne). Minden további nélkül eltörölhető – ahogy nagyon sok akkori rendelkezést nyilván el is töröltek már, mégsem dőlt össze az állam. Ezt az érvet csak azért szokták (cseh)szlovák nacionalista oldalon bevetni, hogy növeljék a tétet és rémületet (és ezzel ellenállást) keltsenek a saját soraikban: ha elfogadjuk, hogy a magyarok nem voltak kollektíven bűnösök, akkor elveszítjük Dél-Szlovákiát. Pedig dehogy. Dél-Szlovákia *jogilag* egyáltalán nem ez miatt Szlovákia része, ettől függetlenül az, úgyhogy a dekrétum eltörlése ezen aztán tényleg nem változtatna.

Fiala-Butora János 2013.06.11 13:13:27

@Csehszlovák Kém: Kedves Kém,
én is a liberális demokrácia híve vagyok, de nem tudom, hogy ugyanazt értjük-e alatta.
Írod, hogy a „liberális demokrácia egyik fontos alapismérve, hogy nem korlátozza az emberi jogokat, és lehetőséget ad demokratikus szavazás útján a véleménynyilvánításra.” Ez nyilván így van, de a nagy kérdés, hogy milyen „emberi jogok”-at nem sérthet egy liberális demokráciában a többség, mik azok a kérdések, ahol a (politikai) többség akaratának is meg kell hajolnia egy felsőbb érdek előtt.
Felsoroltál pár példát az Orbán rendszer többséggel való visszaélései közül – nagyon helyesen, én is egyetértek velük. Múltkor viszont azt írtad, hogy a szlovák államnyelvtörvényben semmi problémát nem látsz – pedig az alapján most is korlátozzák az anyanyelvhasználathoz való jogot a magánszférában is (és nem a mečiari időkről beszélek, a demokratikus Radičová kormány idejében is büntettek pénzbírsággal magyar reklámokért, és most is folyamatban vannak ilyen eljárások). Ha ezt elfogadhatónak találod, azt hogy tudod összeegyeztetni a liberális demokráciával?
Írod, hogy a peredi esettel azért értesz egyet, mert a falu megszavazta, hogy visszakapja a magyar nevét. Gútának nem kellene visszakapnia a nevét? Ha Gútán nem volt meg az 50%-os részvétel a helyi népszavazáson, akkor elfogadható, hogy egy többségi döntéssel (törvény) elvették a város több-száz éves nevét, és azóta többségi döntés (törvénymódosítás) hiányában nem akarják visszaadni?
Vagy mondjuk az elfogadható, hogy egy szlovák többségű helyen, pl. Érsekújváron, a város döntsön arról, hogy legyen-e magyar felirat a vasútállomáson? Tehát gyakorlatilag a helyi szlovákok (75%) eldönthetik, hogy a magyaroknak jár-e magyar felirat? Illetve még ha döntenének is, csak a kérvényezésről döntenének, mert a vasút nem köteles azt pozitívan elbírálni. A törvény erre lehetőséget ad, tehát teljesen törvényesen mondhatta azt a vasút nemrég 40 magyar községnek, akik kérvényezték a vasútállomás kétnyelvű megjelölését, hogy nem vagyunk kötelesek elfogadni a kérvényt, ezért bár nincs törvényi akadálya, nem is fogjuk elfogadni.
Ezek mind a nyelvtörvényhez kapcsolódó példák, amiről már írtad, hogy te nem látsz benne problémát. Hasonlóképpen, Szlovákia közigazgatási beosztásának kialakításakor a legfőbb szempont az volt, hogy a magyaroknak rossz legyen (1996 – Meciar kormány, 2001 – Dzurinda kormány). Máig ez érvényes, és a következő reform sem fog ebből a szempontból javítani rajta a megszellőztetett tervezetek szerint. A gazdaságfejlesztés terén mindennapos a magyarok lakta területek diszkriminációja (lásd autópálya-fejlesztés, beruházás-támogatás, munkahely-támogatás; a legabszurdabb az volt, mikor tavaly az új kormány szétosztott több millió Eurót a Rimaszombati és Nagyrőcei járásban úgy, hogy csak a szlovák falvak kaptak belőle, pedig ott 40% a magyar falvak aránya).
Ezek számomra mind a többséggel való visszaélés példái, amelyek ellentétesek a liberális demokráciával. Az államnyelvtörvényt például az Európa Tanács elrettentő példaként használja a jelentéseiben, és többször kritizálták annak különböző szervei, legutóbb a Velencei Bizottság (akik most a magyar alkotmányt is kritizálják).
Hogyan fér össze nálad a liberális demokrácia a szlovákiai magyarellenes többséggel való visszaélés védelmével.

Fiala-Butora János 2013.02.04 07:41:00

Hát, hogy azért a témáról is essen szó: nem tudom, mennyire biztonságos Budapest. Nekem biztonságos, soha nem volt ott gondom, de nem is engem kell kérdezni, hanem mondjuk egy helyi ortodox zsidót. Kíváncsi vagyok, őszintén, hogy hányszor szólnak be nekik a villamoson, hányszor fenyegetik meg őket, stb.
Én Pozsonyban nőttem fel, ott mindennapos (értsd: velem néhány havonta előfordult. Aki nem vigyázott, azzal többször) dolog volt, hogy a magyar beszéd miatt rád szóltak, és előfordult, hogy megtámadtak. Az osztálytársaim között nem nagyon volt olyan, akinek nem lett volna ilyen élménye. Egyik osztálytársnőmnek 12-évesen 2 skinhead eltörte a kezét, mert magyarul beszélt a trolin. A húgomékat osztálykiránduláson akarta tanárostul megkéselni egy csapat skinhead, mert magyarul beszéltek. Ezek kiragadott példák, nem azt kell gondolni, hogy golyóálló mellényben jártunk iskolába, de mindig ott lógott a levegőben a dolog. Megszoktuk, alkalmazkodtunk, megtanultuk felismerni a veszélyes helyzeteket (szerintem minden pozsonyi magyar úgy száll fel a buszra, hogy körülnéz, ki van ott), részben ezért is kevesebb az incidens. A helyzet egyébként fokozatosan javul, gyerekkoromban sokkal rosszabb volt, mint most. Akkor egyébként is nagyon rossz volt a közbiztonság (volt olyan egyetemi (szlovák) csoporttársam, akit agyonlőttek az utcán), több volt a skinhead, és rendkívül aggresszívak voltak. Most kevesebb a verekedés, inkább csak rád szólnak, beléd kötnek, ha magyarul beszélsz. És ez is inkább hely- és helyzetfüggő (tudom, hol kell és hol nem szabad magyarul beszélni - a Belvárosban nyugodtan lehet, főleg nappal). Zsidókat is támadtak meg Pozsonyban, bár nagyon kevés van belőlük, néhány esetről írt is a sajtó (pl. amikor a rabbit támadták meg a fiával napközben az utcán). Nyilván romákat is, de az még a sajtót sem érdekli, hacsak nem végződik halállal a dolog (7-8 ilyen esetet tudok az utóbbi 20 évből az országból, de egyik sem pozsonyi).
Akkoriban Budapest paradicsomi helynek tűnt (egyébként Prága is - ott csak szokatlannak számított a magyar beszéd, de nem ellenségnek, úgy egy szinten volt a senkit sem érdeklő többi idegen nyelvvel). Mióta éltem ott, már máshogy gondolom. Egyrészt ott is egyre több skinheadet látok (vagy szaporodnak, vagy régen turistaként nem találkoztam velük). Nem tudom mennyire agresszívek, de velem szemben nyilván nem azok, nincs rá okuk, egy romát vagy feketét vagy ortodox zsidót kellene megkérdezni. A külföldi (angol, orosz, koreai, török, bosnyák, román) kollégáimnak nem volt negatív tapasztalata, az angol beszéd nem zavar senkit (ahogy Pozsonyban sem).
Általános jelenség, hogy a fehér, többséghez tartozó (a többségi nyelvet beszélő) emberek mindig nagyon biztonságosnak gondolják a városukat. A pozsonyi szlovák barátaim sem akarták hinni a történeteimet, mert ugye velük ez sosem esett meg. Miért is esett volna? Egy fekete (félig szlovák, félig nigériai) barátomat viszont autóval hordták iskolába, hogy ne kelljen buszoznia. Mikor utána olvastam, hogy a Pozsonyban élő 300 afrikai mindegyikét(!) érte már skinhead-támadás, én magyarként kevésbé csodálkoztam a dolgom, mint a szlovákok, aki nem akarták elhinni, hogy az ő városukat miért akarja valami idegen így lejáratni.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha Budapest nagyon civilizált helynek tűnik, akkor a fehér, magyarul beszélő emberek tapasztalata számomra ebben nem különösebben mérvadó. Én nem szoktam szlovákul beszélni az utcán, úgyhogy nem tudom, mennyire ugrik az utca (alja)népe a szlovák szóra - de ti sem. Egy szlovák tudhatja ezt esetleg. Ezzel nem azt mondom, hogy van ebből probléma - csak nem tudom.

Fiala-Butora János 2013.02.05 08:16:12

@Csehszlovák Kém: Igazad van, a szexuális kisebbségekről megfeledkeztem. Egy kézen fogva sétáló, vagy horribile dictu csókolózó férfipár látványa még a legnyájasabb honpolgár zsebében is képes kinyitni a bicskát (én mondjuk már olyat is láttam, hogy csókolózó heteroszexuális párt szólt meg a villamoson az önjelölt erkölcscsősz bácsi, de kicsire nem adunk). Tulajdonképpen nyugodtan bővíthető a sor mindenféle látható és szélesen értelmezett „mássággal” – a hajléktalanokat is meglepő fokú közutálat övezi Budapesten (ez például Pozsonyra kevésbé jellemző, valószínűleg a sokkal kisebb számuk miatt), Pozsonyban pedig az „alternatív ifjúság” (ami szinte mindent takar a punktól a hosszú hajig bezárólag) volt sokáig a skinheadek célpontja (lásd ugye a Tupý gyilkosságot, amiről, ha a memóriám nem csal, te is írtál). Tehát igen, nyilván nem kell leragadni az etnikai/faji/nyelvi különbözőségnél, ez csak a legtipikusabb(?), leggyakoribb(?) (esetleg legtöbb nyilvánosságot kapó?) formája az intoleranciának.

A szlovákul beszélő srác történetét nem néztem be (sőt, feljegyeztem mentális noteszomba – szakmai ártalom), csak nem ad választ az általam felvetett kérdésre. Egy ilyen témánál mindig homlokegyenest ellenkező személyes tapasztalatok kerülnek elő, és ebből egyszerűen nem lehet mérvadó következtetést levonni. Nyilván én is tudok mondani olyan szlovákot, akit Budapesten nem szóltak meg, meg olyan magyart is, akinek Pozsonyban nem volt problémája, meg olyan feketét és ázsiait (volt osztálytársaim), aki kiválóan érezte magát Budapesten, meg olyat is (szintén osztálytársam, sőt, egy időben lakótársam volt), akit rendőrök zaklattak ott (és itt most nem igazoltatást kell elképzelni, hanem minden ok nélküli megdögleszbüdösniggerezést a rend bátor őrei részéről), sőt olyan lengyeleket, akit Koppenhágában zaklattak neonácik a „kelet-európai” beszédük miatt (nem vicc). Ezek az itt pro és kontra kommentelők és a te párkányi barátod tapasztalataival együtt mind autentikus történetek, egyiket sem vonom kétségbe, csak nem tudom leszűrni belőle, hogy ez mennyire tipikus az adott városra. A statisztikák sem segítenek, mert azok a bejelentett esetekre épülnek, azok meg, mint tudjuk, csak a jéghegy csúcsa (eleve komoly testi sértés vagy más súlyos következmény kell, hogy egyáltalán foglalkozzon veled a rendőrség). Ami nekem segítene, az egy Pesten felnövő és ott élő szlovák tapasztalata – ő és ismerősei nyilván többezerszer beszéltek már szlovákul az utcán különféle helyzetekben, és ez elég statisztikai alap egy (még ha csak részleges) következtetés levonására.

A fentiek miatt nagyon nehéz a városok közötti összehasonlítás is. New Yorkban pl. 10 000 főre 50-szer annyi gyilkosság jut, mint Oszlóban, de a szomáliai-norvég osztálytársam, aki mindkét helyen élt, New Yorkot a szomáliaikkal szemben befogadóbb, toleránsabb helynek tartja.

„Prága”: a kommented alapján úgy tűnik, félreérthető voltam, a „Mióta éltem ott, már máshogy gondolom. Egyrészt ott is egyre több skinheadet látok…” kezdetű rész Pestre vonatkozott, nem Prágára, Prágára csak a zárójelben tettem megjegyzést. Prágában nem éltem, a munkám miatt Brünnbe jártam sokat, ottani kollégáimtól tudom, hogy Csehországban is több a skinhead és a főleg romák elleni erőszak a Munkáspárt előretörése óta, de ez nem tipikusan prágai jelenség.

Egyetértek azzal, amit a magaspolitika hatásáról írsz a jelenségre. Hogy mit és hogyan kellene a magyar kormánynak tennie, abba nem szeretnék kibicelni, de egy Jobbik jelenléte a parlamentben, félkatonai alakulatok masírozása az utcán ebből a szempontból iszonyúan káros. És ugyanúgy káros, ha a kormány nem teszi világossá, hogy mi az, ami OK, és mi az, ami nem OK. Ismét a pozsonyi tapasztalataim alapján mondom, hogy nálunk a legrosszabb akkor volt, mikor a Mečiar-kormány a magyarokat tette meg az ország első számú ellenségévé, akik már a puszta létükkel is az állam területi egységét fenyegetik. A nyelvtörvény elfogadása (1995) körüli propaganda pedig eleve arra épült, hogy maga a nyilvános magyar beszéd agresszió a szlovák nemzetállammal szemben – bár maga Mečiar nem akart magyarok elleni fizikai atrocitásokat szítani (az még neki sem lett volna jó), a szellemet már nem lehetett visszazárni a palackba. Sok ember, aki eleve nem szerette a magyarokat, érezte felbátorítva magát a kormánypropaganda által, és jutott el arra a következtetésre, hogy az agresszió (a magyar beszéd) agressziót kíván, amit ők személyesen hivatottak képviselni. Ezek az emberek ott voltak azelőtt is és ott vannak most is, de hogy mennyire érzik felhatalmazva magukat az önbíráskodásra az nagyon függ a „jó” példától – és persze attól, hogy a rendőrség hogyan viszonyul hozzájuk. Sarkítok kicsit, nyilván nem teljesen élesek az átmenetek, de már a kormány összetételének határozottan volt hatása arra, ki mit enged meg magának nyilvánosan. A magyarországi párhuzamokat mindenki keresse meg magának, de szerintem nem lehet egyik nap a zsidó nagytőkét felelőssé tenni az ország gazdasági helyzetéért, másnap meg csodálkozni azon, hogy megszólják a zsidókat az utcán.

Úgy kb. két éve láttam egy embert magából kikelve ordítani fényes nappal Pesten a Károly körúton. Rázta az öklét a Zsinagóga felé és szidta a zsidókat. Mindenkinek beszólt, aki ránézett. Nem volt félelemérzetem, majdhogynem komikus is lehetett volna a jelenet. Akkor beugrott az a kép, amikor álltam az utcán 12-13 évesen (1991-2) a Centrum bevásárlóközpontnál Pozsonyban, és néztem, ahogy 3 kb. 30-40 éves férfi magából kikelve ordítja, hogy „magyarok, gyertek ide, mindnyájatokat megölünk”. Kurvára nem volt vicces, de a körülöttem lévő szlovákok egy részének (angolra jártam oda, szlovák társasággal voltam) az volt, a többi meg semmi érdekeset nem látott benne. Rendőrt senkinek sem jutott eszébe hívni. No, erről jöttem rá 2011-ben, hogy a Károly körúti öklöt rázó ember egyszerűen nem lehet vicces – egy esetleg arra járó zsidó kisgyereknek semmiképpen sem.

Na, a kommentjeim alapján már úgy tűnhet mintha két lábon járó etnikai sérelem-gyűjtemény lennék, de nézze el nekem mindenki, a munkámmal jár, régóta figyelem és gyűjtöm az ilyesmit.

Fiala-Butora János 2012.09.30 15:47:44

Az egyik nagynenim szlovakul neveli a kislanyat. Csak szlovakul beszel hozza. A ferje szlovak, ez igaz, de ezen kivul teljesen erthetetlen. Es nincs senki a csaladban, aki megkerdezne, hogy ez mire jo. Mert az olyan ciki, meg mi kozunk hozza. Pedig engem is rettentoen erdekel a kerdes. Egesz mas ezt latni valahol, mint megelni a sajat csaladodban.
(BTW, latom a posztot elleptek a mo.-i kommentelok, nehanynak meg az sem esett le hogy nem mo.-on jatszodik a tortenet)

Fiala-Butora János 2012.08.02 14:13:12

Nagyon érdekes poszt. Na de mégis, milyen gyakran szokott nyerni a bika?