Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gyógy Cseppke

64 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Enikő és Péter esküvőjéről minden alkalommal a "pontos, előrelátó megtervezés" jut eszembe. Ha angol nyelvterületen lennénk, akkor ezt az esküvőt hívnám tipikusan "downtown wedding"- eseménynek. Budapest legszebb helyeit, történelmi területeit olvasztottuk egybe és mutattuk meg a násznépnek: örök…..
Interjú Megyeri Andrással, a LaLuz csoport alapítójával A Neked mit jelent Budapest? - kampány keretein belül, 2016. december 5-én került megrendezésre Budapesten az első, nemzetközileg is egyedülálló “sétáló fényfestés”, amelynek során a Szabadság híd és Margit híd közötti szakaszon, a rakparton…..
Aki dolgozott már velem, az tudja, hogy hazánkban elsőként végeztem el a New York-i esküvő guru Preston Bailey iskolájában a green wedding kurzust, így ennek a témakörnek minden részletét, eszközét ismerem és ezt próbálom meg adaptálni már évek óta Magyarországra is. Az öko-stílus ugyanis nagy divat…..
A következő valós esküvői történetem minden egyes pillanata a különlegesség, a kuriózum érzését adta nekem, éppen ezért különösen kedves és a szívemhez közel álló emlékként él bennem. Mert hányan mondhatják el magukról, hogy részt vehettek két ember nagy napján úgy, hogy az Azori - szigetekről…..
Mondd el egyetlen szóban! Kreatív és inspiráló felmérést indított a Fővárosi Önkormányzat városarculattal foglalkozó cége, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. A rendhagyó kutatás lényege, hogy kiderüljön, milyen szavakkal, kifejezésekkel fémjelzik az emberek Budapestet. Lehetőség?…..
Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe...csapnék a homlokomra néhanapján, amikor újabb magyar ötlettel találkozom a világsiker küszöbén. Ez az ötlet is azok közé tartozik, ami az úgynevezett piaci rés szindrómára épül.  Adott ugyanis egy magyar páros,  Matécsa Márti és Párkányi Orsi, akik egy…..
OKTÓBER 1-én SPORTPÁLYÁVÁ VÁLTOZOTT A FŐVÁROS! 1 nap, 3 helyszín, 6 sportág, 1200 résztvevő— sport a belvárosban, sport mindenütt! Ez volt az első Budapest Urban Games – A Kezdetek!  Október 1-én elstartolt és hatalmas közönségsikerrel lezajlott az első budapesti Utcalimpia. A Budapest Urban…..
Ha mondhatnék kedvenc eskővői helyszínt, az Európát tekintve biztosan Olaszországban lenne. Szeretem az itthoni helyszíneket, de azért egy toszkán táj varázslatával, egy Amalfi-öböl hangulatával, a divat fellegvárával, a dolce vita hangulattal kevesen vetekedhetnek. Ráadásul szerintem ez a világ…..
Az a helyzet, hogy én kevés alkalommal szavazok a saját készítésű nászajándék mellett, mert több csalódást keltő meglepetést láttam már, mint valóban jól sikerültet. Ez nagyjából igaz a saját dekorációs elemekre is, mindig aggódva figyelem, ha a pár saját maga szeretné a dekorációt megoldani.…..
Vidéki, laza hangulatú, az újdonság erejével ható esküvői helyszínt kerestek? Elsősorban és maximum 50 főre? Akkor ezt a toplistás válogatásomat szeretettel ajánlom azoknak, akiknek kicsi a család, szűkebb és szolidabb mennyiségű barátot terveznek elhívni, mert fontos az intim és bensőséges hangulat…..
Valami történt ezen a nyáron, ami megmozdította az emberekben a szurkolói vágyat, csapattá kovácsolódott az ország és egyszerre dobbant a szív, egyszerre lettünk lelkesek és sportőrültek. A sport szeretete  hosszú-hosszú évek után új értelmet nyert,  ezért a Főváros úgy döntött, rendhagyó…..
Egy különleges csapattal szeretnélek megismertetni benneteket, Mimivel és Katával a Wild Flower Bar alapítóival. Egy teljesen új és különleges irányt képviselnek a virágkötészet terén,  van egy ennivaló kis üzletük a belvárosban, ahol fantasztikus workshopokat tartanak. Náluk például bárki…..
#miBudapestünkGondolatébresztés indul! Elgondolkoztál már azon, hogy Neked mit jelent Budapest? Új videónkban erre keressük a választ. Szerintünk fontos, hogy vegyük észre a jót, és fedezzük fel, amit még nem biztos, hogy elég jól ismerünk. Ez a kisfilm egy kampány első eleme, amiben adott…..
Egy rendezvényszervező elsődleges feladata a problémamegoldás, méghozzá kreatívan és ötletesen úgy, hogy azzal ne terheljük a párt semmilyen formában. Mert éppen elég teher van rajtuk annak kapcsán, hogy folyamatosan döntéseket hozzanak egy olyan témában, amely ugyan róluk szól, de adott esetben…..
Tudtátok?  A mai klasszikus esküvői ruhák csak a 19. században váltak népszerűvé, hála Viktória Királynőnek. Ő volt az első nő, aki fehér menyasszonyi ruhát viselt. Előtte, a nők hagyományos ruhát választottak, vagy egy olyan ruhát, amely megfelelt az akkori divatnak.Most már ritkán találni esküvői…..
2016. alapvetően a minimál éve az esküvői hajviseletek és sminkek terén.Mi lehet ennek az oka?  Ez a nyár nemcsak Európában fullasztó, de a világ számtalan más táján is. Ha lehet hinni a globális felmelegedés tényének, akkor éghajlatváltozásban vagyunk, minden sokkal párásabb, melegebb, fülledtebb…..
A munkám egyik legjobb része, hogy elképesztő mennyiségű kreatív gondolkodású embert ismerhetek meg naponta. Ékszertervezőket, virágkötőket, ruhatervezőket és sorolhatnám a listát, ami valószínűleg sosem lenne elég teljes. Csodálattal adózom a kézzel fogható dolgok megalkotóinak. Ilyen többek között…..
A párok egyik legelső nagy élménye a készülődés időszakában az, amikor még jegyestársként fotóztatják magukat az utókor kedvéért. Ez ugyanis általában az első olyan alkalom, amikor közösen profi fotós elé állnak, ami teljesen más érzés, mint selfizni magukat a Facebook és Instagram fotózás…..
Bár az esküvőszervező dolga a nagy buli után véget ér, azért a szervezés közben sokszor vonnak bele párjaim nászút terveik megvalósításába. Ötletelés szintjén mindenképpen. Ezért gyűjtöttem egy csokorra való, igazán  különleges helyszínt azoknak a nászutaknak a világából, mely a legtrendibb…..
A COOL LIST HUNGARY-n, vagyis a legkúlabb személyiségek gyűjtőlistáján 2015-ben feltűnt egy  különleges fejdíszek készítésével foglalkozó fiatal és sokoldalú tehetség, Tarr Zsófi neve is. Erre a listára évről évre újabb tevékenységekkel lehet felkerülni, minél egyedibb a terület amit az alkotó…..
Ha léteznek sokoldalú tehetségek ebben a hatalmas világban, Czok Ildi ékszertervező minden bizonnyal közéjük tartozik. Annak minden különlegességével és nehézségével együtt. Azért írom ezt, mert személyes tapasztalatom, hogy a szakbarbár világ kimondatlan elvárásai között ott bújkálnak egész…..
Szakmai ártalom, hogy esküvő szezonban, de azon kívül is, többet ülök kávézókban, cukrászdákban, kis bisztrókban, mint amennyi időt szánok például arra, hogy egy jó könyvvel feltöltődhessek. Amikor nekikezdtem életem egy új szakaszának, a green wedding esküvőszervezésnek, fogalmam sem volt, hogy a…..
Jövőre, Veletek, Ugyanitt. ..
Helló Budapest-lakók! Észrevettétek úgy igazán, hogy van egy folyónk? Egy csodálatos, hömpölygő folyam,  ami mellé először i.e. 89-ben, a mai Aquincum területén helyeztek el egy római helyőrséget, ami indikátora volt az egész város kialakulásának? Túl sok fejszámolás nélkül is több, mint 2000 éve…..
Ez a bejegyzés azért íródik most, mert  az esküvők szervezése mellett folyamatosan látom, hogy sokmindenre jut idő egy ember életében, de az igazi, mély, befelé figyelős időszakokra egyre kevésbé. Márpedig mikor máskor tegyen meg az ember csendes vissszavonulásra  alkalmas lépéseket, mint élete…..