Adatok
Dr. Pelikán et. (ferológus)
59 bejegyzést írt és 1762 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Őszintén szólva baloldali létemre én nem tartozom a Gyurcsány „fanok” széles táborába, de most nagyon egyetértek a Ferenc blogjában található gondolatokkal. Az ex-kormányfő nem szarakszik, lopásnak nevezi, hogy "a kormány le akarja nyúlni a…..
Láthatóan az mszp nem tud igazán mit kezdeni a kampánnyal. Végül is érhető hiszen igazából kevés valódi mondandójuk lehet. Az országot járván mint anno kürt gyula két igen csak érdekes plakátot láttam. Az egyiken narancssárga alapon a felirat: „a fidesz semmit nem tanult…..
Az alábbi képen látható teljesen normális külsejű, "értelmes" hölgyről többek között ezt írja a borsonline beszámolója:
A 43 esztendős Sarah Cassidy egyedülálló, diplomás pszichológus és oszlopos tagja a fent említett intézménynek. Talán sokak számára…..
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2010.09.06 20:51:12
Nos, akik a ferológia értelmét megkérdőjelezték azok április 11-én és április 25-én szép cáfolatot kaphattak. Igen mielőtt bárki találgatásokba bonyolódna kimondom a Fidesz 2/3-os győzelme a ferológai egyértelmű diadala, köszönet illeti hát a hallgatókat, aktívakat…..
Huzavona Gábor sajnos öncenzúra
áldozata lett, pedig emlékezetes beszédéből pont az a részt
hagyták ki, amely leginkább beindíthatja a fantáziánkat, jelesül
mikor Magunkfajta Krisztina éppen pecsétel a Sándor palotában.
Ám hagyjuk ezt a szép pillanatot a
végére…..
Gyurcsány Ferenc átalakul.Az egykori miniszterelnök új stílust vett magára. A hülyegyerek fazon illik hozzá, és valljuk be jól is alakítja. Én legalábbis jókat röhögök rajta, ahogy mostanában nem csak a Fideszesek kapnak görcsös arcidegzsábát ha megjelenik valahol, hanem a…..
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2010.03.27 10:31:17
Nem terveztem már a választásokig blogot írni, gondoltam
innen már csak figyelek, de a tegnapi nap március 15-e hozott néhány érdekes
dolgot.
Viktor hozta a tutit nem mondott se többet se kevesebbet,
mint amit lehet és kell, csak csínján ígért, próbált erőt…..
Ezt ugyan a nagyorrú mondta a magyar vállalkozóknak és bizony követték is a tanácsát nem is kevesen, most azonban nekünk kellene mondani a szakállkájától és azzal együtt maradék gátlásaitól is megszabadult mesterházynak, hogy ellehet menni. Igen el lehet menni irány…..
Megkezdődött a kampány immár véglegesen, ezt abból tudhatjuk biztosan, hogy megkezdődött a nyugdíjasok megdolgozása. Természetesen a fidesz minimum betöltené kolbásznak őket. Megint a régi nóta. Ebben az országban kb 1millió ember foglalkozik olyasmivel ami valódi…..
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2010.01.28 09:49:58
@jaegtoer: Szia4
Szerintem igen szeretnének 2/3-ot, de az nem olyan egyszerű mert a választók egy része sumákol, emlékezz 2002, 2006-ra ott is a fidesz vezetett csak nem ennyire és mi lett a vége?
Szerintem a győzelem, most meg lesz, de szűken, ugyanis a nem válaszolók, vagy a választani nem tudók nagy része szoci érzelmű csak titkolja, gondolj arra, is hogy a választások után is a fidesz vezetett csak aznap nem.
Szóval a szoci sunyi, de ezt eddig is tudtuk.
Aztán itt van ez a nyugdíj vita ebből a fidesz nehezen jöhet ki jól, mert vagy megígéri a 14-et ami a múltkor se jött be, vagy elkezd magyarázkodni egy abszolút alacsony iq-ju társaságnak. Bokros könnyen mondja, hogy a rendszer fenntarthatatlan, neki nem rágják el a torkát a szoci sakálok mert ő nem ellenfél.
Szóval kemény játék lesz, de most annyi az előny, hogy talán nem fér el ennyi szoci szavazó az óvóhelyeken.
Üdv Pelikán
Szerintem igen szeretnének 2/3-ot, de az nem olyan egyszerű mert a választók egy része sumákol, emlékezz 2002, 2006-ra ott is a fidesz vezetett csak nem ennyire és mi lett a vége?
Szerintem a győzelem, most meg lesz, de szűken, ugyanis a nem válaszolók, vagy a választani nem tudók nagy része szoci érzelmű csak titkolja, gondolj arra, is hogy a választások után is a fidesz vezetett csak aznap nem.
Szóval a szoci sunyi, de ezt eddig is tudtuk.
Aztán itt van ez a nyugdíj vita ebből a fidesz nehezen jöhet ki jól, mert vagy megígéri a 14-et ami a múltkor se jött be, vagy elkezd magyarázkodni egy abszolút alacsony iq-ju társaságnak. Bokros könnyen mondja, hogy a rendszer fenntarthatatlan, neki nem rágják el a torkát a szoci sakálok mert ő nem ellenfél.
Szóval kemény játék lesz, de most annyi az előny, hogy talán nem fér el ennyi szoci szavazó az óvóhelyeken.
Üdv Pelikán
Mint sok blogger, akik az elmúlt napok eseményeinek legszörnyűbb jelenségét tollhegyükre tűzték, én is utálom a nyugdíjasokat. Egyszerűen hányingerem van az egész korrupt, inaktív, mi több ingyenélő bandától, akik a ledolgozott élet, befizetett nyugdíjjárulék, és…..
Aki azt gondolja csak várom a jobb időket és hanyagolom a ferológiát az téved, de persze a látszat mellette szól. Igen nagyon nehéz néha pontosan megfogalmazni mit is lát az ember fletocitát sima hülyét vagy helye fletocitát. Nos, a kutatás folyik, ám az összegzések néha…..
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.11.18 23:10:40
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.11.18 23:11:37
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2010.01.01 21:51:30
Sokan fletó ideiglenes eltűnésével a ferológia végét jósolták, nos a miután a névadó fleto fletonovics fletonov egy röpke választmányi beszéd erejéig visszatért, miként Zorró anno megállapíthatjuk, hogy ugyanolyan fekete köpeny és álarc van rajta.Aki eddig nem…..
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.11.04 06:47:52
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.11.04 20:17:37
Amikor feltűnt a politikában nekem azonnal Asimov regénye az alapítvány jutott eszembe és abból is az egyik különös főszereplő az öszvér. Igen fletóról valamiért szinte azonnal az Alapítvány és Birodalom mutánsára asszociáltam, és így utólag megveregethetem a…..
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.10.04 20:52:09
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.10.25 08:40:26
Bizony érik, akik eddig rasszizmusról, őrültekről stb beszéltek azok végre beláthatják a cigányokat bizony provokatív céllal vadásztatják le azok akiknek érdekük, hogy elszakítsák azt a bizonyos húrt. A húr pediglen bár még nem szakadt el, de már…..
Hát igen végre, amire számíthattunk is, aki el sem ment visszatér. Mégis van értelme az életünknek a nagy fletó immár nem csak libás néven miniszterelnököl , ficsor néven kampányfőnököl, hanem gyurcsány néven készül részt venni a kampányban.Aki esetleg rasszista…..
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.08.10 16:10:08
Graham Parker 1983-ban kezdte el kirakni a Rubik kockát. Összesen 27 400 órát töltött a játékkal, végül 26 év után sikerült neki. Ez a művelet egyébként átlag 4 perc, de a rekord 8 mp-nél kevesebb.Nos, a brit kőműves teljesítményét kellene túlszárnyalnunk,…..
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.06.14 13:13:22
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.08.07 09:57:35
Tegnap megtörtént az amire csak kevesen számítottak a fletociták legnépszerűbb "embere" nagyon kikapott Pécsen, nem kicsit kapott ki nagyon, nagyjából fele annyian szavaztak rá, mint fideszes ellenfelére. Most azok, akik a sertésinfluenza után a legveszélyesebb kórnak a…..
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.06.02 13:39:54
Bizony baj, a fletó visszatérni készül. Miből gondolom ezt? Csupán abból, hogy nagy spanja lapi először meglenegtette lemondását, aztán, április 15-i blogjában le is mondott. Nos azóta 44000 karakter pötyögött be szóközök nélkül, ami 1,5 sortávval 12 betűnagysággal…..
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.04.22 12:38:33
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.04.22 21:42:14
Végre megértük, az mszp hétvégén megújult, olyan új nevek kerültek előtérbe, akikről eddig keveset hallottunk, például az elnök Lendvai Ildikó lett, aki tud róla valamit, kérjük, közölje, segítői közt Kiss Péter, Lamperth Mónika és Szekeres Imre neve található, ők is…..
Most miután már boldog, boldogtalan válságkezelő programmal állt elő, én sem tehetek mást, meg kell mondjam a tutit, hiszen én nem ellenzéki párt vagyok tehetek a választó matematikára. Lássuk, hát: Első tétel: Jelenleg be nem vallott államcsőd van, tehát első dolog…..
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.03.08 09:53:10
@urbangeri: Jól értetted, nyista visszafizetés és nyista újabb hitel, utána le vagyon írva kinek milyen jogcímen mit nem adni. Ez az átütemezés vagy inkább fizetés képtelenség elkerülhetetlen, jelenleg 1,6 millió ember dolgozik a valós adófizetői szférában a többiek már közalkalmazottak tehát adóból finanszírozzák őket, na most egyszerű osztási művelet 18300 milliárd forint az államadósság ez a 1,6 millióra vetítve 11,5 millió forint ennyit kellene azon felül, hogy a 8,4 millió állampolgárt eltartják eü-ztetik, stb még befizetni. A jelenlegi nyereség adó 26% körüli ennyit fizet be a vállalkozó, ha nyereség éri tehát durván minden dolgozónak meg kell termelnie 43 millió nyereséget ez átlag 10%-os nyereség rátával számolva minden muksótól 430millió termelési értéket jelent. Persze ez nem pontos számítás és a különböző adók áfa, jövedéki stb árnyalják, de érzékelteti a küldetés lehetetlenségét. A jelenlegi rendszerben az adósság nem törleszthető ezt amúgy számolgatás nélkül is bizonyítja az ősszel kapott imf és eu hitel, ami megoldja a mát, de nem oldja meg a jövőt kb ennyi.
A bankok egy része majd bedől leírtam, szerintem majd elmorzsolunk pár csepp könnyet értük.
Üdv Pelikán
A bankok egy része majd bedől leírtam, szerintem majd elmorzsolunk pár csepp könnyet értük.
Üdv Pelikán
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.03.11 16:21:41
KÉRLEK SZÉPEN, HOGY NYOMTASD KI VAGY OLVASD FEL NYUGDÍJAS SZÜLEIDNEK! Szerintem meg van bolondulva a politikai „elit” mert nem jött be a privatizáció utáni gazdasági felemelkedés és az általános jólét, így nem tud mit…..
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.04.01 22:01:54
Rékuc egyik blogjára írtam a minap alábbi szösszenetet. Utólag elolvasva már én is jót röhögtem raja, de akkor biz'isten, első felindulásból, egy menetben csuklóból írtam az egészet (önéletrajzi indíttatásra, mondanák a nagyok).
Úgyhogy lehet röhögni rajta itt is. A másik ok, amiért idemásolom,…..
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.03.06 09:57:29
Két hete bukkant elő javaslataival a Reformszövetség, és örülök, hogy még a porondon vannak. Ha igazi reformerek elszánt csapatával van dolgunk, akkor tudják, hogy képesnek kell hosszabb távon napirenden tartani a reformok ügyét. Az SZDSZ és az MDF tették, amit tenniük…..
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.03.04 10:42:19
Nagy napra virradt ma Magyarország. Pirosbetűs ünnep lesz ezentúl. Megszületett ugyanis az 1000-ik kormányprogram. Új idők új dalaival érkezett hőn szeretett miniszterelnökünk, aki az utóbbi 20 év legnagyobb politikusa (by Lapi :)) én pedig könnyes szemmel…..
A 2006-os választások óta tudhatjuk fletó a marketing nagy mestere. Nemrég mikor Katus megkérdezte tőle: Kisfiam te már túl gazdag vagy, mit akarsz te a pargetinggel? fletó csak annyit mondott lószart mama nem pargeting, marketing az most a jövő, abból is a gerilla. Na, gyerünk…..
Dr. Pelikán et. (ferológus)
2009.02.17 18:24:34
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
"Állnak a fenti mondatok a Gyurcsány blogon. Szó mi szó, engem is baromra bosszant a magánnyugdíj-megtakarítások zárolása. Mert az a pénz nem az államé és nem a kormányé volt, hanem az enyém, nekem kb. 600 ezer forintom van bent az egyik alapban. Azt a pénzt én kivehetem x idő után és elkölthetem arra amire akarom. "
A szezon és a fazon között van némi különbség még akkor is ha nyári szezonban a nők még több figyelmet fordítanak a fazonra.
Vagyis ami megtakarítást is képez az az önkéntes nyugdíjpénztár az valóban a tied, azonban a magánpénztár csupán azt jelenti, hogy a járulékod egy részét nem az állami kassza, hanem egy magán cég gyűjti ezt még a szocik találták ki így, és mivel a nyugdíj kassza 90-ben üres volt ezért a jelenlegi nyugdíjjak csak a jelenlegi befizetésekből fedezhetők. Az elképzelés persze jó, hogy végre képződjenek megtakarítások, de a magán kasszák megjelenése óta lyukas a nyugdíjkassza amit az állam az adófizetők pénzéből tömöget.
Ez a sokat emlegetett három pillér az állami, a magán ezek kötelezően fizetendők és harmadikként az önkéntes ami tíz év után szabad felhasználású.
Szóval valahogy így van ez, tehát az állam a magán kasszákba menő pénzt eddig is kipótolta a te pénzedből csak azt nem nyugdíj hanem más módon szedte be.
Kb ennyi.
Üdv Pelikán