Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kefekötő-gödény

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
w Multiplayer 2010.03.26 06:00:00
Eddig a két új erő mutatkozott be az MTV interjúsorozatában. A köztévé kezdeményezése egyébként megérdemli a biccentést, annál többet csak azért nem, mert ez volna a default elvileg. Kockázatos riporteri feladat, és ahhoz képest eddig egészen ügyesen teljesítették. A…..
  Volt egy kormány, amelynek volt kedve építkezni. Volt előtte egy másik kormány, az is épííített: hét kilométer autópályát, a hétszázát! Hetet!   Nagyjából a realitás ezen színvonalán mozgó államférfi stand up comedy előadására tuszkolódtunk be…..
Ideje újrakezdeni a nap kötött pályás képe sorozatot, mert az utóbbi időben háromszor is jártam Erdélyben, rengeteg érdekes vonatos, városi közlekedéses (meg persze általános turistás) megfigyelni valót láttam, fotóztam. A román vasút (nevezzük úgy, ahogy általában a…..
Naná, hogy az ifjú Marlon Brandót szeretik a nők, Sidney Lumet határozott hangú, expresszív Tennessee Williams-adaptációjában, az Orfeusz alászállban. A gyíkbőr zakóban, vállán gitárral cél nélkül kóborló Val egy déli kisvárosba érkezik - a figurát később David Lynch is…..
w A szomszéd tehene 2009.08.04 04:30:00
Ma szinte minden kormányképes tömegpárt egyik legfőbb mumusa a társadalmi egyenlőtlenség, Magyarországon és azon kívül is. Holott már a probléma megjelölése is az ember aljasabbik énjét szólítja meg. A jövedelemkülönbségek elleni harcnak megvan a története legalább a…..
w Igény, az volna rá 2008.12.17 06:14:00
  Na, kuss lesz a bakancsoknak. Fasizálódni tilos. Pedig a gárda jó dolog.   Szorosan kapcsolódik: Challengeland..
w Lassú hajnal 2008.11.24 08:30:00
A magyarok istene lusta dög. Most sikerült felfogni, hogy tényleg nincs pénz.   Ld. még: Hitel, világ, stádium..
Árokásó Top100 Rákay Philip 2008.07.21 17:17:00
Rákay Kálmán alias Philip sokáig az első magyar zenecsatornán a VIVA TV-n vezetett műsorokat tiniknek. 2002-ben egy áprilisi napon a fiatal tévés váratlanul coming-outolt és beállt a Fideszhez kokárdás konferansziénak, majd Borókai Gábor felkérésére a HírTV-hez…..
w Hörömpő cirkusz, világszám! 2008.03.19 06:00:00
Alkotmányos népítélet, ilyet szól. A nemzetközi sajtó hüledezve végzi dolgát, és fordít: constitutional mob law. A mob law, az egy rosszul csengő kifejezés, tetszik tudni. Ugyanis a mob, az baromállat csürhét jelent. Van rá szép görög szó is: ochlokrácia. Mindkettő azt…..
kefekötő-gödény 2008.03.19 10:13:03
Kedves Árpád,
Nem olvastam végig a kommenteket, mert kurvára idegesítenek. Téged is egyre nehezebb, mert végtelenül demagóg, leegyszerűsített véleményt írsz, persze szíved joga. Nem tartom magam csürhének, se azokat akik elmentel szavazni. Egyik oldal se a szívem csücske, de elegem van kurvára az "ingyen ebédezésből". Én és a cég ahol dolgozom 73.970 Ft-t fizetünk havonta különféle címeken eü. hozzájárulásként havonta. Ez az ingyen ebéd.Nagyon megdolgozom minden Ft-ért amit keresek, egy bizonyos multinál, 1 Ft sem adnak teljesítmény nélkül. Nem a 300 Ft az ami a szememet csípi, hanem maga az elv. 1 Ft-t sem akarok fizetni. Fizessen az aki semmilyen módon nem járul hozzá a közteherviseléshez, de sokat kivesz belőle hónapról hónapra. Senki meg nem kérdezte, hogy akarok-e szolidáris lenni, bár valószínűleg az lennék, de nem ekkora mértékben.
A választások előtt (2006 ápr.) 24 órával az egyik hülye lehazugozta a másikat, mert hogy azt terjeszti, hogy gyógyszerfelírási díjat akar fizettetni. A népszavazás erről szólt, nem 300 Ft-ról.
Egyébként gondolod, hogy nézi valaki a Modern Meséket azokon kívül, akik egyébként is tisztában vannak azzal, amiről beszéltek. Kicsit ki kellene jönni a belvárosból és széjjel nézni az országban, vagy eltölteni néhány hetet Borsodban, Hevesben, vagy Szolnok megyében. tanulságos lenne széjjelnézni a Munkaügyi Hivatalokban, hogy mennyire igyekeznek dolgozni a "kitartottak".
Olvasóink hívták fel a figyelmünket a -- nincs jobb szó -- szánalmas utórezgésekre, amelyeket az Indexen megjelent keddi, az impozáns tempóban fejlődő Kínáról szóló esszé keltett. A sztori röviden: az Indexnek dolgozó Bede Márton épp Ázsiát járja (erről egyébként remek…..
A magyar kormánynak augusztus 20. alkalmából nem sikerült olyan tokaji borembert találnia, akit megdicsérhetett volna valamilyen kereszttel, de a franciának igen. Holnap, azaz november 5-én, érdekes módon Rókusfalvy Pál etyeki pincéjében adja át a francia agárminiszter a…..