Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MézesRozi

0 bejegyzést írt és 1336 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"...A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével..."..
MézesRozi 2014.10.22 07:52:52
@Gonbolkozó:

előtte meg ez:
"támadást indítottak fõvárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt."

csak a még nagyobb pontosság kedvéért.
1989 októbere a köztársaság kikiáltásával a rendszerváltás legsűrűbb időszaka volt, most 25 éve. De mi volt a rendszerváltás? Mi történt velünk akkor és azóta? Erről kérdeztünk magyar véleményformálókat, publicistákat Velünk élő rendszerváltás…..
MézesRozi 2014.10.16 19:17:53
@Hoppácska:
nem-e lehetséges-e, hogy a 8. ker-ben kihívták a rendőröket, ill. miután be van kamerázva a kerület, felvétel volt róla, az 5.-ben pedig nem hívtak rendőrt, ill. nem látta kamera?

csak hogy tiszták legyenek a körülmények.
Mandiner blog Nyugati zárás 2014.09.24 10:01:00
Azon országok, amelyekben az Egyesült Államok elnöke szerint támadások érik a civil szférát; illetve azon országok, amelyek civil társadalmának felkarolását és védelmét mostantól Washington a küldetésének tekinti. A felsoroltak között egy európai, egyben NATO- és EU-tag…..
MézesRozi 2014.09.25 14:38:55
@Virág et.:
" Virág et. 2014.09.24. 10:21:06
Segítek a kommentelő NER-társaknak és az új külügyminiszterünknek is:

- Guantanamo!
- Drónok!
- Patriot Act!
- Lehallgatási botrány!
- Verik a négereket!

Szűrés"

ezzel nyitotta a kommentsort. maga hozta szóba, de persze, ha maga egy társaság, aminek az eszmecseréjébe én beleléptem, akkor meglehet valamelyik másik társaságbeli írta. akkor maga egy társasnick.
MézesRozi 2014.09.25 18:22:25
@Virág et.:
most hogy mondja, igaza lehet.
Időnként rá-rábukkan az ember egy-egy gondolatra, ami önmagában megáll, nem kell nagyon magyarázni, de érdemes felidézni. Erdélyről olvasva ostobaság kihagyni a román szerzőket és befalazni magunkat a magyar világképbe. Mert bizony érdekes, hogyan látta egy román erdélyi…..
Újfent elnézést kell kérnem mindenkitől aki olvassa/olvasná ezt a blogot a hosszú szünetért, de mindenfélék jöttek közbe és időlegesen abba kellett hagyni a képek festését L.…..
MézesRozi 2014.09.11 09:06:28
„Az a civilizáció, amely nem mondja ki világosan az értékeit, vagy amely e kinyilvánított értékeket cserbenhagyja, az a pusztulás, a végelgyengülés útjára lép.” Ez egy idézet Kertész Imrétől, és itt rögtön be is fejezhetném az írást azzal, hogy akinek ez az…..
MézesRozi 2014.08.19 21:10:39
@bbjnick:
de hát már nem úgy gondolják.
MézesRozi 2014.08.19 21:22:32
MézesRozi 2014.08.20 08:50:02
@jm padilla:
én buszon nem tudok olvasni. egyébként este konyakot, reggel kávét, de ezek mind javítják az éleslátást.
ja, hogy maga farmotoros ikaruszon dolgozott...:)
Vendégszerzőnk, Kóré András politológus írása. Létezik olyan eszmei irányzat, van olyan értékrendszer, amelyet szocialista konzervativizmusnak hívhatnánk? Ilyen nincs. A polgárosodás kiteljesedése utáni korszakban a közép-európai országokban kialakuló politikai erőket,…..
MézesRozi 2014.08.18 09:51:51
@Pelso..:

azt én sem látom, hogy colbert-nek milyen szociális céljai lettek volna, de bismarcktól a new dealen keresztül ez elég nyilvánvaló.
Vajon mit gondolnának rólunk őseink, ha tudnák, hogy van egy olyan, akár zsebben is elférő eszközünk, amivel megismerhetjük az emberiség összes elérhető tudását − és mégis csak arra használjuk, hogy meztelen nőket, aranyos kiscicákat nézegessünk, vagy végtelen és…..
„A béke a rend nyugalma.” (Szent Ágoston)   Nem csitul a liberális demokráciát eltemető magyar miniszterelnök tusnádfürdői beszéde körüli felháborodási és értelmezési cunami. A napokban azt fejtegettem, hogy ez valószínűleg nem jelenti a mai magyar államberendezkedés…..
MézesRozi 2014.07.31 15:19:41
@Holger Hartland:
hogyhogy itt?
MézesRozi 2014.07.31 16:05:35
@Holger Hartland:
mostanában máshol van ott.
MézesRozi 2014.07.31 16:19:19
@Holger Hartland:
a Helyre Aminek Nem Mondjuk Ki A Nevét, vagy másképpen a Tudggyukhol:)

igen? na, ránézek.
Vendégszerzőnk, Kiss Ádám (WeLoveBalaton) írása. Pár éve egy kutatás azt vizsgálta, hogyan élték meg a zimmer frei-éra nyertesei, hogy Kádár halála és a Wind of Change romba döntötte a balatoni aranykort. A kutató érdekes megállapításra jutott: '89 előtt a Balaton majdnem…..
MézesRozi 2014.07.24 17:24:30
@teknős:
drága teknős,
de hát éppen arra vonatkozott a megjegyzésem, hogy a kádár-kor nem olyan volt, amilyennek a szerző beállítja, aki azt írja, hogy voltak a kemény diktatúrák és volt a majdnem szabad kádár-kor. a kádár-kor diktatúra volt.
Jó-e nekünk a technológiai fejlődés és egyáltalán, gátat lehet-e szabni ennek a folyamatnak? Békés Márton Az utolsó felkelés című, közelmúltban megjelent technológia-kritikus könyve kapcsán vitázott a Design Terminálban a szerző és Maróy Ákos innovátor, szoftverfejlesztő…..
MézesRozi 2014.07.13 08:04:33
@Pável:
ja. és magának nem tök mindegy, hogy ken follettet tekercs, kódex, könyv vagy ebook formájában olvassa?

és egyáltalán, azért mert a könyv kiszorította a tekercset, maga szerint feltétlenül a könyv a jobb? maga szerint ezek szerint a változás, az új magától értetődően haladást jelent. aha:)
MézesRozi 2014.07.13 12:30:47
@mavo:
érdekes dolog a megértés. a metafora, amit megértesz pável posztjában, az visszafelé már nem dekódolható számodra?
nehéz ez bizony. én is dühös lennék a helyedben.

"a kamuzás az elnyomó geci fegyvere
üssed üssed üssed
a hasonlat az elnyomó geci fegyvere
üssed üssed üssed
a metafó-miafaszom az elnyomó geci fegyvere
üssed üssed üssed
a költészet az elnyomó geci fegyvere
üssed üssed üssed
a kultúra az elnyomó geci fegyvere
üssed üssed üssed"
„Az a bölcsesség, ha népének hite és szokásai szerint él az ember” (Georg Wilhelm Friedrich Hegel) „A nagy összeomlás nem váltotta ki bennük a Shakespeare-tragédiák megrendítő, lélektisztító hatását. Gyengébb jelleműek, semhogy be mernék vallani maguknak tévedéseiket…..
MézesRozi 2014.05.29 07:51:24
„Mind eladtuk már, mi elmozdítható, és most jön, ami nem...” (Maradok) Az elmúlt napokban annyit autóztam egyhuzamban a magyar vidéken, távol nagyvárosoktól, távol autópályáktól, mint még soha. Útszéli és zsákfalvak során mentünk keresztül, erre-arra a Dunántúl…..
MézesRozi 2014.03.26 06:56:43
@tevevanegypupu:

utána olvassa el a "megered az esőt":)
A budai Hegyvidéken, a Svábhegy északkeleti lejtőjén járunk. Lélegzetelállító kilátás nyílik innen a fővárosra, mintha az égből tekintenénk le. Tiszta időben keleti irányba a Gödöllői-dombságig, sőt még azon túl is ellátni; míg dél felé a Duna ezüstösen csillogó…..
MézesRozi 2014.03.20 07:43:43
@tauglich:

gondolom rám gondolt:)

elmehunyt haverjának mondja már meg, hogy szálljon le az általa beazonosítani vélt kommentelőkről. maga meg ne hallgasson rá.
Rég elmúltak azok az idők, amikor államférfiúink valódi polihisztorok voltak, és a kamerák előli elfutás helyett nem hogy csak a parlamentben, de akár természettudományokban, a bölcseletben vagy épp az irodalom terén is hallatták hangjukat. Gondoltuk eddig. De most véletlenül…..
MézesRozi 2014.03.15 08:22:23
@S=klogW:

Nem a kommentek miatt folyik ügyészségi nyomozás az @Alfőmérnök nicket használó személy ellen, hanem a nem nyilvános térben elkövetett folyamatos zaklatás miatt.
Tovább folytatjuk L. első munkahely élményeinek elmesélését.  Mivel a dolog óhatatlanul mezőgazdasági fordulatot vesz igyekszünk több képpel illusztrálni a szöveget urbánus lelkületű olvasóink kedvéért A képen egy bricska látható        A Tsz…..
Bakó Bea írásában Karsai László interjújából és György Péter publicisztikájából idéz, illetve válaszol is említett szerzőknek: úgy véli, álszent dolog felhördülniük és másra mutogatniuk, ugyanis a bölcsészkar(ok)on megtalálható ideológiai egyoldalúságért és ezért…..
MézesRozi 2013.03.02 17:28:14
@Alfőmérnök:

már mért ne merném? lehet, hogy már tettem is. maga ezt nem tudhassa:)
MézesRozi 2013.03.02 17:38:42
@Alfőmérnök:
tudja a kérdés csak az, hogy maga szociopata vagy pszichopata.

az meg nem érdekel, hogy kicsoda a való életben aristo. bárki is, akit mutat, csak azt tudom megítélni, és ezzel mindenki így van itt, ezért nincs azon semmi szégyellni való, ha az köszönő viszonyban sincs a valósággal.
MézesRozi 2013.03.03 07:54:29
@Bell & Sebastian: @bbjnick:

hagyják el. ne etessék őket. régen ezeket húzatta deresre az úriszék, mert másképp nem rendszabályozhatóak. nagy kár, hogy kiment a divatból.
Abban egyetértek Bakó Beával, hogy a szélsőjobboldali eszmék felé fordulni talán a lehető legrosszabb reakció, amit fiatal gondolkodó tehet az őt ért benyomásokra. Azon sem fogunk összeveszni, hogy ebben van némi szerepe az egyes szakokon domináló, alternatívákat talán kevéssé…..
MézesRozi 2013.02.28 10:56:07
@pinter.bence:

ha maga bejutott hallgatóként, az jó példa arra, valóban rossz a felvételi rendszer. ha valaki képtelen kilépni és túllátni egyféle narratíván: aki tarsolylemezes az hülye, az nem való történelemszakra. mondjuk próbálja meg akkor most onnan megközelíteni a kérdést, hogy aki romkocsmákban ücsörög az hülye, aki tarsolylemezes, az okos. mert az is egy lehetséges nézőpont. és van még másik is:)

színes ám a világ. bátran nézzen körül benne.
MézesRozi 2013.02.28 15:27:11
@Tehetetlen Dodó: És Karácsony Gergely, Hahn egykori alkalmazottja, éppen véletlenül Bajnai-párti lett és szétszedte az LMP-t.
MézesRozi 2013.02.28 15:41:02
@neeskens: "Valójában ez" a kulturális rendszerváltás elmaradásának "tudható be."
Egy vizsgálat szerint a politikai és gazdasági elit nagy mértékben le lett cserélve, de a kulturális elit 70%-a már 90 előtt is elit pozícióban volt.
„Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.”   Érthetetlen a Tarr Béla komótosságát övező hype, amikor van egy olyan magyar filmünk, amely majd' három évtizede készül. Színesben.   Jankovics Marcell világán nemzedékek nőttek fel. Le…..
MézesRozi 2013.02.22 14:46:59
MézesRozi 2013.02.22 14:48:15
Ratyi, libi, katkó, pina, pina, pina és picsa. A szél befújta a Mandiner szerkesztőségébe a ma elhíresült, ELTE-s diáklistázást. Kommentár nélkül következzenek az egyetemisták jellemzései pattanásos, szexéhes elsős szakmunkásképzősök egyetemista társaik…..
Néhány éve olvasóinkat kértük, hogy segítsenek megtalálni a ma élő legnagyobb kommunistát. A ti ajánlásotok alapján jutottunk el Biszku Bélához, amit még egyszer köszönünk. Most még érzékenyebb dologban lenne szükségünk segítségre. Készítünk egy filmet a Vörös…..
MézesRozi 2013.02.15 17:31:01
@tevevanegypupu:
"Nem az a meglepo ebben az egeszben, hogy a szovjet hadsereg ilyen modon allt bosszut a veszetseken, hogy nok ezreit eroszakolta meg, ezt megteszi minden hadsereg. "

ebben nem értek egyet magával. ugyanis a nyugati hadseregben nem volt ösztönzött vagy elnézett tett a civil lakosságon végrehajtott bármilyen erőszak. ez nem azt jelenti, hogy nem történt ilyen, hanem hogy ez tiltott, büntetendő volt, érte súlyos büntetés, sok esetben kivégzés járt.
és ez fontos különbség: legitimnek tekinti-e egy hadsereg és rajta keresztül egy állam ezt vagy büntetendőnek.
persze 2006-ban láthattuk, hogy azért mert törvénytelen, informálisan a hatalom támogathatja azt, akár ténylegesen, akár úgy, hogy falaz az erőszak elkövetőinek. ez tipikusan a "milyen medve?" esete.
nos én úgy tudom, a vörös hadsereg nem igyekezett gátat szabni az erőszaknak - tulajdonképpen a "szabad rablást" engedtek.
MézesRozi 2013.02.16 07:51:35
@gloire:
a vörös hadsereg zömében egy ázsiai horda volt, ennek megfelelően is viselkedtek: a megszállt területet szabad prédának tekintették. ők voltak a 20. századi európa barbárai.
MézesRozi 2013.02.16 07:58:49
@Herr SturmLikudnik:

oké. és maga mit javasol, kire szavazzunk, akik ezeket mind elszámoltatják?
Mandiner-kommentelő és kormányt buktatni szándékozó aktivista is megjelent a hétfői diáktüntetésen, amelyet a Hallgatói Hálózat szervezett. Az általunk megkérdezettek az egyetemek finanszírozásáról és a hallgatói szerződésekről eltérően vélekedtek, abban viszont…..
MézesRozi 2013.02.13 16:41:10
@Anyád, a szúnyogok!!!:
álcázza már egy kicsit jobban magát.

szó sincs hazugságról. akikről itt beszélünk, azok az egyetemi hallgatók százalékban talán ki sem mutatható részét teszik ki.
különben meg ki beszélt a munkanélküliségről? esze is épp annyi.
MézesRozi 2013.02.13 16:46:21
@Kandeláber:
tudja nekem az jutott eszembe, hogy a btk-ról való eltávolításukhoz nincs is szükség erőszakra, amitől a dékán annyira tart. elég lenne lekapcsolni a fűtést meg a villanyt az általuk elfoglalt teremben.
aztán igazoltatás, majd amikor vége a felhajtásnak polgári per útján behajtani az okozott kárt: fizetős diákok és óraadó tanárok kárát, rezsi plusz takarítás. és akkor még a rendőri biztosításról szó sem volt, pedig a focihuligánoknak ugye azt is meg kell fizetni.
MézesRozi 2013.02.13 17:02:05
@Kandeláber:
hát ennél közelebb a füléhez nem nagyon tudok kerülni:)
Magyarország gránitszilárdságú Alaptörvényének negyedik módosítása a küszöbön áll. Ez valószínűleg senkit nem lepett meg az Alkotmánybíróságnak az Átmeneti rendelkezések egy jó részét elkaszáló határozata után, amely szerint az Ár. a „közjogi senkiföldjén”…..
MézesRozi 2013.02.12 17:38:05
@maskep:
ja. és miért kell érzelmileg viszonyulni a törvényhez?
MézesRozi 2013.02.12 18:23:13
@maskep:
nem érti. hagyjuk is.

@capacete:
ezen már túl vagyunk.
MézesRozi 2013.02.12. 17:34:07
MézesRozi 2013.02.12 18:25:25
@maskep:
tényleg hagyjuk.