Regisztráció Blogot indítok
Adatok
papillon

0 bejegyzést írt és 130 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Praxis Édesapám szörnyű halála 2012.08.13 09:45:00
T. Címzett ! Az alábbi történetemet leírtam, és szeretném, ha megjelentetnék. Édesapám 2010-től 2011 tavaszáig járt Kardiológiai ambuláns rendelésre, és szépen helyrejött. Ezután többet nem ment el. 2011. december végén rosszul lett, úgy nézett ki, hogy az arca egyik…..
A konkrét poszt előtt némi közérdekű információ: A posztokhoz ezentúl rövid történelmi leírást és lehetőség szerint videót is társítunk, ezek a Tovább gombra kattintva lesznek elérhetők. Az új külső elkészítése is folyamatban van. Bár Kádár János 1988-ban még…..
„Jómagam öt gyereket szerettem volna, lett belőle három, mindhárom fiú. De azt hiszem, a három fiú felér legalább öt lánnyal – nyilatkozta pár napja Harrach Péter, majd hozzátette: –  Nézzék, a mi dolgunk az, hogy nagyobb összefüggésekben, társadalmi összefüggésekben…..
Bár nem szorul rá, de – mivel tudjuk, hogy az elkövetkező időszakban a miniszterelnök úr az Unió pénzügyminisztereit fogja győzködni arról, hogy ne fogadják el az Európai Bizottság ajánlását a kohéziós támogatások befagyasztásáról – a magunk eszközeivel…..
papillon 2012.02.27 13:18:43
@sugó: Sok hülye meg nem ismeri a kisbetűket. Mert a vezír is mindig nagymellényben és nagybetűkkel beszél. Azt is kivetítőről olvassa nagybetűken.
Van ugye a Szabadság téren az USA Nagykövetség. Már vagy 80 éve ott vannak és azt is megértem, hogy igyekeznek megvédeni magukat.Ezért vannak ugye randa oszlopokkal teletűzdelve a park ágyásai, nehogy valaki robbanóanyaggal tömött autójával nekik száguldjon. (Nevezhetnénk…..
törökgáborelemez 409. Sok hűhó 2011.11.16 09:21:00
Azóta, hogy tavaly nyáron Orbán Viktor az IMF-delegációval való megbeszélésről elrobogott a Videoton-Maribor meccsre, a Valutaalaphoz fűződőn viszony kérdése egyre komolyabb politikai jelentőséget kapott. Akadnak olyanok, akik már a miniszterelnök lemondását fantáziálják arra…..
w Éljen és virágozzék 2011.06.27 06:30:00
Ven Csia-pao igazán elégedetten távozhatott Magyarországról. Tárgyalásai sikerrel jártak, és legalább annyira otthon érezhette magát, mint Csao Ce-jang 1987-ben. Igaz, hogy Magyarország azóta demokratikus ország lett, de megkíméltük Vent attól, hogy ezzel szembesülnie kelljen.…..
papillon 2011.06.27 11:39:23
@Ahmet: Azért nem kellene elfelejteni, hogy Kína már akkor is egy igencsak magas kulturájú ország volt, amikor eleink még nyersen ették a lóhúst. Kétségtelen, hogy voltak mély pontjaik, de onnan ki lehet mászni, ha van mibe kapaszkodni. A tibetiek sorsát meg lehet ugyan az ameriaki indiánokéhoz is hasonlítani, bár az utóbbiakból a derék emberséges fehér emberek jóvoltából nem sok maradt. A tibetieket is "megvédik", de nem annyira, mint az indiánokat.
w A világtalan város 2011.05.19 06:15:00
Megjött Roosevelték levele. (A teljesen hülye olvasóknak itt jelzem, hogy nem azonosak a Rotschildokkal, úgyhogy a zsidózás legfeljebb áttételesen alkalmazandó.) Roosevelték amiatt siránkoznak, hogy megszűnt az elnökről elnevezett tér Budapesten. Nem kell emiatt cidrizni amúgy,…..
papillon 2011.05.19 10:11:53
@jzs: Párizsban is Van Sztálingrád utca. Ezt akartam én is megjegyezni. Ott az Étoilt nevezték át DeGaullra. Lett is belőle nagy balhé. Végül is csak kompromisszummal oldódott meg valahogy, de azért mindenki továbbra is Étoilnak hívta. Normálisabb helyeken nagyon nem dívik ez az átnevezési mánia. Egyébként másutt is szokás más városokról utcát vagy teret elnevezni. Párizsban rengeteg ilyen van, igaz többnyire Napóleon győzelmeinek emlékére. Hát nekünk Napoleununk nem volt, de azért minden átnevezés csak az ottani címekre bejelentett polgárok bosszantására szolgál.
Feloszlatták a miskolci Fideszt. A párt országos központja nem lacafacázott, hivatalosan "elégedetlenek" voltak a miskolci Fidesz munkájával. Öt ősfideszes esett áldozatul: Szinay Attila (eddigi frakcióvezető) , Lenártek András (miskolci pártelnök), Juga György (a…..
papillon 2010.06.26 13:08:35
@Psyman: Neked nem baly, hoyg nem tudsz magyarul írni? Talán vegyél fel titkárnőt.
Bár valamilyen rejtélyes okból még mindig nem került nyilvánosságra közvélemény-kutatás azzal kapcsolatban, hogy vajon a magyarok mennyire elégedettek Orbán Viktor államfő-jelöltjével, a választókat feltételezésem szerint megoszthatta a döntés: elkötelezett kormánypártiak…..
papillon 2010.06.26 12:37:17
@Hepci: Hát ennyi idő alatt is elég sok mindent lenyúltak, négy év meg hosszú idő. Az előző kormányzásukat meg könyörgöm, hagyjuk.
(Majd sopánkodsz te is az első kukázásod után.)
papillon 2010.06.26 12:39:48
@Hepci: Hát ennyi idő alatt is elég sok mindent lenyúltak, négy év meg hosszú idő. Az előző kormányzásukat meg könyörgöm, hagyjuk.
(Majd sopánkodsz te is az első kukázásod után.)
Véleményvezér 2010 már nem 1975 2010.06.23 02:35:00
Ilyen történelmi figuráknak demokratikus országokban soha, sehol, semmiféle emlékművet nem állítanak! (Fotó: szoborlap.hu/Pál Tamás) A Jobbik és Kövér László eltávolítaná Károlyi Mihály szobrát a Kossuth térről, az MSZP viszont tiltakozik. Károlyi szerepének…..
Székes fővárosunk vezetése tudja a receptet.Miközben a régi szadeszosok a magát már tovább nem blamáló Demszky szobrát faragják a pincében, addig a szocik Hagyót és a tuti bizniszt siratják. Ingyen Csabiból Fővezér Csabit csináltak, és lelkesen igyekeznek kúp formát fölvenni…..
papillon 2010.06.23 11:45:22
@Bundili: Még választás előtt kéne megenni azt a pudingot, mert még addig megbüdösödik.
Na, melyik az a magyar politikus, amelyik tömegközlekedik? Naaaaaaaaa? A Budapest Száksz magazin a következőkben Deutsch Tamás egy szombati délutánjába enged bepillantást a köznépnek. Láthatjuk, hogy Tamás is csak egy ember a sok közül, ő is gyalog jár, levegőt szív, és a…..
papillon 2010.06.22 17:48:34
@a nyugalom megzavarására alkalmas:
Mi a halál f..ának van moderátor, ha ilyen szemét ízléstelenséget bennehagy.
papillon 2010.06.22 17:53:14
@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:
Azt nem árultad el - nagyon helyesen -, hogy kiről is volt szó. Amúgy meg kinek mi köze hozzá.
papillon 2010.06.22 17:54:43
@gabest1:
Most ez humor volt, vagy komolyan gondolod?
A Jobbik június 14-én határozati javaslatban kezdeményezte Károlyi Mihály szobrának eltávolítását a Kossuth térről. A javaslat szerint a nemzeti összetartozás terén csak olyan történelmi személyiség szobrát szabadna felállítani, „aki munkásságával Magyarország…..
papillon 2010.06.22 11:05:14
@totálandi: Mellesleg totál hülyén néz ki ott a kerítésben.
Csupa móka és kacagás a közélet. Mint határt és ízlést nem ismerő pókerjátékosok ücsörögnek az ország asztala körül, és licitálnak egymásra. Az erősebb lapokkal bíró kormányjátékosok emelik a tétet egy elszámoltatással, mire ellenzékük csak ordítani bír: ólin…..
No, újdonságot tudtunk meg Kósa „államcsőd” Lajostól és a kiváló Fideszesektől: az elmúlt 8 év a hibás. Majd volt képe azt mondani, hogy jobb lenne ha hallgatna az, aki előidézte a bajt. A vastagbőr azért jól odanőtt a debreceni gazdasági talentum arcára.No, az MSZP…..
papillon 2010.06.07 17:39:04
@moophlander: Komolyan is gondolod, amit írtál, vagy vegyük olyan lajosmosdatásnak.
Tóta Wé-nek szent meggyőződése ez.Ez afféle előre megírt szócikk volt, üresen hagyva. Közben népünk nagy (de nem ingyen...) tanítója  Tóta Wé megírta legújabb nagy tanítását, amiben a figyelemfelhívó felütés az, hogy ő, ha lenne ateista egyház, plébánosnak…..
papillon 2010.06.05 13:44:34
@magyar-magyar szótár: Te persze abban hiszel, amiben akarsz. Én meg abban, amiben én akarok, vagy tudok. Ha a Bibliára kellene esküdnöm, azt azért teljes értékűnek tartanám, mert évszázadokon át bevett szokásjog, és ez hitelesíti. Egyébként akármire esküszik az ember, azt elsősorban a saját lelkiismeretére teszi, és azt semmi nem helyettesíti. A Bibliát pedig ateistaként is tisztelem, mint ahogy a tízparancsolatot is.
papillon 2010.06.05 13:58:18
@efes: Nem tudok igazat adni neked. Nem a tárgyak számítanak, hanem az ember saját lelkiismerete. A tárgyak szerepét a szokásjog, az évszázados hagyományok, és az ünnepélyes aktusok szimbólumrendszere teszi igazán fontossá. Azok meggyőződését is elfogadom, akik bizonyos tárgyaknak szakrális jelentőséget tulajdonítanak. Ki vagyok én, hogy mások meggyőződése felett ítélkezzek?
Sziasztok! Nekem olyan adminisztrációval, illetve területi illetékességgel kapcsolatos kérdéseim vannak, amelyekre még senkitől sem kaptam konkrét választ, bárkinek is tettem fel. A történet a következő: két lakcímem van, egy állandó meg egy ideiglenes (ez hivatalosan a…..
papillon 2010.06.05 12:44:04
@drazse: Már végzésemkor ebben reménykedtem, most meg már nyugdíjas vagyok. Nem volt egyetlen (bármilyen színű)kormány, aki felérte volna ésszel, hogy az egészségügy tényleg stratégiai ágazat. A lovak közé csapták a gyeplőt, hogy csináljatok mindent jól, de pénzt azt nem adunk. Nem csoda, hogy ebből nemzedékről nemzedékre öröklődő kup.. bocs fejetlenség jött össze.
papillon 2010.06.05 12:58:42
@Tündér a varázspálcával: A szakmabelieknek igen is érdeke a változás (még talán a szülészek jelentős részének is.) Nem állapot, hogy a szakmák egy jelentős része tök csóró (elméleti tárgyak oktatói, laborosok, radiológusok, pulmonológusok stb., egyes szakmák meg érdemtelenül lefölözik az egészet, holott ők is igénybe veszik a többiek segítségét. A hálapénz pedig igenis megvesztegetés, és jogilag is így kellene kezelni.
Kóczián Péter Baklövés 2010.06.04 13:46:15
  Az MSZP-re célzott, de a szabad felhasználású középosztályt találta el Kósa Lajos lendületes válság víziójával. Kósa Lajos kommunikációja egynemű: lendületes, offenzív, megoldás-centrikus, autoritással bíró. Mondom és csinálom, ez az üzenete. A parkolási rend…..
papillon 2010.06.04 17:17:01
@gaga: Tényleg megszívtuk, wazze!
Kedves Blog! Az eset ma történt, pár órája. Pár napon belül várható a szülés. A szakorvos határozott utasítására (sima rendelésre járunk a kórházba, nem fizetős magánrendelésre) bementünk CTG vizsgálatra (baba szívhang, meg egyebeket mutat, azt hiszem) ugyanabba a…..
papillon 2010.06.04 16:10:03
@Káin: Mi a gond az általad idézőjelbe tett résszel?
Kérdésed magyarul: Beteggyűlölő vagy-e?
Válaszom: Távolról sem, de nem szívlelem, ha az egészségügyi dolgozókat hülyének nézik. Ha valami (nem mondvacsinált és ügyvédeket gazdagító problémáról van szó) rengeteg jogorvoslati lehetőség van.
papillon 2010.06.04 16:21:18
@Káin: Egyetértünk.
papillon 2010.06.04 16:38:14
@fehéregér: Megszavaztad a vizitdíjat meg a kórházi napidíjat? Persze, hogy így döglődik az egészségügy, és még ráadásul többe is kerül. A zöldségesnél meg a hentesnél eszedbe sem jutna, hogy ne fizess. A kib..ttan drága eü ellátás meg legyen már ingyenes, "mert az jár". Milyen alapon? Ja persze a TB. Csakhogy annak nagy részét elköltötték másra, másrészt a mai árakon abból már az ágyak alatt lévő kacsák sem finanszíroszhatók.
Már a videomegosztókra pr-célból felkerült asztalcsapkodásból sejteni lehetett, hogy a Story Tv-n újjáéledt A la Carte nem az az értelmiségi beszélgetős műsor, aminek szánták. Végül is érvek ütköztetésének, meg értelmes párbeszédnek elég gyenge, hogy Dessewffy Tibor…..
papillon 2010.05.25 13:06:18
@vadász2: Ukrajna, Örményország, Kurdisztán, Szerbia, Oroszország, Baltikum (lehet, hogy Európa határait kicsit tágan kezelem, bocs.)
papillon 2010.05.25 13:27:35
@isssti: Mondjál még valami szépet a Batthyányiakra, Eszterházyakra,Hunyadiakra, Zrínyiekre is.
killtheradical Valutaüzér 2010.05.09 05:19:00
„Magyarország nem lehet olyan hely, hogy bárki elveszítse otthonát. Ezt erkölcsi kérdésként kezelem.” – mondta Matolcsy György, leendő csúcsminiszter a tévében. Kezdjük azzal, hogy otthonunkat elveszíteni kurvára nem vicces dolog. Mennyünk is tovább. A megoldás nem új:…..
papillon 2010.05.09 18:51:51
@t a m á s: Nem vagy teljesen komplett.
Na, hát ezt akartátok, most megkapjátok. Pesty László Feketedoboz szerint az internetre való, hogy Desewffy Tibor MSZP-közeli szociológus azt merte mondani a székely himnuszra, hogy középszerű műdal. Mindezt a StoryTv-ben, ráadásul úgy, hogy a műsor felháborodott vendége volt…..
Varánusz FIDESZ - Reloaded 2010.05.07 08:45:00
Nem volt olyan rég, csak van valaki aki emlékszik még rá:Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?Valahogy nem lepődtem…..
papillon 2010.05.07 19:44:11
@Blogger Géza: "eddigi hozzáférés az egészségügyi szolgáltatásokhoz a pénztárca lapossága miatt veszélybe kerüljön."
Kiábrándítalak: lehet. Sőt eddig is a pénztárca vastagsága határozta meg a hozzáférést és annak szintjét.
papillon 2010.05.07 19:58:15
@úriparaszt: Azért az "úri"-t kihagyhatnád az itt használd nevedből. A többi stimmel.