Adatok
miislegyenanicknevem
0 bejegyzést írt és 56 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Demokráciából egyesre vizsgáztak a csepeli képviselő-testület fideszes tagjai csütörtöki ülésünkön. Úgy szavazták meg a csepeli óvodák egy intézménybe való összevonását, hogy tisztában voltak vele, sem az óvodai dolgozók, sem a gyermekek szülei nem támogatják a…..
miislegyenanicknevem
2015.02.28 15:08:30
nem akarlak elkeseríteni, de az összevonásból semmi, de semmi jó nem fog kisülni. nálunk már évek óta így van, 9 ovit vontak össze, azóta minden hanyatlik. persze ez azon is múlik, hogy az összevont vezetőt egy állatkert élére se nevezném ki, nemhogy gyerekintézmény vezetőjének. minden kiszámíthatatlan, érthetetlen és védhetetlen óvónői áthelyezések, a költségek aránytalan elosztása, egy-egy oviban 35 fős csoportok, míg másikban alig lézengenek, erre nem akarnak megoldást találni (pedig mi egy csomót javasoltunk). mivel az intézményekben ún. vezető helyettes van, akinek ugyanannyi időt kell a csoportjában tölteni, mint a "sima" óvónőknek, ezért éppen annyi ideje van, hogy az adminisztrációt vezesse és semmi másra. nem érzi magáénak az ovit, nem lobbizik semmiért, nincs rá energiája. egyébként is gyakran egy-két évig marad a helyén, nincs is értelme elkezdenie a munkát. alig tudnék ovit, csoportot mondani, ahol 4 évig megmaradt ugyanaz az óvónő, dadus trió... az óvónők az állásukat féltik (érthetően), feszültek, bizonytalanok. mi nagyon küzdünk, hogy leválthassuk a vezető óvónőt, aki gyereket eddig csak képen látott szerintünk, mert fogalmunk sincs, hogy mi lehet néha egy-egy intézkedése mögött. na, szóval, azt tanácsolom, figyeljetek oda és ne hagyjátok magatokat! üdv.
Olvastam egy blogbejegyzést arról, milyen zseniális trükkökkel adja el nekünk a hülyeséget a Fidesz. Általában elég a hazafias érzést erősíteni a választókban, elidegeníteni magunkat a külföldi megszállóktól, és máris elhiszik nekünk, hogy Magyarország akár egy dekával…..
miislegyenanicknevem
2015.01.14 12:37:27
@zizi77: nem általánosítottam, elmondtam egy saját tapasztalatot. egyébként igen jóban vagyok az egyik megyei fogyasztóvédelem vezetőjével, és bizony sajnos le vannak állítva bizonyos üzletekről. ha ilyen helyzetben vagyok, és mindegy, hogy kisbolt-nagybolt, mindig neki jelzem, mert ő nem félti az állását, és igenis intézkedik. jó pár boltban utálnak emiatt, de csakis akkor folyamodok ehhez, ha a fentihez pökhendi, kioktató, nekemúgyismindentszabad hozzáállást tapasztalom. mert bizony bárkivel előfordulhat, hogy kint hagyja az akciós polccímkét, vagy nem vesz észre egy lejárt élelmiszert, de amikor jelzem, és bocsánatot kér, elismeri, leveszi az akciós címkét, netalán megköszöni, hogy jeleztem, akkor a legnagyobb megelégedettséggel távozom, és ezt szóvá is teszem. és tulajdonképpen szinte minden héten belefutok valami szabálytalanságba, sokszor látom az előttem fizető vásárlónál a hibát (ilyenkor is jelezni szoktam), de az emberek többsége nem veszi észre. ezek nagy része valóban szándékon kívüli, és legtöbbször békésen rendeződik, de utálom, amikor nekik áll feljebb.
egyébként nagyjából ProsTata látja a valódi helyzetet gazdasági szemmel.
egyébként nagyjából ProsTata látja a valódi helyzetet gazdasági szemmel.
Még valamikor két éve ellopták Tóth Vera telefonját a moziban, ami ugye baromira nem érdekelne senkit. A cikk szerint az énekesnő kifakadt a rendőrségre, a Blikk újságírója a rendőrséget is megkereste a kérdéseivel, aztán tegnap megjelent. Ez még mindig nem lenne említésre…..
Dönthet-e az állam az anya helyett a szülés helyszínéről? Mit jelent a magzatvédelem? Megszegheti-e a közlekedési szabályokat a taxisofőr, ha szülő nőt szállít? Szülés esetén „ki lehet-e ugrasztani” az orvost bármikor az ágyból? Csak szakorvos jelenlétében történhet a…..
miislegyenanicknevem
2014.12.20 10:34:35
@Ad Dio: nem, nem úgy gondoltam, hogy aki kórházban szül, az veri a gyerekét.
úgy tartozik ide, hogy bizonyos helyzetekben talán túlságosan is védi az állam a gyereket, máskor pedig teljesen tohonya és tehetetlen a rendszer, pedig nyilvánvaló a hátrány, amit emiatt szenved el a gyermek.

Nagyon fasza dolog, ha a gyerekünk nevelését és gondozását a lehető legtutibb módszerek és elvek, meg a legutolsó kutatásoknak megfelelő, tököm tudja, milyen eredmények mentén állítják össze gondos kezek. Ezért írattuk a kis Gézát is egy megfelelő intézménybe. Zsír volt…..
miislegyenanicknevem
2014.11.29 14:37:28
@Tudatos Anyák Csoportja:
ezt mondom én is, hogy amíg csak elképzelésekben meg papíron néz ki jól, de a megvalósítás nem jó, akkor az intézkedés nem jó. amíg csak jogszabályokat hoznak arról, hogy mennyi fehérje, kalcium, cukor, só, zöldség, gyümölcs mehet bele a gyerekbe, de nem tanítják meg a szakácsokat, és ők azt gondolják: kalcium, fehérje=tej, a kevesebb cukor azt jelenti, hogy innentől meleg kakaó, meg tea helyett hideg tej, vagy víz, a kevesebb só azt jelenti, hogy mindent ugyanúgy készítek el, csak nem teszek bele sót, a zöldség=egy karika uborka, addig ez nem lesz népszerű... de még tápláló sem! sőt! ahogy náluk, abszolút a visszájára fordul.
(azt már mondtam, hogy ez a rengeteg tej Mizo tej?)

2014.11.29 14:58:29
@Tudatos Anyák Csoportja:
volt jamie olivernek egy sorozata arról, hogy megreformálná az amerikai közétkeztetést. ott is rengeteg szabály volt: minimum zöldség, maximum cukor, etc. jamie oliver meg akarta mutatni, hogy ugyanannyi pénzből finomat és egészségeset lehet készíteni. tanítani kezdte a szakácsokat is. egyszer készített egy keleti tésztát 5 féle zöldséggel (al dente), csirkehússal, így egy harmad zöldség, egy harmad hús, egy harmad gabona volt az arány. nagyon sokat vitatkozott (talán) az igazgatóval, mert az igazgató szerint így nem felelnek meg az előírásoknak, és végül jamie oliver akárhogy hadakozott is, egy adag sültkrumplit oda kellett csapni az étel mellé, és így már elégedett volt az igazgató.
na, hát nálunk is azt érzem, hogy sajátosan értelmezik az előírásokat.

2014.11.29 18:09:37
@Alick: hát, igen, pont ez az, hogy ha már otthon nem mindig figyelnek a megfelelő táplálkozásra, akkor legalább a menza legyen megfelelő. persze ettől még nem helyes minden nap kakaós csigával fogadni a gyereket...
mi itt nagyon sokat küszködtünk ezzel a szolgáltatóval. volt már aláírásgyűjtés, összefogás a "leválásra", de soha nem történt változás, mindig ő nyerte a kiírt tendert. (most leváltották az előző brancsot, lehet, hogy lesz változás.) a sok elégedetlenség miatt vágtak bele abba, hogy már szeptembertől a majdani januári előírások nagy részét be akarják tartani. nagy várakozással voltunk, és az étlap jól is nézett ki, de a valóság elkeserítő lett...

Az alapvető jogok biztosa kiállt a lelkiismereti-és vallásszabadság mellett és jogszabálymódosítást kért a védőoltási rendszerrel kapcsolatban, de a rendszer kötelező voltának helyességét nem kérdőjelezte meg...
Az őszülés folyamata régtől fogva érdekli az emberiséget. A hófehér hajkorona látványa önkéntelenül is tiszteletet parancsoló, tekintélyt kihívó lehet; talán nem véletlen, hogy a mesékben, csodás történetekben a bölcs, sokat látott és sokat megélt személyeket,…..
Panda és Tigris főz
Mit egyen a gyerek? Avagy babagasztró 0-1 éves korig...és utána...
2014.11.18 13:23:24
Oké, kicsit ismét csúsztattam, mert természetesen fél éves korig szinte kizárólag anyatej és/vagy tápszer játszik. De ami utána történik, nagyban kihat a gyermek további étkezési szokásaira, ízlésére, étvágyára, és egyáltalán, a viszonyára az evéssel.
Az elmúlt több…..
Attention! Prêt!
A legjobb az volt tizenöt éve, amikor egy hatalmas csúszdán keresztül kellett szaladnia a szakácsoknak egy tortával a kezükben, miközben a nyúlnak, kacsának vagy épp tyúknak öltözött játékosok a csúszdán lecsúszva megpróbálta elkaszálni a szakácsokat, hogy…..
miislegyenanicknevem
2014.10.19 20:55:36
Egyszerűen nem értem, egy ilyen, szemmel láthatóan a múltban leragadt és a valós problémára süket orvost ki és hogyan tehetett oda az ügyeletbe felelősen.
Kedves Praxis-olvasók! Elég sokan ismertek engem, és szerintem mind tudjátok, ahhoz, hogy én ide posztot írjak, nagyon durva…..
miislegyenanicknevem
2014.09.11 16:52:00
@Bikli néni: értem, első olvasatra blog elleni kirohanásnak tűnt carrie reakciója, a végén már tényleg kicsit túlzásba esve.
3 kicsi gyerekem van, nekem is voltak/vannak tapasztalataim/kérdéseim a gyerekgyógyászat kérdéskörben, de sosem mertem megírni...
3 kicsi gyerekem van, nekem is voltak/vannak tapasztalataim/kérdéseim a gyerekgyógyászat kérdéskörben, de sosem mertem megírni...
miislegyenanicknevem
2014.09.11 17:59:40
@Bikli néni: a poszthoz:
azért nem tudom, mennyire általános, hogy 20 órája nem ivó gyereket az ügyelet felvegyen és infúzióra kössön? főleg olyan viszonyok között, amikor még egy szakorvosi beutaló miatt is "fekete pontokat" kap a háziorvos, illetve azt is százszor meggondolja például a gyerekorvosunk, hogy kérjen-e röntgent tüdőgyulladás gyanúja esetén, mert folyton lecseszik őket a sok szakvizsgálat miatt... már úgy értem ezt, hogy még ha az orvos esetleg indokoltnak, illetve egyik lehetséges megoldásnak is tartaná, mégsem meri meglépni a következmények miatt, inkább (a tüdőgyulladás gyanú esetén) vagy felírja egyből az antibiotikumot, vagy vár még két napot, hogy merre is billen a mérleg... (és ez nyilván a rendszer hibája)
szóval lehet, hogy ez az orvos is úgy gondolta, hogy bár lehetséges megoldás, még nem indokolt ez a drasztikus beavatkozás, és nem vállalja be, ami ezért "jár".
nem kötözködésképp, csak kíváncsiságból szülőtársként még azt kérdezném meg, hogy miért hagytad azt, ami a rendelőben történt? mármint az erőltetett itatást, meg a kúp beadását? én vittem már ki rendelőből a gyerekemet félbeszakítva a "vizsgálatot", és nem azért mert a szakmaiságot kérdőjeleztem meg, hanem az emberséget. mondtam, hogy mi most kimegyünk, és hívjanak vissza akkor, ha úgy tudják kezelni ezt a gyereket, ahogy egy felnőttel vagy a saját gyerekükkel tennék. nem mondom, hogy nem remegett a hangom, de nem bírtam tovább nézni, ami történik, illetve nem bírtam elviselni a gyerekem tekintetét, hogy anya, te ezt hagyod?. mindenkinek jót tett a kis szünet, a gyerek megnyugodott, a felnőttek lehiggadtak, utána könnyebb volt minden.

2014.09.11 19:04:42
@Bikli néni:
magam részéről teljesen értem, amiről beszélsz. mire felneveled az utódodat számtalanszor találkozol ezzel a félelemmel. félsz majd kritizálni az óvónőt, a tanító nénit, az edzőt, és társait, mert félsz, hogy a gyerekeden bosszulja meg. a férjem nem így gondolkozik. soha sehol nem nézi el az igazságtalanságot, ha sérelem éri, szóvá teszi. teszi ezt valami olyan különleges módon, hogy legtöbbször teljesen normálisan válnak el, és nemhogy sérelem nem érte még emiatt a gyerekeinket, de teljesen emberi a viszony azokkal, akikkel konfrontálódott. szerinte nem normális az a világ, ahol attól kell félnem, hogyha megjegyzem a dadusnak, hogy ne a 4 éves gyerekemet cseszerincse le azért, mert elkéstünk az oviból (hanem nyilván az ezért felelős szülőnek szóljon), akkor majd legközelebb nem segít megtörölni a gyerek fenekét, vagy mindig neki adja a szalámi végét. nem normális, hogy félnem kell, ha az első gyerekem mandula műtétéért nem fizetek az orvosnak "hálapénzt", akkor izgulhatok, nehogy a másiknak is ki kelljen venni a manduláját, mert az orvos arckifejezése nem sok jót ígért erre az esetre. a férjem szóvá teszi ezeket az eseteket ott, azon nyomban, és ami a legkülönlegesebb, de neki van igaza. nem csak abban, hogy ez nem normális, hanem abban is, hogy tesz is ellene. teljesen normális kommunikációval, meglepő módon jól végződnek ezek a sztorik. én még csak tanulom, messze vagyok ettől, de legelőször a gyerekeim érdekében tudtam fellépni ezek ellen.
szóval az anyaság erre is megtanít. :-)

A hamis élelmiszerek azért különösen veszélyesek, mert hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a sarki boltban vagy a vendéglátóhelyeken kapható dolgok egyáltalán nem lehetnek károsak az egészségünkre, hiszen azokat ellenőrzött körülmények között jutatták el hozzánk. Az esetek…..
miislegyenanicknevem
2014.05.08 09:33:19
Átlátszó Oktatás
Újra schmittelt pályázattal próbálkozik a tavaly a Kölcseyben sikertelen jelölt
2014.05.07 05:57:07
Tavaly augusztusban nagy médiavisszhangot kapott az az először nálunk megjelent tény, hogy Bazsáné Dr. Szabó Marianne, a Vidékfejlesztési Minisztérium tisztviselője plagizált anyaggal jelentkezett az igazgatói pályázatra a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Úgy tűnik, hogy a…..
miislegyenanicknevem
2014.05.07 13:57:47
miislegyenanicknevem
2014.05.07 14:28:18
@belekotty: hacsak azt nem...
Az igazság az, hogy el tudom képzelni mennyire nehéz lehet egy autista kisgyerek szülőjével beszélgetni annak, aki nem ismeri a problémát. Sokan zavarban vannak, sokan segíteni szeretnének, ezért néha olyan dolgokat mondanak, amivel akaratlanul is megbánthatják a másikat, de vannak…..
Akkor is meg kellett volna néznie a gyereket, ha egyáltalán nem oda tartozunk és egyáltalán nincs kártyája. Valamiért csak kitalálták a Hippokratészi esküt.
Tisztelt Praxis!
A napokban sikerült olyan sajnos rossz tapasztalattal gazdagodnunk, amit szeretnék önöknek megírni.…..
Down-kór. Ez a kifejezés a legtöbb embernek még mindig félelmetesen cseng, nem utolsósorban amiatt, hogy még mindig rengeteg tévhit él a Down-kórosokkal kapcsolatban. Sokan azt hiszik, hogy ezek a gyerekek magatehetetlenek, önálló életre képtelenek, és azt gondolják, hogy nem lesz…..
miislegyenanicknevem
2014.03.19 13:09:24
Nemrég egy anyukán keresztül jutott el hozzám az alább olvasható „kiáltvány”, ami ugyan alighanem konkrét eset kapcsán szülőtársnak szól, de szólhatna bárkinek, a probléma általánosítható. Nagyon sok gyermekintézményben kiplakátolható lenne hasonló kérés,…..
Tisztelt Cím!Segítségét szeretném kérni az alábbi ügyben: Munkahelyemen átszervezések miatt nagy valószínűséggel nem lesz szükség a munkámra 2014. június 1-től. Ezt a főnököm közölte velem. Azzal is tisztában van, hogy a felajánlott munkahelyet nem tudom elvállalni, mert…..
miislegyenanicknevem
2014.02.16 20:23:52
@Kovács Ferenc 14: amellett, hogy értem, mit írtál az utolsó bekezdésedben de, nem tudom, hogy jó választás-e hagyni, hogy a nálad tapasztalatot, tudást, kompetenciát szerzett sok-sok éve dolgozó munkavállaló elmenjen, és helyette az maradjon, aki senkinek nem kellett a munkaerőpiacon, nyilván a képességei miatt...
A padlón volt vér, sár, pisi és egyéb azonosíthatatlan mocsok. A lábukon sérült emberek jó részén nem volt cipő, mint Anyun se, mert nem tudták felvenni, ők ebben jártak.Az ágy amire Anyut felületették az előző páciens vércseppjeivel volt tele.
A hétvégén volt a…..
miislegyenanicknevem
2013.05.26 16:57:02
@jágör68: Na, igen, és Siófok súlyponti kórház... Most áll a beruházás, és megy az egymásra mutogatás, hogy ki nem vette észre, hogy a homokos terület nem fogja elbírni az épületet... Nekünk is égnek áll a hajunk, hogy tudnak százmilliókról így "dönteni".
Egyébként ebben a súlyponti kórházban azért nem szűnt meg két éve a komplett gyerekosztály, mert az egyik kórházi gyerekorvos a saját újszülött kisfia mellől bejárt ügyelni a Gyed alatt (hogy munkajogilag hogy oldották meg, nem tudom), így meglett a minimum létszám.
Azért a nyaralóknak mondjuk elmondanám, hogy Siófok állandó lakossága kb. 25 000 fő, nyáron 125 000 fő. Úgy szokták megoldani a helyzetet, hogy a nővérszállóban elszállásolnak nyaralni vágyó dokikat, meg a családjukat, és cserébe az ingyen szállásért, bedolgoznak kicsit a kórházban az orvosok. És azt is elmondanám, hogy a nem helybelieknek például van gyerekügyelet, amit a helyi lakosok nem vehetnek igénybe...

Indulásától fogva, hónapok óta kíváncsian, és érdeklődéssel figyelem a dohány átrendeződéssel kapcsolatos ügyeket az országban, és azt kell mondjam, életem egyik legnagyobb csalódása volt a tegnap hajnalban kapott végeredmény.
Mosolyogtam, mikor láttam, az emberek megint…..
Vajon mennyire sokkoló élmény egy férfinek részt venni gyermeke születésén? Szándékosan a dolognak ezen oldalát emelem ki, de persze tudom, hogy egyben felemelő, bensőséges és igazán különleges tapasztalat ott lenni az első percektől, és persze legalább egy picit szenvedni…..
Egyik kedvenc témánk már évek óta az óvoda. Illetve egészen pontosan a magyarországi bölcsi- és óvodahelyzet, amiben most ismét "helyzet van".
A 2013/2014-es tanévtől lép életbe az új közoktatási törvény, melynek értelmében az eddigi 5 helyett 3 éves kortól óvodakötelesek…..
Az MTVA az idei évre jutó 78 milliárdos költségvetéséből egyetlen nagy tavaszi produkciót indított el az m1-en, a rettenetes című Ridikült Jakupcsek Gabriellával. A név azonban csak elsőre tűnik ijesztőnek, valójában pontosan illik ahhoz, amit látunk.
Ezt a szót 50 év alatt…..
miislegyenanicknevem
2013.03.28 14:20:18
Elvira tulajdonképpen boldog ügyfél, hiszen alig 9 hónap leforgása alatt megkapta lánya a vadiúj diákigazolványát. A dokumentum életútját csak tippelni lehet, de az biztos, hogy sokat küldözgethették ide-oda egymásnak, talán néhány selejt is becsúszott, téves címre küldték…..
miislegyenanicknevem
2013.02.13 13:54:48
Morbid szokás dívott a viktoriánus Angliában. A középosztálybeliek szívesen fotografáltatták magukat frissen elhunyt rokonaikkal.
A dagerrotípia feltalálása 1839-ben forradalmasította a portrékészítést.
Sokkal olcsóbb és egyszerűbb volt, mint portréfestést rendelni…..
miislegyenanicknevem
2013.01.31 08:12:10
A devizahiteleseket nem lehet megmenteni - legalábbis úgy biztosan nem, ahogyan a kormány nekiállt. Sem a végtörlesztés, sem az árfolyamgát egy-kettő nem jelentett megoldást, a kedvezményes forinthitelre váltáson pedig összességében csak röhögni lehet. És teljesen mindegy, hogy…..
miislegyenanicknevem
2013.01.16 10:22:11
@WildBear: ha mindenki így gondolkodna, elég hamar még nagyobb bajba kerülne a nyugdíjrendszer. Tulajdonképpen igazad van, én is ezt szoktam mondani, hogy minek bevállalni 4-5-6-7-8-stb gyereket bevállalni a segélyre, de ez a család nem olyan. Mindkettejüknek volt munkájuk az egyetem után azonnal, és ettől a kis intermezzotól eltekintve azóta is folyamatosan. Nem a semmire vállalták a gyerekeket. Sőt, azt hiszem sokkal-sokkal felelősebbek, mint a másik, két gyerekes család. Ugyanis, ha már bevállalták a gyerekeket, akkor meg is teremtik, ami kell hozzá. Nem várják mástól. És a gyerekek bevállalásánál még se válság, semmi, csak fiatalság, munkahelyi előmenetel, tiszta pozitívság, és hát, hátha sikerül harmadikra a fiú... Mellesleg nem sikerült, de nem bánkódnak. :-)
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz