Adatok
juris
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Szokásomtól eltérően ma kicsit messziről kezdeném a soros értekezést. Véletlenül megnéztem az ATV-n egy Bauer Tamás kontra Kálmán Olga boxmeccset, ahol a téma az volt, hogy akkor most tudja-e a magyar kormány, hogy mik az EU feltételei az IMF tárgyalások megkezdéséhez, vagy sem?…..
juris
2012.04.12 12:38:08
Azért ez nem annyira egyszerű. Meggyőződésem ma a bíróságok függetlenek a bírók legtöbbje politikai meggyőződését a talár felvételével együtt leteszi. És nyilván vannak jól felkészült bírók, és vannak akik munkáját érheti kritika. alapjaiban szakmai megközelítésből és nem politikai szempontból. Ha azonban lesz olyan bíró, erre pedig vannak jelek, például a 62 évet bírók elküldésével, az új bírok kinevezésével kapcsolatos eljárások, akinek fontosabb lesz ítélkezésében az elvi, politikai meggyőződés, mint a szakmai, akkor bizony képes lesz az egész rendszer működését aláásni. Valójában hazug az az állítás, hogy a kisember szempontjából ez mellékes, mert kerüli a bíróságokat. A rendszer bármikor képes bárkit bedarálni, akár egy polgári peres, akár egy büntető, de ehhez nyugodtan hozzávehetjük a közigazgatási pereket is. Ezért nem mellékes mondjuk az unióban, hogy egy tagállam igazságszolgáltatási rendszere mennyire független a politikától. Többek között ez az egyik fékje az állam hatalmának. Bár nem divatos ma fékekről és egyensúlyokról beszélni. Ha ezekre valakik szerint nincs szükség, akkor felesleges volt '89-90. Maradhattunk volna abban a konszolidált, biztonságos kis kádárizmusunkban.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz