Adatok
Carnivore
53 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A mai napon rendezik meg az USA 46. elnökválasztását, pontosabban azon elektorok megválasztását, akik majd 2020. december 14-én választhatják meg az Amerikai Egyesült Államok elnökét. Sokan bizonyára legyintenek és mondják: "egyik olyan mint a másik", "Amerika messze van", "ez nem a mi ügyünk" - és…..
Ahogy várható volt, a kormány megint kitáncol a hurokból, ami a nyakára került. Legyen az internetadó, vasárnapi boltzár vagy olimpia: ahol támadási felület keletkezik, ott inkább jobb nem harcba bocsátkozni.
Ez a sikamlós mozgás azonban győztes taktika is lehet. Nemcsak azért, mert megint lekerül…..
Már megint szabadok vagyunk, így már megint azt tehetjük, amit szabad. A magyar kormány ezúttal az USA hozzájárulásával gondolkodhat és cselekedhet úgy, ahogy épp megengedik neki.
"Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez,…..
Úgy tűnik, ez egy végtelen történet. Felújítva, újrajátszva, örökké szórakoztatva botrányra éhes közönségét. A baj csak az, hogy a szereplők nem színészek, a sztori nem fikció és az egész produkció a mi pénzünkből készült. És akkor jegyet még nem is vettünk.
Hol is tart most a mi "házi" sci-fink?…..
És igen, megint mellényúlt az ellenzék. Megint elfecsérelte az idejét olyan ügyekre, amelyek kellően súlytalanok a Paks2 körüli korrupciógyanús esetek mellett. Pedig meg volt rá az esély, hogy a magyar lakosság végre tisztán lássa, mekkora botrányról van itt szó.
Az Euractiv című brüsszeli lap…..
Már csak ez hiányzott. Nekik. A kormány és barátai a civil szervezetek elleni támadással kívánja megadni az "elmúltnyolcév" méltó lezárását. Így teljes az illiberális széria.
A tavaly decemberi lengyel ellenzéki lázadás (aminek kapcsán megpróbáltuk megjósolni, milyen hatással lehet majd a magyar…..
Ha csupán sportesemény lenne azon politikai adok-kapok, amit a budapesti olimpia rendezése kapcsán látunk, azt mondhatnánk: "még nézni is szörnyű". De készüljünk fel arra, hogy ennél akár még rosszabb is lehet.
A versenysport - mint nemzeti ügy - a kilencvenes évek óta tulajdonképpen a jobb- és…..
Nem, nem az, hogy van remény. A magyarok - ha valóban nem értettek volna egyet az elmúlt hat évben kiépült politikai rendszerrel - már rég kitalálhattak volna valami alternatívát, aminek köszönhetően ma lenne valódi ellenállás. De nincs.
És nemcsak az ellenzéki pártok minősége miatt (amire imádunk…..
A TV2-t nem büntetik a paksi erőművet népszerűsítő pillanatreklámok miatt. Ez azt jelenti, hogy az újabb kísérlet, amivel a Fidesz-közeli médiamogulok játszadoznak, jogszerűnek bizonyult. Ijesztő.
Kezdjük azzal, hogy idézzük az Index tudósítását a fejleményről, miszerint:
"A hatósági vizsgálat…..
A legutóbbi PISA-jelentés a kormány számára nemhogy sokkoló nem lehetett, de épp ellenkezőleg: elvárt eredmény, az elmúlt hat esztendő sikerének visszaigazolása. És ne a népbutítási célokra gondoljunk most elsősorban.
Természetesen ismerjük ezt az oldalát is a dolognak:…..
Ha valamit megtanulhatott a kormánypárt az elmúlt majdnem két évtizedben (kereskedelmi médiakorszak), az az, hogy a hatalmat ugyan média-ellenszélben is meg lehet szerezni (lásd: 90-es évek baloldali médiatúlsúlya vs. első Orbán-kormány), megtartani azonban már csak úgy lehet, ha szövetséget kötnek,…..
A katolikus egyházfő új frontot nyitott a világméretű abortuszvitában azzal, hogy a konzervatív tábort megosztva, szimbolikus intézkedést helyezett kilátásba. Lényegében intézményesíteni kívánja az abortusz megbocsátását, ezzel mintegy utólag "jóváhagyva" a művi beavatkozást - szakrális…..
Az idei ősz egyik legfontosabb sajtótájékoztatóján vagyunk túl, ahol talán a kormányoldal is jobban járt volna, ha nem Lázár János ujjlenyomatának hiánya kerül a középpontba. Történtek itt ugyanis tárgyalásra érdemesebb dolgok is.
Rögtön kezdjük a nagy bejelentéssel, miszerint a kormány jelentősen…..
Brüsszel rábólított a beruházásra. A paksi vita lényegében tehát lezárult, minden további küzdelem részletkérdésekről fog szólni. Ezzel a kormány az elmúlt évek talán egyik legnagyobb sikerét könyvelheti el magának.
Az Európai Bizottság már tavaly engedélyezte a paksi atomerőmű bővítéséhez…..
Aggasztó hírek a világ egyik legnagyobb klímaromboló országából, az Amerikai Egyesült Államokból: az új elnök nem kívánja folytatni a környezet megőrzése érdekében hozott intézkedések végrehajtását. Az indok egyszerű: nem hisz benne. Mármint a klímaváltozásban.
Első…..
A Nemzeti Választási Iroda elutasította az Együtt-PM népszavazási kezdeményezését Paks 2 ügyében, lényegében formai (eljárási) okokra hivatkozva. Ha az indítványozók táborához tartoznánk, most felháborodottan kiáltanánk: „Na ugye! Nesze neked demokrácia!”. Ha…..
Hogyaszongya, "Magyarország német megszállásának emlékműve". No fene. Ha Orbán lennék, én is felállítanék most egy ilyen szobrot. Keveset visz, sokat hoz.
Nézzük, mit bukhatnék vele: egy kis dádá, mint a Horthy-szobornál (nemzetközi politika), egy kis hiszti, mint mindig (hazai…..
Most, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr hazatért Oroszországból és megkezdődik a Paksi Atomerőmű blokkjainak bővítése, ugye nincs más hátra, mint hogy Illés Zoltán környezetügyekért felelős államtitkár úr lemond?
Ahhoz a környezetpolitikához ugyanis, amely egyszerre volt…..
Carnivore
2014.01.16 00:43:53
@hackbard.celine: Tudtunk róla. Ez a sor pontosan az általad idézettekre utalt: "Szégyenletesnek tartjuk, hogy Illés Zoltán környezetügyekért felelős államtitkárként a környezet ügye helyett a miniszterelnökhöz való feltétlen hűséget választotta. "
Hű, de izgulok. Még csak öt perce ülök itt Dr. Ku Ruzs Lo főorvos úr várójában, de máris érzem a gyógyulást. Ezek a pozitív energiák nagyon beindultak. Érzem, ahogy rendet tesznek a testemben. Hallottad, hogy állítólag a kínai csodadoktorok sokkal jobbak, mint az igaziak? Na,…..
Azért, mert a fekete humornak is megvan a helye társadalmi életben, még nem jelenti, hogy a poénnak valósággá is kell válnia. A szociális temetés ugyanakkor a jelenlegi jogi keretek között egy halálos - és nagyon rossz - vicc, pláne Karácsony tájékán (merthogy nemrég…..
Lassan ébredeznek a nyelviskolák és kezdik végre felfogni, hogy rémálmuk valóra válni látszik: az ő lábuk alól is kihúzzák a szőnyeget. Talán azért nem hitték eddig, hogy sorra kerülnek, mert - a trafik- és kaszinó-mutyik esetét párhuzamba állítva - ők legalább…..
Zöld Budapest. Ez a kifejezés akár egy ütős politikai szlogen része is lehetne, ha volna rá igény. De úgy tűnik, nincs, amit két dolog is igazol: egyrészt drága jó honatyáink környezeti érzékenységi szintje a zöld béka fenekének magassági szintjével jól mérhető (és…..
Mielőtt eljutunk a következő szintre, mikor a nemzeti trafikokban már az alaptörvény oldalaiból sodornak cigit - mert ezt is megéljük, nem vitás - azért álljunk meg egy pillanatra. Én most hatalmasat csalódtam a fideszben, de komolyan. Azt hittem a látványosabb utat választják majd…..
Carnivore
2013.05.01 09:11:05
Ezt tegyék ki a trafikba:
hvg.hu/itthon/20130501_Trafikot_nyithat_az_elettarsat_vero_Balog
"Trafikot nyithat az élettársát verő Balogh nevelt fia"
hvg.hu/itthon/20130501_Trafikot_nyithat_az_elettarsat_vero_Balog
"Trafikot nyithat az élettársát verő Balogh nevelt fia"
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) dicsőséges országgyűlése már tavaly szeptemberben véleményt alkotott a családon belüli erőszak jogi kezeléséről, amikor rendkívül önkifejező, bátor, gavallér - és főleg kulturált - módon hajnalban sikerült megtárgyalnia és…..
A szabad véleménynyilvánítás ügye újabb kihívás előtt áll. Eddig a sajtószabadság miatt viaskodott az ellenzék a kormányoldallal, most viszont szélsőségesek felbukkanása miatt hirtelen egy platformra kerültek. A morális elveken és indulatokon egyaránt alapuló szellemi…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz