Adatok
Szél Jegyzet
84 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Egy nemzeti érzelmű meleg férfi nyílt levele a felvonulókhoz II.
Egy évvel ezelőtt írtam meg homounortodox véleményemet a 20. meleg böszmeség napi tombolással kapcsolatban ide a Jobbegyenes blogra. A rá érkező olvasói kommentek bizonyították számomra (no, nem azok, amelyek nem hitték, hogy…..

A hamis kádári nosztalgia mellett kis hazánkban egyre elterjedtebb a 80-as, 90-es éveket visszasírni, amikor minden jó, vagy legalábbis jobb volt, mint most. Elkerülhetetlen, hogy a 2030-as, 40-es években hasonló nosztalgiával fogunk visszatekinteni a mára: a nehéz évekre a feledés…..

Régen bezzeg minden jobb volt! A rablót is könnyebb volt felismerni: símaszkban elénk állt, pisztolyt fogott ránk, majd elvette mindenünket.
Arról jutott eszembe mindez, hogy agyonistenített Ajrópa nagy megkönnyebbülésére Ciprasz feladta elveit, totál szembement a görög…..

Vasárnap osztotta meg Apáti Bence neves balett táncos a Facebookon ezt a fotót, és ezt a szöveget - most kedd este már 1300 megosztás felett jár. Mi viszont úgy gondoljuk, lehetne ez még több is. Mert vannak helyek, amik közelebb vannak, mint Amerika, és vannak emberek, akik mellett…..

Plakátot rongált pár ifjú pártmunkás a nagy melegben, hogy aztán éber rendőrségünk rekordsebességgel csípje fülön a renitenseket. Kattant a bilincs, lecsapott a törvény ereje, minden rendben.
Azazhogy semmi sincsen rendben.
A "két hét alatt rend lesz" országában csak első…..

"Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!" Ez az egybites egyszerűségűre gyúrt demagóg politikai "üzenet" lepheti el az országot a következő napokban az útszéli óriásplakátokon, ha minden igaz. Csúcsra járatják a jóléti sovinizmust. És ki akarja…..

Boldog ország az, ahol a hazai politika egyik fővadászának épületes nyilatkozata nyomán a közéleti viták gyújtópontjába kerülhet a kérdés: vajon az állatok a mennybe jutnak-e. Természetesen nem szeretnénk állást foglalni-e kérdésben, mindenkinek magának kell eldönteni, hol…..

Felbecsülhetetlen értékű szobrok és műalkotások semmisültek meg az Iszlám Állam által tavaly nyáron elfoglalt észak-iraki Moszulban. A fanatikus dzsihádisták kalapácsokkal és fúrókkal estek neki a történelemkönyvekből ismert szárnyas bikáknak és az asszír korból…..

Az idei esztendő utolsó heteiben az a szép, hogy minden reggel ujjongva kerekedhetünk fel ágyunkból, hiszen nem tudhatjuk, hogy pártunk és kormányunk milyen remekre szabott meglepetéseket rejt bele az ablakban hagyott kis csizmánkba.
Az Orbán-kormány manapság már olyan, mint a…..
Jobbegyenes
Amire nincsenek szavak - Moszul püspöke elsírta magát interjú közben
2014.11.20 11:32:37

Van, amire nincsenek szavak. Csak harag van, tehetetlen düh, ökölbe szorult kéz, és mélységes, iszonyú szégyen. Ha ezt a videót megnézed, ezt fogod érezni. (A megrázó rész 0:48-tól)
Mor Nicodemus Dauud Sharaf moszuli püspök a világ talán legősibb keresztény…..

Orbán Viktor és a magyar diplomácia roppant sikert könyvelhetett ma el: fogadtunk és egekbe magasztaltunk egy kvázi diktátort, miközben lényegében semmit sem nyertünk vele.
Nemzeti érdek minél több országgal minél előnyösebb üzleteket kötni, különösen olyanokkal, amelyek…..

1989 óta már szabadon megemlékezhetünk az 1956-os szabadságharc kitöréséről, és vérbe fojtásáról is. Ennek kapcsán többnyire az események hőseiről és mártírjairól beszélünk - az ellenség oldalára álló árulókról kevesebbet. Ez a rendszerváltoztatgatás "nemzeti…..

Nos, minden jel arra mutat, hogy a kormánypártokban nem a józan ész, hanem a csakazértis, dafke befeszülés győzött. Kocsis Máté szerint a Fidesz "nyitott a vitára", de úgy néz ki, pont annyira, mint az országgyűlési, vagy az önkormányzati kampányban, ahol ugye semmilyen…..
Jobbegyenes
Az ELTE vezetése már tavaly tudott a trágár indulóról, és nem volt semmi baja vele
2014.10.08 14:05:58

Az ELTE fegyelmi bizottsága drákói szigorúságú ítéletet hozott a trágár jogi kari gólyatábor-induló ügyében. Három szervezőt (őket az ÁJK-n instruktoroknak hívják) találtak felelősnek. Kettejüket két félévre, egyiküket pedig egy félévre eltiltottak tanulmányaik…..

Azt, hogy egy annyira művelt, világlátott embernek, mint Kovács Béla egyszer sem jut eszébe, hogy azért a sok megnyílt ajtóért cserébe, amelyeket „orosz kapcsolatainak” köszönhet, előbb-utóbb kérnek majd valamit az elvtársak – nos, ezt a legjobb jóindulattal is nehéz…..

Orosz Mihály Zoltán boldog, mert elérte a célját: a fél ország róla beszél, sőt, ennél rosszabb, hogy hőst, mártírt csinálnak belőle. A most ellene indított hajtóvadászatot ugyanis mindenki, akiben a sokat hangoztatott emberi szabadságjogok iránti igénynek csak a szikrája is…..

A legfrissebb információk szerint eddig legalább 1240, többségében civil palesztin vesztette életét az izraeli bombázásokban. A zsidó állam véres agresszióját pedig egyre több ország és szervezet ítéli el. Legutóbb az ENSZ emberi jogi főbiztosa úgy fogalmazott: Izrael…..

Miközben Magyarország könnyekkel küszködve szipog Steiner Kristóf megindító izraeli helyzetjelentésétől,– a nagyvilágban a Viva egykori szöszi celebjénél kissé híresebb figurák is kifejtették a véleményüket a palesztin-izraeli konfliktus újabb véres fejezetéről. És nem…..

Még májusban jelent meg a hír, hogy a budapesti Várkert Bazárnál tizenkét katona földi maradványai kerültek elő a felújítási munkálatok során. A megtalált személyes felszerelési és egyéb tárgyakból hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a második világháborúban elesett német…..

Az ember fia néha komolyan elgondolkodik azon, most azonnal pakolja be az asszonyt a kocsiba és a lehető legnagyobb sebességgel húzzon le az első vízpartra pecázni, fröccsözni, vagy lángost enni a létező legnagyobb távolságra a magyar belpolitikától, de hát a szabi még messze, meg…..

Noha Vona Gábort biztosan újra elnöknek választják, a Jobbik hatfős elnöksége jelentős változásokon eshet át a párt szombati tisztújító kongresszusán. A Jobbegyenes blog úgy értesült, sokan új arcoktól remélik a nemzeti radikális párt elnökségének hatékonyabb…..

94 évvel hazánk feldarabolása után nehéz olyan írni, vagy mondani, amit nem mondtak már el sokan sokféleképpen. Június 4-ének emlékezetére nem az elhallgatás, hanem az elgiccsesedés és az érdektelenség jelenti a legnagyobb veszélyt. A hirtelen újra felfedezett és gyors lánggal…..

Azt is érdemes lenne tisztázni, hogy különböző újságoknak és a hozzájuk köthető pártoknak vannak-e titkosszolgálataik, vagy pedig Magyarországnak? Mert az elmúlt napok történései fényében ezt már igencsak nehéz eldönteni.
Bő egy hete az országban alig-alig ismerték a…..

A Szavazz a Jobbik ellen! csoport méltán népszerű videójának egy eltitkolt muszter felvétele került a birtokunkba. Novák Péter kissé túlságosan belelovalta magát a fasiszta rém ostorozásába, így ez a végleges anyagba nem kerülhetett be, most azonban - mindenki legnagyobb…..

Egy Pécsett tanuló diák, 1848 nyarán, az iskolapadot otthagyván, belépett a honvédseregbe. Az ifjú katona végigküzdötte a szabadságharcot, hogy aztán az egyik utolsó csatában, Temesvár mellett hősi halált haljon. Francsics László levelében egyszerre tárul elénk a közkatonák…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz