Regisztráció Blogot indítok
Adatok
town

0 bejegyzést írt és 592 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
És még azt is sikerült elintéznie, hogy az interjút fordítva jelentessék meg, mintha Szőnyi Szilárd interjúzna a színésszel. Teljesen érthető, ha valaki nem emlékszik, de a Heti Válasz tavalyi, A tolerancia diktatúrája feliratú címlapja után több melegekkel foglalkozó cikket…..
town 2014.07.10 19:19:14
@Holle anyó:

" melegek elfogadásának szerintem sem tesz jót a minden évben megrendezett Pride, de egyszer kibírjuk zt is, meg az élet menetét is, meg a birkamenetet is.

A keresztény vallásom nem engedi, hogy más embert bántsak, mindenkit elfogadok, a melegeket is. Ki vagyok én, hogy mások felett ítélkezzem"

Vicces, ahogy 2 mondatban már meg is cáfolod azt a kis toleráns lényedet.:)

Ha olyan elfogadó vagy, akkor minek birkamenetezel? Ha olyan elfogadó vagy, akkor miért bántod őket azzal, hogy dehonesztálóan nyilatkozol az ő menetükről

Mindig lebuktok, ti kis toleránsak.:)
Újabb fordulat a Normafa felé fogaskerekűzés közben durvuló downhilles és a biciklis körökben alacsony népszerűségnek örvendő sértett történetében: kiderült, hogyan született az önfeljelentő levél. Az előző részek tartalmából: G. Éva több budai internetes újságot…..
town 2014.03.27 15:39:14
@tarsolya:

"Teljesen negatív és ezért agyon kár, mert még a helyes utat (jog, ügyvéd, békéltetés, megállapodás) is teljesen rosszul adja át."

Hát ennél szebben meg sem lehetett volna fogalmazni, hogy miért káros ez a nő.
town 2014.03.27 16:52:38
A végére egy vicces, főleg az animáció.:)

www.blikk.hu/blikk_aktualis/elcsabitotta-diakjat-a-tanarno-2244157

A szereplők életkora, társadalmi beágyottsága is kb megfelel a mi történetünknek.:)

Éva maminak üzenem, hogy nem róla jutott az eszembe a formáció, mielőtt elindulna az izmos, jogi képviselőjéhez, hogy álleveleket írkáltasson velem, zsarolással, kényszerrel.:)
town 2014.03.27 17:00:40
@gabuscica:

Nem kell itt javasolgatni, most nem a fogason népnevelsz.:)
       Tegnap megtaláltam egy listán a nagypapám testvérét, Gyurikát. Világbajnoki bronzérmet szerzett asztaliteniszben. Ismerhettem volna. Játszhattam volna vele gyerekkoromban. Megtaníthatott volna pingpongozni.        Meghalt. Ahogy mások is…..
town 2014.01.03 16:14:25
@stark (a fideszre szavaztam 2010ben):

"Nem úgy, mint a világ összes zsidóján számon kérni azt a Rákosit, akiről fogalmuk sincs, hogy kicsoda, és mi a francot csinált."

Éppen azt magyarázom, hogy én is egész nap Rákosizhatnék - mert más családoknak is volt ám "Gyuri bácsija", nem csak a zsidóknak, de nem teszem.
Ezért aztán jó lenne, ha már mások is abbahagynák a magyarok bűneinek naponkénti felemlegetését.

A Károlyi kormányban talán 2 nem zsidó volt, és nem vallás kérdése, hanem tény. Ahogy tény, hogy mindegyiknek ott az eredeti neve.

Nem kell mindig azzal kavarni, hogy a zsidó egyszer származás, egyszer meg vallás.

Ha mi magyarok bocsánatot tudunk kérni a Szálasi miatt (pedig mi közünk hozzá?), akkor a zsidók is nyugodtan bocsánatot kérhetnek a Khon Bélák meg a Rákosik miatt.

De ez sem érdekel, mert nem ezzel-kelek fekszem minden nap.
town 2014.01.03 16:37:25
@stark (a fideszre szavaztam 2010ben):

Figyelj, ha te nem tudtad, hogy Károlyi és Kun Béla előbb volt, mint a holokauszt, akkor nem szóltam.

Márpedig előbb volt, gyilkosságokkal, Lenin fiúkkal, rablásokkal - vitték a "párnacihát", meg az "uzsonnát" és akkor talán jobban érthető, hogy utána közömbösség is volt, amikor őket vitték.

Nem megbocsáthatóbb, de érthetőbb!!!

Amúgy ha megbocsátható, hogy a Gyurcsány egy rekvirált zsidó villában lakik, miért nem tudsz megbocsátani annak a kis nyilas házmester csóró proli gyereknek, aki utána jó ésszel utána gyorsan komcsi lett, hogy egy zsidó lakásba költözött, miután kikisérte őket az állomásra?

Ő lett később a komcsik kedvence. Munkásszármazás, proliság, nyerő.
town 2014.01.03 17:23:05
@fuhur:

"Mert mindenki tudná ha magyar vagyok akkor közöm van a tetteshez is meg az áldozathoz is. Nincs több közöm mint a többi magyarnak, de nincs kevesebb sem."

Tetszik, és kb így is élek.

DE.

Az egyikről minden nap emlékezzek meg, a másikról meg ha megemlékeznék, akkor nacionalista, irredenta, mellét féltéglával verő, mélymagyar, Csaba királyfis, kereszténybuzi stb stb.

Mindig ez van:-)

Az egyik "Gyuri bácsi" minden nap elsiratandó, ha a másik "Gyuri bácsit" siratod, akkor nacianolista, trianonozó, mélymagyar stb stb vagy.

:-)

És ezt liberalizmusnak hívják itthon. A hazánkban.
Lassan egy hete volt a Pride, de azóta se megy ki a fejemből, ami utána történt. Amint arról a sajtó is beszámolt, a rendezvény után fényes nappal a Szent István körúton egy 20-30 fős fekete egyenruhás csoport megtámadta Derdák Tibort, a sajókazai Dr. Ámbédkar iskola…..
town 2013.07.12 10:34:17
@Brother Hate:

:-)
Ezek még mindig azt hiszik, hogy fasisztázással választást lehet nyerni.
town 2013.07.12 12:33:36
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Ja. Se látlelet, se feljelentés, aztán másnap rájöttek, hogy senki nem hisz nekik, ezért gyorsan bepótolták. Azt hitték,ha telekürtölik a sajtót az elég lesz.

Csak hát a farkast kiabáló fiút már régóta ismerjük.
town 2013.07.12 13:16:04
@Doomhammer:

"Kerek egy esetet."

Majd keresgélsz szépen, és találsz nem egyet, hanem százat is.
Dolgozz meg érte.
     Azt írja a Heti Válaszban egy Michnai nevű "újságíró", hogy a melegeknek nem kellene feszíteniük a húrt. Mert a homoszexualitást 5773 éve tiltják a keresztény-zsidó kultúrkörben.  A zsidó hagyomány szerint Isten 5773 éve teremtette a világot.…..
town 2013.07.09 14:53:06
@jotunder:

"GG-t nem itt akarják "megfeszíteni", hanem "ott". :((("

Szó sem volt GG-ről. Ne csúsztass kérlek, és ne is sározd be.

(Nyilván akiről szó van, magára fog ismerni.) Nem is kell reagálnia.

Ezen a "magánblogon" a mai napig egy olyan "szerző" publikál (erre utaltam) - aki sokáig (talán nagyon sokáig is) Lovas István-t éltette. Minden formában.
Elmúlt, fátylat rá. Ha tévedett...

Nem itéltem el, csak most ne feszítsétek az egyik "megtérőt" keresztre, ha a másik megúszta "simán" a megtérését...
Vagy ne ti itélkezzetek (pl Gary felett) - ha szabad ilyet kérni.

Méltányosság!

Tisztelettel továbbra is
town 2013.07.09 14:58:34
@közösperonos átszállás:

Nem a te meccsed, ne ugrálj be a ringbe 5 percenként, valakit megvédeni.:-).
Vagy tőlem be is ugrálhatsz, ha érintett vagy.:-)
town 2013.07.09 15:09:27
@jotunder:

Tisztelt jotunder!

"@town: nem nem, most két lehetőséged van. vagy megnevezed azt a vincentet, aki Lovas Istvánt éltette, vagy eltűnsz innen. ez van."

Úriember vagyok, és 2 perc alatt eltünök innen (sőt megigérem, hogy soha a "magánblogotokon" nem kommentelek soha.

a hölgyet természetesen nem fogom megnevezni. Mert úriember vagyok. Se bizonyíték, se archivum, semmi felhasználásával, nem térünk vissza a Lovas témára.

Viszont cserébe elgondolkozhattok ezen, amikor rögvest keresztre feszítetek valakit a "múltja" miatt. Remélem eszetekbe jut ez az intermezzo, amikor az egyik "megtérést" szépen toleráljátok, a másikat nem.

Tisztelettel
Libertarian Stray Pride 2013.07.08 00:00:00
Túlestünk az idei melegfelvonuláson is. Hál' istennek – mondanám, ha nem kiáltanának ki mindjárt emiatt homofóbnak a tisztelt olvasók. De ki fognak, úgyhogy hagyjuk az ilyesfajta megjegyzéseket valamivel későbbre. A nagy problémám a következő: rohadtul nem érdekel senkinek a…..
Felpofozta a 4-es villamos elé lépett nőt a vészfékkel még éppen megálló sofőr, miután kiszállva szóváltásba keveredett vele: Tegnap este 6 óra előtt két hölgy a kijelölt gyalogátkelőhelyen a Mechwart ligettől a Széna tér végállomás felé haladó 4-es villamos elé…..
town 2013.06.20 01:19:50
@Igényes:

"Persze. És mivel bántottak meg ennyire azok a szegény britek? :)"

Türelmes vagyok, látod veled is.:-)

Természetesen a britek semmivel nem bántotak meg, pláne "a szegény britek".

Az itthoni lib. sajtó talán meg akar engem bántani azzal, hogy ferdít feszt, de ez nem fog összejönni nekik, mert olvasom a brit sajtót.

Prolit nekem nem fognak eladni királynőnek, ha szétesnek az Indexesek, akkor sem. :-)

Azt viszont nagyon sajnálom, hogy egy tisztességes budapesti villamosvezető az áldozatuk.:-((

Szóval neked azt ajánlom, mert "Igényes" vagy, hogy a brit "osztálylétrát" tanulmányozd.
Aztán a többi nemzetét is.

Akkor majd megérted nagyjából, hogy a Szilyfélék hogy akarnak hülyét csinálni belőled.
town 2013.06.20 01:32:07
@Dr Jozef Vengloš:

"Ne mondj ilyet, szidod vele a balkániakat"

Miért??
town 2013.06.20 02:02:26
@Igényes:

ühüm, legyen tiéd az utolsó szó. Szívesen.
A valaha volt legsikeresebb angol kosztümös sorozatok egyike és egyben a legdrágább is: a sorozat forgatási költsége óránként 1 millió font.  Nagy-Britanniában évek óta a legtöbb néző, és összesen 27 begyűjtött Emmy-jelölés: ez a Downton Abbey, melynek már igen széles…..
Gyöngyösi Márton az ülést levezető elnök élénk tiltakozása ellenére nagy hangon kijelentette a közelmúltban az országházban, hogy listázni kéne a zsidó képviselőket és kormánytagokat. (A félreértések elkerülése végett, Balczó parlamenti alelnök úr nem a listázás…..
town 2013.04.10 21:10:31
@gabcigirl:

Ha igaz, hogy tavaly is ezzel a "címmel" motoroztak, akkor abba kéne hagynod a hőbörgést, és még egy Rettegnivalóval kevesebb.
town 2013.04.10 23:02:22
@hazug fidesznyik:

"Kapaszkodj meg: még csak nem is magyar. Legalábbis már nem tartom annak magam"

Akkor miért egy magyar felületen őrjöngsz? Tényleg olyan nevetséges ez, és te nem érzed?

Állandóan azzal fenyegetőzni, hogy "elmegyek", "már szégyellem, és sehol sem vallom be, hogy magyar vagyok" "nem tartom magam magyarnak" és a többi -

aztán persze maradtok, magyarul írtok/haboztok/hőbörögtök/hörögtök. Hiteltelen na.
Mai történetünk Texasból érkezett, és sok sztereotípiára ad választ. Kiderül például, hogy tényleg elhízottak és buták-e az amerikaiak, tényleg csak azok járnak-e gyalog, akik sportolnak, milyen egy jó színvonalú lakópark és még sok minden más. De a lényeg, amit Texasi…..
town 2012.11.26 23:14:06
@kék madár:

:-DDD
A férj meg gürizik a bányában.:-)

Azért elolvasnék egy posztot tőle 3 év múlva is, a harmincas "életem legjobb barátja"csávótól függetlenül. De lehet, hogy neki tényleg bejön ez a kisvárosi idill.
town 2012.11.26 23:42:06
@Magyar Vitéz:

" pedig az usaban az elet 90%-a a kemeny munkarol szol, szemetszedoktol a felso kozeposztalyig :)"

A történet, a történelem, a fotók, Steinbeck...

www.dailymail.co.uk/news/article-2234453/Portraits-true-grit-Amazing-black-white-photos-capture-everyday-struggles-Oklahoma-farmers-fighting-survive-Dust-Bowl.html
town 2012.11.26 23:59:20
@Vierre_:

Az jó (hogy posztoltad). :-)
Steinbeck könyvei erről szóltak, én ezután a fotósorozat után, a család története után kezdtem el újra olvasni. A család megtalálható a virtuális temetőben, egyébként.
Bírni akarták. Más megfejtésem nekem sincs. Talán amiről a Magyar Vitéz ír.
A Demokratikus Koalíció alig egy éves történetében kiemelten fontos nap lesz a tegnapi. Annak évfordulóján, amikor az Aranycsapat 6:3-ra legyőzte az angolokat, két DK-tag is megnyerte az időközi polgármesteri választást. Azt nem állítom, hogy Orbán Viktor máris úgy érezheti…..
town 2012.11.26 14:18:21
@paragrafus:

:-DDD

"Épeszű ember a Gyurcsányékra szavaz."

Az b@szna be.

Aztán azt hogy ki az épeszű, ki mondja meg? Ti? :-)
Most tényleg, emlékszik valaki olyan esetre, hogy Orbán Viktor külföldön volt, és ahol tárgyalt, részt vett, érdekeinket védte, végül Magyarország számára hátrányos döntés született?Nem, ilyen nem volt. Egyszerűen a személyes megjelenésének varázsa, a tárgyalástechnikája…..
town 2012.11.24 20:18:28
@balage_81 reloaded:

Veletek ilyen gondok vannak, és még ez a legkisebb gond, bár cseppben a tenger a tenger.
Hiába nevezitek át magatokat százszor is, most a "Legnagyobb Demokrata Párt"-nak, mindig ki fog lógni a a komcsi belőletek.

*"a blogszféra kurvára nem kér belőletek?"

*Ezek vagytok, és még ostobák is. Komcsi kutya, szalonna esete.
town 2012.11.24 21:11:25
@kifordított nagyanyó:

Ronda, öreg, szőrös nihil nő kurvázza a feleségemet, azt hiszi ha bebizonyítja, hogy a feleségem 1 kurva, akkor majd őt választom, és fizetem a nyugdíjemelését, az ingyen utazását a BKV-n ahol hörög nap mint nap.

De hát ő sem kell! Soha! És a vén ronda kurvinyek nem érti, és nem érti, hogy ha megfeszül, akkor sem ő kell a másik helyett. Ha az se kell, ő akkor se soha!

:-)
A cikk első részében végigkövettük azt a folyamatot, amelynek során Lajosból – egy teljesen átlagos, hétköznapi, jóravaló emberből – antiszemita lett. Itt az ideje, hogy választ adjunk, mi is ment végbe Lajosban e folyamat során. Az egyszavas válasz egy pszichológiai…..
town 2012.11.23 19:00:57
@Zabaalint:

A házasságokat nem a szerelem teszi jóvá, (persze nem árt), hanem a közös kulturális, gazdasági stb háttér. Vagy közös vallási háttér. De a hasonlón, a közösön van a hangsúly.

Ha 1 dávid csillagos csaj teper utánad (de lehet ez katolikus is, iszlám stb) arról feltételezed, hogy mélyen vallásos, vagy demonstrál azzal a csillaggal (kifejezi a hovatartozását).
Ha te nem vagy vallásos, vagy pont a túl szigorú zsidó vallást nem akarod kipróbálni, de más vallásúnál sem akarsz minden vasárnap foci helyett templomba menni, akkor jobb az ilyet kihagyni. Ebben semmi sötétség nincs, sőt.
town 2012.11.23 19:07:27
@Anti Anyag:

Ja. De a világ összesféle csajával megtehed, hogy nem jössz össze, kivéve ha Dávid csillagost nem akarsz, mert akkor biztos antiszemita vagy.

:-)
Jó lenne, ha a mai poszt nem vihart kavarna, hanem elgondolkodtatna mindenkit a háború és egymás öldöklésének hiábavalóságáról. A történet csupán az egyik fél oldaláról mutatja be az izraeli-palesztin konfliktus mindennapi, emberi oldalát. Természetesen amennyiben a másik…..
town 2012.11.22 16:23:40
@kivándorló:

" Azt hiszem, ha elolvassátok a fenti kommenteket, megtaláljátok benne a választ, én legalábbis megtaláltam. Sajnos újra szembesülnöm kellett a magyar valósággal. Maradok."

Helyes. Maradj. Üldögélj a bunkerban, és számold, hogy azok akik tényleg gyűlölnek, hány rakétát dobálnak a fejedre naponta. Biztos nem veszélyesebbek azok, mint az itteni kommentek.

Néha eltaláltok halálra egy hamászosnak hitt 10 tagú családot (4 gyerek), de utána megírjátok majd, hogy milyen rossz bunkerben ülni fél órát.
town 2012.11.22 17:24:03
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Hát igen, a Szent PC előtti világ. :-) Amikor az emberek azt mondták amit gondoltak, és nem azt amit szabad.
Boldogan gyalázták egymást a népek. Ma 1 török nem írhatja le, amit régen a szultánja, hogy a mocskos hitetlen gyaur kutyák.

:-)
Városi túlélő Az EDC-készlet 2012.11.18 14:13:33
A prepping lényege az, hogy mindig, minden esetben próbáljuk maximalizálni a túlélési esélyünket. Reaktív gondolkodásmód helyett proaktívan igyekszünk cselekedni, azaz inkább elkerüljük a bajt ahelyett, hogy a menthetetlent próbáljuk megmenteni. A kulcs tehát az előrelátás,…..
town 2012.11.19 11:12:21
@Martin Blake:

Azért túlésben az eszközök mellett sokat számít, hogy meddig tart ki a civillizációs mázunk.

Sandy után már az 5. áramnélküli-és üzemanyag nélküli napon azt nyilatkozták, hogy a kormány nem csinál semmit, és ők a Vadnyugaton érzik magukat.:-)
Kommenteltek? Andropov elvtárs intézkedjen. Hajnalban, igen. Ha a KGB nem boldogul kérjen segítséget a Médiahatóságtól. Szalai, da.  Takarják ki őket, vezércikk a Pravdában, a szokásos. Bérencek, vádaskodók, írjanak amit akarnak. Daszvidánja. Nu…..
town 2012.11.12 22:43:29
@Androsz:

"Ne beszélj mellé. Igen vagy nem? Fogadással nem viccel az emberfia."

Akkor ideje, hogy megtanuld, úriember csak úriemberrel fogad.
A haverod látszólag nem ilyen, és nagyon jó esély van rá, hogy nem csak látszólag nem az.

De egyébként még tüntetésre is elmennék a P. ellen, ha nem tudnám, hogy milyen "Szólásszabadság védők"-kel kéne eltöltenem azt az 1 órát.

De én tudom, milyenek. Amikor az érdekük, és a párttállásuk azt kívánja, akkor reszketnek érte...

Akik a globális cenzúrát is szó nélkül nézik, mert az a "Nagy Demokráciák" szállítják a kis életükbe, és "ők nem csinálnának ilyet".
town 2012.11.12 22:46:59
@Tzio:

"Megnevettettél, tényleg. :D"

A sínen fekvő ember őszinte mosolya. :-)
town 2012.11.13 01:08:35
@Ropotamo:

"Remélem van legalább egy karakán csoport valahol az országban, amelyik tételesen, kemény munkával regisztrálja ezt a többéves jogi ámokfutást"

Ropotamon hajózni, de jó volt.

Az ilyen szerencsétlenek, "megúszosak" miatt "tartunk itt" (általános és elfogadott közhely) Höhö

Ne remélj, hanem te legyél az a legalább "egy karakán csoport", de te nem csinálsz semmit, és reméled, hogy majd helyetted, annyira szánalmas vagy.

Majd valakik felkelnek a fotelból a te nevedben is. Álmodj még. :-)
Miután elolvastam az eheti Magyar Narancs szerkesztőségi cikkét, mely szerint nem, Jeszenszky nem síkhülye, hanem hiteles képviselője a magyar kormány fajvédelmi tendenciáinak, úgy döntöttem, hogy 1. leöntöm kávéval a Narancsot, hátha felébrednek;  2. írok a Vincentre, mert…..
town 2012.11.02 19:51:06
@babarczyeszter:

"Tehát szocializáció, nem genetika."

És ezért kérdezték a témáról a genetikus Czeizelt? Vagy a szociológus Czeizel kérdezték? :-)

Eszter, a legújabb kutatások, Indexen is megjelent, nem kurucinfó! azt mutatták ki, hogy hiába a befogadó család egy másfajta szocializációval, a "hozott anyag" dominál. Ez pedig a genetika.

Rosszul hangzik tudom.
town 2012.11.02 20:16:38
@babarczyeszter:

Rassziztázás nem érdekel. Unalmas. Tartalmatlan.

Ha a királyi családoknál, és az arisztokráciánál, valamint még jópár zárt közösségnél bizonyítja és bizonyította, akkor a cigányoknál is bizonyítja, még akkor is, ha te ezzel személy szerint nem értesz egyet.

:-)
Cigányvadászat-per 131.850 forint 2012.10.28 18:19:34
„Gyere – int a rendőr – semmi baj nem lesz”. Kissé riadt a finom vonású, fekete hajú copfos, kiskamasznak látszó tizennyolc éves lány. A rendőrség „előállította”, átadják a bíróságnak, a szünetben még a vécéhez is elkísérik, azután felszívódnak, nem várják…..
town 2012.10.29 12:37:17
@antisystem:

Nem vagyok anarchista.

De amikor a legdrágább szívműtéteket, vizsgálatokat, kezeléseket követelitek magatoknak, akkor is legyetek anarchisták. Az állam ezeknek a finanszírozásához, csúnya adóbeszedő módszerrel jutott hozzá.
town 2012.10.29 13:26:41
@renevol:

"Minden világos. Az is, hogy miért tart ott ez az ország, ahol."

Az hogy itt tart az ország, annak ezeregy oka van, teljességgel kizárt, hogy te érted, éppen azért mert ezeregy oka van annak, hogy itt tartunk.
Következő kommentedben írd le hogy a világ nem fekete és fehér, az is ilyen ütős lesz, mint ez a mostani kinyilatkoztatásod. :-)

Amúgy én szoktam gondolkodni, ezért van az hogy ezt a cigánygyilkosság sorozatot sem hiszem el abban a formában, ahogy azt be akarják adni (ez a blog is), és emiatt ezt a pert is látszatpernek látom, mert az igazi indítékokat a bíróság nem derítheti ki. Egeret fognak szülni, mert a "hegyek" titkosítva vannak.
Jeszenszky Géza, az Antall- kormány volt külügyminisztere, az első Orbán-kormány washingtoni nagykövete és hazánk jelenleg izlandi és norvégiai képviselője a Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének magántanára, az egyetem díszdoktora. Az egyetem tavaszi félévében…..
town 2012.10.28 16:38:33
Ez sem Jeszenszky, de ha sokat hörögnek a jogvédők, akkor előhúz 6 olyan kutatást, amit a forráskövetelők nem biztos hogy látni szeretnének.
Itt látszik a vérfertőzésből adódó cigány betegségtérkép.
Arról ne is szóljunk, hogy milyen mértékben terhelik az EÜ kasszát, amibe ők nem tesznek bele.

www.origo.hu/itthon/20021129negyszer.html

"A vakok és csökkentlátók aránya tizenkétszer akkora a romák körében.A legnagyobb különbség az úgynevezett ischaemiás szívbetegségek esetében tapasztalható a roma és nem roma közösségek között. közel tizenötször akkora arányban fordul elő a romák között A pajzsmirigy megbetegedések három-négyszer...vérképzőrendszeri és vashiányos betegségek aránya szintén közel tízszerese a helyi átlagnak. (Pedig) A romák nagy része azonban hiánytalanul táplálkozik."
town 2012.10.28 21:32:48
@BadSimpson:

"Miért Jesenszky végzett vagy csak olvasgatta egy kicsit a kuruc infót ?"

A blog olyan kutatási hivatkozásokkal lett tele, hogy ha Jeszenszky csak ebből válogatna, már akkor is szomorúbb a kép, mint amit ő felvázolt.

Nem lesz jó vicc, ha rákészerítik a jogvédők, és az általuk irányított "sértődött" cigányok a források teljes bemutatására, mert lesújtó lesz, és szembe is kell majd nézni azzal.

Nagyon gyorsan a jogvédőknek ki kell találni, hogy blogírás, hergelés, unatkozás helyett, szembenézzenek azzal, hogy a cigányok 1 nagyon jelentős része vérfertőző kapcsolatból született ennek minden ódiumával együtt, ami a cigányságot, és az adófizető nem cigányságot is sújtja.

El kell menniük a cigánytelepekre, és blogolás/politikai szólamok, hergelés helyett, ráébreszteni a nyomorultakat, hogy nem szabad ezt tovább csinálniuk. Mert nem. Pont.

Ha 24 családnál ezt találták, (62,5 százalék) mi lesz, ha felmérik az összcigányságot?

"A szülőkre vonatkozó adatok (24 család)
Vérrokoni kapcsolat:

A vérrokonság a vizsgált 24-ből 15 családnál fordult elő, ez 62,5 %.

9 családban vidékről hozott magának feleséget a férj.

Rendszerint unokatestvér unokatestvérrel
kötött házasságot, de előfordult testvér és féltestvér és egyéb variáció is.
Egyik legkirívóbb eset, a 13. sz. családnál, ahol a házasok anyáról testvérek.
43
Korábban a férj-feleség egy családban élt, a mostoha apja egyben apósa is O. Gy-nek.
Egy másik esetben O. Gy. elvette testvérének a lányát.
Több családnál már az előző nemzedék is
hasonló rokonságban állt egymással.
Ezt visszafelé kibogozni szinte lehetetlen, lévén mindenki Orsós, és a keresztnév gyakorisága is magas. Pl. Orsós Jánosból van 10"

vmek.oszk.hu/02000/02048/02048.pdf
Olyan egyszerűnek tűnik az egész. Itt egy sportoló, aki eddig Magyarországnak szerzett érmeket. Haza akar térni. Térjen. Egyvalaki olvassa el, milyen szerződése, kötelezettségei vannak mind neki, mind Magyarországnak, illetve a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek a másik fél felé, és…..
town 2012.10.26 14:28:45
@Cormorant:

Nehogy már a média legyen azért a hibás, hogy a Janics össze-vissza hazudozott.
town 2012.10.26 17:28:10
@orient:

Igy lett volna a normális.
Ehelyett megcsalt, megpróbálta levenni a bankkártyánkról a pénzünket, hogy az új csávójának aranyórát vegyen, és házat, közben köpködött ránk, hogy soha nem volt jó velünk, és kicsi a farkunk. Itt nem könnyű a régi szép időkre emlékezni, sőt az a normál, ha alig várjuk, hogy ne is lássuk többet.
150 ezer eurót a szerb szövetségnek. A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) ma végleg úgy döntött, csak százötvenezer euró ellenében engedi meg, hogy Nataša Dušev-Janić szerb színekben folytassa. Október 31-ig kaptak haladékot a szerbek az összeg átutalására. A pénzt…..
town 2012.10.25 15:15:40
@Dusan:

"Az a mai kor alantas, elaljasodott fekélyes, kizárólag a pénzhez kötött szemléletű világának mellékterméke"

Ez a Janics. Mindenért pénzt kért, olyanért is ami nem járt neki, az utolsó filléreket is ki akarta facsarni Magyarországból, mielőtt lepattan. Ha ebben a történetben van szarrágó, akkor éppen a Janics az.
town 2012.10.25 16:52:44
@KovA:

Mi az a tuntyolgás? Csak mert minden sorban leírod egyszer.
town 2012.10.25 17:13:06
@cunci87:

".rengeteg munka,odaadás és a hatalmas győzni akarás (mely a magyar sportolókra nemjellemző)"

Puncika, azért a sporteredményeink nem a te butaságodat igazolják.
Minap felugrottam az egyik barátomhoz, ahol a természet szavára hallgatva berontottam a mellékhelyiségbe. Miközben kisebb ügyeimet intéztem, arra lettem figyelmes, hogy nem csak belőlem csorog valami, hanem a WC csészében is csermelyként folydogál a víz. Magától! Épp pikirt…..
town 2012.10.24 17:08:18
@vernarancs:

Ecet, néha a tartályba beöntve. Peremre felakasztható dög drága biszbaszok helyett, a tartályba beönteni alkalmanként 1-1 adagot a fertőtlenítő, vízkőoldó cuccokból. Nem minden nap, minden órában lesz óceánkék a lefolyó víz, de ki nem szarja le? 3- 4 és 5 rétegű, mintás, szagos budipapírt is csak a prolik vesznek.

Gazdag német haveromék úgy zuhanyoznak, hogy alattuk a lavór, amit felfog az megy a klotyóba, vagy felmosóvíznek. Kint az esővízfelfogó tartályok.
town 2012.10.24 17:10:15
Igen, korábban néhány dolgot másként láttam, ezért másként is beszéltem. A legutóbbi  bejegyzésben arra hívtam fel a köz figyelmét, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök beszédében  – személyes véleményem szerint – elkövette a gyűlöletszítás bűnét: „Véget…..
town 2012.10.20 23:49:09
@maszuletettbarany:

Hiszen a Milla tüntetésre is együtt megyünk Balaványt hallgatni.
town 2012.10.20 23:55:41
@taga20:

"Én kimondottam rühellem Orbánt és bandáját."

Ezt még ma nagyon sokszor írd le kicsifiú. Hátha valaki nem jegyezte meg.
town 2012.10.20 23:58:44
@maszuletettbarany:

Én még holnap gyorsan elszaladok az ügyészségre, és feljelentem a Vonát a Balavány helyett, mert ő most nem ér rá, a Millás beszédét kell írnia.

A szólásszabadságos résznél akadt el egy kicsit.
„Ne vesszünk el a részletekben” – intette a bíróságot az orvosszakértő az ezúttal túlfűtött tárgyalóteremben, bár éppen a tatárszentgyörgyi helyszínelést rontotta el majdnem végzetesen a rendőrség. Igazságügyi orvosszakértőket hallgatott meg a bíróság. - Stépán…..
town 2012.10.18 21:19:49
@01234567:

Nekem sincs semmi közöm a Jobbikhoz, nem is volt soha, de a gondolkodás jogát nem hagyom elvenni. És itt van mit gondolkodni.

Pláne úgy, hogy ez a blog is állandóan "terelgetni" akar, és minden segítséget megkap ehhez, pl örökös címlap.
town 2012.10.18 21:39:46
@albino combino:

A válaszok titkosítva vannak, majd az unokád a Történeti Hivatalban megnézheti.
town 2012.10.18 22:58:21
@01234567:

Aztán amikor elkapták ezeket, az áldozat apja és a kisfiú nagyapja azt állította, hogy nem látja bennük a gyilkosokat, nem bennük látja a gyilkosokat.
A cigányok azért eléggé intuitív népség.

De még ezek is lehetnek a gyilkosok, de hogy nem ezeknek a fejéből pattant ki semmi az tuti.
A politikai felhajtás, és az összes felsorolt körülmény 1 politikai gyilkosságsorozat felé mutat. A haszonélvezői elég jól körülhatárolhatóak, és nem a "fasiszta" oldal profitált belőle.

Aztán még titkosították is a részleteket, hogy minden gyanú elháruljon. Persze, mi meg hülyék vagyunk.