Regisztráció Blogot indítok
Adatok
krysia

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tudjuk le az elején: az idei műsor sztájlisztja nagyon jó haverja a producereknek, és láthatóan vakon bíznak benne, ami dicséretes, meg minden, de nem szó szerint vakon kellene, mert akkor a Tóth Gabi fejére applikált madárfészek, és Puskás Péter teljes hacukája tuti nem kerül műsorba. Vagy csak…..
krysia 2016.11.21 08:49:28
@Tke: Akkor pontosítanék, a falu, amiről beszélsz Kétegyháza, NEM a világ vége, hanem egy nagyon pofás község Békésben Gyulától és Békéscsabától közel azonos távolságra. Az össznépi balhé valóban nem nevezetesség, de ebben a faluban született Márki Sándor történész, működik a településen tájház, van mezőgazdaságtörténeti kiállítás (hiszen a régió régen erre épült), van Almássy-kastély, ortodox templom stb. Szóval nem csak a balhéról nevezetes, de ezek szerint nem ismered olyan jól mint azt állítod. Az pedig totális baromság, hogy a rossz falusi pr miatt esett ki János. Mindegy lett volna, hogy Gyulán fagyizik, ha nem színpadra termett. Elég nagy ostobaság azt gondolni, hogy faluból nem lehet karriert csinálni, ha van tehetség, akkor lehet.
Paranoid Android Schmitt Pál lelke 2012.03.31 09:37:52
  Beteges hajlamaim ellenére most nem gúnyolódni szeretnék, hanem megérteni, illetve megértetni valamit. Ritkán fordul elő ugyanis, hogy alkalmunk van felfogni, (egy szituáció áttekintő megismerése kapcsán) egy másik ember cselekedeteinek valós mozgatórugóit. A tegnap esti…..
  A tegnapi Békemenet, ahogy a Belügyminisztérium mondaná, békés, derűs, jó hangulatú esemény volt. Annak ellenére, hogy senki nem tudta: a Dísz térről, a Clark Ádám térről vagy a Széchenyi térről indul-e, és hogy mit keresnek rajta az államilag finanszírozott huszárok.…..
krysia 2012.03.17 19:04:42
Figyelemmel kísértem a kommenteket, s örömmel láttam, hogy minden van, ami szem-szájnak ingere: kormánypártiság, kormányellenesség, adok-kapok, személyeskedés, csak amennyire a magyar gusztus megkívánja. Nincs ezzel semmi baj, hiszen szépen leképezzük a magyar politikai elitet. De ez természetes, hiszen azok, akik a parlamentben ülnek (bármely frakcióban) a mi megtestesüléseink, hiszen mi választottuk meg őket, újra meg újra. Kár tehát a frázisokért.
Azonban a lengyelekkel kapcsolatos megjegyzéseket arrogánsnak és bántónak tartom, jó részük pedig merő tudatlanságból fakad. (Egyik kommentelő a Kaczinsky-féle pártot nem átallatotta a Jobbikhoz hasonlítani, ami több, mint tárgyi tévedés).
A lengyel nemzet valamilyen rejtélyes okból nagyon szeret minket, magyarokat. Ragaszkodnak hozzánk, lelkesen fogadnak az országukban. Kiállnak mellettünk, amikor Európa parkolópályára állít minket, holott semmit sem profitálnak ebből. Nem hinném, hogy a lengyeleket bármiért okolni kellene, sőt talán értékelni kellene a gesztust pártállástól függetlenül. Mert nem az a lényeg, hogy a lengyelek miért jöttek, hanem az, hogy eljöttek, hogy a nagy EU-s főkutyák ugatása ellenére is pártunkat fogják. Mert szeretik a magyarokat. Ez volna a történet veleje, de a paranoid magyar mindig hátsó szándékot szimatol. Nehéz elhinni, hogy valaki valamit önzetlenül tesz?! Erre azt szokás mondani, hogy mindenki magából indul ki. Csakhogy nagyjából ez a mentalitás jellemzi az egész országot.
Néhány habzószájú kommentelő (pl puffatag) hozzászólása kimondottan visszataszító. Tudod kedves puffatag, lehet nem szeretni embereket, lehet egyet nem érteni politikai kérdésekben, lehet eltérő a világnézeted, de olyat nem írunk, hogy valaki szerencsére megdöglött. Ez a legalpáribb dolog, amit leírhattál, s elképesztő szűklátókörre vall. Mint ahogyan az is, hogy a keresztény hitet silányságnak tartod, de talán azért, mert a magad silányságát vetíted ki másokra. Azt mondják, hogy az ország erkölcsileg válságban van. Igaz, mert a magadfajta egy tünet.
Kedves mement! Nem kell a lengyeleket Katynnal bántani, nem összevethető a mi szánalmas politikai bilinkben zajló vihar azzal a rémséggel, ami abban az erdőben történt. A lengyel nemzet egyik legfájdalmasabb emléke, nem biztos, hogy ilyesmivel kell vagdalkozni. Érdemes időnként felmérni a szavak súlyát és az arányokat.
Összességében nem értem, hogy miért keverjük bele pitiáner politikai vitáinkba a lengyeleket, akik azért jöttek, hogy demonstrálják Európa előtt azt, hogy nem hagyják magukra a magyarokat. Nem akartak ők semmi rosszat, de úgy látom, mi így veszítjük el barátainkat. Mert nekünk senki sem jó. Nem látjuk a szándékot, mert a kicsinyesség sötétje borul szemeinkre. Szomorú. Végtelenül.