Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pol.lux.

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Honnan származik a gonosz? A tudományos világ nem tud válaszolni erre a kérdésre. Megkíséreltek választ adni rá a haladásban való hittel. Minden gonoszt egy szuszra felszámolnának. A betegséget legyőzné az orvostudomány, az igazságtalanságokat a gazdasági fejlődés. A…..
pol.lux. 2013.04.29 18:53:26
Az állam és az egyház szétválasztásának elve megint teljesen félre van értelmezve szerény véleményem szerint. A nyugati demokráciák vallási-kulturális gyökereit kár tagadni, így a kereszténység igazolására tett törekvés itt nem szükséges. Viszont a modern államiság a pluralizmuson alapul, a totális ideológiák dominanciájának mellőzésével működik, azaz az államhatalmi szervek oly módon töltik be a funkcióikat, hogy törekszenek a világnézeti semlegességre. Nem vitás az sem, hogy a különböző társadalmi alrendszerek (így az egyházak is) a közvetlen vagy közvetett módon hozzájárulnak a társadalmi fejlődéshez. A progresszió simán elismerheti az egyház létjogosultságát (hiszen erősíti a társadalmi kohéziót), és ezzel együtt bízhat a pluralizmus eszméjében (mindenki azt hisz, amit akar). Ebből következően a vallás a progresszív eszmének csupán csak az egyik viszonyítási pontja, míg a vallás - jellegéből adódóan -, törekszik az egyetemességre. A hit kérdése pedig teljesen szubjektív kategória, független a vallástól, vagy az egyházaktól, ebből adódóan magánügy kategória. Jó magam is sok mindenben hiszek, de mivel ezek intézményesített formát nem öltöttek, nincs is lehetőségem, hogy másra ráerőltessem. Nem is várom el az államtól, hogy biztosítsa ennek feltételeit. Az ilyen "mit adott a kereszténység" pedig olcsó közhelydurrogtatás, a mai viszonyok e mentén történő értelmezése nagy hozzá nem értést feltételez.
kerdem Üzenj te is a libsiknek! 2013.04.03 10:55:54
Kálmán Mihály és Prinz Dániel levélben válaszolt Lakner Dávid cikkére, melyben a mandiner szerzője az Üzenj te is! honlapot kritizálta. „Sajnálunk titeket. Tényleg. Jó lenne, ha együtt is ki tudnánk állni közösen vallott értékeinkért” – üzenték. Igazából valahogy…..
pol.lux. 2013.04.03 14:59:14
A poszt kb. olyan leegyszerűsítő, mint a demokráciaféltők kritikája.
1. A kritikusok (bár nagyon ők sem értik, hogy mit) alapvetően a liberális demokráciát féltik, az állam alkotmányos működését, amelynek bázisán a jogállamiság nyugszik. A jogállamiság a demokráciának az egyik feltétele, amely az állam vertikális hatalommegosztása mentén érvényesül. Hans Kelsen (Carl Schmittel polemizálva) később az alkotmánybíráskodás hatalommegosztásban betöltött szerepét emelte ki, így tágítva a több száz éves diskurzus fókuszát.
- Az uralkodó paradigma szerint, ha az Alkotmánybíróság jogkörét szűkítik, azzal a kelseni elvek sérülnek, így a demokrácia elve is. Ha az igazságszolgáltatás függetlensége bármilyen szinten felmerül, ua.. A klasszikus értelemben viszont a fékek és ellensúlyok rendszere működik, csupán finomhangolás történik, ki-ki eldöntheti magának kik profitálnak ebből rövid- és hosszútávon.
2. A mai demokráciafelfogás másrészt feltételezi a társadalmi pluralizmus érvényesülését (lásd: Dahl), ami egyfajta horizontális hatalommegosztást jelent az állami funkciók tekintetében, illetve a közhatalmi döntéshozatal átpolitizáltságának mértékét jelenti. Továbbá autonóm közigazgatási egységeket és feladatellátó intézményeket feltételez.
- Ha az állami szervek irányításában, működtetésében pártérdekek dominálnak, illetve a feladatok kapcsán decentralizáció helyett központosítás történik, akkor a ma uralkodó paradigma szerint demokrácia deficit áll elő.
Ez nem tetszik-nem tetszik kérdése, hanem a vonatkozó jogszabályok alapján felvázolható egy trend, amely semmiképpen nem a jogállamiság hiánya, vagy a pártállam felé mutat, ugyanakkor a demokrácia elvét minden bizonnyal sérti kisebb-nagyobb mértékben. A szólás- és véleményszabadság csorbításának kérdése pedig (szerencsére) olyan blődli, amelyet könnyen elő lehet venni, viszont magyarázni nem tudunk vele semmit.
A demokrácia a szent tehén, nem ajánlott elismerni ma senkinek, hogy bizonyos esetekben nem ez az elv az irányadó. Pedig az állam működésének nem csak demokratikusnak kell lennie, hanem hatékonynak is...
Nagyobb az amygdalánk. Nem követjük a másik szemmozgását, és nem is figyelünk a másikra. Ismert, hogy „tekintélyelvűek” vagyunk. Elődeink már 1552-ben is zárt gondolkodásúak voltak, alighanem a mély tudományos alapokkal rendelkező F-skálán kiverték volna a biztosítékot.…..
pol.lux. 2013.02.22 14:23:54
@mathe.aron:
Szerintem félreértelmezted a cikket. A gének nem közvetlenül az ideológia irányultságot határozzák meg, mint komplex világnézetet, hanem képesek átörökíteni bizonyos attitűdöket, amelyek jellemzőinek összességét tekintve később megfeleltethetőnek egy-egy kreált ideológiának. Egyedül te akarod belelátni azokat a dolgokat amiket állítasz a cikkről, ahogyan erre már Holger Hartland is rávilágított.
A szerző természettudományi eredményeket próbált hozzáilleszteni kreált társadalomtudományi fogalmakhoz, te viszont az utóbbiból magyarázod önmagát, tehát a tautológia csapdájába esel. Ez viszont Mandiner-kommentpárbaj színvonalú bejegyzéseket eredményez, aminek viszont ezen a blogon semmi keresnivalója.
GFG Blog Újsághírben a Végtelen 2013.02.13 15:28:30
„Valami rémület kell ide / - bomba! karambol! – hogy beszéljék / ...így még kigyúl / a sárban valami izgalom / s mint távoli, megkésett, kopott / film, végigdübörög egy lopott / újsághírben a Végtelen / Törökszentmiklóson és Fegyverneken.” (Szabó Lőrinc: Újsághírben…..
GFG Blog Háború és háború 2012.11.26 07:19:22
„A GYŐZELEMÉ AZ IGAZSÁG” (Krasznahorkai László: Háború és háború)     Van egy dramaturgia. Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcs csütörtök éjszakába nyúló tárgyalásáról távozva csak annyit mondott: „csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van”. A…..
  A magyar jobboldal elmúlt tíz évét és jelenlegi folyamatait elemző Mi a jobb? sorozatunkban Balázs Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docensének írását olvashatják.   „Magyarázni roppant közönséges dolog, s mindig kilátástalan.” (Ottlik Géza: A drótszemüveg)  …..
Az már a Lomiczi-ügyből kiderült, hogy a Magyar Televízió nem egy szakmai műhely, ahol újságírók dolgozzák fel a híreket saját szakmai tudásuk szerint, hanem egy gépsor, ahol valaki reggelente bepötyögi a parancssorokat, aztán végigfuttatja az egész rendszeren. A végtermék…..
A jobbra-tartás mellőzése az autópályákon, ami engem mostanában leginkább zavar. Senkinek sincs joga önkéntes rendőrt játszani, a gyorsabb járművet lehetőség szerint el kell engedni. Ha előzök - például kamionokat - akkor ilyenkor én is inkább a gázra lépek, majd az első…..
pol.lux. 2012.04.10 12:40:25
@koc:
Bár én, mint rutinos balkáni lakos számítok a 80-as táblánál a pillanat alatt a tükörben termő beteg kutyás román terepjáróra, viszont a naiv sofőrt könnyen meglepi ugyanitt a 220-al közlekedő hiteltartozás, ami komoly balasetek forrása.
Rengeteg az irracionális jogszabály, de be nem tartásukra ezzel nem lehet érvelni.
Mandiner blog Megyek tüntetni! 2012.03.31 14:14:00
  2006-ban elvártam a liberális barátaimtól, hogy jöjjenek ki velem a Kossuth térre az őszödi beszéd után. Elvártam, de nem jöttek. Néhányan elítélték ugyan Gyurcsányt, de nem jöttek. Most magamtól és a 2006-ban velem együtt tiltakozó emberektől várom el, hogy…..
pol.lux. 2012.03.31 14:59:35
@marko11: A hivatkozáskezelés tudományos szabályait a felsőfokú tanulmányok befejeztével már kívülről kellene fújni.
Elhiszem, hogy nem érted miért volt necces ez az egész már akkor, amikor az első oldalak megjelentek a hvg.hu-n. Ugyanígy nem érti az, aki felsőoktatási intézmény közelében sem járt még életében. De hidd el kérlek, hogy ez plágium. A szellemi tulajdont pedig ugyanúgy védi a jog, mint az egyéb materiális javakat.