Regisztráció Blogot indítok
Adatok
aaniko

36 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Krakkóba úgy indultunk el kávékat kóstolni, hogy reggel, kevesebb mint fél óra alatt kellett programot találnunk két napra, de lehetőség szerint olyat, ahol finom a kávé és felfedezhetünk egy-két pörkölőt is. A fél órás készülődésben már benne volt a hotel foglalás…..
Modorosblog Kávémodor 2014.06.21 21:32:23
Talán gyorsabban közöltem a Facebookon, mint kellett volna (hiszen a poszt már a fejemben volt), de legalább kiderült: jó sokan gondoljuk ugyanígy - lesz is mit mesélni az unokáknak: volt egy 100+ lájkos posztom még 2014-ben! A boros- és a kézművessör-forradalmak után újabb…..
onlinerandi Carneval in my mind 2013.02.10 14:47:47
Az utóbbi két év statisztikailag nem elhanyagolható részében (100%) a barátaim avanzsáltak elő párkapcsolattá. Vagy azért, mert a bizalmat már fontosabbnak találtam a szánalmasan képmutató randiknál, vagy azért, mert tökéletesnek tűnő barátságaim köntöse alatt a két fél,…..
A tervek többnyire nem úgy válnak valóra, ahogy reméltük. Az egyetlen tervünk a meglepetés lehet. Tervezzük be, hogy meglepődünk. Fél év történelmi áttekintés jön... ÉN nagyon meglepődtem. Régen sok hónapja jöt, lassan egy éve már. Fiatalon, túl gyerekként talán. A…..
onlinerandi Kutya bevetés 2009.06.20 19:32:00
Ezt követően színesíteni kezdtem a palettát és a találkozás lehetőségére egy másik ajánlatot dolgoztam ki. A táplálkozás melletti másik kötelező köröm az ebséta volt. Ettől spontánabb, lazább találkozót nem nagyon tudtam elképzelni. Melegítőben, sportcipőben, smink…..
aaniko 2014.06.20 21:03:25
    Cserkó Péter olyan kiszámíthatóan haladt előre az évek során a magyar cup tasting bajnokságokon, hogy idén teljesült az álom és első lett. Ennek köszönhetően világbajnokságon járt, ami előtt megígérte, hogy a Coffeetour lesz az első, akinek interjút ad. Érezzétek…..
  Eszembe jutott ma reggel, hogy átfutom a napi sajtót, milyen visszhangja van a világbajnokságról hazatért embereink sikerének. Benne volt az RTL Klub híradóban, reméltem ez épp elég, hogy elérje néhány újságíró ingerküszöbét. Elvégre eltelt egy hét, idő volt mint a…..
Hétről hétre ásom az eddig is csak nyomokban létező önbizalmam, egyre mélyebbre. Ma már az illatfelismerő résznél csak egyetlen biztos tippem volt, a többit tipp szintjén sem mertem papírra vetni. Rájöttem mit jelent a, "ha nem tudod nem fáj" mondat. EZT, amit érzek, mert most…..
Mi kell a cappuccinohoz? Első választ rögtön bekiabálom, mert ugye én rögtön trükköt sejtek. Tehén! Ennyire azért ne menjünk vissza, maradjunk a tejnél. Hát jó, ez egyszerűbb válasz volt, túlmatekoztam. Na de, mit nézünk a tejesdobozon, amikor tejet választunk! Kánonban…..
aaniko 2014.04.11 22:19:02
@ikke i drift: most jobb egy kicsit :)))
Amennyi kávét megittam már, abból meg lehetne tölteni a Széchenyit. Három év után pedig, egyik nap teret adva elborult elmém zavargásainak kitaláltam, hogy megtudom mit csinálnak munkaidőben azok, akik engem életben tartanak.  Beiratkoztam a Barista Akadémia képzésére és…..
Két ember között legrövidebb út a kávé! Köntösben a városban! Mutassuk meg az együtt kávézás valódi értékét. Igyunk és beszélgessünk egy nagyot selyemkimonóban, köntösben és pizsamában azzal az őszinte, leleplezetlen tisztasággal, amilyenek reggel vagyunk a kávékat…..
A Chocoroom számomra sokáig nem volt egyértelműen kávés hely. A mérleg akkor billent át, amikor a magyar barista bajnokságon, a SIRHA-n kint volt Ádám (a tulajdonos) és a standon megláttam a kávét, amivel dolgozik. Először megláttam, aztán megtudtam ki pörköli, aztán…..
Gratulálok a X. Magyar Barista Bajnokság helyezettjeinek!  1. hely: Nagy Krisztián (Expresso Cafe) 2. hely: Bóka Csaba (Nino) 3. hely: Kántor Enikő (Kávé Akadémia)   Brewers Cup Bajnokság   1. hely: Boross Gergely   VI. Latte Art Bajnokság   1. hely: Juhász Edit…..
Januárban volt három éve, hogy a kávét elkezdtem tudatosabban iszogatni. Nem mondom, hogy keveset iszom, mert sokat, de azt mondom, hogy ha tétre menne a játék, akkor 97,5% hogy nem tudnék bizonyos ízeket megkülönböztetni egymástól. Hála az égnek "az ízek érzékszervi…..
Végtelen az a szám, ahányszor kimondtam már: kávét, MOST. A megoldásra nem bukkantam rá, de egy középutas válasz már felcsillanni látszik.  Tegnapi felfedezésem a Furgon. Én ugyan tudatosan zarádokoltam el az élményért Budára, de látom magam előtt a felragyogó arcom, amikor…..
A napokban üzenetet kaptam a facebookon egy ismerősömtől, hogy a főnöke számára üzleti találkozót kell szerveznie egy kávézóba. Tanácsot kért, hogy mit javasolnék, ha már ennyi helyen jártam tudnék-e megoldást a problémájára? Elvárásai között volt, hogy minőségi legyen…..
A kávé meséje! A kedvenc zoknim 2014.03.04 07:29:11
  Az itteni vizit nagyon jól sikerült. Egyik kedvenc barátnőm mondta, hogy a közös mozizás előtt itt örüljünk egymásnak. Volt (és mai napig van is) a kávézónak egy akciója, amiben egy = kettő, vagyis egy minőségi kávéhoz egy minőségi sütike járt. Én flat white fun-ként…..
Ez egy kicsit személyesebb hangvételű post lesz, mindazok előtt, hogy megírok pár különleges élményt kóstolás ügyben az elmúlt napokból szemezgetve. Tegnap délben egy nagyobb esés után komolyan fájni kezdett a fejem. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, gondoltam…..
Ezt a helyet egy kedves szakmabeli barátom fedeztette fel velem kb. három hónapja. Egyik este az EE-ből hazafelé sétáltunk, amikor mondta, hogy igyunk már meg még egy kávét. (mert) Kávéból nincs egy, kávéból csak még egy van :) Mondom neki, rajtam ilyen az óvilágban sose múlt,…..
A kávé meséje! 42 2014.02.26 21:19:13
Kezdjük az alapoknál! Egy órája ülök a monitor előtt és mogyorót eszek, mert nem tudok belekezdeni az írásba, annyi minden kavarog bennem. Azt gondoltam mától profi leszek és elkészítem az első kávés interjúm. El is mentem a tett színhelyére, füzetke tollacska minden, de…..
Végre teljesíthetem minden be nem tartott ígéretem egyszerre. Ezt évente egyszer eljátszom a lelki üdvömért és újra tiszta lappal indítom a következő kávéévet. A kávé éveket Kávébazártól Kávébazárig mérjük.  Holnap mindenkit meghívok egy általam választott kávéra,…..
Azt mondják rólam az emberek, hogy megosztó vagyok, mert számomra valami vagy fekete vagy fehér. Vagy érzem vagy nem, vagy tudom vagy nem, vagy csinálom vagy nem.  Tény, hogy a kedvenc színem a fehér, ami ártatlan tisztasággal mindent feltár és befogad, a második a listán pedig…..
A gazdaság egyes szereplői nem értik a kávéfüggésem, ahogy ők mondják úri hóbortom, ezért most az ő nyelvükre fordítva mutatok be egy sztorit. Adott három őrületesen szenvedélyes srác. Közülük ketten szenvedélyüknek címet is szereztek, hitelesítve ezzel kattanásuk.…..
aaniko 2014.02.03 15:36:03
Tettem év végén egy félig komolyan gondolt ígéretet, hogy néha egy-két ismert emberen keresztül közelebb hozom azokhoz a kávék világát, akik még a perem kerületekben várakoznak csatlakozásra a bejutást illetően.  Hogy megkönnyítsem a dolgotok egy olyan emberrel…..