Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SőtérSarolta

58 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A rendszeres gyakorlás alatt természetesen érthető mind a fizikai/testi, mind a szellemi/tudati technikák alkalmazása. Miért fontos ez? Egyre többször látom magam körül (és éreztem már magamon is), hogy hiába a nagyon erős oldások és technikák, még vissza-visszaköszönnek olyan állapotok, amik már…..
Ebédfőzés közben azon gondolkodtam, hogy ha anyuka lennék, akkor is ilyen békésen vágnám a -e zöldségeket…. Eljátszottam az érzéssel. Arra gondoltam, hogy akár ilyen könnyű is lehetne, mert a kicsinek is lenne egy kis darab zöldsége, egy kis kése és csinálhatná azt, amit én. Hiszen semmi mást nem…..
“A kezdet kezdetén fölfedeztem, hogy amikor táncolok, kutatom a személyiségemet. Nem tud velem lépést tartani.. Nincs ritmusérzéke, mert olyan, mint a kizárólag bizonyos mozgásmintákra programozott robot. Amikor táncolok, szabaddá válok. Saját lepéseimet megalkotva, átadom lelkemet a ritmusnak. ….…..
Mozgásban a Lélek Mi a Nia? 2019.05.27 11:04:41
2008-ban találtam rá arra a mozgásformára, ami  azóta a részemmé és az életemmé vált. Miért? Mert rólam szól, mert megtanított jelen lenni és megértettem, hogy a szabadság mennyire fontos számomra. Azt tudtam/éreztem, hogy mozogni egyszerűen kell. A test nem a mozdulatlanságra teremtetett ennyi…..
MiaNia A NIA és a Barna én 2016.02.05 17:44:06
A blogon az volt az utolsó "rendes" bejegyzésem lényege, hogy nyugvóponton vagyok a bloggal és az írással, mert a NIA az életem része lett. A felismerések természetesek, a kis külső megfigyelőm ügyesen végzi a munkáját és minden alkalommal megpróbál segíteni leválasztani azokat az érzéseket és…..
Az Everness Fesztiválon találkoztam Ölvedi Rékával is, akinek köszönhetően megszületett az első NIA interjúm. Réka, köszönöm szépen az érzékenységed, a nyitottságod és a tökéletes vezetését a beszélgetésünknek! A beszélgetés ide kattintva elérhető.    ..
A 2015. év egy csoda volt, új lehetőségek, új inspirációk és új táncosok! Még nincs is év vége, de úgy döntöttem csokorba szedem őket. Hála és köszönet a lehetőségekért a Szervezőknek, illetve minden Táncosnak, aki elhozta és megmutatta a szívét és a lelkét! NIA az…..
MiaNia 2015. 2015.01.09 12:34:12
"Azzal, hogy olyat teszel, ami abszurdnak tűnik, mélyen megérintesz valamit a lelkedben, a legősibb részedben, abban, amelyik a legközelebb áll az eredethez." (Paulo Coelho)Elérkeztünk egy újabb év végéhez, és szerintem ez mindenképpen egy jobb év volt, mint az előző, bármi is…..
MiaNia A NIA... az Élet része 2014.03.15 13:05:40
Ma reggel arra jutottam, hogy a miania.blog.hu nyugvópontra jutott. Azzal a céllal indult az útjára, hogy megmutassa, hogy Mi a NIA? Nagyon jó volt végigmenni a 9 mozgásformán, hetekig ebben éltem. Belém költözött, minden helyzetben utat talált bennem, mindenhez kapcsolódni tudott -…..
MiaNia A NIA és a fő fókusz 2013.10.30 21:04:19
Nagyon régen nem írtam, és nem azért, mert nem volt mit. Sőt. A nyár eleje álom volt, a vége rémálom. (Ezért van amúgy most ilyen sokáig jó idő, hogy bepótolhassam, ami nyáron kimaradt. Az élet igazságos.) A történések nagyon megfeszegették a határaimat és amikor…..
MiaNia NIA cikk! 2013.08.29 08:58:30
2013 augusztus 13.NIA, NIA, NIA! Nem, nem írtam el, a NIA olyan máNIA, ami csupa jó élménnyel és örömmel ruház fel! Ha most mindenkit jól megkavartam, az csakis azért lehet, mert a NIA felkavar és aztán elröpít és végül ellazít, majd röhögő , mosoly rohamokat fakaszt ...…..
MiaNia A Táborunk képei 2013.08.16 08:27:28
A tavalyi randink folytatása - 3 nap boldogság, sok tánc, csillámtetkók, téglatörés, családállítás, terhek le, könnyedség fel. Mi nagyon szerettük, köszönjük, hogy velünk voltatok!   ..
Megnéztem végre az Isadora c. életrajzi filmet, ami természetesen már az első mondattal megfogott: "Minden, ami szép, igaz. Minden igaz, ami szép." Tudtam, hogy kedvelni fogom Isadorát még jobban, mint eddig, mert az a nő tényleg egy csoda. Viszont örök figyelmeztetés számomra is,…..
MiaNia A NIA és a tangó 2013.07.09 15:27:34
Igazából azért jó Niazni, hogy tudjunk lenni nőies nők - akik szeretik, ha vezetik, felismerik, ha nem jól vezetik és tudnak szabadok lenni a választásaikban. Nekem ez nagyon tetszik.   Müller Péter: „Egy harmonikus kapcsolatban mindketten szabadok”(forrás: Nők Lapja…..
MiaNia A kék Nia és a kék én 2013.07.03 11:03:56
A Nia tökéletesen ki van találva - minden oldalról. Ahogy közeledett a június 26., jött egy kis ellenállás - mint mindig, amikor változás van kilátásban az életemben. Aztán, ahogy napról napra bekúsztak a rétegek alá az infók, elkezdett feloldódni minden. Az utolsó előtti…..
MiaNia A NIA és A Táborunk! 2013.05.02 23:01:15
Folytatódik a BalatoNIA!A tavaly augusztusi NIA Jam-en tett ünnepélyes fogadalmunknak megfelelően idén Boldogság tábort szervezünk Balatonalmádiban – most nyáron 3 napon keresztül szívhatjuk magunkba a nyarat, térhetünk vissza a testünkbe, szívünkbe, lelkünkbe! Tervezett…..
Kb. két hete született meg bennem ez az érzés, azóta azon gondolkodom, hogyan írjam le úgy, hogy ugyanaz a hatalmas "aha élmény" és örvendezés járjon át mindenkit, mint engem akkor (és azóta is). Ennek következményeképpen két napja írom ezt a bejegyzést, és ahogy újra…..
MiaNia A NIA és a minták 2013.03.19 07:13:00
Már nagyon régen fenem a fogam arra, hogy írjak a családállításról, a régi/új szerelmemről. Régen "csak" gyógyíttattam magam a módszerrel és azt gondoltam, hogy ha egyszer majd "öreg leszek és iszonyú tapasztalt" + elfárad a kis testem és nem tudok mozgásórákat tartani, akkor…..
MiaNia A NIA és az Ünnepek 2013.02.15 16:18:12
Ünnepelni jó. Engem nem zavar, ha "szocialista", vagy külföldről érkezett, vagy mittomén milyen indokkal fújjjolt ünnepről van szó. Nekem az ünnep azt jelenti, hogy sokan és egyszerre fejezzük ki tiszteletünket/szeretetünket/hálánkat valamilyen létezőnek, vagy akár nem…..
Neuromuscular Integrative Action Leegyszerűsítve: holisztikus fitneszprogram.  Holisztikus, mert a fizikai egész/ség mellett az érzelmi, lelki, szellemi és spirituális harmóniát is megteremti. Fitnesz, mert "észrevétlenül" minden izmot, izületet átmozgat és eléget egy csomó…..
MiaNia A NIA és az egészség 2013.01.16 07:05:00
Először is megérkeztünk a 2013. évbe! Szerettem volna írni 2013.12.31-én, de valami olyan eufórikus hangulatban telt az év utolsó napja, hogy egyszerűen csak kapkodtam a fejem, meg a szívem és próbáltam először megérteni, aztán meg valahogyan befogadni. Mert a sok rosszat már…..
MiaNia A NIA és a (tánc)tudomány 2012.11.27 07:30:00
Amikor ezt a blogot elkezdtem írni, nagyon megfogott Dr. Dienes Valéria írása, ahonnan jó sokmindent el is hoztam. Ezen felbuzdulva egy kicsit tovább kutattam, mert nagyon érdekes, hogy milyen tisztán mutat meg minket a mozdulataink formája és minősége. Milyen szépen és…..
MiaNia A NIA és a hétköznapok 2012.10.30 21:33:50
A NIA-val a hétköznapok nem is hétköznapok. Nagyon sok időbe telt, mire rájöttem, hogy mi a probléma. A probléma az, hogy sok (volt) a kéne+de szókapcsolat, vagyis: pl. ki kéne menni sétálni egyet, olyan szépen süt a nap. Ezután jellemzően jött a DE, mint pl. nincs időm, nem…..
A NIA-val a teremtés nagyon könnyű. A hét sok feszültséggel kezdődött. Nem volt semmi gond, csak néha kicsi konfliktusba keverednek a gondolataim az érzéseimmel. Teljesen normális, mindenkivel megesik (ugye??).  Úgy éreztem, hogy minden nap táncolnom kell - minden napra NIA-t,…..