Adatok
abelbarat
0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az elmúlt vasárnapon - 14 évvel a megtérésem után - bemerítkeztem. Mivel népegyházi tag voltam korábban, számomra is a csecsemőkeresztség volt természetes, sőt, két nagyobbik gyerekünket is megkereszteltettük - a harmadikat viszont már nem. Addigra jutottam el arra a látásra,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Most látom először ezt a blogot, nem ismerem, úgyhogy bocsi, hogyha már túltárgyalt dolgokról írok. Egy fbook-os bejegyzés alapján jutottam el ide és gondoltam megosztom veletek a meglátásaimat, mert több oldalról érnek ezzel kapcsolatban hatások manapság.
Szerintem a bibi ott van, hogy
- a keresztség kérdése nem ilyen fekete-fehér
- ezt a Sátán kétféleképpen kihasználhatja: vagy teljesen figyelmen kívül hagyják a hívők, vagy mindent alá vetnek és megosztást, szakadást eredményez, aminek az elkerülhetetlen velejárója, hogy a Megváltás üzenete a háttérbe kerül
- református egyházunk is nagyon merev ebben a kérdésben. A bölcs az lenne, ha mindkettő keresztséget prédikálnák és gyakorolnák (persze nem egyszerre, hanem kinek, melyik ad békességet) és egyik ellen se prédikálnának. Ha valami benne van a Bibliába akkor az az, hogy emiatt ne szívjuk egymás vérét (Efézusi levél)
- jó lenne, ha megállna a térítgetés a bemerítgetéssel kapcsolatban és szintén alább hagyna a szemellenzős nézet, miszerint a bemerítkezés nem református=nem kóser.
Kicsit mégis a „pro-bemerítés“ híveinek szeretném figyelmeztetésként írni – ha már a cikk ezt tárgyalja – hogy ott van a Galatákhoz írt levél. Nekem ez annyit mondott, mikor a bemerítkezés került nekem is napirendre az imatémáim között. Igaz, hogy ott a körülmetélkezésről van szó, de azt is egy hívő, nem is akár ki, Péter kezdi el prédikálni a Megváltás helyett. Ez nem azt jelenti, hogy a bemerítkezés nem biblikus vagy ugyanolyan lenne, mint a körülmetélés. A probléma itt a „következő szint“ tanítással van. Mert nincs következő szint. Egy szint van és ez a Kereszt szintje. Persze a hitünkben növekszünk és újabb meglátások szerint formálódunk a Szentlélek által. Viszont a lényeg itt a motiváción van, azon, hogy a tanítás gyökerei hová nyúlnak vissza. Péternél is ott volt a bibi, hogy amúgy egy logikus, jó dolgot, Istennek kedves dolgot javasolt (körülmetélkezés, zsidó törvények), de mégis tévúton volt. Eltolódott a hangsúly a keresztről, a kereszt mellett/helyett mást is meg kellett tenni, hogy rendben legyünk Isten előtt. Jézus nem azt fogja kérdezni, hogy meg vagy-e keresztelve vagy hogy hogyan, ki által. A kérdés az lesz, hgy bíztál-e benne. Ez minden igehirdetőnek/tésnek a lényege. Ha másféle „igaz hitet/útat“ tanítunk, akkor a Sátán győzött.
Imádkozom, hogy a Sátán munkája romoljon le a hívők közötti különbségek miatt midnkét oldalról és egyszerűen kezeljük nagykorúként a keresztség kérdését (Efézusi levél – másod-harmadlagos kérd.) és ne visszafele süljön el ez is, mint 5-10 évvel ezelőtt a Szentlélek keresztség vagy a nyelveken szólás kérdése, ami javarészt csak botrányt botrányra szült és már rég nem a Golgotáról volt szó. Gyülekezetenként, kisebb körökben, házi csoportokban meg lehet osztani a meglátásokat és természetesen állást kell foglalni, hogy ki-melyik utat járja. Pont úgy, mint az úrvacsorával vagy éppen a gyülekezeti zenével kapcsolatban. Innentől kezdve nem az a feladatunk, hogy a másikat meggyőzzük, hogy a mi meglátásunk, értelmezésünk jobb. Erre én sehol nem találtam eddig bátorítást a Bibliában. Ha a tesóm Jézusban bízik, akkor rendben van. Ha ez nincs így, akkor szeretettel intenem kell, de csak ebben az esetben szeritnem.
Áldás!
Ábel