Regisztráció Blogot indítok
Adatok
paládi

54 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Paládi Zsolt Luxus anarchia 2019.12.28 17:46:48
      Kolos biztonsági őrként dolgozott a simlis biztonsági cégek egyikénél, ahol az a szabály élt, hogy háromhavonta kirúgják. Az elbocsájtás után pár nappal azonban vissza is vették, az adókötelezettségek kicselezése miatt intézték így, ahogyan már az szokásban van kies hazánkban. Háromhavonta…..
  Kilakoltatás Pásztor József – a barátainak csak Joci – először akkor gondolt arra, hogy tömeggyilkos lesz, amikor ugyanazon a napon jelentette be a felesége, hogy elválik tőle, a főnöke pedig, hogy ki van rúgva. Ez azonban csak futó gondolatként járta át, büszke volt arra, hogy nehéz…..
    Kedves Hölgyeim és Uraim!   Engedjék meg, hogy egy rendkívül érdekes és felettébb érdekfeszítő előadást tartsak arról a tárgyról, ami számomra a legkedvesebb: Magamról. Választásom tárgya talán meglepő lehet azok számára, akik nem ismernek, de hiába emelnék ki másikat, csak a hiúságok…..
Eljön az idő, amikor íróként voltaképpen már csak arra vársz, hogy elfelejtsenek. Az írói szerepek közül a leggyakoribb az elfeledett íróé, a temérdek munka jutalma végül is az, hogy szépen besorolnak az elfeledett írók közé, annak minden jellemvonásával. Családod majd büszkén emlegeti, hogy voltál…..
Paládi Zsolt Abszurdáliák 2017.07.16 19:57:16
Megyünk a Paradicsomba   A csöves szemében félőrült csillogás égett, ahogy felhangon ordibálva mutogatott, és felemelt ujjával megfenyegette a kocsma népét: – Még azt mondjátok, hogy nem szép az arcom! A te arcod csak egy fokkal szebb egy buzi seggénél! Dacosan vizslatott körbe, ápolatlan…..
Paládi Zsolt Abszurdáliák 2017.05.04 19:18:38
  Egy szerény reklám Nincs elképzelése a jövőjéről? Kevés vagy semmilyen iskolával nem rendelkezik? Nincs szakképzettsége és nem ért semmihez? Megbízhatatlansága vagy szenvedélybetegsége miatt nem alkalmazzák? Ne essen kétségbe! Van az Ön számára egy remek ajánlatunk! Tanuljon tovább egy…..
Paládi Zsolt Abszurdáliák 2017.04.25 12:19:23
A legújabbak.... Két "kisabszurd" A párválasztó tükör A Great Diamond Kft. igazgatója íróasztalánál üldögélt és unott arccal támasztotta állát, mikor titkárnője valósággal rátörte az ajtót.– Mi olyan sürgős, Sztellácska? -vetette rá tekintetét az üzletember, minden érdeklődés nélkül.- Egy úr…..
Paládi Zsolt Abszurdáliák 2017.04.17 16:55:42
  Két kisabszurd     Az agyfalók         Az agyfalók valójában különleges felépítésű agyférgek, s amikor az emberek épp csak felfedezték ezeket a veszedelmes ragadozókat, mivel a belső tér befalása volt a legnagyobb vétkük, agyfalóknak nevezték el őket. Mikroszkopikus kutatások során derült…..
Paládi Zsolt Abszurdáliák 2016.05.15 19:40:03
Újabban ilyen kisabszurdokat írok... Majdnem egypercesek Paládi-módra.     Három kisabszurd       A kultúrnagyúr   A kultúrnagyúr valamikor költő volt, de most boldog, a kettő között nagy különbség van, a költő kérdez, a költő szenved, a költő kételkedik, a boldog ember sosem kérdez. A…..
Szerelemfüggők című regényem átdolgozott változata fondorlatos módon a Csajok és pasik blogon is megjelent folytatásokban, így "lett" az "Egyre többen mondanak le a szerelemről" című posztnak 13427 olvasóm. Bár így történne minden írásommal.  Ezt a gyakorlatot követtem még jó néhány alkalommal,…..
Közreadom "a lírikus epilógját," ami a Szerelemfüggők című regényem elejének átdolgozott változata. Fondorlatos módon a Csajok és pasik blogon közöltem, így "lett" 12560 olvasóm. Bár így történne minden írásommal.  Ezt a gyakorlatot aztán követtem még jó néhány alkalommal, kiemelve egy-egy…..
  Paládi Zsolt füveskönyve     Bevezető gondolatok:   A Napi magyar Coelho Paládi Zsolt író „maforizmáit” tartalmazó kötete. Ma az iránymutató, biztató, életigenlő gondolatokra nagyobb szükség van, mint valaha. A brazil író nyomdokán haladva azt gondolom, hogy magyar környezetben másfajta…..
Paládi Zsolt Sötét nyár 2014.11.01 19:06:39
Sötét nyár    (Megjelent a Partium 2014-es őszi számában)                 1813 nyarán az égre tömör falként ránehezedő sötétségen még néhány perc erejéig sem tudott áthatolni az életadó fény. Sötét fellegek borultak Európa egy részére, így Angliára…..
Önmegvalósítás művészi fokon   2. rész   Népfőiskolai elvek        (Megjelent a Confessio 2013/4. számában)                     Elérkeztünk hát Dánia egyik nagy büszkeségéhez, a népfőiskolákhoz. Kelet-európaiak, afrikaiak és ázsiaiak,…..
Önmegvalósítás művészi fokon rész     Dánia: egy kis nép sikerre ítélve     (Megjelent a Confessio 2013/3. számában)              Lankás, szelíd dombok, széles tengeröblök, ragyogóan csillogó tavak, az északi táj egyedülálló szépsége.…..
Paládi Zsolt A sötét anyag 2013.03.13 15:39:14
A sötét anyag   (Megjelent a Palócföld 2013/6. számában)                 „A világegyetem 70%-át egy általunk nem ismert szubsztancia alkotja, a sötét anyag. Szinte semmit sem tudunk róla, nem ismerjük tulajdonságait, a tudomány eszközeivel nem tudjuk…..
Paládi Zsolt A Kondratyev-ciklus 2013.02.28 13:58:00
A Kondratyev-ciklus                  Az ütött-kopott fabarakkok résein besüvített a jéghideg sarki szél. A foglyok munkában keményre száradt pufajkában hevertek nyomorúságos priccseiken. Az egész napos, megfeszített…..
Már csak egyet kell aludni... Szeptember 4. és 9. között 8. alkalommal várja immár 7 városban a rövidfilmes műfaj szerelmeseit a BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál. A központi vetítések helyszíne újra a Vörösmarty mozi lesz Budapesten, ahol a versenyprogram…..
Paládi Zsolt Romkocs ma 2012.07.05 06:28:00
  Budapest középpuccos helyeinek egyike, mely nem drágaságával, hanem szerény, de megfizethetetlen igénytelenségével hódít. Területi méregegysége a világosan felvizezett Kőbányai Világos, amit ötszáz forintért mérnek. Ihatatlan, de a látogatók többsége nem ezért, hanem a…..
  Én, egy apa, akinek az egyik legfontosabb feladatom az lenne, hogy eltartsam a családomat, elveszítettem az állásomat. Az utóbbi időben sokan járnak így, nincs ebben semmi különös, mégis nagyon fájt. Elveszítettem azt a biztonságot, megbecsülést, megélhetést, helyszínt,…..
Paládi Zsolt A mecénás 2012.07.01 06:26:00
(Megjelent az Ezredvég 2013. január-februári számában)     1918 decemberének egy ködös-szürke reggelén Vértes Ernő, a magyar irodalom ön­jelölt pápája, öntörvényű zseni és expresszionista lélekbúvár barátjával, Helvey Ignáccal a mecénás háza felé tartott.…..
  A szekrényben pihen a jelmezem és csak bevetésre vár. Az idei Nekromantika farsangon félszáz vámpírt számoltam meg, aztán feladtam. Pedig rám várt az a finom kézelőkkel ellátott, fodros ruhám, ami pontos mása a 19. század eleji kreatúráknak. Lord Byronként születek újjá a…..
  A sötétség a fény hiánya. Ne féljünk a fény hiányától, mert a sötétben fogamzik meg a bátorság. Ha elég bátrak vagyunk, nem merünk félni. Hisz mi a félelem? A bátorság hiánya. De ha hiján vagyunk valaminek, akkor azáltal többek vagyunk. Hiszen a hiány: többlet. Ami…..
Paládi Zsolt Szingliász 2012.06.25 06:22:00
  Egy Vénusz-papnő szenvedései négy tételben   Ó, hogy elfáradtam az élet folytonos vesződségeiben, a mindennapi csip-csupságokban! Nem is csoda, hisz félemberként vagyok kénytelen létezni ebben a kegyetlen világban. Mióta Zeusz kettéválasztotta az embereket női és férfi…..
  avagy egy arisztokrata visszaemlékezései boldogult ifjúkorára, eredetére és szerepére a történelem viharában   vitéz Milotay Paládi Zsolt , egy rendhagyó magyar főúriság önéletírása, avagy ti honnan jöttetek, sehonnaniak?               Soha nem volt könnyű…..