Regisztráció Blogot indítok
Adatok
malocz

0 bejegyzést írt és 237 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Minden gyönyörű. Ma valahogy könnyű felkelni. Este egy buliba megyek, addig meg még ezer elintéznivalóm van: bevásárlás, ebéd a barátommal, délután angolórát tartok. Az életemet a naptárammal összekötve élem és akkor vagyok boldog, ha tele van - ma legalábbis így érzem. Ma legalábbis így…..
Mindkét nagy kereskedelmi tévé odafigyel az év elejére is, ami abból a szempontból elég szokatlan, hogy ez az az időszak, amikor a reklámozóknak nem nagyon van pénze, hiszen decemberben mindent elköltöttek, ami volt, ráadásul január évtizedek óta a kiskereskedelem fekete hónapja,…..
Vannak olyan amerikai sorozatok (Dallas, Vészhelyzet, Rabszolgasors, stb), melyek úgy épültek be a magyar néplélekbe, hogy arra igazán logikus magyarázat nem nagyon akad. Ilyen az USA-ban 1990-95 között vetített Northern exposure, amit Miért éppen Alaszka? címmel 1994-től vetített szépen sorban a…..
malocz 2018.11.23 14:23:25
@comad: Úgy tudom, hogy a stallonés Cliffhanger c. film után valami kontár plasztikai sebász szétbarmolta az arcát. Már mint valami mamóka, úgy néz ki. Mondjuk ő is hülye volt, mert kés alá feküdt.
i.pinimg.com/originals/c8/b3/0d/c8b30da8a08799d33c8aac8d84cbac76.jpg

Ilyen fejjel max pornóba mehet:
vz.cnwimg.com/thumbc-300x300/wp-content/uploads/2013/02/Janine-Turner.jpg
Idén már zsinórban harmadszor mentünk vissza Nápolyba, annyira megfogott a város megjelenése és hangulata. Minden alkalommal egyre jobb itt élni pár napig, ami nemcsak azért van, mert elképesztően izgalmas és szép hely, hanem azért is, mert jó a lakói között lenni. Sokat tanultunk már a nápolyiaktól…..
Újabb reklámot forgatott a Nespresso nevű kávécégnek George Clooney, ezúttal nem úgy, ahogy az evidensen adná magát - őrülten jóképű sármőrként -, hanem életében először lovagi páncélba bújva. A reklámban egy sárkányt legyőző lovagot alakít, egy trónon ülő uralkodónő alattvalója. A legtöbbeknek…..
Fotó: The Walking Dead / Facebook Soha nem indított még olyan rosszul évadot a The Walking Dead, mint vasárnap, amikor a sorozat kilencedik etapja kezdődött - írja a Vulture. A 6,1 millió néző nagyjából a fele annak, mint ahányan egy éve ilyenkor a nyolcadik évadpremiert nézték, és a Nielsen mérése…..
malocz 2018.10.10 11:54:29
@Ashley2008:
Altered Carbon
Better Call Saul
Billions
Black Mirror
Castle Rock
Detectorists
Glow
Sharp Objects
The Deuce
The Sinner
The Terror
The State
Trust
Waco
Z Nation
comment:com Robots, bitch! 2018.09.14 10:02:13
Az HBO Westworld című sorozata a harmadik évadra beszerzett magának egy háromszoros Emmy-díjas színészt Aaron Paul személyében, akit leginkább a Breaking Bad Jesse Pinkman nevű karakterének szerepéből és szenvedélyes "bitch" kiszólásaiból ismerhetünk. Paul karaktere eredetileg csak az első…..
malocz 2018.09.14 14:28:57
@G_Norton: Jah, kábé igen :)
Sokáig kérdéses volt, hogy mikor és hogyan folytatódik az FX egyik legsikeresebb sorozata a Fargo. A problémát főleg az okozta, hogy a készítő, Noah Hawley az első évad kirobbanó sikere után elkezdett egy másik sorozatot is, a Légiót és nem igazán lehetett tudni, hogyan tudja a két sorozat között…..
malocz 2018.08.04 13:52:34
malocz 2018.06.02 12:30:12
@diszkriminans: Picit elragadtattad magad, és a végére már nem is a témába vágó dolgokról írsz. Amikkel azonban teljesen egyetértek (élsport). Csak nem ennek az ügynek a kapcsán kell ezeket itt előhozni.
Felborította az RTL Klub terveit, amikor kiderült, hogy Stohl András átül a konkurens csatornán futó Szárban sztár zsűrijébe, írja a csütörtöki Blikk. A lap szerint a TV2-s igazolással veszélybe került az RTL-en futó Válótársak negyedik évada. A lap informátora elmondta: az RTL már meg is kezdte a…..
malocz 2017.09.28 10:57:04
Pankráció: igazinak látszó, de kőkeményen megjátszott, jelmezes-beöltözéses bohóckodással kevert verekedés a ringben. Az amerikaiak valamiért zabálják. A Netflix egyik új sorozata, a GLOW egy olyan világba visz el minket, amiről lehet, hogy hallottunk már, de igazán sokat nem tudunk róla: a…..
Utolsó előtti részéhez érkezett az HBO-n a Westworld. Tovább mögött spoileresen tárgyaljuk az epizód, illetve az évad legfontosabb kérdéseit...
comment:com A nap képe: Maggie 2016.11.25 15:39:40
Say hello to my little friend. ..
malocz 2016.11.25 20:56:19
Az Ash vs Evil Dead második évada nagyjából 5 percet vár azzal, hogy valakit széttrancsírozzanak és darabokra szeljenek egy láncfűrésszel, és ez így van jól. Vannak sorozatok, amiket történelmi részletesség, mély karakterek, átélhető dilemmák, vagy jól felépített konfliktusok miatt nézünk. Az Ash vs…..
A Fear The Walking Dead a második évaddal óriási kockázatot vállalt, hiszen elvitte a cselekményt az USA-ból először az óceánra (technikailag amerikai vizekre, de mindegy), majd Mexikóba. Mindezt úgy, hogy egy alapvetően amerikai piacra dolgozó, amerikai nézőknek szóló tévéadó…..
"A Westworld simán lehet a Trónok harca örököse", írtuk kritikánkban az HBO új sorozatáról, aztán a róla szóló podcastünkben meg már egyenesen az új Lostnak neveztük, szóval lehet azt mondani, hogy az Index kultrovata fellelkesült a Westworldtől. Aki hasonlóképpen érez, annak jó hír, hogy a várnál…..
Idén télen Budapesten kezdik forgatni az AMC legújabb, The Terror című sorozatát. Az antológia-sorozatnak tervezett projekt Dan Simmons azonos című bestselleréből készül, története 1847-ben játszódik, amikor a HMS Terror nevű hadihajó legénysége az északnyugati átjáró végighajózására indul. A…..
Amikor a megrendelt cikket azt megelőzően írták, hogy kijött volna a nézettség, ugye. Mert a Hello!! állításával ellentétben a nézők nemhogy megszerették a Star Academyt, de menekülnek tőle, a napi műsorunkat a Showder klub, az Észbontók és a Dr. Csont ismétlései is verik.  ..
malocz 2016.09.09 10:01:50
@Nagytermészetűkicsibácsi: Pontosan így van. :)
Felhívott az AMC, hogy mit szólnék ahhoz, ha egy Fear The Walking Dead-reklámban engem szerepeltetnének. Mondom, zombinak nem akarok bemaszkolódni, mert ahhoz túlsúlyos vagyok, az meg nagyon hülyén veszi ki magát, hogy egy halom sovány, félig elrohadtnak tűnő alak között ott botorkál egy elhízott…..
malocz 2016.08.19 10:32:30
A japán kultúra elképesztő,teljesen az európai kultúra ellentéte. Míg nálunk sokkal inkább jellemző az individuum, addig náluk abszolút elsődleges helyen szerepel az általános csoportértékrendben a kollektív érdek, mint olyan. Többek között ezért is hihetetlen produktivitásra képesek, de lazítani is…..
malocz 2016.05.24 10:38:41
@RePet1977: Minden japán megeszik napi hármat. Problem?
Eddig nem volt biztos, csak reméltük, mostantól viszont hivatalos: a magyar AMC mutatja be itthon a Preacher című képregénysorozatot, mégpedig május 30-án, egy héttel az amerikai premier után. Ez csak az első részre vonatkozik, hiszen május 29-én az USA-ban nem lesz második rész (egy hetet kihagynak…..
A Trónok harca hatodik évadának az lesz az egyik nagy erénye, ami egyben a legnagyobb problémája is. Nincs ugyanis könyv, aminek alapján haladni kell, és mivel az ötödik kötetből még kimaradt, fontos történetszálak közül már csak hármat kell úgy-ahogy az asztalon tartani (Arya, Vas-szigetek, Samu),…..
malocz 2016.04.26 11:22:15
@Hüpna: Hová lettek az emberszézszaggató kopók Sansa orra elől az összecsapásban? Kínzó kérdések ezek.
Ha Hajdú Pétert, mint showmant kell elképzelnünk az első szó, ami eszünkbe jut, az a kényszer. És ez a kifejezés végig ott villózik az agyunk hátsó traktusaiban, amíg nézzük ezt az innen-onnan összekukázott, eredeti ötletektől, spontán megnyilvánulásoktól és reakcióktól mentes műsort, ami többször…..
A Vinyl eheti, egész pontosan 6. részében  Doktor House és mindenki kedvenc 13-masa ledobta a textilt. Igaz, cselekedett már így kamerák előtt (pl. Harmadik fél, Alpha Dog), de ezúttal teljes valójában látható. A "Tovább" mögött megnézheted, ha még nem láttad:..
malocz 2016.03.25 13:20:22