Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Picifrici

13 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bár a blog témája a felsőoktatás, azonban most mégis szélesebbre tárom a spektrumot. Több hazai politikai elemző próbálta már leírni a magyar politikai rendszer társadalmi fogadtatásának lélektanát, amit jómagam egy új szóösszetétellel tudnék jellemezni:…..
Picifrici 2019.05.28 12:51:01
@nemecsekerno_007:
1. Részben egyet tudok érteni az értelmiséggel kapcsolatos állításoddal, ugyanis jómagam sem bontottam több egységre az értelmiséget, hogy pontosabban tudjam kifejteni a gondolatomat. Az értelmiség természetesen nem homogén közeg. Az eredeti szövegmben még "alternatív értelmiség"-et írtam, de nem találtam pontosnak a kifejezést. Természetesen az értelmiség egy része valóban kiváltságokat élvezett akkor és most is, de azon réteg, amely kiváltságokat kapot ez egyrészt az értelmiség jóval kisebb szelete volt, másrészt előjogait az árulásáért cserébe kapta, és a bélyeg örök életére rajta is maradt. A független értelmiség viselkedése azonban analóg a napjaink független értelmiségével.

2. A formailag demokrácia még (vagy már) nem demokrácia. Ez helyesebb volna. A nagyvonalú szociális ellátórendszer pedig nem a demokrácia vagy a diktatúra közötti különbséget jelzi. Kádár idején is sűrűre volt szőve a szociális háló, talán még jobban is, mint napjainkban.

3. Dehogynem! Jóval nagyobb kilátása van. Nagyobb a tudás- és tapasztalatanyaga már csak az anyagi lehetőségei miatt is, de többnyire a környezete is inspirálóbb.
De az, hogy pont az értelmiség él burokban napjaink Magyarországán, az viszont súlyos és alaptalan ferdítés!

4. Ez egy személyes benyomáson alapuló vélemény, bár a "szegényebb régióban nincsenek kiskirályok" részt átgondolnám a helyedben a Simonka Györgyök, Mondok Istvánok, Tállai Andrások fényében... Egyik sem túl gazdag régió.

5. Nincsenek gazdasági sikerek. Relatív sikerek vannak, de már a szűkebb térségünkhöz mérten sincsenek. Az is beszédes, ahogy a KSH hetente változtatta a módszertanait. Gyurcsány meg nem érdekel, nem is értem hogyan kerül ide...
Bódis József oktatásért felelős államtitkár – követve elődei példáját – hozta az államtitkároktól elvárható kötelező minimumot: elárulta és szembe köpte saját magát és a szakmai területéhez tartozó többi dolgozót is. Nem szokatlan ez ebben a pozícióban, csak baromira vérlázító! Tényleg rejtély…..
Kiváló ügynök A szó részben a katonai nyelvben, részben az argóban használatos. Eredetileg a katonai nyelvben használták a régies, bizalmas szót: V alakú paszomány a tisztiszolga zubbonyujjának elején. A csicskás katonai jelentése - a tisztiszolga - ebből már érthető. Az argóban a csicska,…..
A gyanútlan újságolvasónak úgy tűnhet, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) állandóan baj van. 2009 és 2012 között az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) vezetése és a kari Hallgatói Önkormányzat (HÖK) egymásnak csalták el a közpénzt, 2013-ban az ÁJK gólyatáborában-, míg 2014-ben a Tanító- és…..
Klinghammer rektor úr szájából újra „kiesett” egy nem túl bölcs gondolat. Nem ez az első alkalom, hogy ékes gondolataival megörvendeztet minket, hiszen korábban is belerúgott ő már abba a szakmai közegbe, amelynek 2014 előtt államtitkárként az egyik felkent vezetője volt. Pár éve bizonytalan tudású,…..
Picifrici 2016.02.16 13:46:30
@Unbiased: Úgy, hogy amíg rektor volt, addig nagyon óvakodott attól, hogy bármiben is keresztbe tegyen az ELTÉ-s akadémikusoknak. Nem nyugdíjaztatta őket, megtarthatták formális és informális pozícióikat, stb.
Mivel az akadémikusok maguk választják meg a tagjaikat, ezért neki bérelt helye volt a nem létező tudományos munkájától függetlenül. De erről talán majd egy másik posztban.
Picifrici 2016.02.16 14:27:03
@s: Tessék szíves rektornak lenni először! ;)
Zaránd Pétert 2013 őszén választották meg az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnökévé. Zaránd programjában a hallgatóknak transzparenciát ígért, a kari HÖK-ök számára pedig egységes érdekképviseleti fellépést. Az új elnök elégedetlen volt az előző vezetés…..
Mikor már úgy érzi az egyszerű (ELTE) polgár, hogy rendes kerékvágásba került az élete, akkor új balhé kezdődik. Természetesen az idei szemeszter sem kezdődhet hökös balhé nélkül hazánk legpatinásabb egyetemén. A magyar felsőoktatás zászlóshajóján újabb lék…..
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a hétvégén tartotta küldöttgyűlését Sopronban. A tanácskozás végén megjelent nyilatkozatokban feltételeket szabtak a kormányzat számára, amely szerint csak akkor hajlandók részt venni a felsőoktatási kerekasztal…..
Mostanra sikerült több részre osztani a felsőoktatás diákságát. A hallgatók hivatalos érdekképviselete - a HÖOK mellett – 2006 óta megjelent a Hallgatói Hálózat, aktivizálta magát a Fidelitas (vagy aktivizálták őket) , és – félve a lemaradástól - a Jobbik is gründolt…..
Klinghammer István államtitkár lesz. Azoknak a szemében, akik nem ismerik az ELTE korábbi rektorát, ez nem jelent különösebb meglepetést. Klinghammer gyakran nyilvánult meg az elmúlt három esztendő során a jobboldali médiumokban a felsőoktatást érintő különböző kérdések…..
Furcsa dolog a hallgatói érdek. Magában a szókapcsolat jelentése viszonylag egyszerűen értelmezhető, azonban a fogalmak tartalma felől folyamatosan viták generálódnak a felsőoktatás szereplői, a rendszer egykori vagy jövőbeni igénybevevői között. Az egyetlen, ami ezekben a…..