Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ElisB

11 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az AMC annyira elégedett a The Walking Dead spinoffjának/előzményének/testvérsorozatának pilotjával, hogy menten két évadot is bekért az először Cobalt, majd Fear the Walking Dead munkacímre hallgató sorozatból. Az elsőt máris forgatják, mert nyáron már képernyőre is kerül,…..
Anime Comment Sekaiichi Hatsukoi 2. 2012.12.03 15:00:00
Amikor az első évadról írtam a kritikát, nem igazán voltam elégedett azzal, amit láttam. Úgy éreztem, hogy Nakamura Shungiku – Chiaki Kon alkotópárosa a már közösen jegyzett Jonjuo romanticával megtanulta a leckét, és ennek a leckének - aminek a címe „hogyan csináljunk…..
ElisB 2013.10.19 13:22:25
@Nuttika: tervben van mindkét manga, ahogy azis hogy valami összehasonlítás félét is pötyögjek majd a jövőben. de azért így elöljáróban azért megjegyezném, hogy nem biztos, hogy a 18+ tartalom (és félre ne érts, nincs semmi bajom azzal sem) volt az, amit hiányoltam, így azért egy kicsit szkeptikus vagyok. de...azért remélem Neked lesz igazad és elégedetten dőlök majd hátra olvasás után.
Anime Comment Strawberry Panic! 2012.03.15 15:00:00
 Már amikor leírom a címet: Strawberry Panic! fejem búbjától a lábujjam hegyéig elönt a jóleső, édes guilty pleasure érzés. Mert igen, ez az anime egy igazi bűnös élvezet a javából. Az összes animefan fújjol, ha szóba kerül, és bármennyire is kutakodom a magyar…..
ElisB 2013.10.19 13:12:28
@pont.az000: ismerek valakit még a baráti körömben, aki eszeveszett Shizuma rajongó, szóval az már három ;)de egyébként biztos vagyok benne, hogy többen vannak, akik szeretik valójában ezt az animét, csak mint írtam is "égő" nyíltan bevallani. de én nem szégyellem, hogy néha, amikor éppen padlón vagyok picit, vagy csak úgy, előveszem és újra megnézem és minden alkalommal nagy mosollyal ismerkedem meg újra a szereplőkkel... szeretem és kész.
örülök, hogy tetszett az irományom, és igyekszem hamarosan visszatérni, tervben van még pár yuri is például, ami eddig nem került itt az oldalon sorra.
Anime Comment Túlélőcsomag 2. 2012.10.28 15:00:00
A túlélőcsomag második részében a yaoi, yuri, ecchi és hárem műfajok kerülnek bemutatásra. Yaoi Yaoi vagyis boy’s love = fiú x fiú szerelem. A műfaj határai ugyanolyan tágak, mint a yurinál, és ahogy ott is, úgy itt is a célközönség a fiatal tizenéves…..
ElisB 2012.10.30 10:17:53
@balaaz: Talán, mert a határvonalakat elválasztani nem annyira könnyű. Hiszen meddig shounen-ai és mikortól válik yaoivá...ezen szerintem több oldalas eszmecsere mehetne. Különválogatva ugyanolyan vitákat váltana ki, hogy ez vagy az, miért oda, miért nem ide. Ezért boy's love címszó alatt összevonva, inkább amolyan merítést alkalmaztam, ami a klasszikus shounen-aitól a hard-abb felé betekintést nyújt egy a stílussal ismerkedőnek ebbe a műfajba, mégha tényleg ez a fajta egyben tárgyalás a vájt szemű rajongóknak egy kicsit szemöldök ráncolást is okoz. Hiszen az új rovat erről is szól, valamiféle fajta kapaszkodót nyújt egy-egy műfajhoz.
Az Utenával kapcsolatban egyetértek Veled, nem ez a jellemző műfaja (főleg a sorozatnak), mégis sajnos vagy nem sajnos nagy általánosságban ide kategorizálják be. Ezért került be ide, hiszen a meghatározóbb műfajában nem is biztos, hogy befért volna, viszont mindenképpen megnézésre, és említésre méltónak találom. És talán a film miatt, valamennyire még indokolt is az ittléte...
Bevezetőmben azzal kezdeném, hogy amikor először megláttam az emaileim között a kerekasztal következő kiválasztottját, kétféle érzés kavargott bennem. Egyrészt újjongás, hogy valami olyan került elém Takumi választásával, amibe enélkül a kerekasztal „beszélgetés"…..
ElisB 2012.07.21 20:58:04
@Takumi84: pont ezen az egyéni sorstragédia dolgon gondolkodtam, miközben a kritikát írtam, és valamiért -a sorstragédia szűken vett definíciója miatt - még ezt sem érzem koncepciónak, mert hát a No longer humanban egy saját démonaival küzdő (gyenge) emberről mesélnek nekünk, aki igazából nem a sorsnak köszönheti azt, ami történik vele, hanem saját magának, ahogy a második történet rablója sem szűken vett sorstragédiát él át (talán, mert a meseszerű ábrázolás miatt mesének érzem), és ebből a szempontból Kandata pokoljárása sem (mert azt meg érzem tragédiának :)) Másrészt megvalósításban is az első kettő történet és a záró kettő volt elvontabb, groteszkebb, szürreálisabb... nekem valahogy ez kicsit szétszabdalta az egészet, jól esett volna, ha a No longer human (bocsánat, hogy az angol címeket használom, csak azt egyszerűbb leírni :))után, még mélyebbre húznak a teljes kilátástalanságba és nem feloldanak... de ez a hiányérzetem szerintem azért van, mert nagyon sok skandináv filmet és sorozatot néztem.
egy kérdésem lenne, talán beszélgetés-vitaindításképpen: Te/Ti ezt a sorozatot hány éves kortól ajánlanátok?
Lehet én vagyok a héten túlérzékeny, de Morwennek már írtam privát levélben, hogy azért éreztem fontosnak a részek értelmezését, mert az egyik blogon, amit egy fiatalabbka leányzó írt azt olvastam, hogy "a No longer human főszereplőjében teljesen magamra ismertem", amire az első gondolatom az volt, hogy "hm tini, majd kinövi" :) a második viszont annál sötétebb: lehet, hogy nem értette, hogy miről szólt a történet?
és itt kapcsolódnék egy régi témához: milyen példát és mikor szabad a "gyerekek" elé tenni? ismét lehet, hogy velem van baj, de ezt a témát elég szigorúan ítélem meg elismerem, de a No longer human főszereplője egy abszolút negatív figura, valaki, akivel igazából még együttérezni sem lehetett, maximum szánni... egy percre sem küzdött, csak hol ebbe, hol abba kapaszkodva valahogy evickélt, aztán, amikor a támasz elbukott az ő egész hamis világa összeomlott. szeretném elolvasni majd egyszer valamilyen módon az eredeti történetet is, mert a két Dazai adaptáció más-más módon megrendítő volt számomra, de kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy ki merre és hogyan értelmezte az anime történeteit... és hogy végül a célját elérte-e ez az adaptáció.
Anime Comment Aoi Bungaku Series 2012.07.13 15:00:00
Az új kerekasztal beszélgetésben egy 2009-es sorozat kerül terítékre, ami az előző két témánktól nagyban eltér. Az Aoi Bungaku kiválasztásával főleg egyediségét, irodalmi témaválasztását és sokrétűségét díjaztam. 2009 egyik kiemelkedő sorozatának tartom, és…..
Anime Comment Shiki 2012.07.08 15:00:00
Azzal a megállapítással talán mindenki egyetért, hogy a vámpírtémáról újat mondani szinte már lehetetlenség, hiszen ezekről a titokzatos, vonzó, halhatatlan lényekről már annyi mindenki próbált mesélni, mindenféle stílusban, néha jobb, de sokkal gyakrabban inkább rosszabb…..
ElisB 2012.07.10 12:06:24
@Junchi: igen, az Oozaki-Seishin, és a Sunako - Seishin párbeszédek jelentik mindenképpen a csúcsát az animének, és az én véleményem szerint is a vége kicsit elkapkodottra sikerült.
de valamiért, az, hogy a vámpírok nem kaptak klasszikus "vámpírerőt" nekem valamiért, és nem tudom megmagyarázni, hogy miért, talán azért, mert annyira pofátlanul a shikik felé hajlott a készítők keze, kicsit hatásvadásznak tartottam, hiszen "jaj szegény vámpírok hogy lemészárolták őket"...még kiegyenlített sem volt ez a küzdelem, csak simán bedarálták őket. az meg külön nem tetszett a végén, hogy egy több száz éves vámpír, a több száz év minden bölcsességével (még ha kislánynak néz ki, akkor is), akinek haragjától és büntetéseitől rettegtek a shikik, miért viselkedett annyira rémült kislányként a végén. nyilván, azért amit elmondtam, hogy mindenki olyan shiki, mint amilyen ember volt, és ő egy kislány...de ez 21 részen át nem tűnt így. morrr.
de minden morgásom csak annak szól, hogy szeretem a vámpíros történeteket, és tényleg egy felejthetetlen, zseniális mű lehetett volna ez az anime, mert jó ötletek és fantasztikus hangulat lengte be, csak valahogy az arányokat nem találták el jól számomra.
az extra részekben meg inkább Natsunoval való történteket láttam volna szívesen, hogy hogyan éledt fel, és hogyan jött vissza bosszút állni...de sajnos... :(
Anime Comment Kirepapa 2012.06.25 15:00:00
Gondoltam, én is beszállok, a blog egyszemélyes boys love/yaoi részlegének szerkesztésébe, és írok egy bejegyzést a Kirepapa című két részes ováról, ami ugyan nem hagyott mély nyomokat bennem, de mivel a műfajban ezt láttam legutoljára, és viszonylag friss élmény is,…..
Miután olvashattunk egy lelkes bemutatót az animéről, úgy érzem rám hárult a feladat, hogy belegázoljak a mocsárba, és szedjek néhány gombát. Gombából elég sokféle étel készíthető, és jól megpucolva, megfőzve finom leves vagy pörkölt lehet belőlük. De mint tudjuk, nem…..
ElisB 2012.06.22 13:05:31
@morwen: én úgy emlékszem, hogy az, akit az sikolás, tükrös balesetnél Himari anyukájaként mutattak, az már az "új családjának az anyukája" azaz Kanba és Shouma anyukája volt... de ha hazaértem meglesem, ahogy minden másra is reagálok majd, mert sajnos most csak ennyi időm volt.
Anime Comment Mawaru Penguindrum 2012.06.14 15:00:00
 Új sorozatunk, az animekerekasztal mostani kiszemeltje a 2011-es év egyik legjobbja a Mawaru Penguindrum. Én választottam, ezért enyém a megtiszteltetés, hogy egy gondolatindító kezdő kritikaféleséget írjak, és bevallom, most először nehéz objektívnek maradnom, a rendező iránti…..
ElisB 2012.06.22 12:55:14
@Kvakond: elfogadom és köszönöm a negatív kritikát, egyszer fenn, egyszer lenn, így van ez ebben a műfajban is. igazából a gondom az volt, hogy nem akartam spoilerezni, mivel megszóltak, hogy túl sokat spoilerezek, ezért nem akartam belemenni mélyebb értelmezésekbe, hiszen utánam még két kolléga következett. ezért valóban egyetértek Morwennel és Veled is abban, hogy ez inkább egy leírás volt, mint kritika.
a szándékom az volt, hogy ez az írás valamifélefajta gondolatindítás legyen, ez egyrészt sikerült, hiszen a „Szürreális. Merész. Egyedi. Forradalmi.” négyessel adtam egy alapot a többieknek, ami mentén indultak a kritikák (és végre nem értettünk egyet valamiben :)így vita is lehetett) másrészt nem sikerült, mert a kritikai rész rovására ment a visszafogottság. de tanulva a hibákból, igyekszem a következőkben megtalálni az egyensúlyt.
+ az Utenát érdemes bepótolni, körülötte is legalább annyira megoszlanak a vélemények, mint ekörül az anime körül.
Anime Comment Ga-Rei Zero 2012.04.11 15:00:00
 A szerényen csak 2008 legjobbjának nevezett (egyes oldalakon finomítanak egyik legjobbjára,) Ga-Rei Zero-ba véletlenül futottam bele. Sőt, be kell vallanom, hogy igazából a plakátjával találkoztam először, és miután megvett kilóra, olvastam el egy ajánlót. És igen, ahogy a…..
ElisB 2012.05.14 16:24:55
@Nite: igyekszem ezentúl is ilyen gyöngyszemekre rátalálni, örülök, hogy az ajánlóm alapján belevágtál + megnyugodott a lelkem a csillagos 10 pont miatt.
pont a Guilty Crown szenvedéseim közben jutott eszembe, hogy bár fele ilyen karakterépítés-fejlődés lett volna ott is. mert hiszem a Ga-Rei Zero is hatásvadász volt, meg néhol bukfences, mégis a karakterek és feszültségépítés simán átvitt ezeken... néha a kevesebb, de gondosabb munka több, mint a túl sokat akarás. de egy szó, mint száz örülök, hogy én hoztam meg a kedvedet :)
ElisB 2012.06.07 18:24:31
@Kvakond: az én 10-esem is inkább Yomi karakterének szól, illetve annak a karakterfejlődésnek, amit vele bemutattak az animében. megrázni azt hiszem a nyolcas rész rázott meg annyira, hogy azt mondjam, hogy ezt átkozott nehéz lesz kritikus szemmel nézni...a tizenkettes rész, és Yomi indoka pedig egyszerűen szíven ütött (főleg abban a tálalásban... de rám úgy látszik hatnak ezek a hatásvadászatok, hogy "Will you kill someone you love, because of love?" :)
miért is pont Anakin Skywalker? :O
ElisB 2012.06.09 18:08:02
@morwen: az oké, csak a harag mellett Yominál az utolsó részben azt mondta, hogy ha ezzel megvédi Kagurát, akkor nem kár ezért sem... ugye Anakinnál a "Will you kill someone you love, because of love?" sem játszik, legalábbis Darth Vader korában már tuti nem :) mert nem túl önzetlen okok vezették, mikor Luke-ot át akarta csábítani :)
Anime Comment Ano Hana 2012.03.01 15:00:00
[Sziasztok kedves Olvasók! Ma ismét egy új szerző mutatkozik be az oldalainkon, fogadjátok őt szeretettel! - Animecomment]  Miközben ezt az animét néztem azon gondolkodtam, hogy vajon miért nem néztem eddig friss dolgokat. Biztosan benne lehet az is, hogy új vagyok még ebben a…..
ElisB 2012.06.07 18:07:30
@Kvakond: tudom, hogy kritikusként meg kell próbálni kicsit távolabb helyeződni a kritika tárgyától, de ebben az esetben ez ahogy látszik nem sikerült annyira. mind a téma, mind a hangulat, mind a kivitelezés annyira megfogott... és talán pont azért, mert jómagam is meglett felnőtt vagyok, valahogy pont megpendítette azokat a húrokat, amiket a felnövésemmel és a "mindent láttam már"-ral kapcsolatos. brazil szappanopera (ez jó :)) vagy sem, én sem szégyellem, hogy a bújócskás jelenetnél az utolsó részben zokogtam :$
Anime Comment Usagi Drop 2012.05.30 15:00:00
  2011 általam egyik legjobbjának tartott sorozatáról lesz most szó, cím szerint az Usagi Dropról, amely több szempontból is kellemes meglepetés volt számomra. A sorozat egy elég komoly témát, a gyerekvállalást és a családi élet bonyodalmait járja végig, amik, lássuk be,…..
Anime Comment Ai no kusabi 2012.06.04 15:00:00
 A yaois kalandozásomat egy kicsit „hard” vizeken folytattam, egy igazi retro különlegességgel. Az anime úgy került a látókörömbe, hogy valami klasszikust és „kihagyhatatlant” kerestem a stílusban és legtöbbször ennek az animének a címébe futottam bele.…..
Anime Comment High School DxD 2012.05.23 15:00:00
 Gondolom, senkinek nem mond újat az, hogy animék sikerének egy része az attraktív női szereplőktől származik. A mai Ecchi, románc, és hárem animék, valamint ezek keverékei szinte mind követik a jól bevált receptet, már-már olyan érzést keltve, hogy a különböző…..
Anime Comment Guilty Crown 2012.05.10 15:00:00
Az Animecomment új rovatában animékről olvashattok, ahogy eddig is. A kritikánál azonban kicsit többet tűztünk ki magunk elé célként. Kerekasztal beszélgetéshez híven itt is párbeszédet fogunk folytatni animékről, melyeknek során több nézőponttal és véleménnyel gazdagodhat…..
ElisB 2012.05.14 16:29:17
@Nite: ezek szerint akkor én is egy hero vagyok, hogy végignéztem :) SŐŐŐŐŐŐT szerdára igyekszem a saját firkálmányommal is hozzájárulni eme csoda kivesézéséhez. nem árulok zsákbamacskát: életem legnehezebb kritikaírása volt :)
(és következő kerekasztalra én választok hahaha ;))
Anime Comment Mondocon 2012 tavasz 2012.05.05 15:00:00
 A Mondocon egyik legjobb része kétségkívül az odaút és a megérkezés. Mivel a Hungexpós helyszín viszonylag kevés útvonalon közelíthető meg, ezért fantasztikus látvány, ahogy egy délelőttre megtörik a napok váltakozó monotonitása, és ellepik a 2-es metrót egy másik…..
 Az idei év első conja után pár nappal, miután az élmények egy picit leülepedtek bennem, elmerengtem azon, amit az egyik stand melletti beszélgetés részletet elkapva hallottam. Az egyik úriember lelkendezett a nagyszámú látogatókon, mire a másik egy kicsit gúnyosan…..
Anime Comment Sekaiichi Hatsukoi 2012.03.30 15:00:00
  Érdekes módon a barátaim által írt ajánlón egy yaoi/shounen-ai sem volt. A 2011 legjobbjai listán azonban azonnal megakadt a szemem az egyetlen yaoin, és mert akkora hisztéria van a stílus körül, így a Sekaiichi Hatsukoi első évada lett az áldozatom.  Mivel új vagyok,…..
Anime Comment Katawa Shoujo 2012.02.27 15:00:00
Középiskola egy japán városkában a hegyek között, napjainkban. Évközben beiratkozó, városból érkező fiú, aki az iskola kollégiumában fog lakni. Öt fiatal lány, különböző személyiséggel, temperamentummal, mind igazi egyéniség. Végül pedig lehetőségek véges számú…..