Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mcs77

0 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kevés olyan film van, ami ennyire meg tudja osztani a nőket és a férfiakat. Amikor én először hallottam a történetet dióhéjban, akkor kifejezetten érdekelt, hogy milyen lesz a filmváltozat. De pasiként inkább szenvedtem, mint szórakoztam. Azt hittem, hogy ez egy pocsék film,…..
A rock és a mértéktelenség együtt jár. Az egyik elképzelhetetlen a másik nélkül. Vegyük például Lemmyt. Pár évvel ezelőttig naponta cigizett, vedelte a viszkit és kavart sztriptíz-táncos csajokkal, a színpadon mégis gyilkos formában játszott. A dokik azóta jelezték neki,…..
Január 18-án ért véget a hosszú tetszhalálból feltámasztott Játék határok nélkül, az a vetélkedő, ami eredeti formájában európai városokat eresztett egymásnak látványos, nagy díszletes sorversenyekben. Mostani verziójában már országok küzdenek egymás ellen, és nemcsak a…..
 A W magazin megfejtette, kik voltak azok a színészek és színésznők, akik igazán nagyot és eredetit alakítottak 2014-ben, és összegyűjtötték, szerintünk nekik kéne elvinniük minden díjat az idei gálaszezonban. A magazin persze nem csak egy szimpla listát készített…..
mcs77 2015.01.21 10:07:35
Tisztelt MTVA! Ismereteim bővítése céljából szeretnék részt venni a nemzeti hírcsatorna közelgő indulásához kapcsolódó újságírói/műsorkészítői/műsorszerkesztői tanfolyamon/képzésen, kérem tegyék ezt lehetővé számomra. Köszönettel és üdvözlettel: Erdélyi…..
        Azt mindig is tudtuk, de legalábbis titkon sejtettük, hogy mekkora szerepe is van a képszerkesztő programoknak a divat világában. Sokszor volt kérdéses, hogy hol a határ, ha retusról van szó. Nem túl mű? Hol végződik az igazi és kezdődik a korrigálás?…..
mcs77 2015.01.12 09:47:14
@zizi77: Fotós szemmel igen, a mexikói a legjobb, és talán a litván a második (szép, de nagyon átformált), a többi elég gáz. Én nagyon ritkán használok photoshopot (és soha ennyire drasztikusan) de a mexikói elég jó munka.

Ja, mellesleg a többi kommentelőnek - azon gúnyolódni hogy valaki nem szupermodel szépség parasztság.
Az egész internetet bejárta és óriási botrányt kavart a Hír TV-nek az a felvétele, amin Vida Ildikó próbál bizonyítékot szerezni az amerikai kitiltásra André Goodfriendtől, de angoltudás híján tolmácsot kér. A botrány kirobbanása óta eltűnt az ominózus felvétel a…..
A Demokrata magazin főszerkesztője Facebook-oldalán arról írt: a legújabb Békemenetet a köztársaságok szövetségéért tartják majd. „Itt az ideje, hogy leszámoljunk a belső ellenzékkel, a felheccelt, internetadó-ellenes, kormánytagokat megérdemelt vagyonuk miatt vegzáló,…..
mcs77 2014.10.28 16:48:12
Szombaton Egerben tartja tisztújító közgyülését a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Szerdán kerültek fel az elnökségi tagok beszámolói a szervezet honlapjára, csütörtökön pedig megjelent Gyulyás Tibor leendő elnök pályázata is. Gulyás Tibor, az…..
Alternatíva A kormány bajban van 2012.12.19 18:06:49
Az, hogy most, miközben ezeket a sorokat írom, a középiskolások és egyetemisták, tanárok és szülők ezrei újra az utcán vannak, azt bizonyítja, hogy van remény. Nem lehetett leszerelni ezeket a polgárokat a felsőoktatás ingyenességének populista ígéretével. A kormány bajban…..
mcs77 2012.12.19 19:23:52
Gratulálok a jó poszthoz, és kívánom igazad legyen Pinter Bence. Mégis attól félek idővel kifullad, az Orbán Társulat pedig nagyon jól tud fárasztani. Elég-e az idealizmus (illetve van-e elég idealista diák) ahhoz hogy az oktatás átfogó reformját kiverekedjék a jelenlegi kormányból? Ha ez például valós cél, akkor ez kemény és keserű csata lesz. Gyakorlatilag a kormánynak zéró koncepciója van, és nincs olyan szakember a környékükön aki elég kompetens lenne a kérdésben.

Egy átfogó reform legalább egy éves kemény előkíszítést igényel. Egyeztetéseket a legjobb szakemberek bevonásával, modellvizsgálatokat, elemzéseket, sőt társadalomkutatást. Például kérdés az, hogy kíván-e a mai fiatalság egy olyan felsőoktatási rendszert, mely a társadalmi mobilitás motorja lenne? És ez nem egy egszerű kérdés, főleg finanszírozási szempontból. Ha például ezt a keretszámot nem-hogy nem csökkenteni, hanem emelni szeretnénk, akkor az önfinanszírozás megkerülhetetlen.

Évekkel ezelőtt felmerült egy ilyen rendszer lehetősége, és a diákok berzenkedtek a leghangosabban. Illetve "diákképviseletek" mint a HÖK. Például volt egy olyan elképzelést, hogy beengedni rengeteg hallgatót (alulról nyitott rendszer) és az önköltséget az első két tanulmányi év teljesítménye alapján kialakítani. Csakhogy évekkel ezelőtt mintha a tandíjtól való teljesen merev elzárkózás volt a "dikákképviseletek" álláspontja. És nem véletlenül használok idézőjelt. A HÖK például számos politikust "adott" már olyan remek pártoknak mint a Jobbik.
Minden fotómegosztó máshogy kezeli a képeket. Más méretű thumbnaileket készít, más szoftverrel méretezi át a fotókat, máshogy próbál helyetted gondolkozni. Elkezdtem összeszedni az ismertebb oldalak tulajdonságait, de ezekhez ezer beállítást kell tesztelni segítsetek…..
mcs77 2012.02.23 12:02:53
@Réka ‎: az igaz hogy sok magyarral eddig nem találkoztam :( Íme valaki aki viszont rendkívül jó, és egyike azon nagyon keveseknek, akik jó HDR képeket csinálnak (a HDR képek nagy része amit itt is az indán, és ott is látok elég borzasztó)

plus.google.com/105631278777534807442/about

Csináltam egy magyar fotósok kört, ha belinkeled a profilod felveszlek ;)

@darthwalk - az 500px-en fenn vagyok, két előnyét látom 1) hihetetlen minőség kerül fel naponta 2) olcsó. Egyébként annyi problémám van vele, hogy komolyan gondolkodom smugmug-on vagy zenfolio-n. Valszeg mindkettőt tesztelem Április vége felé, majd kitalálom melyik legyen. Nekem mondjuk profi portfolio oldal kell, nem a közösség része izgat.

Ahogy írtam, a G+-on a közönség fantasztikus. Ha inspriációra van szükségem, ötletekre, akkor fél-egy órát böngészek, és lesz dögivel. A profilomra kitettem pár fantasztikus fotóst, néhány közülök hobbi fénképész de kreativitásuk lenyűgöző (Emi Fujimoto, Baldur McQueen pl): Klaus Hermann-nak van egy magyar vonatkozása - gyönyörű budapesti képei vannak (metró, lánchíd). Íme a profilom:
plus.google.com/108595456808850731771/about

Én a google+-t elsősorban inspirációra vágyóknak ajánlom. Ahogy az 500px-en is, itt is rengeteg minőségi fotó kerül fel naponta, úgy tűnik számos nagyágyú dobta a flickr-t a G+ kedvéért. Az interakció nagyon jó, a napi fotó témák szintén, ezekről bővebben itt:
ericleslie.com/guides/daily-photography-themes-googleplus/
Egyszerű lenne annyival elintézni, hogy most Brüsszel is kipróbál egy unorthodox megoldást. Az Európai Unió történetében először ténylegesen húsba vágó szankciót kezdeményeznek egy túlzottdeficit-eljárás eredményeként. Magyarország várhatóan 495 millió euróval (még…..
mcs77 2012.02.22 20:20:09
@hümhüm: na, tomobol a paranoia. "Ki akarják utálni magyarországot" Kik? Miért? Miért nem a lengyeleket vagy a bolgárokat? És akkor jöhetnek a különböző elméletek, fairy-tale land.

Azt nem érted meg a cikkből, hogy egyik kormány sem követett el ennyi hibát ilyen rövid idő alatt. Ebbe a sallerezés meg egyéb diplomáciai smafuk is beletartoznak. A végtelen gőg, a végtelen hülyének nézés (támad a CNN, persze!) és... a paranoia amire a Fidesz legalább annyira hajlamos, mint Te. Betelt a pohár az EU-ban. Igen, Magyarország követett el hibákat az emútnyócévben, de legalább nem viselkedtek tahó módjára. Orbánék (vagy ott van Deutsch koma) nem csak hogy tahók, még büszkék is rá. Ahogy valszeg Te is. Nem leszünk gyarmat! Ki a fasz az a Neelie Kroes? Figyu, ŐK ADJÁK A LÓVÉT! Tetszik érteni?
mcs77 2012.02.22 20:25:29
@Húsleves: Na, a hozzád hasonló csidózás szinte probléma magyarországgal. Ezzel a mentalitással egész egszerűen nem vagyunk szalonképesek. Túl sok szalonképtelen ember él magyarországon, olyanok mint Te. Ez sem tetszik tőlünk nyugatabbra. Lehet persze akkor azt mondani, hogy akkor inkább a Kelet. Ezzel a Fidesz is próbálkozott - Kína meg az Arabok. Látjuk milyen jól működött az is :D

Sajnos miattad és a téged képviselő politikai erők miatt félő, hogy kezd kialakulni egy kép: ezek a magyarok hülyék. Ezért fontos ez a cikk - legalább látják, hogy vannak még normálisan gondolkodó emberek. És ezért gáz a kommented, mert csak tovább erősíted a rólunk kialakult képet.
Indafotóblog Indafotósok - BKFoto 2012.02.16 12:30:00
  Baráti Kristóf   Indafotó: http://indafoto.hu/bkfoto  Honlap:    http://www.kristofbarati.com/ Facebook:http://www.facebook.com/kristofbarati                        Kedvelt képei Civilben”…..
mcs77 2012.02.20 18:32:12
@BKFoto: A Tokina-ról csak jókat hallottam, ráadásul gyors is. A Sigma lutri hírében áll. Jók a lencséik, de nagy a variáció különböző kópiák között. Mondjuk szó nélkül cserélik a defektes lencséket... Amerikában. Meg pár fejlett országban. Itt 3 hetet kellett várnom a lencsére (egyszerűen nem kapható) úgyhogy nagyon izgultam: ha nem lesz jó, az még 6 hét ugye... De szerencsém volt, kifogtam egy tökéletes darabot. Nagyon sok belső teret fotózom (apartmanok, hotelek), ehhez a +3 mm nagyon jól jön (tájképeknél ez már nem annyira fontos). Ja, itt alatt vietnámot értem, Saigon-ban élek.
 "A kormány hadat üzent a fiataloknak", "Nyolc év börtön füvezésért". Ilyen és hasonló címekkel tálalták a lapok jogvédők, ifjúsággal foglalkozó szakemberek első reakcióit a Büntető törvénykönyv tervezett szigorítása kapcsán. A STOP Demetrovics…..
mcs77 2012.02.18 13:29:16
Ezzel teljesen egyetértek:

"Rámutat: ezeknek a fiataloknak a jelentős része teljesen átlagos ifjú, aki a mai ifjúsági kultúra részeként alkalmanként kipróbálja a füvezést. Ettől még rendesen tanul, sportol, éli a normális életét. Ha ezt a fiatalt börtönbe zárják, az nemcsak az ő életét töri derékba, kárt szenved a társadalom is."

Már nem vagyok fiatal (34) de kihagyásokkal nagyjából 18 éve füvezek. Ez idő alatt számos szakmai sikert értem el több területen is, és most is ez zajlik. Egyik szakmám a fényképészet, és egy konkrét területen (interiour photography - belső terek, főleg hotelek, apartmanok, bárok, üdülők) gyakorlatilag következetesen tudok egy Szép Házak féle magazin színvonalat produkálni. Ha Budapesten élnék, talán elmondhatnám hogy ezen a területen benne vagyok a top 50-ben technikailag (de legalább a top 100-ban).

A másik szakmám: angol tanár. Három egymás követő évben nyertem valamiféle díjat (Distinguished Teacher, Teacher of the Year)beleértve az idei évet is. Nem magyarországon persze, magyarországon a tehetséget nem díjazzák és szorgalmat nem díjazzák. Viszont az új szabályok szerint lecsuknának, azért, mert esténként elszívok egy spanglit 1-2 órával lefekvés előtt!

Szorgalmam nem csak saját javamat szolgálja. Az avatar-om (persze ilyen piciben nem fogjátok látni) friss kép, márciusban jelenik meg egy helyi Japán turisztikai magazinban (2 másik fotóval egyetemben, a márciusi számban én leszek a featured photographer). A motivációm nem pusztán az, hogy híres legyek (ami üzletileg persze bejön) hanem az is, hogy minnél több embernek örömet szerezzek képeimmel. Az összes képem (kivéve konkrét, főleg belső tér megrendeléseket) szabadon letölthető és felhasználható (Creative Commons Non-Commercial licensz).

Ezen felül amikor van rá lehetőség, igyekszem tenni a mások megsegítéséért. Ez nem feltétlenül pénzbeli segítség (most minden pénzemet elköltöttem felszerelésre - a fotózás nagyon drága mulatság, milliós tételekről van szó!) hanem ingyenes munka amit gyakran vállalok, ha a cél nemes.

Szóval börtönt érdemlek mert spanglizok? Micsoda elmebeteg szabályozás ez? Mennyire torz világ- és emberképet tükröz?
mcs77 2012.02.18 20:20:53
@Batávia:

Teljesen igazat adok Neked! A probléma lényegét tiltás és legalizálás pártiak másképp látják. Nyilvánvalóan én utóbbiakhoz tartozom, de úgy gondolom ezek valós érvek.

Szerintem a probléma lényege a kontroll hiánya. A tiltás a marihuána terjesztést a kontrollál(hat)atlan fekete piacnak dobja. Ezzel elő áll egy olyan helyzet, hogy a fiatal ott tudja beszerezni, ahol más, veszélyesebb árukat is forgalmaznak. A marihuána önmagában elég ártatlan drog. Erre minden szakvélemény is hangsúlyosan kitér - csekély, nem fizikai addikciós potenciál, lényegében elvonási tünetmentes leszokás, itélőképesség semmivel sem romlik jobban mint például az alkoholnál.

Egyébként jobban járnánk, ha gyerekeink inkább szívnának mint sem innának olyan mennyiségben és minőségben mint most. Ezt tanárként gondolom Te is tapasztaltad - hihetetlen mennyit bírnak inni alig tizenéves lányok! És ha visszaemlékszel, ez már nálunk sem volt másképp (15-20 éve!).

Persze a legjobban akkor járnánk, ha nem fogyasztani senki semmit, mert élete úgy lenne teljes, minden percében örömteli, hogy egészen egyszerűen nem maradna tér drogokra. Minek? De itt még sajnos nem tartunk. És különben is, nem is olyan biztos, hogy a tudatmódosítók életünk nem hasznos és értékes részei. Kávé, egy pohár sör - ezek mind-mind tudatmódosítók, csak viszonylag enyhék. A marihuána sem egy erős drog.

A fekete piacról kéne kiszorítani, és erre az égvilágon semmi más fegyver nincs, mint a legalizálás. Még a legdrákóibb törvények (20 év birtoklás, életfogytiglani terjesztés) sem sikerült eltüntetni. És minnél erősebben próbálták, annál veszélyesebb lett beszerezni. A veszély pedig sohasem (vagy csak nagyon ritkán) volt közvetlen. Nem az van, hogy a marihuána terjesztő rögtön heroint szúr beléd legközelebb amikor nála vásárolsz. De igen is kockázat, mert ott van a "kati" meg a "herba" (ezeket már én nem is ismerem) először, és egy apró lépésekben beadagolt út az egyre keményebb drogok felé. Na ez nem fordulna elő ha legálisan, mondjuk herbáriában meg lehetne venni szülői engedéllyel mondjuk. Tudom, ez ha Magyarországot nézzük és a hihetetlen butaságot ami a témát illeti - utópia. De van olyan ország, ahol egyértelműen bevállt, és mérhetően csökkent a lecsúszók, a kemény drogosok száma.
mcs77 2012.02.19 01:56:00
@Batávia: Abban teljesen igazad van, hogy a suliban ennek nincs helye. Nem tudom mi lehetne a megoldás. Az alkoholnak sincs helye, mégis találkozni gyerekkel, aki ivott. A fűvel az a gond, hogy nehezebben érhető tetten (hacsak nem a suliban szív, nincs úgy szaga mint az alkoholnak). A tinik azt hiszik hogy a tanár nem vesz észre egy sört, de nekem ehhez jó orrom van, szerintem legtöbbünknek.

Normális országban a megoldás a szülő! Azt tudom hogy ha ez itt előfordulna, akkor nincs olyan szülő aki ezt annyiban hagyná. El lehetne velük beszélgetni a problámás gyerekről, talán komolyabb segítséget is igénybe venni, magyarországon ez nem tudom mennyire menne.

Azzal nem értek egyet, hogy eddig is legális volt ... a marihuána fontos kapcsolódási pont az alvilághoz. Az is kérdés, hogy a 15-20 diákból mennyi ön- vagy közveszélyes. Én is füveztem tiniként (és a statisztikák szerint nagyon nagyon sok középiskolás már kipróbálja), viszont ezeknek elenyésző része lesz problémás eset, és a probléma része az illegális beszerzési lehetőséget, a témát körülölelő butaság magyarországon, az hogy lehetetlen értelmes beszélgetést folytatni a szülőkkel a témáról, a kóros bizalomhiány, a szakember hiány, sorolhatnám. Ezek a komoly problémák, az hogy a fű illegális csak tesz rá egy lapáttal.
 Egy heroinista naplója (Ben: A Heroin Addict's Diary) from buzase on Vimeo.Ben Rogers egy tipikus középosztálybeli családban nőtt föl. Iskolás korában kórista volt, szerette a családi nyaralásokat, és imádott krikettezni. Ez az idill szép lassan rémálommá változott, ahogyan…..
mcs77 2012.02.17 17:44:08
@Anti Anyag:

Hát Anti Anyag, te borzasztóan el vagy tévedve. Önmagában a fű nem vezet lecsuszashoz. Szociális háttér, iskolai környezet, véletlenek egész sora, alkohol, tényezők ezernyi sora vezet lecsúszáshoz (értem itt a keménydrog függőséget).

Lásd @Lovag példáját. Vagy az enyémet: én hetente 3-4-szer spanglizok. Emellett két szakmában értem (illetve érek el) komoly sikereket, optimistán tekintek a jövőre, és ráadásul folyamatosan keresem a kihívásokat. Most például rohamtempóban próbálok mindent összeszedni üzletről, tárgyalástechnikákról, adózásról, cégalapítás feltételeiről, stb. Például idén először (hála egy jóbarátom segítségének) felállítottam egy személyes cash-flow rendszert. Gyakorlatilag napi 5 perces munkával azonnal látom hol mennyi pénzem van (zseb, különböző bankszámlák) és azt is pontosan, mire mennyit költöttem (szórakozás, kaja, rezsi, eszközfejlesztések, stb) és milyen arányokban. (Mondjuk a saját cég alapítása lassan ráég a körmömre.)

Nem részletezem tovább. A lényeg az, hogy sikeres vagyok, boldog. Persze vannak stresszesseb időszakok, van olyan hogy több dologból elegem van. Amikor eljutok erre a pontra, elutazom egy pár napra egy csendes trópusi szigetre tájképeket csinálni és olvasni. Aztán kezdődik minden előlről :) De mivel szeretem a munkámat (mindkettőt), ezért úgy általában boldog és sikeres embernek érzem magam. A lényeg az, hogy rengeteg sikeres ember spanglizik, csak te nem tudsz róluk. Az én közvetlen környezetemben ismerek legalább még 5-8 elég sikeresnek mondható ember.

És mivel tudatlan vagy, kis lesajnáló szösszeneted nagyon durván mellé talált. Az biztos, hogy nem cserélnék veled semmi pénzért :) Szerintem Lovag sem :) Tudod előbb lesz a Majáknak igazuk mintsem hogy a Te cigidre szorulnának sokan akik marihuánát szívnak.

Mellesleg inni nem iszom, illetve nagyon ritkán. Havonta 2x mondjuk olyan szociális sörözés. Ilyenkor is legfeljebb 2-3 sör gurul le mivel nagyon lassan és sok jéggel iszom. Tudom, a jég magyarországon szentségtörés, de itt így isszák, nagy jégtömbbel. Figyelem, nem jégkockákkal! (Igen, van különbség). Dehát ez egy trópusi ország. Most kint az utcán (éjfél körül) 25 fok van! Szóval szerinted én lennék a szerencsétlen drogos. Na ja!