Adatok
pasztorzsoka
12 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az ergonómia definíciója szerint a munkafolyamatokkal, illetve ezeknek az ember számára gazdaságos és a legkisebb erőkifejtést igénylő kialakításával foglalkozó tudomány. Története szerint az iparosodással kezdődött meg a tárgyak, környezet és eszközök vizsgálata…..
Csoportunk a kezdeti lépésekhez vezető jótanácsok kidolgozását választotta, vagyis a "hogyan kezdjek hozzá" címűt.
Azt gondolom, hogy ez a téma azért bír rendkívül fontos jelentőséggel, mert a kezdet, az oktatási folyamathoz való hozzáállás szempontjából hatással van a…..
Feladatunk szerint, távoktatási és konnektivista környezetben való megjelenés alapján hasonlítottuk össze a motiválás-aktivizálás-megerősítés hármasát.
Első lépésként a legáltalánosabb jellemzőit, és hasznát emeltük ki mindhárom fogalomnak. A motiválás az alapja egy…..
Olasz nyelvóra szervezési lehetőségei távoktatási rendszerben a rendelkezésre álló eszközök didaktikai sajátosságainak ismeretében- Tanári továbbképzés1.) A távoktatás keretrendszerei Cél: Közösség-, tartalomszervező felületek megismerése,…..
A soron következő témával kapcsolatban azt a feladatot kaptuk, hogy válasszunk egyet az öt pedagógiai-didaktikai értékelési alapelv (oktatási módszerek; folyamattervezés, nevelési oktatási célok megvalósulása; felhasználói sajátosságok; differenciálás; pedagógiai…..
Az online környezet technológiájának tárgyalásakor kiindulópont, hogy mérföldkőhöz ért az internet világa, az emberek elkezdték felfedezni az oktatási funkciót, és annak végtelenül sok lehetőségét, ami rendelkezésünkre áll, ha megismerjük és elfogadjuk. Az információ és…..
Környezet szempontjából négyet különböztettünk meg: Kontakt oktatás: Ennek lényege, hogy nincs hálózatra csatlakozás, térben és időben egyszerre történő oktatási forma, zárt környezetben. Ennek klasszikus példája az, amit az általános iskolában, és…..
Megtették már előttem, hogy az órán áttekintett didaktikai modelleket elemezték. Úgy érzem, hogy mindezeket jó részt összefoglalja Nagy Sándor és Falus Iván által összegyűjtött, az oktatási folyamat mikrostruktúrájának értelmezési lehetőségeinek tételsora. Ebben…..
Az internet világához, digitális technológiához való kapcsolódást, felhasználási formákat és gyakoriságot kategóriák szerint csoportosíthatjuk. Ez az elmélet hasznos, mert rávilágít arra, hogy mekkora különbségek vannak a 21. század elején is a felhasználók között.…..
Az e-learninget három tanulási típus metszeteként jellemezhetjük. Ez a három a számítógéppel segített tanulás, az online alapú tanulás, és a távoktatás.Számítógéppel segített tanulás: ez a legegyszerűbb változat a három közül, csupán annyiról van szó, hogy van…..
Kiindulás képpen szeretnék reflektálni a saját tapasztalataim mellett a Tanár Úr megjegyzésére, amit hallhattak azok, akik részt vesznek a másik, távoktatásos csoportmunkában is. Tegnap este volt az első hivatalos Second Life-os összejövetel, és akkor kezdte néhány általános…..
Sziasztok! Az első bejegyzésemet fogom most prezentálni az Információtudomány és média a 21. században megnevezésű tantárgyunkhoz. Az első óra témakörére igyekszem reflektálni úgy, hogy először megalkotom magát a posztot, és azt követően fogok becsatlakozni a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Cube információelméleti didaktikája az oktatási folyamatot szigorú szabályozásra, matematikai alapokra, algoritmusokra építi. Ennek a módszernek az átgondoltsága sokkal jelentősebb és fontosabb, mint a fizikai jelenlét a tanuláskor. Ezáltal a távoktatási formák esetében alkalmazható első sorban, mivel az algoritmusok szabályozó erőként lépnek föl a tanár tanítási stratégiájában, kiváltva a rendszeres személyes konzultálást. A tananyag tervezésekor, elemi részekre bontva azt, logikai kapcsolatot teremtve az egyes részek között építhető fel ezzel a didaktikai módszerrel az oktatási anyag. Mivel a hangsúly a módszertanra helyeződik, az egyéni utak, a differenciálás elve nem valósul meg véleményem szerint. A módszer az emberre mintegy gépre tekint, és algoritmusok szerint határozza meg a tanulási folyamatot, így nem valósulhat meg az adaptivitás, differenciálás.
Möller módszere célorientált didaktika, abban hasonló Cube módszeréhez, hogy részeire bontja a tananyagot, de az elérendő célok szempontjából teszi ezt. Ezáltal az egyes részcélokig való eljutás során érvényesülhet a tanulók egyéni készsége, a módszerek pedig a célokhoz igazodnak, amiknek láncolatából felépül a tananyag. Ezt a módszert tartom ideálisabbnak távoktatás szempontjából, mivel biztosítja a folyamatos haladást a célok eléréséhez, mégis lehetőséget nyújt a tanulók számára az egyéni igények figyelembevételére.
Caroll a hatékonysági fokán keresztül közelíti meg a tanulás módszertanát. Az alapelv szerint akkor nevezhető hatékonynak a tanulás, ha épp annyi időt tölt vele a tanuló, amennyi szükséges. Sajnos a képlet egyszerű, de mérése sok kérdést felvet, mert az egyes tanulók különböző képességekkel, háttérrel, körülményekkel rendelkeznek. Ennek a felmérését el tudom képzelni kérdőíves formában, az egyéni tanulási szokásokról, igényekről. Az adaptív tesztelést nagyon hasznos módszernek tartom. Egyes tananyag egységnél meg lehet kérni a tanulókat, hogy mérjék a tanulással eltöltött időt, jegyezzék fel a körülményeket, és ezt összevetve egy adaptív tesztsor kitöltési eredményességével, azt gondolom, hogy közel lehet kerülni a Caroll-féle hatékonyság mutatójához.