Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ssybaf

24 bejegyzést írt és 101 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
w A kurvára nemzeti oldal 2009.08.11 05:50:00
Volt valamikor, a békeidőkben – a 2009-es EP-választás előtt – ez a meghitt hülyeség, hogy nemzeti oldal. A jobb-bal dichotómia fideszes feloldása: mi vagyunk a nemzetiek, a többiek meg, khm, azok valami mások, vérmérséklettől függően. Globalisták, internacionalisták a…..
w Túl a csúcson 2009.03.14 06:00:00
Sokan ábrándoznak manapság kétharmados, négyötödös, kilenctizedes Fidesz-győzelemtől, vagy éppen rettegnek tőle. A kutatások erre okot adnak, mindenféle megkérdezésben magasan vezet a Fidesz, az MSZP pedig a rendszerváltáshoz mérhető pofon előtt áll. De ezek mindig…..
Itt a vasárnap, bütykölünk hát megint. Lassan rendszerré válik itt a TC-n a hétzáró rozsdába fejelés. Persze két hete történt mindaz, amit írok, elnézést, csak most jutottam el a billentyűzetig, de hát nem Forma-1-közvetítés ez, nincs itt szükség paliklászlói…..
Magyarbűnözők agyonütik Szent Viborádát A zsidót még a hülye fasiszták is kultúrnépnek fogadják el, sőt a legtöbb hülye fasiszta pont azért utálja őket, féltékenységből. Viszont hagyomány és örökség ide, genetika oda, egy ilyen kultúrnép is lopni, rabolni fog, sőt…..
ssybaf 2009.02.11 12:47:24
Az, hogy gyakorlatilag egyenlőségjelet teszel a kalandozások és a cigánybűnözés közé, alapvetően helytálló gondolat. Viszont ahogyan egyenlőségjelet teszel a magyar államalapítás és a cigányoknak az EU segítségéveltörténő integrációja közé, erősen sántít.
A hiba ott van, hogy az államalapításnál a magyaroknak volt egy királyuk, tehát létezett egyfajta államuk, vagyis belső önszervezettségük, még ha ez a nyugati állomokkal összehasonlítva sokkal fejletlenebb is volt. Ez a király felismerte, hogy a jelenlegi helyzet csak egy ideig tartható fent, mivel ugyan ma még a magyarok nyilaitól fél Európa, de mivel sok lúd disznót győz, holnap, vagy legfeljebb holnapután már nem lesz magyar. Maradt az alkalmazkodás, a többségi normák átvétele. A lényeg viszont az, hogy ez egy magyar kezdeményezés volt, nem külföldiek jöttek be észt osztani nekünk. A nyugat nem akart beleszólni abba, hogy mi hogyan élünk, Nyugat-Európa és a magyar állam kapcsolata kimerült a harctéren egymás lemészárlásából. Semmilyen ilyen kezdeményezés nem történt részükről, mindaddig, amíg a magyar fél nem nyitott. Ezt követően történt meg, hogy külföldieket hívtak meg (hívtak, és nem jöttek) az országba átnevelni minket. Ami persze nem ment zökkenőmentesen, de mivel következetes volt ez a király, ezért ha kellett, akkor tűzzel-vassal is végigvitte az akaratát.
Hasonlóképpen, az EU sem fog majd idejönni, hogy embert neveljen a cigányokból. Akármekkora cigánybűnözés is lesz, nem fognak idejönni integrálni (mivel ezt Magyarország belügyének tekintik), kivéve, ha a helyzet kezeletlensége miatt polgárháborúvá fajulna a dolog. Majd akkor jönnek valami békefenntartók, ráállnak a parázsló avarra, és ha valahol fellobbanna egy láng, azt eltapossák (de attól még parázslani fog).
Cigányt csak cigány integrálhat a többségi társadalomba. Nekik van egy nyelvük, értékrendszerük, világképük, amit csak cigány fejjel lehet megérteni. Fehér ember hiába megy oda a legjobb szándékkal, mindig idegenként fognak rátekinteni, és ezzel garantálva is van a kudarca. Visszatérve az államalapításos párhuzamhoz: a magyaroknak a vérszerződést követően volt egy tiszta, egyértelmű berendezkedésük, a cigányság jelenleg viszont teljes anarchia állapotában rendelkezik. Vannak mindenféle vajdának álcázott helyi stricik, megélhetési politikusok és uzsorások, akik féltékenyen védik a saját maguk által összekapart szemétdombot; ez a jelenség a magyar történelemben kiskirály néven fut.
Az integráció csak akkor lehet sikeres, ha kiemelkedik közülük egy olyan vezető személy/testület/intézmény, ami zászlójára tűzi az integrációt, és rendelkezni is fog azzal az akarattal és jogkörrel, ami ennek sikeres végrehajtásához szükséges. Biztos vagyok benne, hogy ha lenne egy ilyen testület, aki ezt véghezvinné, és segítséget kérne ettől a magyar államtól, akkor ez utóbbi minden eszközt megadna neki - gondolok itt minden, nem területi jellegű autonómiára, mint például jogi autonómiára (cigány bíróság), szociális támogatások feletti jogkörök, különálló, integráció-specifikus oktatási rendszer, stb. Ennek a testületnek persze éppen aktuális kormánytól és politikai széljárástól függetlenül, előre meghatározott menetrend szerint kell működnie - LOL.
Szóval amíg nincs meg az akarat (méghozzá olyan akarat, amely érvényesíteni is tudja magát) a cigányok részéről a többségi társadalomba való integrációra, addig nem fog változni a helyzet, csak a rákos daganat nő tovább, nagyjából a polgárháború szintjéig. Ha van akarat, akkor attól még nem lesz biztos semmiféle eredmény, de akkor már legalább elindulhat valami.
Félrefordítások Elkúrták? 2009.02.07 20:27:00
Tiwi küldte: http://webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=389586 A Tények február 4-i adásában adták le a fenti bejátszást. Fordítói szempontból annyi a probléma a párhuzamba állítással, hogy a 'screw up' jóval enyhébb kifejezés, mint a magyar…..
A Homár leveles ládája már most duzzad a karácsonyi fogyasztóvédelmi sztoriktól, és ez csak egyre súlyosabb lesz. L. is megpróbált ajándékot venni a fiának, és ha nem könyörgi ki a gyerek, hogy fölvehesse még szenteste előtt, ez is egy januári sztori lehetett volna. Széteső…..
Klasszikus összeesküvéselméletes téma, hogy a gázszolgáltatók titokban nem "vizezik-e" a gázt. Egy csomóan biztosak benne, hogy igen, és a fűtőérték a valóságban egyre alacsonyabb. ("A fűtőérték nem más, mint egy köbméter normál állapotú földgáz…..
"Nem is olyan szar, ha tudod, hogy másnak legalább annyira" sorozatunk újabb tagja azt mutatja meg, hogy a szerencsétlen Magyarország elé állandóan bezzegpéldának állított Írországban még rosszabb banki ügyfélnek lenni, mint itthon. Egy példa nem példa, de azért jól…..
Kezdődik a webkettes konferencia szimpózium utolsó felvonása. Vágó István kvízman egyből kötekszik: miért Gervainak adja meg először a szót Aszfaltbetyár, amikor Gervai azz előbb tartott előadást, a kvízmesterek meg eddig némán néztek maguk elé? Vissza is dobband a labda a…..
KISGAZDÁK BLOGJA Blokád 2008.08.29 02:52:43
Az almatermelők csökkentett létszámmal folytatták demonstrációjukat az éjjel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol Anarcson, Mátészalkán és Vásárosnaményban tartanak blokád alatt egy-egy gyümölcsfeldolgozó üzemet, tiltakozva az alacsony felvásárlási ár miatt - közölték…..
Azt hiszem függő lettem. Állítólag mindenki függ valamitől, a jelek szerint én több dologtól is. Mindent blogra akarok vetni. Néha egy egyszerű beszélgetés közben is eszembe jut, hogy hu de fasza lenne ezt lejegyezni és feltölteni a blogra (közben persze beszélnek tovább hozzám…..
Mivel most úgyis a memóriát kalapálom, folyamatosan gyarapodik a gyakran előforduló fordítási hibák listája. További kommentár helyett jöjjön a következő eresztés.Hibabiztos: A fail safe elég durva tökürfordítási hibája. Sajnos olyan autót még nem találtak ki, aminek lenne…..
Az első bejegyzésnél volt egy szárba szökkenő növény, amiből most ez lett. Kiszáradva, elhagyatva, egyedül a semmi közepén. Megvan ennek az oka, az érintettek tudják, hogy mi az (érintetleneknek megfejtés hajtás után).Viszont ez nem jelenti azt, hogy mindennek vége. Ha…..
Nem egészen fél évvel azt követően, hogy véget ért a forgatókönyvírók tévé- és részben a filmipart megbénító sztrájkja, ami becslések szerint 3 milliárd dolláros veszteséget okozott, máris itt a következő munkabeszüntetés: ezúttal a színészek szakszervezete áll…..
A tömegközlekedés lappangó veszélyére hívja fel a T. olvasók figyelmét Balázs, akinek fél órájába telt kiszabadítani egy nénit egy vécéből. A Vértes Volán állomásán valamikor régen lelopták a vécéajtókról a kilincseket, azóta egy kolléga van, aki "ilyenkor…..
ssybaf 2008.06.11 18:03:50
Magyarán megmondva... Betűszavak 2007.11.20 20:00:00
Hasonló a történet, mint ami a színkódok esetében volt. Ezek a dörzsölt betűszavak mindenhol előbukkannak a könyvekben, akár kell, akár nem. Látszólag a ferdeszemű író/költő urak nem szeretnek sokat gépelni, és ahol lehet, ott kurtítanak (oké, egy 1,6M szavas könyv esetében…..
Ez a mostani sem egészen illeszkedik a szappanoperába, mivel (szerencsére) az itt következők nem gyakori fordítási hibák. Egyetlen, általam lektorált anyagban találtam őket, de olyan töménységben jöttek egymás után, ami komolyan megviselte még az én kötélidegeimet is. Nem…..
Egy kedves olvasónk újabb összeesküvéselméletre hívta fel a Homár figyelmét. Téli ablakmosó ugye elvileg fagyálló, mert elég vicces lenne, ha menet közben fagyna rá a szélvédőre. Levélírónk pedig épp ilyen esetekre lett figyelmes és környezetében is többen jelezték, hogy…..
Még ifjabb, garanciális koromban állandóan rám szóltak, ha azt mondtam, „oltsd fel a villanyt”. Mi sem mutatja jobban a köznyelv erejét, ezt bizony a legtöbben így mondják, de a józan paraszti ész azt mondatja velünk, hogy dolgokat eloltani, esetleg leoltani lehet,…..
Régen érettségiztünk, sok éve elhagytuk az iskolapadot, sokat felejtettünk, de persze utáljuk, ha kijavítanak minket. Ezzel én is így vagyok. Mivel érzékeny a téma, első cikkemet mindjárt saját szarvashibámmal nyitom, amit 10 évvel ezelőttig én is rosszul használtam, és a…..