Adatok
Sörös Bara
30 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az utolsó blogbejegyzésben a következő kérdésekre kellett választ adnunk: Ön szerint melyek az elektronikus tanulási környezetet jellemző legfontosabb használhatósági/ergonómiai tulajdonságok? Kell-e különbséget tennünk e tulajdonságok fontosságát illetően aszerint, hogy…..
Egy lazább stílusú, bár komoly témát feszegető bejegyzés jutott a félév végére. Mivel a témához kapcsolódóan kicsit bővebben, és több információt tettem közzé a korábbi írásomban, most egy személyes hangvételtől áthatott írással zárom le a féléves…..
Bara- "Elmélkedései"
Digitális eszközök a speciális szükségletű (fogyatékos) személyek oktatásában:
2012.05.13 17:57:26
Heti bejegyzésünk alapjául Virányi Anita előadása szolgált, a speciális szükségletű személyeket középpontba állítva. Az előadás során elsősorban egy integrációs, befogadó szemlélet tárult elénk a speciális szükséglettel kapcsolatban.Az esélyegyenlőség, mint a legtöbb…..
Bara- "Elmélkedései"
Nyílt oktatási formák a felnőttképzésben, felnőttképzési jó gyakorlatok:
2012.05.08 19:30:23
A héten Holovitz Szandra előadására hagyatkozva kellett a felnőttképzésben használatos nyílt oktatási formák bemutatására vállalkoznunk. Falus Iván csoportosításával kezdeném a blogomat a könnyebb érthetőség kedvéért. A szabályelméleti stratégiákon belül 4 fő…..
Holovitz Szandra sokat emlegetett nevét ebben a bejegyzésemben is szerepeltetni fogom. Úgy tűnik, minden héten feltűnik egy korábbról ismert (a csoport munkájában résztvevő) név megjelenése a blogokban. Így az enyémben is. A szakdolgozathoz kapcsolódó kutatása egyértelműen a…..
Bara- "Elmélkedései"
Cég belső képzéséhez tanácsok adása, távoktatás vs konnektivista tanulás
2012.05.08 17:26:00
A feladatunk a következő volt:Képzeljék el, hogy egy cég vezetősége lehetőséget ad arra, hogy oktatási menedzserként bemutassák egy távoktatási kurzus és agy konnektivista kurzus közötti különbséget, mert a cég döntéshelyzetben van, hogy a belső képzésében melyiket…..
Ez a csoportos munka a távoktatás "legtávolabbi" formájában valósult meg részemről. Vicze Timi, Vargyas Bálint és Földesi Kriszti közreműködése nélkül most ez az írás nem jelenhetne meg a blogomban. Ugyanis én a kontinenst elhagyva az USA területéről váltottam…..
Második bejegyzésemben elsősorban a tanári szerepről fejtem ki a véleményemet, valamint a konnektivizmusról felmerülő kritikák helyénvalóságáról. Mint az előző bejegyzésemben is felvázoltam, a tanár a konnektivista munkában nem a hagyományos szerepében fordul elő,…..
A sokat emlegetett Hype-görbével kezdem eheti első bejegyzésemet. Mivel több előadáson is szóba került, gondoltam kicsit szemügyre veszem, hogy mit is takar ez a görbe. A görbe Gartner nevéhez fűződik, mely az új technológiák létrehozását és üzleti elfogadását írja le.…..
Bara- "Elmélkedései"
Információs társadalom és oktatás, a tanítás és tanulás új koncepcionális keretei:
2012.04.24 17:55:00
Kissé elméletire sikerült bejegyzésem a második bejegyzés előfutáraként a későbbi könnyebb érthetőséget szolgálja…. Az állandó kulturális változások: Merlin Donald elmélete szerint 4 különböző kulturális területet lehet megkülönböztetni az emberiség…..
Sörös Bara
2012.04.24 23:15:06
Az előadás során szóba került tanulásértelmezések: 1. Behaviorista: A 20. század elejére jellemző tanuláselmélet. A külső viselkedés tanulmányozásán van a hangsúly. Szokás szociális tanuláselméletnek vagy szociális kognitív…..
Bara- "Elmélkedései"
IKT-s továbbképzés megtervezése, avagy a páros munka második terméke:
2012.04.23 16:59:00
Feladatunk a következő volt: 30 órás IKT-s továbbképzés megtervezése, amely keretében minden IKT-s eszköz használatát elsajátíthatják a nyelvtanárok, amelyre a felnőttképzés során szükségük lesz. A legszükségesebb eszközök és szolgáltatások felsorolása, indoklással,…..
Még szerencse, hogy 2 bejegyzést kell írnunk egy előadás témájával kapcsolatban. Egyetlen bejegyzésben lehetetlen mindenre kitérni, úgy hogy az érdekes is legyen. Na meg persze ne legyen túl hosszú, hiszen máris unalmassá válhat sokak számára. Jó kis koncepció ez. Arról nem is…..
Bara- "Elmélkedései"
6.előadás: Internet és értékrend, internetezés és kultúra, divatos tévképzetek.
2012.04.09 22:28:00
A nagy tavaszi szünet közepén csak rájövök, hogy nem elég a páros munkával végezni, hanem várnak még előadás anyagok is. Ez teljesen kiment a fejemből, úgyhogy a húsvéti locsolkodást követően neki is álltam az iskolai teendőket felidézni, elkészíteni. Már a hatodik hetet…..
A tavaszi szünetben azt a feladatot kaptuk, hogy párokban írjunk blogbejegyzést egy választott pedagógiai alapelvről. Én Szabó Gergelyt kaptam páromnak, akivel időben (és szerintem remekül együtt dolgozva) sikerült eleget tennünk az előírt feladatunknak. A továbbiakban pedig…..
Ez az esélyegyenlőség- esélyegyenlőtlenség témaköre egy örök vitapontot jelent életünkben. Állandó problémaként van jelen a mindennapokban. A digitális esélyegyenlőtlenség témáját én kisebb gondnak látom, mint a társadalmi esélyek közötti különbségeket. Valójában…..
Bara- "Elmélkedései"
Digitális esélyegyenlőtlenség és kockázatok: ...avagy ami az elefánt mögé bújt...
2012.03.25 18:54:43
Az interneten keresgélve akadtam egy 2010-es Digitális Esélyegyenlőség (DE!) Konferenciára, ahol a már többször említett Csepeli György és Csermely Péter tartott többek között előadást. A konferencia célkitűzése az előzetes leírásban a következőként szerepelt: „Ez a…..
A heti bejegyzéssel a félév első felét magunk mögött tudhatjuk.Úgy tűnik, mintha csak most kezdtük volna a SL-be való regisztrációt, a facebookon való interakciót. Közben, ha végig nézem a blogbejegyzéseket, el sem hiszem, hogy ennyi bejegyzés született a hetek alatt. Csak úgy…..
Bara- "Elmélkedései"
Digitális tolltartó (vagy szerszámosláda) lezárása, csak a témát illetően.
2012.03.20 17:18:50
Az előadás során felvetődött az online és offline élet összevetése, amiben nem tanácsos elmélyülni. Csak az elhangzottakra szeretnék röviden reagálni, miszerint az élmények sokkal fontosabbak, mint a fényképek, mivel az utóbbiak nem tükrözik a valóságot. Erre szeretnék pár…..
…avagy az információs társadalom technológiai környezete, eszközrendszerek és alkalmazások témát illető bejegyzésem. Kisiskolásként mindig hatalmas figyelmet fordítottam a tolltartóm kiválasztására. Igyekeztem mindig a divatnak megfelelő tolltartót…..
13.-a van. Babonás nap. Tudom, hogy nem péntek, de mégis 13. Eleve hátránnyal indulok, ha balszerencsésnek fogom fel, úgyhogy igyekszem figyelmen kívül hagyni. Kedd este van. Megnyugodva leülök, átgondolom a mai nap eseményeit. Szerencsére semmi extra nem történt, egy…..
Ebben a bejegyzésemben az előadás meneténél maradva a tárgyi információkat helyezem előtérbe, a személyes hangvétel most nem lesz jellemző… Nem bocsátkozok kijelentésekbe, véleménynyilvánításokba… Nagyrészt maradok a tananyagnál. Összehasonlítást végzek a…..
Bara- "Elmélkedései"
Digitális kompetencia, digitális műveltség, digitális állampolgárság:
2012.03.09 22:58:00
Miként lehetne definiálni a kompetenciát? Vajon elképzelhető, hogy digitális kompetenciával születünk? Milyen kompetenciával kell rendelkezni a digitális állampolgárság eléréséhez? A pedagógus mindenek felett? Tényleg ennyire rosszak az élményeink? Ezekre a kérdésekre…..
Sörös Bara
2012.03.10 16:54:20
@ViczeG: Természetesen nem ez az egyedüli megoldás, de fontosnak tartom azt is, hogy a fiatalabb generációt is hagyjuk érvényesülni a pályán. Az innováció szükséges, ezzel egyet is tudok érteni.
A sokak által emlegetett Tari Annamária könyve kíváncsivá tett a Z generációról, így hát utána olvasgattam.Mennyire tartható hasznosnak, ha a gyermek a számítógép előtt ülve tölti az egész napját otthon? A szülőknek aggodalomra van szükségük?Azt látjuk, hogy ennek a…..
Sörös Bara
2012.03.07 15:18:16
@ViczeG: Szerintem, ha valaki nem tudja kifejezni magát az egyenlő a kreativitás hiányával.
Tóth-Mózer Szilvia előadását meghallgatva számos új ismeretlen fogalommal találtam szembe magam. A napjainkban sokat emlegetett digitális nemzedékek témájáról már sokat hallottam, de mindig csak említés szintjén. A további felosztási lehetőségek, és a csoportokra jellemző…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Én is abszolút úgy látom, hogy nyitottak vagyunk. a csoportra teljesen jellemző, hiszen ha nem így volna, most nem lennénk itt. :)