Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tokomtelevan

0 bejegyzést írt és 154 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Na, végre, Szigetszentmiklós és a bukaresti vereség után újra öröm érte a hazai MSZP-DK-E14-PM lelkes kis csapatát (a továbbiakban csak MSZP): ha már a pályán nem ment a győzelem és emelt fővel nem tudnak veszíteni, megóvták hát a mérkőzés eredményét - és ennek valamiért…..
Naked Janice 2013.08.04 08:00:00
..
tokomtelevan 2013.08.05 13:50:15
Szőke hajú lányok Monica 2013.08.03 07:34:00
..
tokomtelevan 2013.08.04 12:05:14
Pártot alapítanának a cigányvajdák, és képviselőket juttatnának az országgyűlésbe - erről tudósított egy Index-videó a néhány napja tartott országos vajdatalálkozóról. A cigányság politikai képviseletében ez újdonságnak hangzik. De újdonság sajnos az is, hogy…..
Tapintatlan magyarságtudatlanságáról tesz tanubizonyságot a Belügyminisztérium immár 3. hete. Az idén kiadott útlevelek ugyanis egyáltalán nem tükrözik az Alkotmányban Alaptörvényben meghatározott elnevezést. Lehet, hogy Dr. Schmitt Pál aláírása miatt érvénytelen az egész?…..
Játék! Aki tudja, mikor érdemes hívni az ELMŰ ügyfélszolgálatát, segítsen már naiv ügyfélnek, aki egy hét alatt sem érte el őket:Tanácsot szeretnék kérni, hogy milyen trükkel lehet az ELMÜ ügyfélszolgálatát elérni, anélkül, hogy személyesen bemennék! A héten minden nap…..
ProgBlog Hoffmann, a tálib 2011.08.27 15:48:00
„Mulier taceat in ecclesia!” – „Az asszony hallgasson a gyülekezetben!”Szent Pál – I. Kor. 14.34 Hiába a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a neki extraként jutatott 10 milliárd és a Q7-esek, mégsem tudták megakadályozni, hogy a tálibok…..
A UPC "felemelte" közkedvelt Fibernet-csomagjai sebességét, így a korábbi 15-30-60 Mbit helyett már csak 10-25-50 Mbitre fizethetnek elő az új ügyfelek. De a legjobb még hátravan. Kulabácsi ugyanis rákattintott a tízmegabites ajánlatra, ahol kiderül, hogy 5 Gb-os havi…..
Telefonnal nem csak vétel esetén lehet szívni, tökéletes példa erre Tamásék története, akik egyszerre esnek bele a naiv boltos (bár csak alkalmi eladók) és a naiv ügyfél kategóriába. Sürősen pénzre volt szükségünk ezért a Ferenc körút 23-ban lévő Superphone üzletben…..
Zseniális szakértelemről tett tanubizonyságot a Miele szervizese. Emailre nem reagálnak, a telefonos rendeléseket elfelejtik, aztán amikor mégis kijön a szerelő, azon kívül, hogy fingja nincs, hogyan működik a sütőjük, olyat bír mondani, hogy a pirolízises öntisztítás…..
Alapszabály, hogy semmilyen kiállított terméket nem szabad megvenni, bármekkora a kedvezmény. Legfőképp azért nem, mert 500 %-al nagyobb az esélye, hogy valami létfontosságú alkatrész elkavarodik visszacsomagolásnál. Noémi a Baumaxban szembesült a jelenséggel, azóta még csak 2…..
A Sanyi által talált csodában talán már nem is a magyar helyesírás ellen elkövetett újabb merényletek miatt fogjuk a fejünket (kezdünk hozzászokni, bár miért is kellene elfogadnunk természetesnek?), sokkal szomorúbb az érintett honlap ügyhöz való hozzáállása. Az…..
tokomtelevan 2011.05.31 14:43:57
Ennek a büdös kártyás cégnek úgy vélem csak egy dalszöveget tudok küldeni.

Ó, hogy a húsod váljék le azonnal
Tünjön el a macskád, a szemed álljon meg, mint a halé
Öleljen meg a medve, a gyerek mosolyogjon már az akváriumban egész éjjel

Én a Showman!
Divi-divi-devla vaker kell, jó vaker kell
Divi-divi-devla vaker kell, jó vaker kell
(Én a Showman!)
Tík vagytok parasztok dikmá szevasztok
Tík vagytok parasztok dikmá szevasztok

Párápárápá
Tik vagytok parasztok
Dik' má' szevasztok
Tik vagytok parasztok
Dik' mán' szevasztok

Ó, hogy a húsod váljék le azonnal
Tünjön el a macskád, a szemed álljon meg, mint a halé
Öleljen meg a medve, a gyerek mosolyogjon már az akváriumban egész éjjel brrr brrrr; a Doszpot Péter rajzoljon körbe...

Be ákarok menni az operábálba, mert kell oda egy romáfiú
Az Alain Delon lemondta, hát én leszek a fő-sztár, ez ritka, mint a fehér várnyú.
Jöhet hozzám kérni autógrammos néni, a Kiszel Tündét úgyis szeretem,
De a biztonsági őr az ajtóban letör, a lábom oda be nem tehetem.
Én a showman, méghogy nem kell? Én a showman?
Jönnek a sok népek, szmokingosok szépek, mindenkinek sofőrös áz áutója,
Hát nekem is van pénzem és ahogyan nézem még lehetek áz operabál fántomja.
A devla verné őket, á kapufigyelőket, minek nekem meghívó?
Hát nem lehet itt nagy gond, mert bejut, mint a James Bond, a Győző-védő, fess fickó.
Én a Showman!

Párápárápá
Tik vagytok parasztok
Dik' má' szevasztok
Tik vagytok parasztok
Dik' mán' szevasztok

Párápárápá
Tik vagytok parasztok
Dik' má' szevasztok
Tik vagytok parasztok
Dik' mán' szevasztok

Divi-divi-devla vaker kell, jó vaker kell
Divi-divi-devla vaker kell, jó vaker kell
Divi-divi-devla vaker kell, jó vaker kell
Divi-divi-devla vaker kell, jó vaker kell

Be ákarok menni az operábálba, mert kell oda egy romáfiú
Az Alain Delon lemondta, hát én leszek a fő-sztár, ez ritka, mint a fehér várnyú.
Csak vakarom a fejem, csak vákerol a nejem: há vigyem ide bálozni
De a valóság csak Show, nem kell ide szó, mert úgyse fogok soha megváltozni,
Én a showman!

Párápárápá
Tik vagytok parasztok
Dik' má' szevasztok
Tik vagytok parasztok
Dik' mán' szevasztok

Párápárápá
Tik vagytok parasztok
Dik' má' szevasztok
Tik vagytok parasztok
Dik' mán' szevasztok

Divi-divi-devla vaker kell, jó vaker kell
Divi-divi-devla vaker kell, jó vaker kell
Divi-divi-devla vaker kell, jó vaker kell
Divi-divi-devla vaker kell, jó vaker kell

dom-dom-dom-döröm-döm
Há' ezt kell csinálni-e, more? Mi ?
Produkció-e? Csaje, mi? Ezt kell csinálni-e?

á-brrr-á-brrr-á-brrr-á-brrr-á-brbrrbbrbbrrr

Én a showman!

Párápárápá
Tik vagytok parasztok
Dik' má' szevasztok
Tik vagytok parasztok
Dik' mán' szevasztok

(Én a showman!)

Párápárápá
Tik vagytok parasztok
Dik' má' szevasztok
Tik vagytok parasztok
Dik' mán' szevasztok

Párápárápá
Tik vagytok parasztok
Dik' má' szevasztok
Tik vagytok parasztok
Dik' mán' szevasztok

Párápárápá
Tik vagytok parasztok
Dik' má' szevasztok
Tik vagytok parasztok
Dik' mán' szevasztok
Naiv nyaraló és rokonsága ezidáig rendíthetetlen bizalommal látogatták a Kartágó Tours tunéziai csótányneveldéit és egyiptomi légkondiszerelőit. A legutóbbi afférjuk után azonban betelt a pohár, és kisírtak egy 10%-os kedvezményt az idei évre, amit azonban sajnos semmilyen egyéb kedvezménnyel nem…..
Barnának túl nagyok az igényei: netezni szeretett volna pár hónappal a költözés után. A UPC pedig nagylelkűen rábólintott: "Rendben gyermekem, de akkor be kéne szállni a kiépítési költségekbe pár millával. Csekket is elfogadunk." UPC-vel kapcsolatban nekem is…..
Tékozló Homár Húst a paprikába 2011.03.31 11:55:00
A Magyar Konzervnél fontos, hogy a fogyasztó a savanyúság mellé húst is megfelelő mennyiségben vegyen magához. Mai undormányunkat Ivnek köszönhetjük. A kép megtekintése csak étkezések után ajánlott.A mellékelt néhai lakót találtam a Magyar Konzerv Kft. által forgalmazott…..
Viktor egy vélhetően igen régi, de érdekes jelenségre hívja fel a UPC "digitális" csomagjára előfizetők figyelmét. A tévébe ugyanis csak analóg jelet továbbít a set-top box alapértelmezett esetben. Ahhoz, hogy a lakáson belül is digitális legyen, a drágább HD-csomagot…..
Komoly logisztikai nehézségekkel küzd az Nbookszerviz, ahol mintegy 4 hónap alatt nem sikerült egy telefonalkatrészt megrendelni: Adott egy HTC HD2 melynek bekapcsoló gombja feladta. 2010 október 22-én elvittem a Teréz körúton az Nbookszervizbe. Weblapjuk alapján tisztességes…..
Attila és Erika szombat este betesztelte a világhírű Nobu étterem budapesti változatát, ahol hétfő délelőtti felszolgálói sebességgel találkoztak:Ma este a feleségemmel elmentünk a pesti Nobuba. Az étel szenzációsan jó volt, majdnem tökéletes.  A kiszolgálás viszont…..