Regisztráció Blogot indítok
Adatok
neozsivany

13 bejegyzést írt és 217 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Abba kellene már hagyni az önpusztító hülyítést! Azt állítja a Heti Válasz mostani beharangozója, hogy a kétségtelenül cirkalmas elnevezésű Nagy Októberi Szocialista Forradalom valójában puccs volt. A Gergely-naptár szerinti november 7-ei eseményekkel kapcsolatban Hahner Péter szintén e fölött…..
neozsivany 2017.11.08 09:55:32
@camilló: A fenti hozzászólásodat méltán nevezhetnénk az indulatból, érzelemből érvelés állatorvosi lovának is.

Japán:

- Akkor most jön az a rész, amikor mutatsz nekem egy sógunt, aki szeppukut követett el a császár parancsára. Ugyanis arról sok forrásunk van, hogy a sógunátus idején a császári család tagjai hogy húzták rendre a rövidebbet a sógunokkal szemben, fordítva ez nem volt jellemző. Érdekes adalék a sógunok korlátlan hatalmához, hogy a Japánt megszálló amerikai csapatok, később pedig a Japánban állomásozó szövetséges csapatok főparancsnokát Douglas MacArthur-t a helyiek gendzsi sógunnak hívták.

- A gésával szarkasztikus próbáltam lenni, de persze nem kötelező érteni, nem mindenkinek való ez a fajta humor. (A humorjelleget a kis vigyorjel is hivatott szimbolizálni)

Oroszok

- Ha ismernéd a korszakot, tudnád, hogy nem a "parlamentben" választották meg az Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagjait, hanem ez az orosz történelem első szabad és közvetlen választása volt, magyarán a nép választotta meg a Nemzetgyűlés tagjait.

- Persze, hogy gond volt a fegyelemmel, hiszen a bolsevikoknak meg kellett enniük, amit főztek a hadsereg "demokratizálásával". Milyen érdekes, hogy Trockij épp azokat az engedményeket és kedvezményeket vonja vissza/torolja meg a legkeményebben, melyeknek az Ideiglenes Kormány idején még legnagyobb szószólója volt. Igen, ezt a hadsereg tudatos lezüllesztésének hívják.

- Ha azt mondod, hogy a különböző "fehér" egységekben a polgárháború egész ideje alatt megfordult 500.000 ember, azt mondom, hogy ez valószínűleg igaz. De ha ezzel azt akarod állítani, hogy a "fehéreknek" a polgárháború bármelyik szakaszában is volt együtt, egyszerre 500.000 emberük, akkor hülyeség.

- Miért kéne egyáltalán megemlíteni a németeket? Vagy a te olvasatodban az is intervenciónak számít, hogy megszállják azokat a területeket, amiket egy érvényes békeszerződés (Breszt-Litovszk, 1918.03.03) nekik juttatott? Több józanságot!

- Nyilván nem említem meg a lengyeleket az intervenciósok között, mivel, ahogy magad is mondtad, nem voltak azok.

- A nép igazán senkit nem támogatott ebben a küzdelemben. Jól mutatja ezt a Tambovi parasztfelkelés és az azt követő Antonovscsina időszaka.

Szálasi - Rákosi

- Ügyetlen retorikai csetlés-botlás, amit művelsz. Ehelyett inkább javaslom vesd össze a hazai illegális kommunisták és a nyilasok politikai programját mondjuk 1938-39 környékén. További adalékként megemlíteném, hogy okkal mondták a korszakban a nyilasokról, hogy "Zöld a paradicsom, de piros lesz, ha beérik".

Forradalom

- Horthy Miklós nem vett részt az őszirózsás forradalomban tudomásom szerint és igen, büszkén vállalta mozgalma ellenforradalmi jellegét. Bár az is igaz, hogy ennek semmi köze nincs az oroszországi eseményekhez. Ott ugyanis a "fehérek" vezetői - legalábbis jelentős részük - részt vett a forradalomban. A fehér csapatok első parancsnoka, a korábbi vezérkari főnök, Alekszejev tábornok összeesküvést szőtt a cár ellen 1917 elején és a forradalmat követően minden erejével a cár lemondatásán dolgozott. Kornyilov tábornok volt az, aki az Ideiglenes Kormány parancsára letartóztatta a cári családot Carszkoje Szelo-ban. Gyenyikin egyenesen úgy ír 1917 februárjáról a naplójában, mint egy nagy nemzeti forradalomról, amit együtt akar a muzsik és az arisztokrata, a műveletlen baka és a nagyherceg. A későbbi "fehér" mozgalom két nagy ideológusa Vaszilij Sulgin és Alexander Gucskov alkották a Duma küldöttségét, melynek a cár lemondatása volt a feladata. Az Ideiglenes Kormány külügyminisztere, a későbbi fehér mozgalom prominens politikusa, Pavel Miljukov az Orosz Birodalom történetének legkeményebb parlamenti beszédét mondja el 1916 novemberében "Ostobaság vagy hazaárulás?"-címen. Sőt mondok meredekebbet, az egész életét a forradalom szolgálatában leélő, politikai karrierjét narodovolec terroristaként kezdő, majd az eszer párt fegyveres szárnyát vezető veszedelmes kettős ügynököt, Jevno Azefet lebuktató Vlagyimir Burcevet is Vrangel báró párizsi képviselőjeként látjuk viszont a polgárháborúban. Talán mégis egy kicsit összetettebb ez a téma, mint a proletár, harcos öntudattal való ellenforradalomról delirálás :)

Szovjetunió

- Mikor alakult meg a CSEKA? Mikor építették meg az első lágereket? Bizony, Lenin alatt. Nincs több kérdésem a témában.

- Sztálin kétségkívül, vitán felül modernizálta az orosz, vagy ha úgy tetszik szovjet társadalmat. Ahogyan Adolf Hitler a német, vagy Benito Mussolini az olasz társadalmat.

- Ha ennyire tetszenek a száraz adatok, mondok egyet: Az Orosz Birodalom a 20. század elején a világ első számú gabonaexportőre volt. A Szovjetunió a második világháborút követően összeomlásáig a világ első számú gabonaimportőre volt. Kész gazdasági sikersztori.

- Mennyiben befolyásolja 1917 októberének forradalmi vagy puccs jellegét az, hogy a kapitalizmus igazságos vagy sem?
neozsivany 2017.11.09 14:39:47
@camilló: Lehet, hogy én keveset tudok a busidóról, de az ziher, hogy te pedig keveset tudsz a japán történelemről és annak forrásairól. Elég érzékletes példa, ahogyan a 16. században Japánban élt európaiak beszámoltak az országról hazatérésüket követően. Valamennyien a sógun és a tennó viszonyát úgy próbálták magyarázni, mint a császár és a pápa relációját. Nos a 16.-17. századi Európában a pápa ugyan vallási szempontból megkerülhetetlen figura volt, ám a császár kezében volt a tényleges hatalom.

Oroszok

Mivel a választást 1917 november 25-én tartották (egyes körzetekben pár napos csúszás előfordulhatott) ezért csak azokon a területeken tudtak szavaztatni, amelyeket a bolsevik kormány az ellenőrzése alatt tartott. De így is majd 50 millió ember szavazott le, mely szavazatok éppen 24 százalékát kapták a bolsevikok, míg az eszerek 40 fölött teljesítettek.

" A sereg morálja sokkal korábban esett szét. Ebbe belejátszottak a katona tanácsok? Igen. Más módszerek kellenek egy forradalmi időszakban, és megint mások a háborúban."

Bátorkodom felhívni a figyelmedet, hogy a katonatanácsok idején is háború volt.

Az 500.000-et valóban Krausz írta le és nagyon ravaszul manipulál vele. A tanár úr vagy a forrása, ahonnan ezt a számot szedte, fogta magát és türelmesen összeadta a fehér seregeket, mindig a legnagyobb létszámmal számolva. Így kijön az 500.000, sőt a kerekítés elvén akár 600.000-ről is beszélhetünk, csak ez egy hamis adat lesz. Ugyanis a fehér csapatok sosem tudták összehangolni a támadásaikat, soha nem volt a polgárháborúnak olyan pillanata, amikor a fehér seregek minden fronton egyszerre lettek volna katonai erejük teljében, így a Vörös Hadseregnek a legrosszabb időszakban is mindössze 300.000 fehérrel kellett szembeszállnia.

Németek

Egy katonailag és gazdaságilag is összeomlott állam nem intervenciózik sehova, hanem örül, ha túlél. Amiről te beszélsz azok a Freikorps-ok és ahhoz a német államnak semmi köze nem volt.

"A lengyelek, ahogy írtam is nem intervenciót követtek el, de harcban álltak a Vörös Hadsereggel, minő véletlen, a nyugati intervenció idején."

Azért konkretizálhatnánk ezt a nyugati intervenciót lassanként, mert történetileg sokkal kisebb volt annak a lángja, mint amekkora füstöt kerekítettek köré a szovjet kurzustörténészek :)

"ha nem támogatja a nép, nem győzhettek volna. Támogatás nélkül győzelem? Komolyan mondom..."

Oszt a kényszersorozásról hallottál-e már? Nem véletlenül kellett 1.5 millió vöröskatona 300.000 fehér lenyomásához :)

"Nem retorika. vannak azonos pontok de pont a lényeg az ami érdekes, és ezért hamis minden párhuzam. "

Ezt kifejthetnéd, mert egyelőre nekem nagyon zavaros, önellentmondó dolognak tűnik.

"Februárban mindenki a háború ellen mozgolódott ezért került egy platformra a muzsik, meg a herceg. Ha annyira megfelelt volna mindenkinek, akkor nem következik be a novemberi esemény."

Persze, Leninéknek nem felet meg, mert elsősorban ők a hatalmat akarták megszerezni. Ez is egy lényeges különbség a forradalom és a puccs között. A forradalom és a benne résztvevők szándéka mindig a társadalmi követeléseik kielégítése, ha megy a regnáló hatalommal, úgy is jó, ha meg nem, akkor eltávolítják. Ellenben a puccsisták számára a prioritást mindig a hatalom megszerzése jelenti. Nem véletlen, hogy Lenin kedvenc mondása a másik puccsistától, Napóleontól származott, miszerint: "On s'engage et puis on voit!” Vágjunk bele, aztán majd meglátjuk. Ennek megfelelően az se meglepő, hogy Lenin már az áprilisi téziseiben a hatalomátvételi szándékát jelentette be, meg sem várva, hogy az Ideiglenes Kormány mihez kezd a forradalommal.

A cári rendszerben száműzetés volt és nem táborrendszerek. Továbbá érdemes erről azon öreg anarchisták véleményét is meghallgatni akik könnyes szemmel emlékeztek a 20-as évek elején a lenini Gulágokban a cári önkényuralom alatti katorgára. Hozzátenném, hogy a birodalom idején a száműzötteknek 1905-ig mindössze a két százalékát tették ki a politikai foglyok, míg ezek száma 1905-után sem haladta meg a tíz százalékot. Hát ez nagyon másképp ment Lenin és Sztálin apánk alatt.

Jó, elvonták a belső piacról, értem én. És a Szovjetunióban semmit nem vontak el a belső piacról? A zárt elvtársi boltok intézménye ott még erősebben kihozta a társadalmi egyenlőtlenségeket, mint nálunk Rákosi alatt. Ráadásul amennyiben egy Szovjetunió méretű, remek agrárterületekkel rendelkező ország nem képes gabonát exportálni az csak azt jelentheti, hogy bődületesen rossz gazdaságpolitikát folytat.

"17 miért történt. Biztos azért mert mindenki igazságosnak tartja a kapitalizmust!
Neked mi a véleményed? Igazságos vagy sem?"

Mondj inkább nekem egy működő és igazságos gazdasági rendszert, de ha azt mondod, hogy a létező szocializmus az volt, ki foglak röhögni.
neozsivany 2017.11.10 17:13:42
@camilló: Eidzsi Josikava Muszasi című művét anno olvastam, bár nem igazán értem, hogy miért gondolsz releváns forrásnak egy történelmi regényt. Ennyi erővel Az Egri csillagokat is tekinthetnénk hiteles forrásnak a hódoltságkori Magyarországról. Szerencsére nem teszünk ilyet.

Oroszok

Az a baj, hogy látványosan nem ismered a polgárháború történetét.

"A polgárháború elején sokkal nagyobb területeket tartottak a Fehérek ellenőrzésük alatt, nekik nem sikerült a kényszersorozás?"

A terület nagysága nem jelentett semmit, hiszen a nagyvárosi munkásság támogatásának köszönhetően a bolsevikok szinte valamennyi ipari szempontból jelentős, tehát központi nagyvárosra rá tudták tenni a kezüket. A fehéreknek a gyérebben lakott, rurális területek jutottak. Ami pedig a kényszersorozást illeti, az elején a fehéreknek nem volt szükségük rá - bár elszórtan már ekkor is találni rá példákat -, hiszen a fegyelmezett, eltökélt tiszti ezredek és az orosz birodalmi hadsereg egyben maradt alakulatai és a kozákok harcértékükben többszörösen meghaladták a Vörös Hadsereg egységeinek harcértékét. A fehérek csak a háború második szakaszában, az előbb említett alakulatok kivérzését követően folyamodtak nagy arányban a kényszer sorozáshoz, de azzal nagyjából egyidejűleg elvesztették a nyugati hatalmak támogatását, így az újoncokat sok esetben még megfelelően felszerelni sem tudták.

Hogy Szun Ce hogy keveredik ide, azt csak sejteni vélem, mindenesetre egy modern háború esetében relevánsabbnak tartom Clausewitzet, mint egy ókori kínai stratégát. A kortárs politikai folyamatokat is meg lehet próbálni értelmezni Machiavelli segítségével, csak nem lesz túl sikeres a próbálkozás ;)

"Fasizmus, nácizmus. Tekintélyelvű, vezér központú, nacionalista, rasszista stb. Ezeket nem találod meg a másik oldalon."

Tekintélyelvű, vezérközpontú. Hát a Sztálini személyi kultuszt te minek véled, ha nem tekintélyelvűnek és vezér központúnak?

Nacionalista: Hát a Nagy Honvédő Háború már nevében is jelzi a nacionalizmusra való bazírozást, főleg ha hozzávesszük a Sztálin által adoptált nemzeti bolsevizmus doktrínáját - itt ledobok egy humorbombát: A nemzeti bolsevizmust egyébként egy bizonyos Nyikolaj Usztrjalov szintetizálta a polgárháborút követően, aki korábban Kolcsak politikai tanácsadója volt, ám személyében inkább volt pragmatikus szakember, mint idealista. Sztálin később, hálából jól agyon is lövette :) - máris kiütközik a Szovjetunió nacionalista volta, ráadásul, ha megnézzük, hogy a SZU-ban gyakorlatilag annak összeomlásáig a nagyorosz sovinizmus volt a mérvadó a nemzetiségekkel való bánásmódban, baromira nehéz lenne bármi másnak is tekinteni azt a rendszert, mint nacionalistának.

Még az antiszemitizmust is megtaláljuk, ha a cionista perekre gondolunk, pl.

Szóval ha a két rendszer közti különbséget próbálod feszegetni, lehet, hogy rossz oldalról közelítettél a dologhoz.

A Hitler és magyar követői részhez tényleg csak azt tudom javasolni, hogy olvass Szálasit. Szar lesz, meg agyzsibbasztó, de a lényeg pontosan az, hogy Szálasi is nagyarányú államosítást és tervgazdálkodást hirdetett, továbbá markánsan antikapitalista nézeteket vallott.

" Olvastam pár írást Lenintől. és olyat is ami Leninről szól, de az Általad idézett mondatot sehol nem említik."

Olvass akkor Trockijt, többek között ő is leírja, hogy ez Lenin egyik kedvenc mondása volt. Mellesleg ha igaz volna a földosztással kapcsolatos elméleted, akkor a parasztság a bolsevikok mögé állt volna be, de ezt éppen az általam említett november 25-i választás eredménye cáfolja meg, mivel ott a parasztság az eszerekre és nem a bolsikra szavazott.

Mi köze van bármihez is, hogy hány százaléka a Gulagokra hurcoltak összlétszáma a SZU népességének? A véralgebrát ocsmány és visszataszító dolognak tartom, de ha tapicskolni akarsz benne, csak hajrá.

Nem hiszek az igazságos rendszerekben, mert ellenkezik az ember alapvetően önző természetével. Nem véletlen, hogy igazságos gazdasági/politikai rendszert még eddig senki sem tudott megvalósítani. Az erre való kísérletek siker helyett csak kibaszott nagy vérfürdőket és mérhetetlen mennyiségű szenvedést eredményeztek.
 1940. Mobil brit géppuskás egység Angliában, a lehetséges német partraszállást várva..
neozsivany 2017.11.09 19:26:46
A történelmi filmek külön kategóriát jelentenek a mozi-világban és sajátos, egyedi stílusjegyekkel rendelkeznek. Az egyik ilyen, hogy valamilyen valós történelmi korban játszódik cselekményük, az adott időszak jellemzőinek hű visszaadásával. Ennek értelmében nem tekintjük történelmi filmeknek a…..
neozsivany 2017.06.09 12:33:52
@Viszlát és kösz a halakat: Ennek fényében fel lehet tenni a kérdést, hogy teszem azt Jókaitól A kőszívű ember fiai történelmi regény-e attól, hogy sem az események, sem a szereplői nem valós figurák, viszont egy nagyon is hiteles történeti közeg előterében tevékenykednek.
neozsivany 2017.06.09 12:52:06
@Viszlát és kösz a halakat: Egyébként nem sokkal. Ha vesszük a te meghatározásodat, miszerint "ha egy film főszereplője konkrétan egy fiktív alak és a film története egy fikció azon nem sokat segít, hogy van a filmben pár a valóságban is létező személy nevét viselő szereplő és a film létező helyen játszódik." - akkor könnyen beláthatjuk, hogy ennek A kőszívű betűről betűre megfelel. Mert nem létezett se a Baradlay, se a Plankenhorst família, nem volt semmiféle Palvicz Ottó, se Rideghváry Bence, ennek következtében a film/regény fő sztorivonala nem lehet más, csak fikció és ezen az se segít, hogy a filmben Várkonyi Zoltán zseniálisan hozza Haynaut.
neozsivany 2017.06.09 13:03:12
@Bright side of life: Tök jogos, a középkori angol történelem nem szakterületem :)
Az öt hónappal ezelőtti fegyveres-szavazós poszt sikerén felbuzdulva (közel hatvanezer kattintást és 335 kommentet kapott, ami a Lemilblog eddigi legolvasottabb cikkévé tette) úgy gondoltam, hogy ismét valami hasonlóval lepem meg a hadtörténelem iránt érdeklődő lemiles olvasóközönséget. A múltkori,…..
neozsivany 2017.02.05 13:19:02
Én megcserélném a polgárháborús dolgot és a póttagságot ajánlanám Grantnak, míg a rendes tagságot meg Lee kapná. Egyszerűen azért, mert Grant nem hadvezéri talentuma, hanem a jelleme miatt nyerte meg a háborút. Ő egy végtelenül eltökélt ember volt, akinek az elődeitől eltérően nem támadtak erkölcsi skrupulusai a nagyobb jó érdekében való (ember és hadi) anyagi áldozatvállalástól.

Azonban ha a posztban szereplő kitételt komolyan vesszük:"Tehát főállású katonának kell lennie és professzionális tevékenységének valamilyen kimutatható/érzékelhető hatást kellett gyakorolnia nem csak a közvetlen környezetére, hanem ennél tágabb rádiuszban.", akkor kettejük közül csakis Lee lehet a befutó, hiszen az 1864-es nyári hadjárat során ő volt az, aki védekezésével előrevetítette az első világháború lövészárok-taktikáját, ráadásul minden egyes esetben képes volt rákényszeríteni Grantra a saját akaratát, tehát, hogy az északi főparancsnok minden alkalommal (Vadon, Spotsylvania, Cold Harbor, Petersburg) a neki legkevésbé megfelelő körülmények között legyen kénytelen csatát vállalni. És akkor azt a cold harbor-i mutatványt már meg sem említem, ahol a jól kiépített déli védelem össztüzében a rohamra induló jenki csapatok mindössze nyolc perc alatt 7000 embert vesztettek, ami már a fél évszázaddal későbbi verduni vérszivattyút idézi.

Szóval a két férfi közül mindenképp Lee volt a jobb taktikus és az ő működéséből tudtak a későbbi korszakok is profitálni, mert sajnos Grant "taktikáját" az oroszok már előtte is és utána is zsigerből hozták :)
Hitler, amint mosolyog Richard Wagner villájának kertjében, karonfogva sétál a nagy zeneszerző legfiatalabb unokájával, Verenával. Vázlatot készít egy kartonra, amelyet az előrehajoló Wieland Wagner hátának támaszt. Néhány jelenet, amelyet megörökített egy 10 perc 40 másodperces fekete-fehér…..
"Az üt először, aki igazán nagyot üt, és először" - hangzott el Tyson örökbecsűje az Argo című filmben. Az idézett mondat, bár kicsit kifacsarva, de jól összefoglalja azt az alapelvet - mérj megelőző csapást az ellenségre, lehetőleg akkorát, ami elveszi a kedvét a további háborúzástól - amelyet…..
neozsivany 2016.08.02 12:04:31
@György Sándor Balázs: Eredetileg sem Bécsnek, hanem a Bécs felé hátráló, jogilag lázadónak minősülő Jelačić-nak kívántak "odapörkölni" és nem az uralkodóra szándékoztak megelőző csapást mérni. Ez nagy különbség. A többiben egyetértek.
"A hiányzó láncszem az Eagles és Kurt Cobain között." -- jellemezte tulajdonképpen igencsak találóan Tom Engelshoven holland újságíró Jeffrey Lee Pierce-t, a Gun Club zenekar mindenesét. Mi a legfőbb gond ezzel a mondattal? Hát hogy az Eagles zenéjét (de legalábbis nevét) még az is ismeri, aki nem…..
Pedig nem is. A HírTV baromságáról itt számoltak be először, és megnézve a videót, és hozzá elolvasva a HírTV beszámolóját, valóban érthetetlen, miért nem vágják már ki az ominózus mondatot a tudósításból, és kérnek elnézést a túlbuzgó és angolul vélhetően…..
neozsivany 2015.12.15 10:37:09
@Terézágyú: Én azért nem tennék egy Hóman Bálintot olyan elvetemült alakokkal egy csoportba, mint Muray volt. Hómant valóban súlyos morális és politikai felelősség terheli a zsidótörvényekért, ám a deportálások idején nem vállalt pozíciót, ugyanis mélyen elítélte az ország német megszállását (az egyetlen magyar politikus volt, aki levélben tiltakozott ez ellen Veesenmayer-nél), továbbá a zsidóság deportálásával sem értett egyet. Így azért felelőssé tenni legalább akkora ökörség, mint lezsidózni...
Évente több mint öt és fél millió kislányon végeznek nemiszerv-megcsonkítást. Több évszázada folyik ez a gyakorlat a családokban a csecsemőkortól a pubertásig, főként Afrikában és a Közel-Keleten. Az utóbbi évtizedekben azonban Nyugaton is megjelent mint “kulturális…..
neozsivany 2015.11.26 12:43:20
@FriendlyAtheist: Indonéziát tényleg benéztem. Azonban Etiópiában ahogy írod a lakosság 34%-a muszlim, addig a nők 74%-a szenvedett csonkítást, Eretriában a 48%-os muszlim populáció mellett a nők 83%-a. Szóval továbbra is egy törzsi szokásról van szó.
neozsivany 2015.11.26 13:31:21
@FriendlyAtheist: És mi a helyzet a csonkítást szintén használó egyiptomi koptokkal? Vagy a szudáni és sierra leone-i animista közösségekkel? Ezek is mind mind kiragadott példák volnának? De hivatkozhatnék a csonkítást ugyanúgy alkalmazó etiópiai zsidó törzsre is. Hovatovább a 27 afrikai országból 14-ben, tehát, több, mint a vizsgált országok felében a többségi társadalom keresztény.
neozsivany 2015.11.26 14:51:20
@FriendlyAtheist: Egyetlen hadísz szól erről és annak hitelességét már a muszlim világban is sok imám megkérdőjelezte. Azonban továbbra is fennmarad a kérdés, hogy ha a csonkításokat az Iszlámmal magyarázzuk, akkor miért követik ezt keresztény közösségek Etiópiában, Kenyában, Nigériában, Tanzániában és Eritreában?
Október hatodikára emlékezünk ezen a ködös őszi napon. A mai poszt egy korábbi írásokból készített - kicsit átdolgozott - ajánló. Tudjuk, hogy jelen cikk olvasójának kivételével a Lemil olvasói túl lusták ahhoz, hogy kikeresgessék a vonatkozó írásokat, ezért rajtuk…..
neozsivany 2015.10.07 18:14:46
@Titus Pullo Urbino: Persze, csak ezek közismert példák, Knezic nem is szolgált Buda várának ostroma alatt, Leiningen vezette a hadtestet, pont azért mert tudta, hogy bent van a testvére. Aulich bátyja hadbíró Olaszországban, Görgey egyik nagybátyja orosz informátor, etc. Ám azt, hogy Haynaunak rokonsága szolgált volna a másik oldalon, nem szokták emlegetni, gondoltam, beírom ;)
neozsivany 2015.10.12 17:13:53
@Minorkavidor: Ráadásul akiről beszélünk az nem is testvére, hanem unokatestvére Leiningennek, Christian zu Leiningen-Westerburg ezredes, aki lényegében a temesvári védők lelke volt, ugyanis az öreg Rukawina (az erőd névleges parancsnoka) 1848-ban 71 éves, szóval nem sok vizet zavart már akkoriban.
A náci szimpatizáns angol királyból, VIII. Eduárdból lett Windsor hercege azt akarta, hogy a németek bombázzák Angliát. Úgy vélte ez kell a békekötéshez. Windsor hercege feleségével és Hitlerrel Karina Urbach, a University of London történésze a brit királyi családnak…..
A feljelentgetősdi egyszerű időtöltés, olcsó szórakozás, az elnyomott kisember végre hatalmat gyakorolhat. Hungarikum és népsport. Egy jól időzített és eredményes feljelentés komoly örömforrás: névtelenül befújni a szomszédot valami kitalált hülyeséggel, majd farkunkkal a…..
Amit az alkoholról tudni kell... - 1965. Az éppen egy éve elhunyt, nagyszerű, Balázs-Piri Balázs rajzaival. Egy kis feedback-et kérnék a mobileszközön netezőktől! A régi magyar diákat bemutató sorozat magas képkockaszám miatt, valamint a hangulatosabb vetítés érdekében - a mai poszttól kezdve -…..
Bréking: A Fidesz elérte a magyar politikai vicc újjászületését, amihez azért elég rendesen kellett kalapálnia a népet az utóbbi öt évben. Lassan olyan jellegű vicckultúra kezd kialakulni hazánkban, mint amilyen a Rákosi- vagy a Kádár-korszakban volt jellemző. A nép egyszerű…..
Gébics Jó reggelt magyarok! 2014.12.07 12:24:08
Az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai vagy délvidéki magyarok azt kapták jutalmul, amit a hazai magyarok büntetésül.   Érdekes írást olvastam egy erdélyi újságírótól (Parászka Boróka) az erdélyi magyarok kettős állampolgárságáról. Az írás a határainkon túli magyarok…..
neozsivany 2014.12.08 11:06:39
@gébics: Azért, mert erről egy huncut szót sem írtál. Azt írtad, hogy a népszavazást azért nevezik szégyenteljesnek, mert ezzel akarják diszkreditálni Gyurcsányt. Utána egy cikket szemlézve arra a következtetésre jutsz, hogy a kétharmad által több fronton elkúrt, de véleményem szerint összességében még mindig hasznos kettős állampolgárság megadása helyett, a népszavazás belpolitikai nyomvonalán haladva inkább Orbán ellen kellett volna már akkor is voksolni... Szóval nem úgy tűnt nekem ebből, hogy átláttad ;)
  A második világháború vége fele, már csupán a túlélésért, az élelemért, a puszta létért is kemény küzdelmek folytak a civil lakosság körében is. Az országba beözönlő vörös hadsereget már szinte mindenhol megelőzte a híre: Erőszak, fosztogatás, rablás,…..
neozsivany 2014.11.21 10:57:45
@Mr. Közbiztonság Szilárd: Egy kicsit unalmas ez a ki kezdte vonal. Szóval, ha kiirtod a családomat, és én válaszként kiirtom a tiédet, akkor kvittek vagyunk?
Németországban az utóbbi időben egyre nagyobb problémát jelent a nácizmus térnyerése. Ez ellen különféle módszerekkel igyekeznek fellépni, az ellentüntetésektől kezdve a különféle programok indításáig. Most azonban egy olyan eszközt is bevetettek, amire eddig nemigen volt…..
Az 1956-os magyarországi „tanácsforradalom” odakerült a többi kiemelt történeti előkép, a mexikói forradalom, a mahnovscsina, a németországi tanácsmozgalom, a spanyol polgárháború és a többi közé, mint eredendően, alapvetően, lényegében proletárforradalmi esemény. 1956…..
A Magyar Fotóarchívum foglalkozik régi magyar témájú fotók újraszínezésével. Néhány képet láthattok nálunk kedvcsinálónak, ha érdekel több is - főleg színházi témájúak - ajánlom az egyre bővülő gyűjteményüket. 1973. Gobbi Hilda színész, dunabogdányi nyaralójában..
Hát, akkor zárjuk a hetet azzal, hogy alaposan zavarba ejtjük az antifákat és a nácikat is. Mégpedig egy hét évtizeddel ezelőtti, 1933. novemberi hírrel a "Délmagyarország" hasábjairól. "A zsidó temetõben délelõtt 11 órakor leplezték le a zsidó hõsi halottak emlékére emelt…..
Az utóbbi években egyre gyakoribb eset, hogy ismert zenészek állnak össze egy kis örömzenélésre, aztán a dologból vagy egyszeri és megismételhetetlen alkalom lesz vagy valami egészen más nő ki belőle. A Guitarworld összeállított egy 20-as listát a legnevesebb szupergroup-okról,…..
neozsivany 2014.08.31 07:47:44
@sunthatneversets: Ott van, király. Nem mintha eredeti tartalmat előállítani a témában olyan komoly erőfeszítést igényelne az embertől. Ha tök laikus, zenére csak reflexbólogató figura lennék, akkor így állnék hozzá: wikipedia - supergroups + youtube, and it's done. A rangsor amúgy is szubjektív - senki nem tudja elmagyarázni, hogy teszem azt a Velvet Revolver miért jobb, mint a Blind Faith, vagy, hogy a Them Crooked Vultures miért szarabb, mint az Asia...