Regisztráció Blogot indítok
Adatok
blaubner

0 bejegyzést írt és 437 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A mai nap éppen megfelelő arra, hogy elvégezzünk egy kísérletet. Mivel mostanában nagyon megszaporodtak ezek a tíz dolog, amit nem tudtál, meg húsz dolog, amit feltétlenül meg kell tudnod listák, gondoltam nem árt, ha mi sem maradunk le. Szóval összegyűjtöttünk, hét olyan tényt egy filmről, amit…..
blaubner 2023.04.02 09:55:16
Miközben Magyarországon az oktatás után (mellett) most éppen az egészségügy körül áll (vagy folytatódik) a bál, Ausztriában kicsit más a helyzet. Lívia történetéből kiderül, kórházba ugyan sehol nem jó kerülni, de van, ahol jobb, mint máshol...
Vicces ország ez a Hunnia, én mondom. A közvéleménykutatók szerint jelentősen nőtt azok aránya, akik szerint: "Jó irányba mennek a dolgok". Helyes is az optimizmus, csak így tovább. Nemzetközi hitelminősítők sem látnak nagy problémát, tehát minden frankó. A forint szépen erősödött, csodásan épül a…..
Guy Ritchie gondolt egy merészet és hátrahagyta hőn szeretett londoni gengsztereit, de jegelte kicsit az álomgyári nagystúdiós munkákat is, hogy megcsinálja saját kémfilmjét. A végeredmény azonban inkább gyarapítja Jason Statham akciófilmjeinek, mintsem rendezőnk kultfilmjeinek a sorát. Már ha ez…..
A legutóbbi, Nyócker-dicsérő posztunkban pont, amikor fel kellett volna tenni az i-re a pontot, amikor a helyére kellett volna, hogy kerüljön az utolsó, a legfontosabb kirakós elem, elfogyott a fényes lendület; éspedig azért, mert ebben a nívós környezetben is eljött az a pont, ahol tényleg el…..
Az Úr 2023. évének legfontosabb kérdése, hogy megbuktatja-e Putyin Viktort? A hivatásos hörgők hörögni fognak a kérdés feltevésén is, hiszen mindenki tudja, hogy Vova és Viki világraszóló spanok. Csak egy hülye gondolhatja, hogy Vologya ejti az ő druzsbáját. A blogger persze, hogy hülye, ez nem…..
wagmg Orosz hírek a szankciókról 2022.12.17 09:04:10
Mármint hírek, amiket az orosz propaganda terjeszt a tévében... a szankciók európai hatásáról. Amúgy roppant szórakoztatóak. Ha nem lenne komoly még nevetni is lehetne rajtuk. Szóval itt egy kisebb gyűjtés az egyik kedvenc Youtube csatornámról. 1. Az európai gyerekeknek műanyag zacskót kell…..
  Amikor a Fidesz tavasszal behúzta a negyedik kétharmadot, rögtön azon kezdtem agyalni, hogy ez már olyan brutális pofon, amely biztosan felébreszti az ellenzéket. Négy ekkora saller után egy kölyökkutya is megtanulná, hogy valamit változtatni kell. Több mint nyolc hónap telt el a legutóbbi pofára…..
Szóval, az történt, hogy a Partizán nevű youtube-csatorna Gulyás Mártonnal az élen ellátogatott minden tanártüntetésen egy március idusát iskolai ünnepélyén Petőfi Sándort rekreáló kisdiák elhivatottságával „noáros” pulcsiban pózoló, körúton termesztett ideológuspalánta által áhított legfelsőbb…..
  Hónapok óta érkeztek a jelzések ingatlanosoktól, befektetőktől, ingatlanpiaci szereplőktől, hogy drasztikus változás várható. Ahogy az lenni szokott, rengetegen éreztek késztetést arra, hogy megnyílvánuljanak, kifejtsék a véleményüket. Eljutottunk addig, hogy egyszerű Facebook posztokban…..
Okés, akkor elmondom, hogy én szerintem mi is történt, miért támadta meg Oroszország Ukrajnát. Megpróbálom koherens rendszerbe foglalni az eseményeket, kitalálni, hogy mi járhatott Putyin fejében, mik voltak a racionálos okai a háborúnak. Merthogy van racionális magyarázat, csak persze nem az, amit…..
blaubner 2022.12.03 14:34:30
mivel közülünk senki nem tudja az igazságot, ezért nyilván szabadon lehet polemizálni és elméleteket gyártani, hiszen nehéz igazolni, de cáfolni is.
ezért én is csak a saját véleményemet írom le:
1) nem hiszem, hogy az ezredforduló után "Ukrajna ébredezni kezdett" és "a Szovjetúnió által kiépített vezetékeken a saját maga által kitermelt energiahordozókat fogja árulni. Elveszi Oroszország európai piacának egy részét, magához ragadja a csővezetékek használatát, Oroszországot ezzel komoly hátrányba sodorja." -- ez szvsz tényszerűen nem igaz, mert ukrajna folyamatos importra szorul, hiába vannak komoly gázmezői, egyszerűen nem bírja kitermelni őket, már korábban is nyugati cégeket akartak erre bevonni, de még a mai napig az önellátást sem sikerült megoldaniuk.. ha nekiállnának lenyúlni az orosz vezetékeket, akkor azt viszont tényelgesen casus bellit jelentene, ami mögé a nyugati országok se állnának be védőnek.
2) a krimnek valószínűleg tényleg komoly gazdasági nehézségei lehetnek, de azt se hiszem, hogy az ott élő orosz többség elkezdene lázadozni, hiszen pl. a háromszorosára emelt nyugdíjukkal még így is sokkal jobban élnek, mint korábban.
3) a krim gazdasági felerősítéséshez pont a béke lenne a legjobb, ha szép csöndben a nyugat szemet hunyna felette, és lassan visszaállna a gazdaság műkdése, turizmus stb. a mostani háború pont ezt kockáztatja szerintem.
4) a krím történelmileg biztos nagyon fontos, de kétlem, hogy önmagában indokolna egy háborút.
5) majdan előtt és után olyan erős amerikai befolyásszerzés történt (lásd azóta nyilvánosságra került lehallgatott telefonbeszélgetések a kijevi amerikai nagykövet (geoffrey pyatt) és victoria nuland között az usa szerepéről a kijevi forradalomban, ahol egyebek mellett azt is megbeszélték, hogy kikből álljon össze az új ukrán kormány, és mellékesen kitértek klicskó szerepére is. ezért én inkább hiszem azt, hgoy ezt a folyamatosan erősödő nyugati befolyásszerzést akarták egyszer, s mindenkorra megállítani a nyugatbarát zelenszkíj kormányának megdöntésével -- csak nem jött össze nekik, és így még rosszabb helyzetbe manőverezték magukat és még jobban nyugatosították az ukrajnai politikát.
+ 1) a szovjetunió rövid "u", úgy, mint az európai unió.
blaubner 2022.12.03 15:01:30
@6.Lenin: "A Krim katonai jelentőségéről elfeledkeztél. szerintem a felsoroltaknál lényegesebben fontosabb."
abszolút egyetértek, szerintem 2014-ben pont ezért is foglalták e la krimet.
viszont utána semmilyen visszafoglalási veszély nem fenyegette, sőt kezdett konszolidálódni a helyzete, ezért nem gondolom, hogy idén emiatt indítottak volna háborút -- ennek okait sokkal stragéiaibbnak és sokrétűbbnek gondolom.
blaubner 2022.12.03 15:05:35
@arthurthedent: oké, én nem akarlak meggyőzni, mert sem én, sem te nem tudod az igazságot, hacsak nem te vagy putyin gyóntatója (mert én sajnos nem vagyok).
te leírtad a véleményedet, én is az enyémet.
 A szuverén kis államok ideje lejárt; a jövőt a kontinensnyi nagyságú politikai alakulatok versenye és együttműködése fogja meghatározni. Ebben az új világpolitikai helyzetben az európai civilizáció vívmányainak és az európai gazdasági, politikai és hadiipari versenyképesség megőrzése érdekében erős…..
Érkezik az a 11 ezer milliárd? Mikor szólal meg a lelkiismereted Viktor? Avagy, meddig halogatjuk az Európai Ügyészséghez való csatlakozást? A kérdés mondhatni költői. Ameddig csak lehet, és ha tudjuk, még azon túl is. Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás ugyanis egyenértékű lenne azzal, hogy…..
Tavaly augusztus végén Orbán Viktor kormányfő horvátországi nyaralását megszakítva ellátogatott Rómába az Keresztény Törvényhozók Nemzetközi Hálózata nevű szervezet éves találkozójára és pártelnöki minőségében találkozott az olasz ellenzék egyik vezető politikusával, Giorgia Melonival. A…..
wagmg Zelenszkij követelései 2022.09.01 07:29:49
Ki vagyok akadva a magyar sajtón. Nagyon elfogult, nagyon torzít, nagyon propagandaszaga van. Mondjuk mostanában leginkább a lengyelországban készített angol nyelvű hírműsorokat nézem, de a magyar sajtó persze betolakszik az életembe. A lényeg, hogy a magyar propaganda óvatosan, kúszva, rejtőzködve…..
A „cancel culture”, amely nem más, mint a „politikai korrektség” szélsőséges változata, ma már ott tart, hogy a brit egyetemeken összeállítottak a „tiltott”, vagy a legalábbis „nem javasolt” könyvek listáját, amelyen nemcsak kortárs, vagy modern szerzők szerepelnek, hanem például William Shakespeare…..
A Honfoglalás 2000 Egyesület közleményben javasolta Magyarországon a királyság helyreállítását...
blaubner 2022.08.24 13:22:23
a királyságnak egyetlen okból lehetne létjogosultsága, mégpedig abból, ha a király személye (és a királyság intézménye) jobban, stabilabban garantálná a nemzet egységét, mint a köztársasági elnöké, továbbá valós alkotmányos kontrollt gyakorolna a parlament és a kormány felett.
ez elvileg lehetséges, mert nem függne a mindenkori kormánytól, és nem lenne kiszolgáltatva a különböző politikai érdekeknek.
ennek feltétele a királyság, mint intézmény teljes anyagi függetlensége és politikai semlegessége (nem foglalkozva az abszolút monarchizmussal).
ebben a formában a közvetlenül választott köztársasági elnökségnél is hitelesebb lehetne -- ha az intézményt és a személyt elfogadná a lakosság többsége, amit jelen helyzetben nehezen tudok elképzelni, hacsak nem bukkanna fel hirtelen szent istván egyenesági leszármazottja :-).

viszont - uganezt a logikát követve - a királyság nélküli királyság pusztán egy történelmi elnevezés funkció nélküli visszaemelése, bármikor be lehetne vezetni, alkotmányos és közjogi értelemben semmi változást nem jelentene, ha az államfő elnevezése nem köztársasági elnök, hanem pl. kormányzó lenne.

ha az államfő tisztét egy grémium (szent korona testület stb., hívják bárhogy is) látná el, azt eléggé életképtelennek tartom, ez kb. ugyanaz, mint a szocialuzmusban az elnöki tanács, jól mutat, de nincs tényleges szerepe. csapat csak akkor tud jól vezetni, ha van egy jó első számú vezetője (lásd bármelyik nagyvállalat), akkor viszont mi szükség van a többi tagra? (vállalati példákban ők operatív feladatokat is ellátnak, de egy államfői testületnek ilyeneket nem kell)
Nehezen nyert meg magának a legújabb Brad Pitt film: "A gyilkos járat" de amikor ez bekövetkezett (úgy a film első harmadának végén), akkor nagyon megvett. A rendező: David Leitch (John Wick, Deadpool 2, Hobbs & Shaw) egy sajátos stílusú, Tarantino - Guy Ritchie mixet készített afféle vonatos…..
Stirlitz Győzhetett volna Hitler? 2022.07.07 12:06:25
Bár a történész-szakma hivatalos, többségi álláspontja szerint a történelemben értelmetlen feltenni a "mi lett volna ha..." kérdését, mégis érdekes mérlegre tenni egy-két kivételes esetben az alternatív lehetőségek talányát. Mivel pedig az emberiség históriájának eddigi legnagyobb és legpusztítóbb…..
Új Ellenzék, új stratégia, új Európa! Az Ellenzék egy csatát, de Orbán a háborúját vesztette el… A nemzetállami keretek közt lehetetlennek tűnik legyőzni a teljhatalommal rendelkező Fideszt (Ugyanakkor minden jel arra mutat, hogy az orbáni Magyarország népességmegtartó ereje és ezzel valójában…..
blaubner 2022.07.04 14:52:40
- A népesség elöregedése nem Magyarország egyedi problémája (pláne nem Orbán politikájának következménye), hanem a teljes fejlett világ egyik legnagyobb központi kihívása, amelyre egyelőre csak a külső, más kultúrákból származó bevándorlás a megoldás -- ennek módjairól, szükségességéről és előnyeiről sokat lehet vitatkozni, de ezt Orbánra ráhúzni minimum tájékozatlanságra vall.
- A kivándorló magyarok aránya kb. az egyik legalacsonyabb a régió többi országaihoz képest), ráadásul a trend jó pár évvel ezelőtt megfordult, azaz elkezdtek hazatérni a korábban külföldön dolgozó magyarok . Az EU-ban ezt munkavállalói mobilitásnak hívják, lakosságarányosan a legtöbb külföldi munkavállalóval Románia, Horvátország és a 3 balti ország dicsekedhet, de a lengyelek, olaszok és portugálok is előkelő helyen állnak. Csak érdekességképpen, Magyarországon a lakosság kb. 4%-a él (dolgozik) külföldön, addig Romániában 17% -- érdekes kérdés amúgy, hogy a mobilitás aránya mennyire függ össze a donor ország gazdasági helyzetével, lásd. pl. a kifejezetten fejlett balti országokat.
- A posztolónak nagyon be van akadva a nemzetállami politizálás, akármit is jelentsen ez -- de szerintem nem emiatt kapott ki az ellenzék, hanem azért, mert nem tudta megszólítani és befolyásolni a vidéki lakosságot, függetlenül bármilyen esetleges nemzetállami súlypontváltástól az EU-n belül (ami szerintem így szintén nem igaz, lásd egyrészt a függetlenedni vágyó skótokat, katalánokat stb., másrészt egyik nagy EU tagországon sem látom, hogy fel akarnák adni saját nemzeti identitásukat, illetve saját érdekképviseletüket a többi kedvéért, sőt az Európai Egyesült Államok víziója egyre távolodik a realitásoktól, és messze nem Orbán miatt.
- "Az „Új Ellenzék” civilizációs küldetése lehetne, ha azt hirdetné, hogy ezekben a vészterhes időkben az Európai Unió alakuljon át önigazgató régiókon alapuló, de egységes irányítással alatt működő Európai Köztársasággá!" -- ez gyakorlatilag az Európai Egyesült Államok koncepciója, Dobrev Klára és a DK pont ezzel kampányolt, viszonylag kevés sikerrel :-)
- Ha korábban a posztoló levezeti, hogy új ellenzékre van szükség, akkor miért a Momentumot említi meg lehetséges szereplőként, amikor talán pont hozzájuk köthető a legtöbb önkormányzati korrupció, kudarc, alkalmatlanság az elmúlt 3 év polgármesteri gyakorlatán belül.
Az orosz agresszió nincs is olyan távol Afrikától: Sierra Leonéban a nemzetközi piacok ellátási nehézségei miatt magasra ugrott az alapvető szükségleti cikkek, például a rizs ára. Az ukrajnai háború következtében is fokozódó számos gazdasági nehézség közepette folyamatosan növekszik az élelmiszerek…..
Új világhatalmi konstelláció Az egypólusú világrend megrendülése után minden főbb civilizációs egység igyekszik visszaszerezni egykori hatalmi befolyását a világban: Kína a 200 évvel ezelőtti hatalmi pozícióját; Oroszország meg a pravoszláv-cári birodalmi kereteket. Ebben az összefüggésben időszerű…..