Regisztráció Blogot indítok
Adatok
George Sand

0 bejegyzést írt és 67 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A mandineren jelent meg egy felhívás, miszerint párbeszédet kezdeményeznek a fiatal középosztály politikából történő kivonulásáról. Gondoltam írok ezzel kapcsolatban, hiszen ez az a réteg, akik közül a libertarianizmus fő támogatói kerülnek ki. Viszont szerintem a kérdés…..
       Tegnap megtaláltam egy listán a nagypapám testvérét, Gyurikát. Világbajnoki bronzérmet szerzett asztaliteniszben. Ismerhettem volna. Játszhattam volna vele gyerekkoromban. Megtaníthatott volna pingpongozni.        Meghalt. Ahogy mások is…..
George Sand 2014.01.04 03:58:12
@"the dragon": Már jó két éve - a napi politikában járatosabbak jobban tudják az idejét - köztudott, hogy a "haza" jelenlegi képviselői lemondtak az emberek jó harmadáról. Tudták, kb. hányan fognak leszakadni.

Ezt tökéletesen megfogalmaztad a hozzászólásodban:

"Egy közösség - nem feltétlenül politikai -, ha dönteni kényszerül (mert mondjuk megszállják, vagy épp elfogynak az erőforrásai), teljesen logikusan először azokról mond le, akikhez a legkevesebb kötelék fűzi. Egy közösségben ugyanis van hasznossági hierarchia, és az, aki elkötelezett a közösség iránt, akár áldozatot is vállal érte, nagyobb megbecsülésnek örvendenek, mint a "potyautasok", akik "nem szeretik" a közösséget."

Ezeknek az embereknek, akiket "az út szélén hagynak", ez nem haza.
Az egykori ombudsman a héten a Rajk László Szakkollégiumban tartott előadást, melyet egy kerekasztal beszélgetés követett. A szeptember 24-én posztjáról távozó Szabó Mátétól megtudhattuk, mi minden történt az elmúlt hat év tisztségben töltött működése során, a jelenlevő…..
"Neked is egy..." - Bálint Sebestyén Holnap lesz pontosan a hetvenedik napja annak, hogy a kormány élesítette a nemzeti trafiktörvényt, vagyis hogy dohányárut csak és kizárólag az erre érdemes, széles körben vitatott elbírálási eljárású nemzeti dohányboltokban lehessen…..
Hát ez... Hát ez... Gusztustalan! ..
George Sand 2013.07.12 10:30:42
@incze: Azt szeretném megtudni, mit jelent a Flag szó nemzetiül.
George Sand 2013.07.12 17:40:51
@incze: Köszönöm, a kimerítő választ, leginkább a csoportos trauma lehet a megoldás, mert miért is ad egy nemzeti-polgári lap magának ilyen szép magyar címet: Flag. Így ők a flaggerek.
A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén tárgyalja majd azt a jobbikos előterjesztést, hogy a XI. kerületi Szerémi út a jövőben Horthy Miklós nevét viselje. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen átnevezés megannyi kényelmetlenséget okozna az utca lakóinak, hisz az új nevet…..
George Sand 2012.10.02 14:33:43
@jó arc a lóarc!: Ha egy magadfajta majd nem fér bele a létrejövő kritériumokba, kicsit kisebb lesz az arcod.
Márpedig az, hogy ki fér bele, erősen változik, és szűkül.
Persze, ha zab helyett a kloáka maxima is jó lesz neked, akkor tiéd a pálya...
     Svájc két aranyérmet szerzett az olimpián. Atlantában volt négy aranyuk, általában egy vagy két aranyérmük szokott lenni a nyári olimpiákon, a téli olimpiákon persze jobban szerepelnek. Az nem kétséges, hogy a magyar sport erősebb mint a svájci (eltekintve Federertől,…..
George Sand 2012.08.30 22:41:10
@jotunder: Nem igazán kapcsolódik, de egy kérdés: bizonyos hírek szerint az ELTE létszámát 20, de inkább 30%-kal akarják csökkenteni. Hallottál erről valamit?
"Tulajdonképpen optimista vagyok - hajtogatta előszeretettel -, elvégre a dolgok alakulása végül a legsötétebb jóslataimra is rá szokott cáfolni" – Claudio Magris Na, jó, még nem egyből szólnak a harci dobok, a valódi mozgósítás várat magára szeptemberig. Generális Gyuri…..
Orbán Viktor a facebookon jelentette be: az EU letette a fegyvert, Magyarország minden fronton győzött!Gondterhelt arc, összevissza firkált konzultációs kérdőív, majd a miniszterelnök bátran ránk néz, szeméből sugárzik az őszinteség. Elmondja, hol vagyunk (hátha még mindig csak…..
Valószínűleg tényleg a polgárháborúra készül a Jobbik, de valami nagyon gyenge, 90-es évekbeli verzióban, ahol szájkosaras kutyákat kell lerúgni. A melegfelvonulás után a Kossuth téren ellentüntetők egyike, ahogy az Index videóján látható, jól lerúgja az egyik…..
George Sand 2012.07.10 02:07:57
@Petykabá: Miért kell támogatni, nem vagy elég bátor nekik levelet írni? Egyébként meg akartam találni, mert látatlanban is zavart.

Egyébként van vagy volt kutyád? Nem nagyon hiszem a hozzászólásodból.
Ki antiszemita? Gerő András a Galamuson leantiszemitázta Romsics Ignácot.  A címet és a konklúziót jotunder vincenttárs világosan jellemezte. Aljas. Magam a tartalmi érvekkel foglalkoznék. A vád alapja az, hogy Romsics Magyarország huszadik századáról írott cikkeiben…..
Mandiner blog Madarak 2012.06.20 07:01:00
„Aki vagyok, szomorúan köszönti azt, aki lehetnék.” (Nietzsche)   Öregember koromra koránkelő lettem. A csípős tavaszi kora reggelek hódolója. A reggelek lényegét a madarak adják a kertben. A dombok közötti szeszélyes völgyek oldalait elvadult bozót borítja, kitűnő…..
A JOBBKER Józsefvárosi Jobb Hírek 2. évf. 2. száma nagyrészt az Új Magyar Gárda Mozgalom tagtoborzó kampányának része. Eközben a párt persze továbbra is állítja, hogy semmi köze a mozgalomhoz. Igazán izgalmas problémának azt gondolom, mitől van az, hogy egy ennyire…..
George Sand 2012.05.18 21:32:20
@nerángass: Honvágy ellen elég az ilyen híreket nézegetni. De mi ezt itthonról tesszük. Borzalmas. A kacagány vajon mikor lesz kötelező, mint az iskolaköpeny volt?
Az infláció hatásaival kapcsolatos tudásodat tesztelheted az Európai Központi Bank játékával, akár magyarul is. Jó szórakozást!Katt ide!..
George Sand 2012.05.18 01:01:17
  A magyar jobboldal elmúlt tíz évét és jelenlegi folyamatait elemző Mi a jobb? sorozatunkban Balázs Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docensének írását olvashatják.   „Magyarázni roppant közönséges dolog, s mindig kilátástalan.” (Ottlik Géza: A drótszemüveg)  …..
George Sand 2012.05.16 23:33:00
@Schwerer Gustav: Felesleges érettségihez kötni. Akiket ki akarsz rekeszteni, azokhoz elég a 8 általános kitétel.
A körbetartozás miatt kicsit elvetélt a másik gondolatod.
George Sand 2012.05.18 00:09:13
@Schwerer Gustav:
Azt írtad: „mindenféle sötét tahónak…”

Nagyon sokan nem végzik el az általános iskola 8 osztályát, nem csak azok, akikre te rögtön asszociáltál – talán nem véletlenül.

Minek –kell ahhoz külön érvet írni, hogy akinek tartozása van, az a körbetartozás csapdája miatt is lehet, vagyis sokkal több lehet a kintlévősége, mint a tartozása?
Mikori igazolást kellene vinni? Egy hónaposat, mikor az állam is több időt hagy magának a tartozása kiegyenlítésére?

„Azonkívül: 5000 forint cenzus szavazásonként.” – Inkább ezen a pénzen vigye el a gyerekét az Állatkertbe vagy a Bábszínházba.

Több empátiát!
  Partnerünk, a MúzeumCafé magazin 2012/2. számából. Fotók: Dezső Tamás.   Már nem igazán Budapesten, még nem teljesen vidéken, Nagytétény városmagja és a Duna melletti 6-os út, valamint a vasút közé szorítva, ódon kertfalai mögött bújik meg egy különös…..
Örülünk, Vincent? El lehet menni 2012.05.11 22:28:00
Pár hónapja védte meg a doktoriját egy fiatal kollégánk. Nagyon jó munkát végzett, egészen biztos lehet benne, hogy az eredményét komoly folyóiratban publikálhatja. Nagyon, nagyon tehetséges matematikus és mellékesen a svájci egyetemi programozóbajnokságban is a legjobbak…..
George Sand 2012.05.14 12:17:28
@jotunder: Normális jobbosoknak se tetszik az, ami folyik.
Amit például ő is leírt, arra kellenek a Horthy-szobrok, az új Munka Törvénykönyv, minden dolgozói érdekképviselet ledarálása.
Nekem ezzel az a fő bajom, hogy sok gumicsizmásnak, akik most az első sorokban ülnek, az általuk létrehozandó világban esélyük se lenne kimászni a sárból.
Megvédjük a zsidókatOrbán Viktor 2012. április 11...
George Sand 2012.05.11 01:08:17
@Pásztörperc: A fogalmazás olyan, mint a megjelenés. Azok az arckifejezések... De azon gondolkozom pár napja, hogy hol termett az a sok plecsni, amitől hasonlatossá válik a fickó egy exszovjet pártfunkcihoz. És a piachoz miért kell bál? Ez Az ellopott futár?
Örülünk, Vincent? A tündér 2012.05.03 15:00:00
Bóbita, Bóbita táncol, Körben az angyalok ülnek, Béka-hadak fuvoláznak, Sáska-hadak hegedülnek. Az orbánizmus apologétáihoz és haszonélvezőihez szólnék most, röviden. Mondok egy vicceset: önből is lehet Ángyán. Ön erre most legyint, és én megértem önt. Megértem, hogy…..
George Sand 2012.05.06 00:42:31
@kamerasmobil: Egyrészt igazad is van úgy általában, másrészt azért én kíváncsi lennék az oldalletöltések számára. Én végigolvastam, és azt mondhatom, igen jellemző ez a megosztottság a magyar családokra, barátságokra, kapcsolatokra. Ez a leírt élet egy korrajz is, némiképp tipikus.
A hosszúsághoz annyit még hozzáfűznék, hogy az emberek jórésze már papíralapon se szereti a nagyregényeket. Sőt, a regényeket se annyira.
George Sand 2012.05.07 00:18:39
@ATCG: Igen, a képzelőerő egyik edzése az olvasás. De azért az adottság kérdése is.
A versolvasás egy időben nagyon felfutott, aztán lecsengett. Manapság is olvasnak - illetve most már hallgatnak. Meglepődtem, hogy Radnóti Hetedik eclogáját Kaszás Attila előadásában a Youtube-on 70.762 ember nézte meg.
És hangoskönyvet is sokan hallgatnak. Csak annak nincs szaga :)
  A magyar jobboldal elmúlt tíz évét és jelenlegi folyamatait elemző Mi a jobb? sorozatunkban Bayer Zsolt (Magyar Hírlap) írását olvashatják.  Amikor megkaptam a felkérést, hogy írjak valamit a magyar jobboldal elmúlt tíz évéről, nem tűnt nagyon bonyolultnak a feladat.…..
George Sand 2012.05.04 16:07:24
@Herr Vissarionovich: "hogy egyszer meghalunk, elmúlunk, és ettől kibaszottul fosunk. aki azt mondja, hogy nem, az hazudik, vagy őrült. "

Valószínű te nem vagy hívő ember. Nem mindenki fosik. Sőt, a természeti népek is az élet részének tekintik, amit a "halálra ráadásul kapnak".
Ezenkívül az általad favorizált muszlimok nem félnek a haláltól.

@poszt: Jobbulást, Bayer Zsolt., szerintem elég lenne a múltba nézésben a saját 25 évvel korábbi önmagával társalognia, úgy 168 órában.
George Sand 2012.05.04 16:10:00
@Herr Vissarionovich: ""az iszlám vallás agresszivitása""

"az egy felvilágosult, humanista vallás pl a judaizmushoz képest. "

Az veled a gond, hogy nem tudod, miről beszélsz.
Ha képes vagy rá, sorolj fel öt érvet az állításod mellett.
  14 óra 10 perckor Napraforgoblog: "Kinek a zsoldosa Ángyán József?" címmel adott ki egy hírt az MTI. A Kettős Mérce kereste a hivatkozott blogot, de nem találta. Nem találta, mert a Google sem ismerte még a blogot, aminek egyetlen bejegyzése ma délelőtt…..
George Sand 2012.05.02 22:07:10
@El Topo (Sgt. Elias): Ugyan nem én vagyok a szóvivője, de szerintem erre biztos nem szavazott!
George Sand 2012.05.02 22:30:41
@thetriggerhappy: Ezért kellene több párt. Egy mérsékelt jobbos (vagy balos) nemigen tud hova állni.
(Pont őket szoktam elolvasni, mármint ergét és Turult.)
14 óra 20 perckor jött ki az MTI híre ami Ángyán József "igazi arcára mutat rá". A hír egy blogbejegyzésre hivatkozik, egy olyan blogra amiről életünkben nem hallottunk. 16 óra 30 percig senki nem találta a blogot az interneten, aztán meglett. Addig ezt írtuk:…..
George Sand 2012.05.02 21:55:12
@Kürosz: "A zöldmezős napraforgoblog Kinek a zsoldosa Ángyán József? című posztja szédületes karriert futott be, nem minden nap lesz MTI-hír abból, ha valami megjelenik egy blogon. A Mandiner blog (és előzményei, az UFi- és a Reakció-blog) esetében például 6-7 év alatt egyetlen ilyen esetet, a 2008-as Sólyom-interjúnkat tudok felidézni. Mivel még a kereső sem találta meg a hírben szereplő, Ángyán Józsefet befeketítő írást, az MTI sem akadhatott rá véletlenül – alighanem emailben kaphatták meg a linkjét."
Forrás: mandiner.blog.hu/2012/05/02/napraforgoblog_az_mti_hirforrasa_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxxxii#more4485060

A hozzászólásokat is érdemes elolvasni, különösen bbjnick tippjét!
Örülünk, Vincent? Pofa 2012.04.21 12:35:00
„…uti lingua nuncupassit, ita ius esto.” („…ahogy a nyelv szólott, úgy álljon fenn a jog.”) XII. táblás törvények, (6, 1) „A’ Száj Büdössége nehezebb másnak, mint magának, a’ kin vagyon.” Pápai Páriz Ferenc: Pax Corporis,…..
George Sand 2012.04.24 22:28:49
Kár, hogy nem lehet egy új ablaka ennek az alábbi írásnak. Azért tettem be ide, mert ha az olvasásban a cikk végére eljut valaki, akkor a Pofa többes értelmet nyer. Pofa kell hozzá. Leszakad a pofám. Pofa be :)

"A szavak, a magyar szavak a hatalom és lihegő kiszolgálói szájából nem azt jelentik, amit valaha jelentettek. A hazugságra azt mondják, igazságbeszéd. A pénzbehajtásra hogy reform, a rombolást építésnek ejtik. Az adócsökkentés az adók emelését és új adókat, a szociális juttatás pedig szociális elvonást jelent.

A torz, megerőszakolt magyar nyelvezetben nincs hát jó és rossz, mert nem lehet, nincs bűn és erény, nincs helyes és helytelen, nincs igaz és hamis, nincs szép és csúnya. Nem csoda, ha a fél ország fuldoklik, mert így se beszélni, se szót érteni nem lehet.

Elég volt. Elég volt a rombolásból. Mindannyian tudjuk, hiszen ismerjük magunkat. A magyar ember nem szeret asztalt borogatni. Mi, magyarok nem egy könnyen veszítjük el a fejünket. Meg tudjuk várni, amíg betelik a pohár. Hát most betelt. Hiába a hatalom lekezelő, kioktató pökhendisége. A cukormázban úszó ígéretek garmadája. Hiába az őket szolgáló bértollnokok hada, a teljes állami gépezet. Hiába a számolatlanul sorakozó pénzeszsákok. Mindez ma már hiába, akinek van füle, hallhatja a föld alatti vízáramok hangját. Azt dobolják mindenhol, széltében-hosszában, Battonyától Nemesmedvesig, hogy elég volt. Most már többről van szó, tisztelt hölgyeim és uraim, mint a gazdaság, a közbizalom vagy a pénzügyi mutatók hanyatlásáról.

Szociálisan rombolják le Magyarországot, módszeresen verik szét a szociális biztonságot, a szociális ellátást. Módszeresen széttépik a szociális hálót, és ez sokkal nagyobb bűn, mint bármi, amit eddig tettek. A szociális biztonság, amely szolidaritásra épül, az ország egyik legfontosabb összetartó ereje. Ezt szaggatják most szét, és ebből volt elég.

Elég volt, hogy a beteg embereket, a súlyos sérülteket ellátás helyett ide-oda küldözgessék az országban. Elég volt az elszegényedésből, hogy az emberek milliószám nem tudják hó végén kifizetni a számláikat. Elég volt abból, hogy a kormány nem veszi ember számba az időseket, a betegeket, a diákokat, a rászorulókat. Elég volt a kíméletlenségből, az érzéketlenségből, elég volt abból, hogy egyre nehezebb megélni, miközben egyre többet dolgoznak az emberek.

Elég volt, hogy egyre kevesebb jut azoknak, akik gürcölnek, gyereket nevelnek, egymásról gondoskodnak, becsülettel próbálnak fennmaradni, miközben egyre több jut a léhűtőknek, a hazudozó milliárdos szélhámosoknak, az állam védelmét élvező ügyeskedőknek. Elég volt abból, hogy mindent elvesznek, amiért az emberek megdolgoztak, és mindent eladnak, ami az emberek közös vagyona. Elég volt abból, hogy egy kiváltságos csoport agyalágyultnak nézi az embereket, és azt vágja a képükbe, nem jár nektek semmi.

Gondoskodjatok magatokról, és fizessetek többet és többet. Elég volt abból, hogy az emberek mindig rosszul járnak, miközben a hatalmon lévők egyre több luxust, egyre nagyobb gazdagságot, egyre több kiváltságot szereznek maguknak.

Igen, kedves barátaim, mert a hazugságnak ára van. Ára van, mert akik ismerték az igazságot, ismerték a bajt, akik tehettek volna, hogy időben orvosolják a saját maguk által elkövetett hibákat, felelős kormányzás és cselekvés helyett hazudoztak, hamisítottak és csaltak, csak ki ne derüljön, milyen állapotba sodorták az országot. A baj pedig nőttön-nőtt, s ma már lehetetlen tovább takargatni, s most fizetni kell.

Ezért tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, a hazugság ára ott van minden bezárt munkahelyben. Az állását vesztett családfő tehetetlenségében, a lelakatolt iskolában, az elbocsátott tanárnők kilátástalanságában, a gyerekét a tandíj miatt iskoláztatni képtelen szülő szomorúságában. A kilátástalan itthoni helyzet miatt külföldre készülő fiatal lemondásában, s ott van a nyugdíjak megkurtításával szembe néző idős emberek csalódottságában is. Igen, a hazugság ára ott van, a szánk széléig érő eladósodottságban, az égbe szökő gáz- és villanyszámlákban, az elmaradó nyaralásban, az egyre soványabb ebédekben, az egyre ócskább és foltosabb ruhákban.

A megszorítások mára megfojtották a gazdasági növekedést, és fojtogatják a háztartásokat is. Ha ebbe a sokszorosan sebzett országban megszűnik a szociális háló, ami minden hibájával együtt is védelmet nyújtott a társadalom számára, abból nagy baj lesz, nagyobb, mint most bárki közülünk gondolná. Ha nem fékezzük meg a kormányt a szociális vívmányok szétverésében, akkor azután nem lesz megállás. A mai szociális válság újabb és újabb családokat, nyugdíjasokat és dolgozókat ránt majd magával. Lássuk be, hogy ez a kormány szociálisan érzéketlen, és azokat a szociális értékeket, vívmányokat, amelyeket a magyar emberek hosszú évtizedeken át felépítettek, és a rendszerváltás viharai közepette is átmentettek, most kész esztelen módon lerombolni.

Részletek Orbán Viktornak az őszödi beszéd évfordulóján elmondott beszédéből. Elhangzott a 2007. szeptember 18-i Fidesz-gyűlésen, elolvasható Orbán Viktor honlapján... "

(Forrás:
fsp.nolblog.hu/archives/2012/04/24/Eleg_volt/ )
 Mi az esélye annak, hogy Orbán Viktor péntek 13-án igazat mond? ..
George Sand 2012.04.19 22:31:26