Regisztráció Blogot indítok
Adatok
solidaxle

0 bejegyzést írt és 50 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amikor tavaly év végén összegyűjtöttük azokat a magyar figurákat, akikre 2015-ben a legbüszkébbek voltunk, többen befikáztak, hogy Katinka miért maradt ki. Sehol nem volt még akkor a nagy balhé, mégis úgy éreztük, hogy van valami fura ebben a lányban, illetve hiányzik belőle az…..
Amikor az izraeli Prisoners of War című sorozat amerikai jogait megvette a Showtime, majd odaadta Howard Gordon producernek, aki többek között a 24-et is tető alá hozta, nem is sejtették, hogy 2015 őszén már a hatodik évad berendeléséről fognak dönteni. Az eredeti sorozat mindössze…..
Hogy miért annyira jó a Fargo második szezonja, arról majd a jövő heti zárórész után fogunk írni, mindenesetre a kilencedikben olyan történt, amiről muszáj beszélnünk. Figyelem: S P O I L E R! Képzeljük el, micsoda trollkodás lenne, ha az egyik Walking Dead idényzárójának…..
solidaxle 2015.12.12 13:26:32
Hivatalosan szombaton, nem hivatalosan már pénteken kijött a Netflix második marveles sorozata, a Jessica Jones (anyakönyvi nevén Marvel’s AKA Jessica Jones, de senki nem fogja így hívni), a hétvégén le is daráltam az egészet, megrágtam a látottakat, és azt kell mondjam, hogy a…..
solidaxle 2015.11.26 16:19:08
@sixx: Biztos hogy nekem szar, ha nem zabalok fel valogatas nelkul mindent? Egy Fargo masodik evadhoz kepest a nyomozgato szuperpina kalandjai egy fercelt foskupac...
Nagyon vártuk már a láncfűrészkezű Ash Halloweenre időzített tévés visszatérését, mert már a korábban kiszivárgott werkvideók és előzetesek alapján is egy patakvérben úszó, menően retró állatkodásnak tűnt. Nem csalódtunk: Sam Raimi és Bruce Campbell pontosan…..
Oké, lehetett számítani rá, hogy ez embertelen marketingkampány és a testvársorozat The Walking Dead elképesztő sikere kihat majd az új leágazásra, a Los Angeles elbukását krónikáló Fear The Walking Dead-re is, de azt szerintem senki nem tippelte előre, hogy a premier nézettsége…..
Movie Tank Cop Car (2015) 2015.08.22 09:00:00
"-What if someone sees us?  -We'll just tell them we're cops." Gyermekként szemlélve a világ izgalmak és lehetőségek tárházának teszik. Térnek a kísérletezgetésre, a szabályok tesztelésére, a határok feszegetésére. Minden nap újabb érdekességeket rejt, az ismeretlen…..
Ritkán dicsérünk magyar címeket, de a Coolon hamarosan bemutatkozó The Americans magyar címe nagyszerű lett, csak gratulálni tudunk a hidegháborús kémsorozatot magyarítóknak, és nem, nem…..
Oké, annyira nem rossz, sőt, a hetedik rész kifejezetten jó lett, de még mindig vannak bajok. ..
solidaxle 2015.08.07 02:07:14
@Zoltán Almási: Sajnos nem iszom alkoholt cica, valami jobbal próbálkozzál... De legközelebb majd odafigyelek olyan ártisztikus csúcspontokra, amikor pölö hőseink pont akkor érnek a főgonoszok ablaka alá, amikor azok éppen a naaagy gonosz tervvel kapcsolatos szerződést zárják el egy rozoga íróasztalba, hogy csatahéroszaink egy 200ft-os kínyai bugylibicska segítségével megszerezhessék a szuperfontos emberek számára szervezett szupertitkos orgiáról, a szuperjól őrzött villából, miközben a rendőrpina bent kavar a prostik között, de (a nézővel egyetemben) fingja sincs hogy tulképpen mifaszért is ment oda... És van még 26 ilyen ócska blódli a sorozatban.

Visszadoblak még öcsi, alulméretes vagy nekem.
solidaxle 2015.08.10 22:01:22
@Zoltán Almási: Egen, az évadzáró is egy méretes szarkupac volt, és az se zavarjon, hogy hány kritikus fogja lehúzni az egész évadot a klotyón, a blog gazdijával egyetemben. Sötét parasztja, eriggyé helyedre...
Ha a Wachowski testvérek csinálnak valamit, arra oda szokott figyelni a filmszakma és persze a nézők egy igen jelentős része is. Sokan úgy gondolják, a Mátrix óta a testvérpár nem tudott semmi jelentőset letenni az asztalra, ám tévés debütálásuk most visszahozza őket a…..
solidaxle 2015.08.04 01:42:04
@mdJanitor: A Hannibal legalább igényesen volt látványtervezve, világítva és fényképezve, gyermekem, ellentétben a Sense8 fosadékkal...
Soha, senki sem fogja azt mondani, hogy a Wayward Pines egy nagyszerű sorozat, amire majd 10 évvel később is hivatkozni fognak, amiről majd esszéket írnak, amit majd egyetemeken fognak tanítani. De pusztuljak meg, ha ez a tíz rész, ami a sorozat első és feltehetőleg egyetlen évada…..
Belsőség Megfőztem a BMW-t 2015.07.04 06:25:15
Naiv voltam. Amikor megvettem a BMW-t, persze alaposan átnéztük, mérlegeltünk, hogy mire lehet számítani. Az tisztán látszott, hogy a karosszéria törődést igényel, és az is biztos volt, hogy a fék és a futómű is megsínylette a hatévnyi állást. Mindenképpen biztató jelként…..
solidaxle 2015.07.04 14:14:36
@ommm: "ilyet csak olyan mond, aki nem autózott soha jót egy hátsókerekes autóval"

Ilyet csak olyan mond, aki képtelen a saját kis komfortzónáján túl látni... A "jót autózás" az öléggé szubjektív. A germán és a hulladék az tény.
solidaxle 2015.07.06 19:14:48
@Strajfa: Lássuk csak, a germán az tény (bár ez is vitatható, mivel egy békazabáló bábáskodott a szekér felett). A hulladék a jármű korát, állagát, állapotát tekintve szintén tény, ezen nem változtat semmit, hogy primitív szerves kipárolgással, nevetséges ősközösségi érzelmekkel próbáltok valamiféle értéket kölcsönözni neki.

Nem gond, ha hulladékra tetszenek gerjedni - van aki köldökszöszt, használt nejlonszatyrokat gyűjt - csak ne tessék megmagyarázni...
A tuning 1303-as Bogaramról már sokat írtam, akik kint voltak pályanapon láthatták is, meg is előzhettek, ha kellően gyorsak voltak. Ez a Bogár bizony elég gyors volt, még a kisebb, 40-es Weber karbikkal is tudott fékpadon 143 lóerőt, aztán a 44-es karbikkal még gyorsabb lett, csak…..
Előző, a pilárról szóló bejegyzésem kapcsán (ide kattintva olvasható) néhányan arra célozgattak, mintha a pilár a lókiképzés erőszakos eszköze lenne. Ettől mi sem áll távolabb. A pilár nem erőszakoskodásra való! Használata során, optimális esetben a kikötőszárak nem…..
A horrorfilmek világában akárcsak más filmes műfajokban, manapság legalább olyan nehéz újat mondani, mutatni, mint a kétértékű logikában. Nincs új a nap alatt, szinte mindent láttunk már, amit emberi elme kitalálhatott, a pszicho-horrortól az olcsó, hang,- és fényhatásokkal…..
A lassú és nehézkes kezdés és a gyomorrúgással felérő középső részek (lásd: nemi erőszak, gyerekgyilkosság és társai) után nemcsak filmvászonra illő látványvilággal nyűgözte le nézőit a Trónok harca 5. évadának vége, de olyan cliffhangereket kaptunk az arcunkba, hogy…..
Amikor Wachowskiék úgy döntöttek, abbahagyják a filmezést egy sorozat kedvéért, mindenki üdvrivalgásban tört ki. De a Sense8 létrejötte tényleg üdvözlendő, és nem azért, mert most éppen divat utálni a rendezőpárost, hanem mert egy remek sorozat lehetősége van benne. A mű…..
solidaxle 2015.06.09 19:52:21
Amikor Johnny Rottent megkérdezték a Sex Pistols sikerének titkáról, azt mondta, hogy semmi különös nincsen a zenéjükben, csak mások (itt következett a 70-es évek punk scenájában is rendkívül népszerű „f” betűs jelző) lusták voltak megcsinálni ugyanazt. A lengyel CD…..
Azt lehet tudni, hogy milyen célra találták ki a Visa Electron kártyáját? Régen interneten nem lehetett vele vásárolni, most meg autót nem lehet ilyennel bérelni. Naiv ügyfél se Electronnal, se kápéban nem fizethette ki az Avis 200 eurós biztosítékát, tehát nem adták oda neki az…..
TComment A mindenes, ami mégse az 2012.09.27 05:45:00
Ami jó családnak, dolgozni, terepre, vadászni, vontatni, bármire. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
solidaxle 2012.09.27 11:21:51
Tisztelt boldogan tapsikoló és hálálkodó olvasók!

Pickupom és személyautóm is van, lassan 20 éve vezetek bármiféle komolyabb incidens nélkül. Pickupot terepen is vezetek, gyakran extrém körülmények között (motorháztetőig érő víz extrém?), illetve bejártam vele fél Európát.

Noha a cikkíró számos hasznos dologra felhívja a figyelmet (differenciálmű, osztomű, milyen hajtásnál hogyan viselkedik a jármű, mit ne kapcsoljunk, stb), számos - a Totalcaron rendszeresen szajkózott - dogmatikus balfaszságot is tartalmaz a remek írás.

Igyekszem a lényeget tényleg röviden összefoglalni, a praktikus, hétköznapi, normálisan közlekedő felhasználó szemszögéből:

1. Nem pattog a pickup hátulja,
2. Nem kényelmetlen a hátsó laprugózás,
3 Semmit nem tetszik majd észrevenni a más súlyelosztásból,
4. A tengelytávot és terepszöget leszámítva (hosszabb az autó, csókolom) semmivel sem tud többet terepen egy átlagos terepjáró, mint egy pickup,
5. Egy új jármű árának kb. 5-10%-áért, igen komoly terepjáró képességűvé alakítható a legtöbb pickup (emelés, gumik, difizár(ak)), . Ezek egyike sem igényel drasztikus beavatkozást.
6. Tessék egész nyugodtan pickupot venni családi/hétvégi autónak (A-ból B-be ugyanolyan kényelmesen el tudnak jutni, raktérben verhetetlen, terepen többet tud, és nem hullik szét olyan gyorsan, mint a 4x4-nek kikiáltott személyautók), ha arra fáj a foguk.
7. Ne tessék mindent fenntartások nélkül elhinni, amit az interneten firkálnak.

Csókolom!
solidaxle 2012.09.28 12:42:29
@Tie: Talán mert nem csak nekem van jogosítványom a családban, hanem még 3 személynek? Akik nem mindig ugyanoda, és nem mindig ugyanazzal az autóval szeretnének eljutni, ahova én? Egyéb ritka hülye kérdés?
Sok őrültséget kitaláltak már, de amit Navid Baraty művel, igen előkelő helyen szerepelhetne egy képzeletbeli listán. Az amerikai fotós ugyanis azt találta ki, hogy úgy fotózza le New Yorkot, ahogyan előtte még senki: a felhőkarcolók tetejéről kilógva. Megmutatjuk a…..
solidaxle 2012.07.27 14:41:05