Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bombaló

53 bejegyzést írt és 344 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
via GIPHY Olvasónk sok sok csata után nyert háborút az iStyle szervizeseivel. Hiába kötött monitort a Mac Mini-re, kép semmi, a megoldás újra és újra semmi, végül 3 szervizelés után kapott egy tanácsot, ami működni látszik. Mellé pedig ajándékként egy átbökött borítást. 2019 márciusában…..
Mindig örülünk, ha kiderül, hogy Homár posztra és szakértői segítségre hivatkozva tudjátok intézni az ügyeket, ahogy Attila is megpróbálta. Ám sajnos hiába, az Euroniocs ügyfélszolgálatot ez nem hatotta meg úgy, mint minket. Tisztelt Tékozló Homár! Tisztelt Szerkesztők. A tanácsukat szeretném…..
via GIPHY Ezen a borongós novemberi csütörtökön olvasónk levele gondoskodik az elmélyülő letargiánkról. Vannak azok a történetek, amiknél nincs mit tenni. Hiába csinált mindent jól (jó, a bőrönd méret kicsit necc, de ezt meg ismerjük), hiába tett meg mindent, amit lehetett, végül ott áll egy halom…..
Bombaló 2019.11.24 00:11:20
@Opportunista mikroba: A vasúti személyszállítás hatósági áras. Nem a MÁV dönt arról, hogy mennyibe kerüljön a jegy. Mint ahogy most a szegedi vonal menetrendjének szétverése is a Minisztérium nyomására történt.
via GIPHY A MINDENTOLCSON.HU lelkes csapata (ez áll minden aláírás alatt) egyszer már szerepelt nálunk, akkor egy lombfúvó nem akart működni. Most még akár működhetne is a megrendelt termék, ám Andrea sajnos nem azt kapta, amiért fizetett. Ezzel viszont a lelkes ügyfélszolgálat látványosan nem…..
Bombaló 2019.10.25 23:40:50
@Xezs7: Köszönöm az áru és árú közötti különbség feltüntetését. Minden pillanatban fájdalmat éreztem az árúval kapcsolatban...
Egy kisebb, fél óra alatt javítható kivitelezési hiba miatt nem szolgáltatja azt a szolgáltató, amire a naiv ügyféllel szerződött. Pedig ritka ám az ilyen kitartó ügyfél, még a végén felszereli magának. A Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. kábeles internetét használom. 2018 év végén az új,…..
Olvasónknak nagyon kellett valami, ami csak az Euronoics-nál volt meg és ezért bármire képes is lett volna. A termék doboza azonban eltűnt pont úgy, mint a türelem a vásárlóval szemben. Tisztelt Euronics! Mérhetetlenül csalódott és dühös vagyok az értékelhetetlen kiszolgálásuk és tehetetlen…..
via GIPHY   Az ember állandóan tele van mindenféle hűségkártyával, meg törzsvásárlói kedvezménnyel, aztán ezeknek a nagy részét sose használja fel. Amikor mégis jól jönne, akkor pedig kiderül, hogy már nem is érvényes. Vagy valami. Most a Posta intett be, de végül szépítettek, viszont figyelem: ha…..
Bombaló 2019.08.13 17:52:15
@Bajázs: Tehát ha okozol egy balesetet, ahol te vagy a hibás részedről rendben van, hogy a vétlen szopjon, mint a torkos borz. Ez rendben van, de innentől ne panaszkodj, ha fillérbaszónak fognak becézni.
A Praktiker, a szállító és a fuvarozó között valahogy elkallódott olvasónk három megrendelt terméke, majd ebből hosszas könyörgés után kettő mégis előkerült. De hol lehet a harmadik? Rendeltem 3 terméket a webáruházon keresztül, amihez házhoz szállítást is kértem. A termékeket és a szállítást is…..
Bombaló 2019.07.25 16:24:27
@Sajtkukac: Ezért nem érdemes beszólni a szállítónak/boltnak. Jogod van lóháton is elvinni...

Az extra szolgáltatásról.
-Kiszállítás mikor lesz?
-Pénteken.
-Időben?
-8-16 óra között.
-Pontosabban nem lehetne?
-De igen, plusz pénzért (3000).
-S akkor miből lehet választani?
-Délelőtt vagy délután.
-Pff. Az nem segít, pluszpénzért sem. Szombaton is van szállítás?
-Igen.
-Akkor legyen szombat... (alapáron)
Olvasónk belefutott abba a helyzetbe, amikor egy kereskedő más áron kínál valamit, mint amennyiért adni szeretné. A vásárló fizet és vár, az Extreme Digital szerint viszont elírás történt, ezért nem tehetnek semmit.  2019.07.05-én rendeltem egy Asus Lyra mini 3 darabos mesh routert online. Nagyon…..
Épp tegnapi hír, hogy 2018-ban összesen 4 évet késtek a vonatok  idehaza. A MÁV szerint ezzel "a magyar vasúti személyszállítás járatpontossági adatai alapján az európai középmezőnyben foglal helyet." Ettől még a vonatok pontatlansága iszonyú sok bosszúságot okoz sok embernek, néha egészen meglepően…..
Bombaló 2019.03.26 10:56:37
@encir: Az igazságérzet és a jogszerűség ritkán találkozik. A bitek döntenek, azoknak meg nincs 3. állása, hogy mire gondolt a user.
A jog objektív, az igazság szubjektív. Általában...
Bombaló 2019.04.02 16:15:33
@Online Távmunkás: A menetjegyek már 2 hónappal korábban is megválthatók. Komolyan, ha valaki vonatozásra adja a fejét, hányan vannak akik 10 percen belül döntöttek? A jegy 4 órás időtartamban érvényes. Meg lehet venni egy órával korábban is és nincs probléma.
A Homárra sok elképesztően szövevényes sztori érkezik, miközben a hétköznapok tele vannak rém egyszerű, egyértelmű fogyasztóvédelmi kérdésekkel is. GYIK rovatunkban ilyenekre adunk rövidebb-hosszabb, sorvezetőként bármikor elővehető válaszokat. Ezúttal cipő témában. Nem vagyok egy balhézós típus,…..
Balatonboglár Budapesttől 144 km -re fekszik. IC-vel (vagyis a ma lehető leggyorsabb vonatos megoldást választva) 1 óra 53 perc alatt lehet leérni, ennek az útnak az ára a pót- és helyjeggyel együtt 3365 ft. Kocsival mindezt letudhatjuk másfél óra alatt, 8 literes fogyasztással számolva 4608…..
Bombaló 2018.08.15 07:47:35
@DarkWolf: Ha megnézed a MÁV fejlesztési törekvéseit akkor láthatod, hogy az újonnan beszerzett járműveknél ez alap. A 35-40 éves kocsikba utólag beszereltetni nem kis költséggel jár, amit te utasként elvársz (jogosan), a tulajdonos magyar államot meg nem érdekli. Nézd meg az iho.hu-n a legújabb cseh vasúti tendert és vesd össze azzal, hogy mi két éve kínlódunk 75-100 magyar kocsi gyártásával és még sehol se vagyunk vele. Amikor már 10(20) éve is a motorvonatoké volt a jövő.
S látod-látod 2018-ban képesek voltunk Budapestre légkondi nélküli metrószerelvényt venni és forgalomba állítani...
Bombaló 2018.08.15 10:46:34
@Balfredo Alfredo: Értem a poszter problémáját is. Hozzáteszem az IC kocsikban két rendszer van, bár valószínűleg kevesen tudják. Van egy legjavító berendezés, amit a 90-es években történt atépítéskor szereltek be. Ez a rendszer dolgozik oldalt és lent lévő szellőzőből, amely két dolgot tud. 8 perc alatt cseréli a levegőt a bentit a kintivel, illetve szükség esetén a befújt levegőt hűtve vagy fűtve nyomja. De ez nem klíma. Ennek mennien kell, mert ablak ugye gyakorlatilag nincs. Ez van tulképp kimatricázva, hogy a légjavító zárt ablaknál működik jól.
35-40 fokban amikor elégtelen volt a hűtés vagy épp nem is ment, akkor is nyomja a levegőt csak épp a kinti meleget. Ezért utólag szereltek fel klíma berendezéseket a kocsi tetejére (a 4 fenti dobozka), hogy besegítsen. Az utólagos dolgokkal az a baj, hogy kényszerszülte megoldás lesz. A vasúti kocsik tetőterével az a baj, hogy teljes mértékben acél burkolatú, így a tűző nyári napon az utólagos berendezésnek egy kemencében kell dolgoznia odafenn. Ennek megfelelően be is szarik random időközönként...
Talán egyszer majd ezek a kocsik is nyugdíjba mennek.
Bombaló 2018.08.15 21:56:48
@Balfredo Alfredo: "Megértem, hogy az acéltető alatt meleg van, másrészt a MÁV nem jótékonyságból szállít, hanem a jegyárakért cserébe, tehát gazdálkodja ki a klímák normális működtetéséhez szükséges pénzt."

Az a helyzet, hogy van akiket jótékonyságból szállít. Szebbik nevén az állam által előírt szociális kedvezményeknek hívják, amelyek megtérítése nem mindig teljesül száz százalékig. (Erről írtam korábban, hogy kifizeti a 2012-ből elmarardt költségtérítés 15 Mrd forintját (amit az utasok leutaztak), de meghatározta, hogy ezt csak az új kocsik vásárlására fordíthatja a MÁV. Csak ha 5-6 éve az a pénz nem jött, akkor azt később valahonnan el kellett venni...) Így nehéz kigazdálkodni. De fejlődünk, mert további 8 emeletes motorvonat érkezik. :D

iho.hu/hir/szaz-kocsit-gyartsatok-160407##
Sok okosat ebben az esetben nem lehet mondani, legfeljebb egy virtuális együttérző ölelést küldeni Attilának, aki egy nyereményautó boldog tulajdonosa volt 40 napig. De már elmúlt.  Sziasztok! Okulásként, vagy talán valami utolsó szalmaszál miatt, ami a csalódottságomon…..
Bár a magyaros vendégszeretet legendás, azért a Kis Valentino, Zimmer Feri és az Üvegtigris országában generációk szoktak hozzá, hogy megalázkodva kell a pulthoz járulni az ott dolgozók jóindulatában bízva. A lemosott virsliknek és a hozzájuk tartozó vendéglátós morálnak az elmúlt évtizedekben…..
Aki már járt városi kisgyerekkel állatkertben az tudja, hogy hiába viccesek a majmok, hiába klassz a fókashow, hiába láthatóak élőben koalák vagy nagy mázli esetén pisilő elefánt, a legnagyobb örömet messze a kiskecskékkel és barikkal teli háztájit imitáló kisállat simogató jelenti, ahol kézből…..
Bombaló 2018.07.14 10:09:50
@megamedve: Egyetértek. :)
  Olvasónk - ahogy maga is elismeri - több teljesen nyilvánvaló hülyeséget is elkövetett az alábbi autóvásárlási projektjében, elég csak a fenti képen megnézni, hogy mi szerepel a vételár és a megjegyzés rovatban. Elképesztő naivitásról árulkodó hibái annyira egyértelműek, hogy az emberek többsége…..
Viktor beszámolója szerint valami nagyon furcsa dolgot vezetett be a Magyar Posta a múlt héten: a cégekhez érkező küldemények közül csak az ajánlottakat viszik ki, a simán feladottak részére a kézbesítő postán "elkülönítenek egy nagy zsákot, és ha az megtelik, akkor egy ember a cégtől bemehet egy…..
via GIPHY Bármilyen területről is legyen szó, a karbantartási és felújítási munkák embert próbáló időszakot jelentenek szolgáltatónak és ügyfélnek egyaránt. Ettől persze ezeket megúszni nem lehet, de átgondolt szervezéssel és jó kommunikációval minimalizálni az elkerülhetetlen kényelmetlenségeket…..
Bombaló 2018.06.13 12:04:45
@Dezsike: "Nekem is volt szerencsém márciusban pótlózni. Borzasztó eleve a busz, az IC pedig nem egy rendes vágányon várt, hanem egy nyílt pályának látszó sínen, és visszafelé oda is érkezett. "

1. A buszok jórészét a Volánbusz biztosítja, amire nincs kapacitása azt pedig alvállalkozóval oldják meg.
2. Százhalombattán a vonatra fel- és leszállásra épített peron a másik oldalon van (nem az állomásépület felőli oldalon). Csak hát 10 utasból 9 lusta megkerülni a vonatot.
Az ember új autó vásárlása miatt érzett bokorugró örömét általában némileg hervasztja a rengeteg papírmunka, ami egy ilyen akciót kísér. A Casco, a parkolás, az autópálya matrica és társai intézése mind-mind egy óriási csapda, amik jó eséllyel rojtozzák ki az ember idegrendszerét leggyakrabban a…..
Amióta kutyánk van, egy új világ tárult fel előttem. Előtte sejtelmem sem volt róla például, hogy létezik még csoport, amely a kisgyerekes anyákéval vetekvő vehemenciával folytat vérremenő csatákat az élet leghétköznapibb eseményeiről is. A négylábúakkal való élet persze tényleg rengeteg…..
Bombaló 2018.05.09 16:15:57
@Dezsike: Minden utad kicentized, vagy néha elindulsz időben? :)
Idén is volt anyák napja, idén is volt olyan, aki póruljárt a virágrendeléssel. Érzelmi okokból valószínűleg eleve érzékenyebben érinti a megrendelőket, ha ezen a napon nem úgy sül el valami, ahogy eltervezték. Ki tudhatná ezt jobban, mint egy virágboltos, akihez ilyenkor még az igazi ogreszabásúak…..
Az online check-in, vagyis a repülőjegyek utazást megelőző netes érvényesítése korunk egyik óriási vívmánya. Létezése előtt a beszállókártya megszerzéséért folytatott kilátástalan és idegörlő sorbanállás ugyanis ritka jól meg tudott ágyazni egy idegbajos családi nyaralásnak, plusz irtó nagy terhet…..
Tékozló Homár Wow not fix it! 2018.03.29 09:12:48
Erre a szegény telefonra még úgy is nagyon rossz ránézni, hogy egy ismeretlen olvasó megviselt tulajdona. Ahogy terjedtek az okostelefonok és emelkedett az áruk, egyre fontosabbá vált a készülékek védelme. Jöttek is sorra a továbbfejlesztett tokok és képernyővédők, a nép egyszerű gyermeke meg…..