Regisztráció Blogot indítok
Adatok
idiotabarom

0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Joseph Massad tanítványai tüntetnek a Columibia Egyetemen   “A cionista gyarmatosító vállalkozás végét” hirdeti Joseph Massad, aki “kötetlen beszélgetést” tartott Budapesten a CEU Diákok Palesztina Igazságáért (CEU Students for Justice in Palestine) szervezet…..
idiotabarom 2015.06.03 19:36:23
Volt nekem egy osztálytársam, becézzük most Töknek, aki az érettségin eléggé kínlódott történelemből, valahogy bármit kérdeztek tőle, soha nem sikerült eltalálni azt a nagyon vékony vonalat, ami mentén a tudása felépült kb. hat tényre és két évszámra. A…..
Kalina Gergő ELTE HÖK elnök kabinetvezetője volt korábban, ma már a Miniszterelnökségen dolgozik Baczkó Norbert, akit tavaly nyáron a csömöri Fidesz élére is megválasztottak. Baczkó eléggé felháborodott Panyi Szabolcs Indexes újságíró cikkén, melyben Panyi azt járta körül,…..
Eljutott hozzánk az a levél, amelyben Körösparti Péter, a HÖOK elnöke kemény eljárást kér az ELTE EHÖK elnökétől a gólyatábori nemi erőszak ügyében. Miután az Indexen megjelent, hogy egy budapesti jogi kar tavalyi gólytáborában nemi erőszak történt, amelyet a kari…..
idiotabarom 2014.10.04 12:19:13
@An Dzsung Hvan: Nézzük meg a következő mondatot.

Mindezek hiányában, a munkájukat becsületesen végző hallgatói önkormányzati képviselők érdekében, nem tehetek mást, mint nyilvánosan is elhatárolódom az ELTE teljes Hallgatói Önkormányzatától.

1. "a munkájukat becsületesen végző hallgatói önkormányzati képviselők érdekében" - tehát vannak tisztességes HÖK képviselők

2. "nyilvánosan is elhatárolódom az ELTE teljes Hallgatói Önkormányzatától." - Hogy mi? A tisztességes képviselők érdekében elhatárolódik az egész ELTE-s HÖK-től úgy, hogy maga is beismerte, hogy vannak tisztességes képviselők. Ennek mégis mi értelme van? Miért van az, ha ez az ember megszólal, az világos képmutatás.

Nem arról van szó inkább, hogy a maga mosdatása miatt az ELTE-re tolja az egészet: "Mindezek mellett mélységesen megdöbbent, hogy a gólyatáborok kapcsán ez már legalább a negyedik olyan eset, amely az ELTE Hallgatói Önkormányzatával összefüggésbe hozható köztörvényes bűncselekmény."

Aha, mert amúgy meg minden rendben van...
Izgalmas közleményt eresztett meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Navracsics Tibor EU biztosi jelölése alkalmából: Megköszönték, hogy jelentős forrásbővítéssel segítette minisztersége alatt a hazai ifjúságügyet. Most felhúzott szemöldökkel és…..
idiotabarom 2014.09.29 11:05:46
Helyreigazítást küldött nekünk a HÖOK egy ex-HÖK-östől származó korábbi posztunk miatt. Ebből kiderül a szervezet álláspontja, a szöveget itt tesszük közzé:   És ti mit gondoltok a levélről?..
  A tét Van itt egy tét. A centrális erőtér kiépülése és megszilárdulása szükségképpen olyan kérdések napirendre tűzését is maga után vonja, amelyek megválaszolásához a kétpólusú erőtérben egymással küzdő politikai erőknek nem volt elég bátorsága. A bal- és a…..
A Magyar Nemzet Onlineon olvasható, hogy a hallgatói önkormányzatokkal szembeni negatív közhangulatot meglovagolná az orrát mindenbe beleütő Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. Tervezetük szerint a diákszervezetek túlzott befolyása miatt három főben kell maximalizálni a HÖK…..
idiotabarom 2014.09.11 10:28:59
@Átlátszó Oktatás: Ez igaz, elfogadom, hogy nem minden hökös tesz így. De hatalmi pozíciókba általában azok kerülnek, akik tudják hogy lehet élni és visszaélni a szenátusi 1/3-dal. Tudom, hogy nem jó érv, hogy eddig sosem voltak rá képesek, ergo nem is lesznek rá képesek. De félek, egy olyan ideálból táplálkozik az álláspontod, ami nagyon nehezen igazolható. Valójában mindig azok az emberek kerülnek oda, akik NEM az érdekérvényesítésre használják a nekik adott hatalmat. Azt állítom, hogy a jogosítványok csökkentésével az ilyen emberek is nagyobb valószínűséggel tűnnek el a rendszerből...
Reggel fél kilencre hívott össze sajtótájékoztatót a gólyatáborok kapcsán az ELTE rektora, dr. Mezey Barna. Az egyetem képviseletében részt vett az eseményen dr. Fábri György kommunikációs igazgató, Zaránd Péter az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke, valamint a Tanító-…..
Figyelmeztethették a gólyatábort szervező hallgatói önkormányzat vezetőjét K. S. Sz. aberráltságára, de nem vette komolyan a jelzést – írta egy olvasónk. Az Átlátszó Oktatásnak emailt író lány még azelőtt felhívta a figyelmünket arra, hogy K. követte el a fonyódi…..
idiotabarom 2014.09.03 12:50:28
@Muad\\\'Dib: Igen, elvileg nem. Gyakorlatilag aki idősebb, az vagy valami meghívott vendég (oktató, előadó), vagy vadászni megy... Csak annyit állítok, hogy intuitíve könnyen belátható, hogy egy ilyen korú "külsős" személy a fiatal lányok miatt megy oda. Aztán mindenki döntse el, hogy beenged egy farkast a bárányok közé.
idiotabarom 2014.09.03 13:12:08
@dingó29: ezzel nem dicsekednék
idiotabarom 2014.09.03 13:27:16
@dingó29: Remélem majd találkozol olyanokkal is, akik nem ilyenek. Szerintem mi máshova járunk.
Az MTI-nél megjelent hírek szerint több ember ellen is fegyelmi eljárást indított az Eötvös Loránd Tudományegyetem a tanító- és óvóképző kar gólyatáborában történt nemi erőszak miatt, és felfüggesztette a TÓK és az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói önkormányzat…..
A SONLINE értesülései szerint nemi erőszak történt Fonyódligeten, ahol két felsőoktatási intézmény tartja gólyatáborát. A rendőrség megerősítette a hírt, miszerint az eset péntek este történt. Többszörösen megerősített információink szerint a bűncselekmény az…..
idiotabarom 2014.09.01 22:17:52
@retrovírus: bár veled is megtörténne egy férfi zuhanyzóban, megnézném hogy vinnyogsz
idiotabarom 2014.09.01 22:30:06
@kanapehuszar: le van mentve a kép a szervezőkről? kiraknád?
idiotabarom 2014.09.02 12:28:39
@blatty: kösz! megtaláltuk a nevet máshol is, de így a legegyértelműbb
"Sem hallgatói, sem szakpolitikai kérdéseket nem érint" Dezső Tamás dékán szerint az, hogy a Hallgatói Hálózat a NAV körül kialakult botrányról tartana fórumot, ezért nem engedélyezi, hogy azt az ELTE BTK A047-es termében tartsák. Tóth Fruzsina, a Hallgatói Hálózat…..
Bár nem tudjuk mi történik Csehországban, nem tudjuk, milyen váddal, és hogy igaz vádakkal-e, de mára virradóra a cseh rendőrség elitalakulata talán az egész modern Kelet-Európai történelemben példátlan akciót hajtott végre, ahogy ők hívják intervenciót. Kihallgatták a…..
Május 31-én, pénteken aktivistáink úgy döntöttek, hogy elég volt az alkalmatlan és impotens minisztériumi vezetőkből, ha nem tudjuk őket jobb belátásra bírni, akkor ennyi volt. Itt az ideje, hogy kirúgjuk őket és megalapítsuk az új minisztériumot. Mintegy húsz aktivistánk…..
idiotabarom 2013.06.06 17:18:25
@gróf Szopatzky-Weretzky: ne szóljál hozzám, paraszt
  Ez egy rövid poszt lesz, műfaja leginkább facepalm. Nagyon visszafogott poszt amúgy. Azt írja Mezei Balázs egyetemi tanár (Pázmány), hogyOne may agree or disagree with Schuman, but one thing is certain: in its present form, the Hungarian Basic Law is a politically…..
idiotabarom 2012.02.01 17:00:33
@jotunder:

szépen cseng, de sajnos név nélkül semmit sem ér
ha vállalod a blog műfajt, akkor ne építs tekintélyérvre

amúgy tekintélyérve építeni névvel is ízléstelenség, mert a tekintély is mondhat hülyeséget, egy matematikustól ennél több várható el
idiotabarom 2012.02.01 17:05:59
@jotunder: hát igen, ha kifogytunk az érvekből ez marad
idiotabarom 2012.02.01 17:11:16
@jotunder: tényleg nem érted?

a tekintélyérv minden esetben tarthatatlan, ha blogolsz, önmagadat lövöd ki vele, ha névvel csinálod, akkor meg lemondasz az érvelésről és ízléstelen vagy