Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ddamm

31 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha már az egyes hard rock jubileumban megemlékeztünk a The Cult Electric-éről muszáj a méltó párjával is foglalkozni, hiszen szintén idén 25 éves a Guns legendás debüt albuma. A csapat olyan ’85 tájékán alakult az L.A. Guns és Hollywood Rose tagokból, illetve közvetlenül az…..
Idén éppen 25 év jelent meg a legendás The Cult nem kevésbé legendás lemeze az Electric. Az angol csapat sztorija még nagyon régre vezet vissza, egészen 1983-ig, amikor is néhány fiatal srác úgy döntött, hogy zenekart alapít. Hosszú kacskaringós út vezetett el ezen hard rock…..
A Nigromantia képében egy igazán friss csapatot üdvözölhetünk a népes death metál mezőnyben. A nyíregyházi csapat 2009-ben alakult és néhány kisebb kiadvány után, máris az osztrák Noisehead kiadónál találták magukat és idén már meg is jelent az első lemezük. Azt már…..
A két évvel ezelőtti első Bloody Roots lemez az Isten kezében, igazi kis meglepetés volt Smiciéktől, legalábbis számomra és gondolom azoknak is, akiknek a Moby Dick-től érkező új lemezek nagyon hiányoztak. Pedig méregerősre sikeredett a visszatérő Moby album, a Golgota 2003-ban…..
Az idén 30 éves Destruction nem képes lassítani, a tavalyi a Day Of Reckoning után máris itt a folytatás. Némi intró után bele is csapnak a Cyanide-ba és tekernek is tisztességgel. Azt kell, mondjam, pontosabban úgy látom, hogy a régi csapatok közül, akik újjáalakultak mondjuk…..
E hét csütörtökön lecsaptak a nehéz fém nehéz fiúi a Pecsában, jegyzem meg már jó korán. Némi rosszul lét után (csülök vacsora volt előző este…) összekaptam magam és már úton is voltam a Pecsa felé. Olyan 18h körül értem oda és valóban már a színpadon volt a Fueled…..
A brit Amebix története nagyon rég a 70-s évek végén indult, tulajdonképp a punk beindulása táján és odáig fajult a dolog, hogy a punk legdurvább formájának-nevezetesen a crust punknak a megszületését hozzájuk vezetik vissza. A 80-as években két nagy lemezt adtak ki az Arise!-t…..
Az immár 30 éves Tankard idén tette először tiszteletét nálunk a Dürer nagyszínpadán. A vasárnapi időpont ellenére szépen összegyűltünk, bár lehet, hogy egy péntek vagy szombat este jobbat tett volna a népsűrűségnek, de azért így sem volt rossz a helyzet. Sőt az első sorok…..
A svéd prog rock zenekar tette tiszteletét a nemzeti ünnepünk estéjén, azaz október 23-án este a Hajón. Kellemesen megtelt a terem ahhoz képest, hogy másnap isi, illetve meló nap következett. Kíváncsi is voltam milyen fejek járhatnak The Flower Kings koncertre, hát azt kell mondjam…..
A 90-es évek vége felé alakult amcsi grindcore alakulat 5 év hallgatás után tért vissza grind-olni megint egy kicsikét. Emlékszem, amikor a 2000-es évek elején beléjük futottam kezdett megint felfelé ívelni ismertségben a műfaj olyan tettestársakkal, mint a Nasum, Rotten Sound,…..
1992-ben éppen 20 éve jelent meg a Brooklyn-i Biohazard korszakos lemeze a Urban Discipline. Ki ne emlékezne azokra a szép korai 90-es évekre, amikor csak úgy burjánoztak az undergrounból feltörekvő zenekarok létlégyen szó akár az öreg, akár az Atlanti óceán túloldalán lévő…..
Ez is eljött végre, a reaktiválódott és jubileumi búcsúturnéját töltő Nasum végre hozzánk is elért. Ismeretes a svéd grindcore csapat még 2004-ben vesztette el egyik alapítóját és motorját Talarczyk Mieszko gitáros/énekest, de még korai volt temetni a csapatot. A Nasum-ról…..
Az Angliából indult Gallows papíron punk muzsikát játszik és be is lelkesültem hiszen a punk-ot eleve kedvelem, na meg aztán az őshazából érkezett a csapat. Őszintén megvallva nálam annyira ezek az új hullámos punk muzsikák kevésbé találnak be. Megvan bennük a lázadás meg…..
A veterán germán thrash zenekar megerősödve tért vissza idén a rettenetes lemezborítóval ellátott friss lemezével. Őszintén szólva egyáltalán nem vártam semmit a lemeztől, erről az utóbbi időben szinte teljesen leszoktam a rendkívül alacsony színvonalú és legtöbbször…..
A Six Feet Under sztorija dióhéjban: még 1993-ben indult úgynevezett death metál szupergruppként Allen West Obituary bárdista és Chris Barnes Cannibal Corpse énekes édes gyermekeként. A remekül sikerült Haunted debüt album után, amin jó fajta és jó megszólalású kimért…..
Immár majd húsz éve, hogy megjelent az echte brit Discharge-core zenekar Disgust első lemeze.Aki esetleg nem tudná a 80-as évek legelején élte virágkorát az angol punk-hardcore mozgalom, amelynek vezér alakja a 77-ben alakult Discharge zenekar volt. Talán leginkább…..
Hát bizony a Prong, létezik még ma is egy ilyen zenekar. Anno még a legendás 80-as években alakultak New York-ban. Ismerős lehet még valamennyire a történet, szóval néhány CBGB ’s-ben melózó arcnak elege lett, hogy csak nézze ahogy a többiek játszanak a színpadon, utána meg…..
Ugyan ez kiadvány még 2009 végén jelent meg, de mivel se akkor, sem az óta nem igazán emlékezett meg róla senki, itt az idő, hogy megtegyük! Egy kedves barátomtól kaptam akkoriban ezt a DVD-t és nem csalódtam benne, azóta is szívesen megpörgetem a lejátszómban. Még élénken él…..
A fiatal budapesti csapat Ír-kelta kocsma punk rockot nyomat igazán jó hangulatban. Dropkick Murphys, Flogging Molly vonalon haladó sextett igen kellemesen sajátította el a stílus jellemzőit.Különösképpen jó hallani a különböző nem éppen rock zenéhez szokott hangszerek…..
Immár jó 3 éve, hogy a God Forbid lemezzel jelentkezett, kissé eltűntek a szem elől, de most kvázi visszatértek. Aki esetleg nem tudná ők is az úgynevezett New Wave Of American Heavy Metal-al, más nevén a metalcore-al kerültek a felszínre még a 2000-es évek elején.Aztán 2004-ben…..
Hát ez is eljött, megjelent a thrash/crossover sztár Municipal Waste 5. nagylemeze. Létezik egy úgynevezett fiatal zenekarokból álló thrash mosh hullám, amit az Earache kiadó karolt föl 2000-s évek eleje-közepe táján. Hogy ez mennyire hiteles pont az Earache kiadótól, ezt most ne…..
Alig telt el az előző Ironbound óta 2 év, máris itt a folytatás a jó öreg New York-i thrasher társaságtól. Lényegében onnan folytatják az utat, ahonnan kicsit félre álltak egyet pihegni 2010-ben. Most is inkább sebesség orientáltabb vonalat viszik tovább, ahogy előzőleg.A lemez…..
 Utoljára 2007-ben járt Budapesten a Napalm Death, a Szigeten előtte 2006-ban agyig megtöltve a megboldogult Kultiplexet. Most a Club 202 volt a helyszín, nem volt rossz választás. Mire odaértem már játszott a Brutally Deceased, mint később kiderült sikerült lecsúsznom a…..
25 éve jelent meg az egyetemlegesen elfogadottak szerinti egyik leglegendásabb Megadeth thrash metál lemez a Peace Sells. Ennek alkalmából jelentek meg még múlt évben spéci verziói a lemeznek. Jelen recenzió tárgya is, mely az eredeti lemez 2011-es remasterelt verzióját és egy…..
Minden zenekar életművében előfordul egy a sorba nem igazán illő lemez, amelynek pont az adja a savát-borsát hogy stílusában különbözik többitől.Az 1980-ban alakult  New Jersey- ből származó legendás Overkill a thrash műfajában alkot mind a mai napig, ám 93-ban ők is úgy…..