Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Archie the inventor

0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megalázó körülmények között kellett fellépnie a Neotonnak az ígéretesnek hangzó csabai Sörfesztiválon, írja a Bors. A Neotonnak egy, a napon álló, forró sátorban kellett öltöznie, nem kaptak sem vizet, sem ventilátort, Csepregi Éva énekes pedig a kukászsákok takarásában…..
Pivó Ivó pusztán a garancialevelével szeretett volna szendvicssütőt cseréltetni az Aldiban, de elhajtották az eredeti számla hiányában. Szerencsére nem adta fel a harcot, és írt a Központnak, akik épp megtalálták a számlája másolatát, miután ők kötelesek ezeket megőrizni.…..
Balázs még a pénztárnál ránézésre megállapította, hogy bőségesen túlszámlázták a CBA-ban. A kosarában nem található fantom csirkekockát a kasszás sem tudta volna beazonosítani: A minap esett meg, hogy néhány apróságot vásároltam a Corvin bevásárlóközpontban levő…..
Archie the inventor 2013.06.17 12:28:54
@atpijkamo: igen, olvastam erről korábban. De mostanában voltam: ép.anyag kereskedés (5000-t nem adott, biobolt (10000-et nem adott), közért (1000-et nem adott) és még volt legalább 3 ilyen eset.
Barna hajú lányok Eufrat 2013.04.08 07:34:00
..
Archie the inventor 2013.04.09 12:02:23
Rég volt már költségtérítéses téma, pedig imádtuk annak idején, ahogy megmagyarázták. Különösen Nyakó Pista és a kedves felesége sztorija volt a kedvencünk, akik 4 év alatt ketten 36 millió forint költségtérítést markoltak fel, mert külön-külön utazgattak haza…..
Megalakulása óta 2,5 millió forint értékben utaztak a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának tagjai szakmai kiküldetésre a világ több pontjára – derül ki a KiMitTudon beadott közérdekű adatigénylésből. A legköltségesebbek az amerikai kontinensre tett utak voltak és a…..
Szőke hajú lányok Eve 2013.02.17 07:34:00
..
Archie the inventor 2013.02.18 06:58:39
Ugyan Zoltán már 2011-ben bepanaszolta a hamis bélszínrolót, amit a CBA-ban forgalmaznak, továbbra is a CBA-ban vásárol hamis bélszínrolót: Tisztelt CBA! Napi szinten vásárolok az Önök üzletében, és panasszal szeretnék élni a Mirelit-bélszínrolók kapcsán. Kevesen…..
Fontos kérdésem van: ki látott reggel hókotrót a magyar települések fontos tömegközlekedési útvonalain? Nem csak budapestiek játszhatnak. A kommentekben gyűjtsük össze a tapasztalatokat, hátha így hamarabb észbe kapnak a hómunkások. Mobiltelefonnal készült videókat is…..
Debreceniek biztos láttak már ennél cifrábbat is, de azért ez se rossz. Naiv gyalogost a rendőrök egyik éjjel megbüntették 5000 forintra, mert szerintük nem ott él életvitelszerűen, ahova be van jelentve. A sajtpapírjukra viszont már elfelejtették ráírni a fennforgás…..
Subba Orosz pop 2012.12.12 14:46:25
Délben az Arbat orosz étteremben ebédeltünk, és a háttérben futó orosz zenecsatorna dobta ki ezt a videót. Ha nem találtuk volna meg a youtube-on, én nem biztos, hogy elhiszem, hogy ez megtörtént. ..
Archie the inventor 2012.12.13 07:34:24
Cool List 2012 24. Habony Árpád 2012.12.12 16:00:00
"Az sem véletlen, hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember" - hangzott el korának coolbibliájában, a Megáll az időben, és Habony Árpád látatóan ebből a kottából játszik. Ha valaki annyira cool, hogy a miniszterelnök csak és kizárólag az ő személyes tanácsaira hallgat,…..
Archie the inventor 2012.12.13 07:00:20
@csak egy néző: pedig Zsóka biztos a törpesnauzer képére bukik :-)
Néha elgondolkozom azon, hogy milyen lehet baromarcúnak születni. Mondjuk ez a dilemma a látszólagos párhuzamok ellenére nem kötődik szorosan a mai bejegyzés témájához. Zsiga Marcell vitathatatlanul sikeres ember, és még idejében rájött, hogy nem érdemes, vegyészmérnöknek,…..
Archie the inventor 2012.12.03 11:50:54
Archie the inventor 2012.12.03 11:52:39
@Kőmíves Kelemen: ne haragudj, de ezt kétlem, hogy így lenne. Az elvakultakat ez a tény nem érdekli, a feledés homályába fog veszni ez az ügy, ami nem is ügy.
Subba Seggimplant goes wrong 2012.11.29 04:08:37
A néni seggében megfordul az implant, de legalább aznap mozgott valamit a gyomrod tartalmával együtt. Ez így nagyon nem jól van x(..
Jennifer L. Grieves 2009. július 16-án utolsó alkalommal szállt le az amerikai elnöki helikopterrel a Fehér Ház kertjében. Jennifer L. Grieves őrnagy volt az elnöki helikopterszolgálat első női pilótája. 2008-2009 évben tizennégy hónapot repült legtöbbször a Fehér Ház és…..
Archie the inventor 2012.11.28 13:05:35
@Professzore: "Ez ugye kvázi egy szaktopik". Ezt a megállapítást ugye nem gondoltad komolyan? Mert az eddigi posztok is kb. ugyanezt a színvonalat mutatták.
Egyszer talán majd a történészek veszik a fáradtságot, és nekiállnak megvizsgáéni, hogyan lehetséges az, hogy a legtöbb lakást nem a bankok foglalják le és árvereztetik, hanem a közüzemi szolgáltatók. A Homár azért segít: fantomtartozással. Naiv ügyfél megtapasztalhatta,…..
Archie the inventor 2012.04.17 13:59:16
@batgirl: az OK, hasonló tartalmat el tudok képzelni egy ügyintézőtől, de ezt nem igazán. Persze nem vonom kétségbe teljes egészében a posztoló szavait. De gondolom azért egy idióta ügyfél is kell a másik részről, hogy egy ügyintéző/ügyfélszolgálatos ilyet mondjon.
Naiv ügyfél nem vette figyelembe a jeleket, és annak ellenére pontyot rendelt az egyik Bécsiszelet vendéglőben, hogy nem volt. Vagyis pontyosított fogast kapott kedvezményes az előbbi árában, aminek gyógyszerezés lett a vége: Tegnap este voltam a párommal a Bécsiszelet…..
Bármi újítást vezetnek be nálunk, azt mindig sikerül kicsit elbonyolítani. Amikor elkezdték kiadni az EU-s rendszámokat, sokan nem értették, minek ez a címke a szélvédő jobb alsó sarkában. Vilmos utánanézett a jogszabálynak, mégsem talált rá ésszerű magyarázatot. Egyes…..
Archie the inventor 2012.04.17 13:31:02
@Dövan: És még a brifkóban is több hely maradna...
Subba Ákos klippremier 2012.04.12 10:10:00
Én még nem néztem meg, éljük meg együtt! Most:   Micsoda jelenlét!!!..
Archie the inventor 2012.04.13 07:24:54
@Hypofx: ott a pont!
Archie the inventor 2012.04.13 07:25:51
@hetvenhéthétvége: hidd el, nem benned van a hiba!
Nyilvánvalóan valami beszorult az állami bürokrácia fogaskerekei közé, Sasa ugyanis hiába fizette be az okmányiroda felszólítására a tartozását, később igazoltatáskor mégis leszerelték a rendszámát és elvették a rendőrök a forgalmiját is. A mai nap folyamán (03.09)…..
Amíg kiderítik Brüsszelben, hány ponton jogsértő az összes még működő iparág kommunistoid államosítása, naiv ügyfelek azért próbálnák használni, ami van. A SZÉP-kártyához hasonlóan az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyei is érdekesek lehetnek azoknak, akik vissza tudják…..
Ennek igazából örülni kellene, nem? De aztán kiderül, hogy mégsem. Különben is, a legtöbb bébiételnek semmilyen íze nincs, úgyhogy a gyerek biztosan jobban járna házikoszttal.A történetem főként kismamáknak, babás anyukáknak lehet érdekes, legalább is ők biztosan megértik,…..
Csak nem egy újabb sikeres állami termékbevezetéssel állunk szemben? A hirtelen felhúzott Széchenyi Pihenőkártya használata egyelőre csak saját felelősségre javasolt. Néhány hónap alatt bizonyára sikerül értesíteni az összes a programban részt vevő kártyaelfogadóhelyet,…..
Na, ezzel is megvolnánk, megvan az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulója, a Compact Disco, aminek egyik tagja a műsor közben azzal biztatta a nézőket szavazásra, hogy majd ők felteszik Magyarországot a térképre, ha eljutnak Bakuba. Nem ez volt az egyetlen otromba megjegyzés a…..
A szombati extrém havazást a MÁV közleménye szerint 15-30 perces késésekkel túlélték, csak néha késtek a vonatok 80 percet. Ehhez képest az Elvira 3 órás késéseket írt a megritkított járatokra. Sándor végül órákon várhatott az első Mezőtúr felé közlekedő vonatra:…..