Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fishraptor

0 bejegyzést írt és 116 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Goromba egy idő volt ma. Nem éppen horgászatra való! Hideg, metsző északi szél... Brrrr! Ennek ellenére bevetettem a rezgőspicceseket, és - pontyot szerettem volna fogni. Abban a tudatban, hogy ma még sok meló vár ránk. Elvégre rendelve volt a szőlőültetvényt karbantartó…..
Híreket lapozgatok. De ha ez nem lenne elég a mindennapok információáradatában, váratlanul kapok egy telefonhívást. Ismerősöm azután érdeklődik, hogy valóban jövő évtől csak engedéllyel lehet horgászni vitorlásról? Először azt hiszem, csak ugrat. Dehogyis - magyarázza -,…..
Viharos délnyugati szél hozza a változást, melyet Halásszy egyáltalán nem kíván, elvégre nyár van, a nagy melegek és hajnali parti szelek ideje, amikor már reggel kilenckor árnyékba húzódnak a békák, s a pontyok is csak unottan, amolyan megszokásszerűen bukóznak az unásig…..
Fishraptor 2014.07.22 18:52:50
Az utóbbi időben nem horgászom. Idehaza ritkán kerül elém az íróasztalom is, amit néhány hűséges olvasómmal ellentétben én kevésbé bánok. Éppen ezért most beletúrtam a fiókomba, és kivettem egy karcolatot, amit éppen két éve véstem memóriába. Igaz, szőrmentén sem…..
Fishraptor 2014.04.20 16:55:47
Kivágás a Nimród Vadászújság legfrissebb, márciusi számából Örömmel osztom meg olvasóimmal a fenti hírt; annál is inkább, mert jó néhány vadászati témájú elbeszélésem pihen "az asztal fiókjában", arra várva, hogy kiegészülve még újabbakkal, esetleg könyv-formát…..
Ismét egy vendégposzt következik. Varga Zoli kísérletezgető kedvű süllőhorgász, egykor a Haldorádón Csörgits Gábor szerzőtársa volt a nagy sikert aratott Balatoni süllőzés című cikksorozatban. Alább közreadott praktikája talán többek által ismert, de úgy gondolom,…..
Pelsológia Évzáró horgászat 2013.12.31 08:16:25
Horgászattal illő elbúcsúzni egy horgászévadtól. Ez – valljuk be – nem nagy ügy. Ha a víz be lenne fagyva, legfeljebb vágnánk egy léket, belógatnánk oda horgunkat, s míg elkortyolnánk a gőzölgő forralt bort, bizony elmondhatnánk: horgásztunk közben. Na de halat is fogni?…..
Fishraptor 2013.12.31 09:00:24
Pelsológia Karácsonyi ajándék 2013.12.24 17:26:22
Karácsony reggelén a kikötő félig befagyva fogadott. És csend, és mozdulatlanság – mindenütt. A máskor oly eleven, már-már szemtelen vadkacsák velem szemben gubbasztanak a túloldali móló kövein ücsörögve. Innét nézve mintha panoptikumot látnék, kitömött vadkacsákat.…..
Fishraptor 2013.12.25 08:07:18
Pelsológia Zander Time 2013.10.27 18:42:36
Újabban szeptember elejét idéző hangulatom van. Ez a fajta hangulat csak akkor bicsaklik meg kissé, amikor az órámra pillantva megállapítom: hat óra alig múlt, és már sötétedik. Egyébként egy szál pólóban ücsörögni a csónakban ilyentájt nem szokványos állapot, és ez…..
Fishraptor 2013.10.28 07:45:21
Ez a kirándulás már az elmúlt esztendőről húzódott, de Csabi szeptember végén rám parancsolt: se tovább! Azaz, ha törik, ha szakad, el kell látogatnom hozzá Márnafalvára, mintegy viszonzásképpen az ő balatoni kiruccanásaiért. Azt azonban nem gondoltam, hogy törni is fog, és…..
Ma megkért egy közeli horgásztársam, ismerősöm, hogy levelét hozzam nyilvánosságra. Nem szoktam ilyet tenni, de most – mivel közérdekű problémáról lehet szó – kivételt tettem. Tisztelt cégvezetés! Mint rendszeresen Balatonon horgászó helyi lakos, panasszal szeretnék…..
Hagyományosan az elmúlt hétvégén került megrendezésre a 40 halász emléknapja Vonyarcvashegyen, ahová cégünk és egyesületünk csapatát is meghívták. Természetesen mindig részt szoktunk venni ezen a baráti, szakmai összejövetelen, ahogy most is. Összepakoltuk a halfőzéshez…..
Pelsológia Retro peca 2013.07.22 16:59:14
  Ebéd utáni pecázáshoz készülődött Zoltánka, amikor megjelent az öreg.  Kezében egy szép szál nádbotot tartott, közepes méretű, könnyű tároló orsóval felszerelve. A kisfiú ezt a botot még nem látta az öregnél. – Na, gyere ide, te gyerek – szólt hozzá a…..
Örömmel jelentem, hogy Peti Balázzsal közösen írt kisregényünk ezennel minden érdeklődő számára elérhető! Késtünk kissé, hol ez, hol az akadályozta a megjelenést, de mára kész könyvecskénk van, ami természetesen horgász témát karol fel, azonban reményeink szerint nem…..
S íme, ma már júliust írunk. Pereg a kalendárium, sodródunk a mindennapok folyamában, és ha nem szeretnénk horgászni, talán észre sem vennénk, milyen szeszélyes nyárelőt hagyunk magunk mögött. Különösen igaz ez a balatoni horgász szemüvegén keresztül szemlélve: egy hét…..
Pelsológia Fenékig tejfel 2013.06.11 19:42:46
Rendezgetem emlékeimet, s bennük kutakodom: vajon mikor volt utoljára ilyen megháborodott tavasz? Azt nem mondom, hogy soha, hiszen emlékezőképességünk nagyon hiányos tud lenni, de tény, ennyire szélsőséges kikelet nem mostanában borzolta horgászidegeinket. Az elmúlt tíz napban…..
Pelsológia A kertek alatt 2013.06.02 18:27:02
Kora reggel szép volt a víz, ám valamiért nem volt kedvem pecázni. Kisétáltam a mólóra, rövid kis pergető pecámmal és egy popperrel felszerelkezve. A móló derekánál ívott a küsz a külső oldalon; egy-egy kósza balin kaffantott néhanapján közéjük, de nem bírtam becsapni…..
Pelsológia Tavaszi munkadömping 2013.05.22 20:47:04
Kitartott a tél, aztán berobbant a tavasz. Ezért sok minden megkésett, a tavaszi munkálatok különösképpen. Egyszerűen én sem bírok kilábalni belőle, míg mások egy jó darabig nem is fognak… Nyári lúdék rendesen ráfáztak a rideg márciusra. Az első fészekaljak gyakorlatilag…..
Fishraptor 2013.05.28 11:15:38
Sziasztok!
Nem az íráshoz tartozik, de sokunknak szól!

Hali!

A Balaton-törvényben szerepelt egy tétel (35. § j)), ami tiltotta a nyilvántartásba vételre nem kötelezett vízijárművek (a csónak ugye ilyen) tárolását kikötők terültén kívül, és ezzel összhangban került be a 2012. január 1-jétől hatályos új Hajózási Szabályzatba az a szöveg, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy csónakkal csak úgy lehet szabályosan vesztegelni kikötőn kívül, ha a vízijárművön valaki mindig tartózkodik. Ez utóbbi alapján riogattak a vízirendőrök szabálysértési bírságolással.

Mivel 2013. június elsejével hatályát veszti a Balaton-törvény 35. §-ának j) pontja, a más miatt amúgy is módosítandó Hajózási Szabályzatot is hozzá lehet igazítani ehhez.
Erről szól az előterjesztés.

A nádas védelmét más írja elő, (22/1998-as kormányrendelet, a Balaton-tv. 35. §-ának több, továbbra is hatályos pontja stb.), ezért a Hajózási Szabályzat erre vonatkozó új szövege csak utal erre.

A meglévő parti bejárók kérdése (fenntarthatóságuk, felújíthatóságuk) valóban rendezendő, azonban azt nem lehet a Hajózási Szabályzat keretében megoldani, hiszen nem a hajózó útban vannak.
Vadi új bejárók létesítését - hiszen az új építmény elhelyezését jelenti - a jelenleg hatályos, nádas és parti öv megóvására vonatkozó szabályok is részletesen megadják (azok szerint ez engedélyköteles).

Mindenesetre a tervezett módosítással a csónak csónakkikötőn kívüli "tartása" legális veszteglés lesz (ha a veszteglés egyéb szabályainak megfelel, tehát nem hajózó útban, nem kijelölt fürdőhelyen stb.), de - értelemszerűen - ilyen veszteglőhelyet továbbra sem szabad a nádas kiírtásával létrehozni.
A horgonyon-bóján veszteglő csónak esetében nincs külön előírás, azonban a karóhoz kikötött csónakok esetében fontos lesz a karó feltáblázása. Figyelem: ez arra a karóra is igaz, amihez a csónakot peca közben köti ki valaki, hiszen akkor is vesztegel! Természetesen ez nem azt jelenti, hogy bárki így foglalt (horgász)helyet létesíthet, hiszen ezzel csak a kikötő (veszteglő) helyét jelöli meg, ami mellé bárki odaállhat (karóval vagy horgonnyal), de a hagyományos partközeli peca íratlan szabályai szerint ildomos nem ráülni más etetésre, úgyhogy normális emberek esetén a plusz táblákból nem lehet probléma. (Nem normálisoknál meg tábla nélkül is lehet...). Plusz előny, hogy a feltáblázott karókat remélhetőleg senki nem fogja benn hagyni a szezon végén...
Üdv,
csg
Az elmúlt hét a korábbi hetekhez hasonlóan telt. Én reggeltől-estéig dolgoztam, a pontyok pedig időnként elárasztották a móló nyugati, kis víz felőli részét. Szerdán például, amikor hazaértem öt óra körül, szó szerint öt-hét kiló közötti pontyok sétálgattak a…..
Pelsológia A lehorgászott Balaton 2013.04.21 21:17:49
A kis öreg akkor érkezett, amikor a második készségemet vetettem be. Sötét volt még, hajnali háromnegyed öt. Gyorsan besuhintotta az egyik végszerelékét, majd a másodikon tömködte az önetetőt éppen, amikor máris kapást jelzett az imént bevetett. Akasztás után még odavetette,…..
Fishraptor 2013.04.24 16:31:49
Hajnalhasadás előtt kellemetlenül hideg, erős északi szél fújt. Halásszy – kipillantva az ablakon – legszívesebben visszabújt volna az ágyba, de alvásról már szó sem lehetett (az a fránya biológiai óra…), és különben is, ebédre pontyot ígért. Az ígéret könnyelmű…..
Azt tartja a mondás: jóból is megárt a sok. Hát még a rosszból! Persze, mi a jó és mi a rossz, ez nézőpont kérdése, az viszont nem, hogy miért éppen 110 cm a tó felső szabályozási szintje. A jó a csapadék, és ez lassan kezd megártani, a rossz pedig az, hogy továbbra is téli…..
Fishraptor 2013.04.06 07:37:19
@Willyfog67: Megnyitják a zsilipet megérzik a folyást, lehet fogni a hajóútban! :)
Fishraptor 2013.04.07 20:15:54
Úgy látszik, hogy a Balaton kiszáradása címmel létrehozott projektet megfúrták. Méghozzá eléggé alaposan. Személy szerint ennek nagyon örülök, és már alig várom, hogy megnyissák a Sió zsilipjét… Ez utóbbi várandóságom egyébként azt jelentené, hogy a tó elérte a…..
Pelsológia Téli csendélet 2013.03.24 12:47:47
Halásszy kiballagott a móló végére, miközben álláig húzta a pulóverét. A lámpaoszlopnál aztán megállt, és ünnepélyesen körülnézett. Gyenge északi szél fújdogált, de most ez a kis szelecske metsző hidegnek tetszett, a párás túloldal, a szomorúvá borult idő pedig…..
Úgy tűnik, eljött az idő, hogy ez a könyvajánló már a saját könyvemről szóljon. Pontosabban: a fél könyvemről. Azaz a könyvünkről. Hogy is van ez? Jómagam nem csak írogatni, de olvasgatni is szeretek. Újabban – foglalkozási ártalom – jobbára az elektronikus sajtó…..
Fishraptor 2013.03.16 10:41:08
Fishraptor 2013.03.16 10:41:45
Fishraptor 2013.03.18 20:27:47
@Willyfog67: Egyre jobban érdekel! :)