Regisztráció Blogot indítok
Adatok
PHILO

0 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
         " Hiszen a keresztény szabadság egész története a rabsággal való szembefordulásból táplálkozik a „bűntől való szabadságtól” kezdve a reveláció végső kiteljesedéséig. Történetünk ma ugyanez, amikor jogért, jussért, igazságért azokkal szemben kell kiállni, „akik a szabadságot a gonoszság…..
PHILO 2019.09.22 19:40:26
Néhány reflex:
-- MB cikke alaposan végiggondolt. Minden mondata. Nem kinyilatkoztat, hanem közöl, ezt így szokta mondani. A közlést fel lehet bontani argumentumokra, de nem egy blog keretében. Meg is teszi a könyveiben stb.
-- Az ő „k. anyja” egy irtózatosan sokat szenvedett zsidó asszony, ennek részleteiről őt érdemes megkérdezni (egyébként el is mondta már nagy vonalakban rádióban, interjúban).
-- A meggondolatlan és visszataszító szitkozódások azokra hullanak vissza, akik megejtik őket. Nem méltóak a cikk tartalmához.
-- S azt hiszem, pontosan úgy gondolja, ahogy írja, ezért semmiféle előnyt nem kapott, sőt éppen ellenkezőleg: minden oldalról csak hátrányt szenvedett el az élete során. Közben pedig: keressenek rá az amazon.com-on.
-- Azt, hogy tisztikeresztet adtak neki, maga sem érti, így mondta. Tudatosan semmit sem tett érte. De persze örül neki, mert ez mégiscsak magas kitüntetés.
-- Az O-kormánnyal szemben nagyon is sok ponton lehet kritikát megfogalmazni. Őrültségeket mondani azonban nincs értelme. A szélbalos kritika hiteltelensége éppen az elvakult csapkodás miatt alakult ki, mint a fenti kommentekben is látszik. Komolytalanok, útszéliek, tartalmatlanok, széllelbéleltek.
-- Tessék végre lenyugodni. Tessék végre gondolkodni is. Szabadon.
-- Így kezdődik a cikk: Das Wesen der Wahrheit… Van valaki, aki ezt a szöveget elolvasta, átgondolta, értette, továbbgondolta? Mert csak az ilyennel érdemes beszélgetni.
PHILO 2019.09.22 19:42:52
@cruickshank: Igen, s el is menne szerintem, ha a hangvétel emberhez méltó.
Ahogy a képen látható meghívó illusztrálja, nemrég egy nyilvános vita zajlott Szalai Miklós és Mezei Balázs között a Pázmányon, amelyen állítólag sok volt az érdeklődő. Én magam nem tudtam elmenni, az alábbiakban egy kommentelő beszámolóját olvashatjátok. A kommentelő…..
PHILO 2013.11.25 18:25:58
Több megjegyzésre válasz (de nem tudok mindenre válaszolni):

Kedves Mátyás!

Véleményem szerint te nem ismered Nagelt. Vagy ha olvastad is, kellő figyelem nélkül. Nagel írásai mindenki számára elérhetőek, stílusuk egyszerű és világos, az „iszonyat zavaros” (magyarul: „iszonyúan zavaros”) nem jellemző rá. Közismert, tisztelt, és noha sokan vitáznak vele, azt kevesen tagadják, hogy nagyon fontos felfedezést tett (egyébként T. Sprigge nyomán) a „what is it like to be…?” kérdésének a felvetésével. Te persze tagadhatod ennek fontosságát, de meg kellene mondanod, hogy milyen vonalon: az eliminatív fizikaizmus vonalán? A funkcionális fizikalizmusén? Az epifenomenalizmus értelmében? Vagy egy további elgondolásod van?

A továűbbi bekezdés mutatja, hogy nem érted, vagy félreérted a problémát. Nem a köznyelvileg szubjektívnek nevezett relációkról van szó (emotivizmus), hanem magáról a szubjektívitásról mint olyanról. Kérlek, nézz utána ennek a problémának.

Én nem kívántam egy formalizált érvet alkotni a történetileg változó tudományos minták létéből. De ha ez a kívánságod, valamikor meg is tehetem. A helyzet a következő: alapvetően szembetűnő, hogy a tudományos minták fél évszázadonként megváltoznak. Erre nem én hívtam fel a figyelmet, hanem olyan jelentékeny tudománytörténész, mint Th. Kuhn. Nagyon is elgondolkodtató, hogy voltaképpen mi történik egy tudományos minta megváltozásakor. S az a kérdés teljes mértékben legitim, hogy vajon a mai standard tudományos felfogást nem fogja egy néhány évtized vagy évszázad után egy élesen eltérő felfogás felváltani. Gödel nem teljességi tétele nagyon jó példa erre, mivel ez a matematikusok ezredéves teljességi törekvését egyszer s mindenkorra lezárta. Általában úgy szokták ezt értelmezni, mint ami egy tudományos világkép teljességére is vonatkoztatható.

Kérlek, nézz utána annak, hogy az ortodox, hithű zsidóság vallásnak tartja-e a maga hagyományát. Nem tartja annak. Isten kinyilatkoztatása (gala) a zsidóságnak lett adva a parancsolatok formájában. Ez nem „religio”, hanem követés, hit, megtartás, szabály. Ez nem vitatéma. Természetesen vannak népszerű alkotók, akik a zsidóságot is „világvallásnak” nevezik (Glasenapp, Sart stb.), de ez az ő értelmezésük, nem a zsidóságé. Hasonlókat mondhatunk e a buddhizmusról, a hinduizmusról stb. Mindezt a nyugati nyelvek hosszú időn át nem vallásnak, hanem kultusznak nevezték (nem religiónak, hanem cultus-nak). Az iszlám volt az első, amelyre a nyugati szóhasználat kiterjesztette a „religio” elnevezést, de ez is csak a 18. századtól terjed el. Addig az iszlám „secta” (= tanítványcsoport). – Kár, hogy ezt itt el kell mondanom, mert Mezei száz és száz oldalt íRt ezekről a kérdésekről, s én is az ő könyveiből tudom, amelyek megbízhatóan jegyzeteltek, hivatkozottak.

A moralitás nem lehet CSAK konszenzus dolga. Erre statisztikai bizonyítékkal szolgálhatunk, mivel az emberi élet minden emberi kultúrában lényegi védelem alatt áll (ami nem zárja ki adott esetben a feláldozását, de a gyilkosságot igen).

Ami a tudósok statisztikáját illeti: én még nem láttam mai statisztikát a vezető tudósokról. Csak állításokat hallottam. Az viszont tényszerűen igazolható, hogy a jelentős tudósok, akik tehát korszakalkotót értek el, nagyrészt istenhívők voltak. – Hogy a mai emberiség 10% ateista, én kétlem, de azt nem kétlem, hogy vannak jelentős számban ateisták. Viszont a vita során az hangzott el, hogy ha isten tényleg rejtette, akkor miért hiszik annyian, hogy létezik? Az „annyianhoz” elég lenne, ha a mai emberiség fele hinné ezt. De nem a fele hiszi, hanem sokkal több.

A kvatumelméletre vonatkozó nézeteimet több forrásból merítem, mások melett L’Espagnat-tól és Stephen M. Barr.tól. Mindkettő egybehangzó állítása szerint nincs olyan vallási „fantazmagória”, ami túlhaladna azokon az elképesztő következményeken, amelyek a kvantumelmélet széles körű áttekintéséből erednek. Ilyen egyebek mellett D’Espagnat (csúcskutató) azon állítása, amely szerint a kvantumelméletből egyenesen következik egy világfenntartó elme/szellem létezése. Nekem ez meggyőzőnek látszik. De említheném Spaemann istenérvét is, amely szerint a futurum exactum grammatrikai léte, s az ide vonatkozó ontológiai következmény, posztulálja (= szigorúan megköveteli) Istennek mint egyetemes szellemi ágensnek a létét (ezt most nincs hely kifejteni, de elolvasható).

Sajnos nem tudok a továbbiakra reagálni, ezért összefoglalóul csak annyit: Isten léte v. sz. igazolható, bizonyítható, de ezzel csak egy valószínűséghez jutunk, ami messze áll a hívő meggyőződésétől. De e meggyőződés alapossága mellett is jól lehet érvelni.

Egyébként lebaromozni a másik felet, az nem menő. Megnéztem, mit válaszoltál, s az szerintem nem válasz.
PHILO 2013.11.25 18:34:27
Idemásolom Benzmüller válaszát, amely megmutatja egy értelmes kritika lehetőségét, egyben válaszol is erre a lehetőségre, körültekintően (s ezt a linket adtam meg fentebb is).

Ezzel az idézettel bezárom itteni tevékenységemet. Néhány megjegyzésemre a következő kitételek jöttek: faszság, barom, hazudsz. Ez egy igazi ateista klub --! Bye.

"Christoph Benzmüller: Es gibt sehr unterschiedliche Möglichkeiten, sich der Frage nach Gottes Existenz zu nähern. Häufig wird sie als eine reine Frage des Glaubens aufgefasst, und diese Sicht steht einer abstrakten, logik-zentrierten Herangehensweise, wie von Gödel praktiziert, entgegen. Zunächst steht also die übergeordnete Frage im Raum, welche Herangehensweise an das Thema jeder Einzelne für sich akzeptiert und welche er grundsätzlich ablehnt. Die Reduzierung der Frage auf begrifflich-logische Untersuchungen wird von nicht wenigen als eine inakzeptable Extremform angesehen. Diese Form der Auseinandersetzung ist es aber, die das Logikgenie Kurt Gödel gewählt hat.

Selbst wenn wir die grundsätzliche Herangehensweise von Gödel akzeptieren, so gibt es dennoch Aspekte, die wir kritisch hinterfragen müssen. Eine zentrale Frage ist natürlich, ob wir Gödels Grundannahmen (d.h. seine abstrakten Begriffsdefinitionen und seine Axiome) sowie deren konkrete Kodierungen in dem zugrunde gelegten Logikformalismus akzeptieren. Eine dazu orthogonale Frage ist, ob der Logikformalismus adäquat gewählt ist. Akzeptieren wir aber all diese Punkte (Herangehensweise, Logikformalismus und Grundannahmen), so sollte man sich wohl auch mit der Konsequenz, der notwendigen Existenz Gottes, auseinandersetzten.

Ich muss zugeben, dass ich all diese Punkte für mich selbst noch nicht erschöpfend beantwortet habe, und möglicherweise war dies auch bei Gödel der Fall. Wie dem auch sei, unsere aktuellen Arbeiten eröffnen interessante neue Möglichkeiten, den Logikformalismus und die Grundannahmen als veränderbare Parameter aufzufassen und dann mit diesen Parametern im Theorembeweiser zu experimentieren. Dadurch sollte es uns möglich sein, die Stichhaltigkeit weiterer Gottesbeweise zu untersuchen und diese Gottesbeweise zu variieren, um möglicherweise neue Einsichten zu gewinnen. Man kann also sagen, dass wir interessante neue Perspektiven für eine Computer-assistierte theoretische Philosophie bzw. Metaphysik aufzeigen. Nicht mehr, aber auch nicht weniger."
PHILO 2013.11.25 19:58:57
@Koós István: A kvantumelmélet szerint egy adott elektron adott helyen és adott időben meghatározhatatlanul vagy bizonytalanul részecske vagy hullám természetű. A kérdés az, hogy ez bizonytalanság-e (uncertainty) vagy meghatározatlanság (indeterminacy). D’Espagnat sokakkal együtt úgy látja, hogy ez meghatározatlanság, amiből több következtetést szűr le: 1. A lokális realitás által felmutatott nagy objektivitás észlelésünk eredménye. 2. A realitás, ahogyan az a kvantumkísérletekben feltárul, egy mélyebb valóságra utal, amely lehetővé teszi a megfigyelő és a megfigyelt összefüggését. 3. Ezt a mélyebb valóságot „leplezett realitásnak” nevezi (veiled reality), amely a tudomány számára csak és kizárólag a kísérletek kapcsán fejeződik ki, ami olyan, mint amikor éjszaka egy zseblámpával belevilágítunk a sötét erdőbe: világosan látunk mindent, ami a fénycsóvába belefér, de nem tudjuk, mi van kívüle. 4. Ez a mélyvalóságot mégis felfogjuk, mert ez minden tapasztalat, kísérlet, gondolkodás alapja, a kvantumkísérletek és egységes leírásuk alapja. 5. Ezt a mélyvalóságot érzelmekben, esztétikai élményekben, vallási tapasztalatban sejtjük meg, de nem fogalmilag. 6. Ezt a mélyvalóságot Istennek nevezhetjük. 7. Leszögezhető, hogy minden valóság – a lokális realitás tapasztalatától eltérően – csak mint megfigyelt valóság állhat fenn, mivel a megfigyelő és a megfigyelt elválaszthatatlansága a kvantumelmélet egyik alapbelátása. 8. Mivel az ember nem létezett mindig, sőt a földi élet sem, sőt semmiféle élet sem létezett vagy fog létezni mindig, fel kell tennünk, hogy van „végső megfigyelő”, aki figyelemmel kísérte a valóság létrejöttét és akkor is „megfigyeli”, amikor biológiai alapú értelmes lények nem léteznek majd. Azaz fel kell tételeznünk, hogy létezik egy olyan szuper-lény, aki közel áll a vallásban hirdetett istenhez.
2046-ot írunk. Tavasz van. Huszonöt éve nem voltam Magyarországon. Bécsben is gyönyörű ünnepségeket tartanak már évtizedek óta március 15-én. Több százezer magyar él a fővárosban, köztük mi is. Én Közép-Európában érzem jól magam, nem akartam messzire menni, de odahaza…..
PHILO 2013.10.30 06:43:57
Az egész cikk egy borzalom. Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy valaki ilyen eltorzult módon lássa a valóságot. A kiállítás képei: vajon 2006 októbere utáni arcok ezek? A bepisiltetett, megalázott, szemkivert, véresre suvickolt egyszerű polgároké? Mert akkor tényleg véresre verték a megemlékezőket, pontosan azzal a módszerrel, ahogyan most GYF a baloldalt veri szét: aljas, hazug, simlis csűrcsavarokkal. Akkor vér folyt a pesti utcán -- most félmillió ember vonult fel OV mellett -- s nem először. Anett elfelejti, hogy 2010-ben az ország görögcsődben volt? De facto csődben, eladósítva, a devizahitelekkel halálra sarcolva (egyedülálló hitel ez a világon...) Mindent elfelejt? Valamit szed? Nem lát? Kilőtték a szemét? Nem értem. de talán épp ez a nem értés mutatja a mai helyzetet: van egy 1-2%-os kisebbség, amely mindent másképpen lát, mint a józan és normális többség. A magyar polgárok felébredtek 2010-ben és támogatásuk ma is OV mellett van. Ez nem jelent kritikátlanságot (mint jelentett a GYF meletti kiállás tegnap is, ma is azok részéről) -- mert kritikusak vagyunk -- de hülyék nem. Hát ennyi, de ma már nagyon unalmas. A liberálisok kiátkozzák a romákat, betiltanak műsorokat, kitiltanak bárkit, aki nem az eszemet agylágyulásaikkal értenek egyet -- s közben nagy hangon vagy torz hangon a többieket vádolják ezzel. Világvége -- lenne, ha többen lennének, de csak alig maradtak, lásd a Műegyetem előtti tér tömegét a Békemenettel összevetve: 30:1.
Ilyentájt, amikor a közélet is a strandon sütteti magát, vagy legalábbis romkocsmák félhomályában mereng, nos, akkor figyelhető meg igazán, milyen mélyről tör elő az aggodalom, a krízis érzülete, a reményvesztettség marcangoló érzése. Az uborkaszezon depressziója ilyenkor…..
PHILO 2013.07.30 08:14:50
Finoman ironikus, de épp ezért kőkemény ütés. Tény, hogy a "baloldal" (vagy minek is nevezzük) kulturálisan is romokban hever. Megmondói alacsony szellemi szinten rötyögnek, s ha megkaparjuk, hogy egyébként mit is teljesítettek, az bizony nagyon kevés, s egy Kálmán C. vagy Ludassy M. még nem is a legrosszabbak közé valók itt, mert valamit azért mutattak.

Ami nekem hiányzik a posztból, az Orbán beszédének némi elemzése. Mert nemcsak Tusványos jelent itt hagyományt, szerves építkezést, hanem OV beszéde is olyan szintű áttekintésről, gondolkodásról, tépelődő világértelmezésről tanúskodik, aminek nincs párja, még csak hasonló sem, a rötyögők oldalán. Orbán történeti helyzetképe a tények szintjén aligha bírálható, hiszen akkor mindenki által tudott elemeket kellene tagadni, de ez józan ésszel lehetetlen. Ki tagadná, hogy az EU a meghasonlás, a kudarc állapotában van? Ki tagadná, hogy döntő átalakulások kellős közepén vagyunk, ha India, Kína stb. gazdasági és társadalmi (és katonai) teljesítményét figyeljük? OV nem mondta ki, de ennek világos oka ez: akik felelősek az EU válságáért, egyben döntő befolyással bírnak ott is, ahol a válságot kellene megoldani. A pásztor az, aki szétkergette a nyájat, vagyis a pásztorra rábízni a nyáj összerendezését kissé elrugaszkodott kísérlet. Mert olyan pásztor ez, aki a számadáskor nagy szavakat használ, de éjszaka ő engedte be a farkasokat a karámba. Csak mondom. -- Tehát OV tényanyaga feddhetetlen, következtetései pedig karakteresek. Na itt lehetne vele vitatkozni, de ha a tényeket el kell fogadnunk, óriási kérdés, hogy vajon a következtetések nem helytállóak-e. Szerintem OV beszédének minimális érdeme, hogy rámutat a pásztor-karám-farkas együtthatóra és kijelenti: a megoldást a saját kezünkbe kell venni, mert ha mi nem tesszük, akkor a Négyes Metró még további 20 évig épülget és a befejező mérleg a teljes földalatti és földfeletti káosz. Nem tudok mást mondani: ha mi nem oldjuk meg, senki nem oldja meg helyettünk, és a Barroso-féle csapat maximum arra képes, hogy Konrád Györgyöt felkérje egy új ideológia megírására, miközben KGY annak az SZDSZ-nek volt a kulcsembere, amely nyomorúságosan leszerepelt a demokrácia és a szabadság államvizsgáján. Ennél kiáltóbb ellentmondást nehezen találhatnánk, ha csak nem akkor, ha mondjuk Észek-Korea vezetésére bíznánk a kortárs szabad és demokratikus államok új elméletének megírását.
PHILO 2013.07.30 08:39:02
Elnézést, csak egy kiegészítés. Azért is jó Márió írása, mert teljesen nélkülözi az indulati elemet, amely a mai "ellenzéki", "baloldali" sajtót áthatja. Ungvárytól Baueren és a narancsblogon át a DK vezetőiig a "kurvaanyázás" megy (szó szerint), ami a legvilágosabb jele annak, hogy sem mondandójuk, sem érvük, sem temperamentumuk nincs a jelen helyzet kezeléséhez. Vörös fejjel ordítoznak, s amikor megnézzük a tényanyagot, az egyszerűen téves vagy hazug vagy elferdített. Hogy ugye a Fidesz kezdte el a deviza alapú hitelezést és GYF meg felszólalt ellene. De kérem! Nem az a baj, hogy ez a hitelezés engedélyes volt (hiszen ezer helyen engedélyes ma is), hanem az, hogy 2004 után állami közreműködéssel aránytalanul felfuttatták. Nem az a kérdés, hogy GYF egy mellékes megjegyzésében mit mondott róla, hanem az, hogy ő mint felelős kormányfő fellépett-e ellene, amikor teljesen irracionális méreteket öltött. Tehát a tényanyag: a Vörösfejű Kurvaanyázók már sem nem látnak, sem nem hallanak, toporzékolásuk egyszerre visszataszító és szánalmas, de egyben persze veszélyes is, mert bármikor belénk vághatnak valami élesebb tárgyat. Ezért mondom: Márió hangneme az egyetlen járható út: visszafogottan, szelíden, de mégis határozottan felszólalni. Lengyel Lászlót itt tényleg érdemes idézni, bár ő olyan konrádgyörgyös, ha a demokráciáról és a szabadságról van szó: mindent megtett, ami tőle tellett, a demokrácia és szabadság lejáratásáért. De ez a nagy konfesszió (egyébként vallási színezete a jobboldaltól kölcsönzött) mégis nagyon fontos megállapításokkal van tele, melyeket idéznünk kell a jövőben is. csak a tények leszögezése kedvéért ezt különösen őrizzük meg: "Itt ülnek azok is, akik 2004-ben októberi forradalomnak mondták Gyurcsány Ferenc
miniszterelnökké válását. S akiknek ugyan világosan tudtára adta,
hogy tizennyolc hónapig nemhogy reformokat, de semmit se fog tenni,
csak a választásokra összpontosít, és akinek egész stábja tudta, hogy
üres dossziékat lóbál a kamerák előtt, és aki mindannyiunk, az egész
ország, Európa és a világ arcába hazudta, hogy 4,5% a költségvetés
hiánya, miközben 10,5% volt, és nem szóltatok, nem szóltunk. Igen,
bűnös vagyok én is, aki jobban féltem Orbán győzelmétől, mint
Gyurcsányétól, s ezért nem, vagy keveset szóltam."
Molnár Tamásról elnevezett kutatóközpontot hoznak létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A három éve halott, Amerikában élt magyar professzort ennek kapcsán a 168 órában értékeli le Ludassy Mária MTA-s filozófus (pontosabban: ELTE-s és MTA-doktor), aki maga is tagja volt annak…..
PHILO 2013.07.29 22:32:48
A poszt kifejezetten jó, a kommentek többsége gyenge. A poszt azért jó, mert ismerjük el, hogy aki 1968-tól tanított a Pázmány Péter Tudományegyetemen (az "Eötvös Loránd" név talán nem is érvényes -- tudjuk, kik adták, s ez nem a nagyszerű fizikust, hanem a sötét porkavarókat minősíti) -- aki tehát ott tanított 1968-tól egész életében, az, kérem, ne billogozzon. A volt NDK-ban az ilyeneket úgy kergették tették ki, mint annak a rendje. A másik fajtát is, tökéletesen mindegy volt, hogy egyébként mennyire ismerte vagy félreismerte a szakterületét. Elküldték és jól tették, mert pontosan tudták, hogy akik abban a rendszerben nevelődtek ki, egy ponton világossá teszik elfogultságukat, féloldalasságukat, rosszindulatukat, félműveltségüket. Ez történt a nevezetes 168órás interjúban is. Vagy talán menjünk és kérjük fel Erik Honekkert, hogy magyarázza el nekünk, miért rossz filozófus Sartre? Szívesen megtenné, a 168óra készíthetne vele is egy képzelt interjút. Vagy Castróval. Hogy kiosztaná a jobbos filozófokat! A kommunizmus kísérteti bejárták Európát, beköltöztek az Eltére, majd ott is maradtak mind a mai napig. Molnárról most inkább egy szót sem, mert utálok csúnyákat mondani arról, aki egyébként egy -- ezekhez képest -- fényévekkel tisztességesebb gondolkodó volt. Én személy szerint nem ismerek olyan, az ELTÉN az előző rendszerben már aktív tanárt, aki ne lenne féloldalas, félművelt, vagy rosszindulatú, vagy mindegyik egyszerre. A fiatalabbak már mások, de azért őket is a féloldalasok válogatták ki, ezt ne feledjük, ennek hatása érződik. Volt egy tehetséges köztük (már nem annyira fiatal, a neve talán Tengery volt), aki Németországba ment, mert ott állást kapott, s amikor én jártam az eltére, azt lehetett hallani, hogy ő mint szupertehetség, elnyerte a németek jóindulatát. Nos az óráit hallgattam, s az egy világos fejű, de egyébként tökéletesen érdektelen és íztelen gondolkodó kurzusa volt, akinek igazából nem volt mondandója, semmi. Később ő szervezte meg Habermasék nagy háborgó levélírását Orbánéknak, hogy hagyják békén a filozófusokat -- tehát végül is jól bevált, mert épp ezért kerülhetett ki Németo-ba, hogy ilyen esetekben kéznél legyen. Egyébként tökéletesen ismeretlen maradt a szélesebb nagyközönség előtt. A hazai filozófusüldözés azért volt vicces, mert akinek volt egy csöpp esze, az pontosan tudta, hogy baráti kapocs nélkül nem kaphattak volna pénzt, csak ezt nehéz, vagy akár lehetetlen is rájuk bizonyítani. Itt tartunk: a csalárdok hangosak és szidják a jobbosokat, mert, mint Al Capone, megfoghatatlanok. Szép a poszt szerzőjétől, hogy kiáll Molnár Tamás mellett.
Egy normális jogállamban a rendőrség szerepe arra kellene, hogy korlátozódjon, hogy a társadalmi normák felett őrködjön. A törvények betartatása és az ésszerűség egymást átölelve kellene, hogy érvényesüljön cselekedeteikben. Ozora. Lehet hallani az ozorai fesztről ezt-azt.…..
Új politikai pólus alakulásáról esett szó az Ökopolitikai Nyári Egyetem utolsó napján: az LMP, a 4K!, a Szolidaritás, a Milla alkotnák ezt az új politikai csoportosulást, ami Csigó Péter cikksorozata nyomán egy 25 százalékos, főleg bizonytalan, de a tanulmány szerint a…..
PHILO 2012.08.08 09:50:13
@fludd: Ez így van, de az LMP mégis jól teszi, ha a civilmozgalmak felé nyit. 2014-ben a Fidesz még győzhet, de a kormányzáshoz szüksége lesz partnerre. Egy racionális, elég erős LMP az egyetlen szóba jöhető partner. Sem a maszop, sem a jobbik nem merülhet fel. Itt teljes változás a cél: a Fidesz fogja képviselni a múltat és a jelent, az LMP+civilek a jövőt, s aztán meglátjuk.
Általános nézet, hogy az Orbánnal szemben álló ellenzék harmatgyenge. Nincs ezen mit szépíteni, tényleg az. De a gyengeség mértékével akkor szembesülsz igazán, mikor egyik másik beül a tévébe, és elkezdi mondani mi minden fordul meg az ő kis buksijában. Te meg csak nézed…..
PHILO 2012.08.01 10:14:21
@kirsten: Magam sem értem, hogy az előzetes feliratkozással mi a franc baj lenne. Fordítsuk meg a nézőpontot: nem hogy akadálya lenne az ellenzéki összefogásnak, hanem egyenesen ALKALMA lesz annak. Ugyanis ha a feliratkozás mondjuk 2013 szeptembere és 2014 február között történik meg, lesz vagy 5 hónap (talán több, talán kevesebb), amikor az ellenzékiek EGYSÉGESEN FELLÉPVE, ÉS MÉGSEM ELKÖTELEZVE EGYMÁS MELLETT közösen hirdethetik, hogy most itt a nagy alkalom és le lehet váltani a kormányt. Valójában egy plusz propaganda lehetőséget kapnak, amikor úgy lehet összefogniuk, hogy mégsem tántorítják el a másik párt híveit, mivel ez csak feliratkozási összefogás.

Ez annyira világos, mint a nap. A feliratkozással az ellenzék egy hatalmas lehetőséget kap a közös mozgósításra, egy lehetséges összefogás előkészítésére.

Ráadásul azonnali visszajelzést is kapnak. Ugyanis mondjuk 2014 február végéig ki fog derülni, hogy a mért biztos szavazókon túl hány százalék bizonytalan iratkozott majd fel. Ennek arányából lehet következtetni az ellenzéki összefogás esélyeire.

Tehát Debreceni Jóska, ez az elkúrt szakközépiskolai tanár, olyan kabátba akar bújni, amibe még 10 Jóska is beleférne. Intellektuálisan a béka segge alatt van, na, nem fogja fel, hogy a feliratkozás: előny. Ehhez vegyük hozzá a kis mocsok képét, amint ott bölcselkedik, kellő felkészültség nélkül, és megkapjuk a "baloldal" negatív típusát. Kérem, Debreceni a magyaron túl EGYETLEN MÁS NYELVEN SEM KÉPES KOMMUNIKÁLNI, és mégis előadja nekünk a nagyhalált.

Persze abban is igaza van a szerzőnek, hogy a demokrácia ellen küzdeni antidemokratikus eszközökkel nem egyszerűen vicces, hanem amolyan kecsekemétiesen-parasztosan főőőődbuta.
A „régi-új jobboldal pólusa” az online társadalom 31%-át szólítja meg, a „szocialista baloldal pólusán” pedig 15%-nyi szavazót találunk. A többiek, vagyis az online társadalom 54%-át kivető tömeg alkotja a „demokratikus megújulás pólusát” Ez a cikk egy…..
PHILO 2012.07.19 08:47:24
@Megyko: Egyébként már a "milla" elnevezés is olyan izzadságszagú, hogy csak bűzlik.

A köznyelvben ugyanis "milát" mondunk. "Ez az autó három milába kerül", így. És nem pedig "millát" -- nem tudom, mikor és ki változtatta a köznyelvi milát millára, de valami olyan vágy vezérelhette, hogy a szó a nem magyarok számára is kifejezze, hogy ez egy "tömegmozgalom".

Persze nem az. A hazai fiatalok döntő része, 80%-a jobbos, ezen belül a Jobbik aránya hatalmas, a maszop vagy bármi más labdába sem rúg, az LMP-ről pedig nem tudják, hogy eszik vagy isszák (na jó, az unokaöcsém tudja, de ő kivétel).

A poszt-KGB azon izzad, hogyan lehetne tömegtámogatást szerezni az országrontó politikájuk mögé megint. Korábban volt valamennyi, noha MINDEN VÁLASZTÁST CSALÁSSAL NYERTEK MEG, már amit megnyertek, és MOST IS AZON DOLGOZNAK, HOGYAN LEHETNE CSALÁSSAL ELTORZÍTANI A VALÓS KÖZVÉLEKEDÉST ÉS SZAVAZATOT.

Az egyik, de csak az egyik módja ennek, hogy igyekeznek valami tömegszerű szerveződést összehozni, ami nem egyszerű. Mert még a milások jó része sem fog a maszopra szavazni, egy Olajfa-szavazás és kétes. Inkább otthon maradnak.

A mila egész lelkületét tökéletesen kifejezi, hogy KE-nek választották Pityinger Lacát. Ez a műveletlen, brutális, morálisan Péntek László szintjén élő alak, ez a sötét, hazudozó barom, ez nekik az ideáljuk. Valóban, a rendőrségi jelentések P. Lászlója akár Pityinger is lehetne, mert moralitásuk azonos szinten van.

És én bízom a Fidesz, a KDNP, e még az LMP értelmesebbjeiben, hogy ezt az ocsmány bandát nem engedik a politika közelében, de azokat főleg nem, akik mögöttük meghúzódva véget akarnak vetni Magyarország létezésének.
  Ez egy rövid poszt lesz, műfaja leginkább facepalm. Nagyon visszafogott poszt amúgy. Azt írja Mezei Balázs egyetemi tanár (Pázmány), hogyOne may agree or disagree with Schuman, but one thing is certain: in its present form, the Hungarian Basic Law is a politically…..
PHILO 2012.01.30 20:59:59
@jotunder: De most Tundér naccsága, beszéljünk felnőtt emberhez illően: Szánthó erg nagyon alaposan megérvelt gondolatmenetet közöl. Szerintem formailag nincs az rendben, hogy broaaaf. Amit most írtál, OK, ez már mond valamit. De nekem erre az a mondandóm, hogy Sz. pl. Jakab Andrásra is hivatkozik, aki tényleg vezető alkotmányjogász.

Egyébként ha már Jakab András, akkor bizony Mezey érvei -- noha nincsenek kifejtve -- ugyanazon irányba mutatnak. És bizony nekem ez elég meggyőző.

Ne hányjunk már egymástól!
PHILO 2012.01.30 21:18:56
@jotunder: Neked ez egy tikk, hogy kapásból lehányod és lehülyézed azt, akiről azt gyanítod, hogy másképpen gondolkodik, mint te?

De hagyjuk a személyeskedést. Szántho alaposan dolgozik és minden érve erős. Nekem eszembe jutott egy további érv, mert nekem is tikkem van és elolvastam Kornai múlt heti cikkét a nolon.

Nos, Kornai úgy beszél a kapitalizmusról, mintha ez egy nagyon egységes dolog lenne. Én csak egyet mondanék itt: Henry Simons fejtette ki, hogy az államérdeknek meg kell előznie a szabad verseny érdekét egyes esetekben, ezért az államosítást fontosnak tartotta, ha az iparágat és munkahelyeket ment meg. Wilhelm Röpke -- nem kell bemutatni, a liberalizmus egyik atyamestere -- felfogása szerint a szabad piacot az állam által fenntartott jogrendre kell építeni, amelynek erkölcsi alapja a zsidó-keresztény etika.

Simons a chicagói iskola tagja, Röpke az európai liberalizmus ikonja. A Fidesz jelentős részben röpkeiánus politikát folytata, noha -- s ebben Matolcsynak igaza van -- helyenként keyseniánus elemekkel, mint amilyen az alacsony adó és az állami hatékonyság. De ez nem baj, mert Kornaival ellentétben megmutatkozik, hogy Matolcsy nem dogmatikus.

A Fidesz tehát liberális párt volt és maradt. Sem autoritarianizmus nem jellemzi, sem központosítás. Kornai egyébként nagyvonalúan elfelejtkezik arról, hogy a központosítás minő szerepezt játszik éppen ma, lásd az EU mai döntését az adósságlimit alkotmányos bevezetésléről vagy a görög államcsőd kezeléséről. A limitet is Orbán kezdeményezte (lengyel példa szerint) és akkor elmondták mindennek. Ma már az EU alkalmazza.

Amit az EU ma tesz gazdaságilag, az lényegében párhuzamos azzal, amit OV és kormánya tesz idehaza. S nem az EU kezdte, hanem Orbán. S noha voltak téves lépéseik, hatalmas támogatásuk van ma is a lakosságban, mert érzik, hogy ő nem gyanús moszkvai bankoknak dolgozik, hanem a közösségért. Én is így látom.

Ne de még valami Mezeiről: Az ő alkotmányvédelme minden ponton párhuzamos Szánthó állításaival. S ha Szánthó jobb Fukuyamánál, akkor jobb Scheppelénél is. Tehát Mezei győz Scheppele ellenében is. Ilyen egyszerű ez.

Földre köpni tilos. KKultúrember elmegy a fürdőszobába hányni. Ha nem tetszik neki a másik argumentuma, akkor tárgyszerűen ellenzi, ha nem tudja cváfolni, inkább hallgat. Ez van, drágáim.
PHILO 2012.01.30 21:21:24
@jotunder: Én nem láttam jakobinus elemeket sehol. Hol vannak ezek? Egyébként ugye mégegyszer: Az USA lkotmány minden demokratikus alkotmány mintája. Baromság ide vagy oda-- hol is van az a baromság, drága tündér?