Regisztráció Blogot indítok
Adatok
peterufo

44 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Alapvetően ez egy autós blog, de ha valaki gépi hajtás nélkül megy igazán keményet, akkor helye van, kijár a tisztelet. Ezen a videón Danny Hart, a huszonhárom éves downhill-ikon mutatja meg, hogy milyen az, amikor versenyre készül. Igen, ez csak egy edzőkör, de már a pálya elején…..
peterufo 2014.05.30 08:33:43
Érdemes az embernek fokhagymát ültetnie.  :) A fokhagymáról. ..
Betonból otthon Védőnő 2014.04.01 08:45:25
A múlt hét úgy alakult, hogy keddtől csütörtökig csak fél napokat kellett bent lenni munkában, majd pénteken már egyáltalán nem kellett bejönni. Történt ugyanis, hogy a munkahelyemen, a fölöttünk lévő emeleten eltört a tűzivíz vezeték, és - állítólag - fél órán…..
Betonból otthon Bölcső 2014.03.17 09:49:21
Ahogy a címből is kitűnik ez egy bölcső. A mi bölcsőnk. Nem egy jó kép róla sajna. Tegnap enyóséknál indulás előtt lőttem telefonnal, de a lényeg talán látszik. ;) (Sok lesz a smile ebben a bejegyzésben, előre szólok! :) ) Ez az a bölcső, amit Tibortól kaptunk…..
Végre van olvasólámpánk. Számos akadályt sikeresen lekűzdve a terveknek megfelelően elkészültek. Nagyon büszke vagyok rá. ..
Betonból otthon Rendezés 2014.02.04 08:08:00
  Előszoba rendrakás közben: szemét, kosz Nagyszoba, rendezés előtt Erával. Nagyszoba, rendezés közben Erával. Nagyszoba rendezés után Era nélkül, de kredenccel, íróasztallal.   Szombatra vendégeket vártunk. Persze mikor máskor fognánk neki a…..
Betonból otthon Kanapé 2014.02.03 13:36:49
Nálunk semmi sem megy simán, az biztos. Na nem panaszkodom, csak megállapítok. Panaszkodni ugyanis nincs okom. Minden tárgynak, részletnek saját története van. Nincs ez másképp a kanapéval sem. A kanapé nézegetést már szinte a kulcsok átvételével egy időben kezdtük.…..
Betonból otthon Jubileumi rege... 2014.01.31 08:08:00
Rég nem szólt már rege A földről, mely eme Pár kezében vagyon, S röstellem is nagyon.   De miket beszélek én Hisz a föld kerekén Nincs e királysághoz fogható, S ez nekik nyugodtan felróható.   Mert égi palota ez Mit egy éve…..
Betonból otthon Képek... 2014.01.30 13:58:11
Holnap pedig rendhagyó bejegyzés az évfordulónk örömére. ..
Egy múlt heti találat a Kolosy környékéről: Bocs, gyalog, sötétedéskor ennél jobbat nem tud a HTC-m...
peterufo 2014.01.17 13:07:48
Betonból otthon Lakáscsere 2013.11.25 15:57:46
Érdekesen alakult a programunk a hétvégére. Apósék jöttek Székesfővárosunkba mert színházba mentek, hogy megnézzék Panni művésznőt, aki Era unokatestvére. Az előadás elmondásuk szerint jó volt, mi már láttuk, és mi is nagyon szerettük. Hogy ne kelljen előadás után…..
peterufo 2013.11.26 10:34:46
@Detti Nádorné Sasvári: A Te blogodat is jó olvasni :)
Betonból otthon Era a hajcsár 2013.11.14 08:52:23
Era merészebbnél merészebb terveket gyárt és próbál behajtani. Én meg csinálom. Végülis igaza van, mert ha nincs terv, akkor az ember elmismásolja a dolgokat: ááá már nem fúrok, mert mindjárt félöt, ááá, már nem kenem le a polcokat olajjal, mert fáradt vagyok, stb. Ha…..
peterufo 2013.11.18 13:47:44
@era_ufone: Hát nem ezt írom a bejegyzésben, hogy igazad van?!
Betonból otthon Era a festő 2013.11.18 13:20:36
A hétvége ismét nem telt tétlenül. A tevékeny pedig Era volt. Pénteken én kimentem Apával a telekre. Még pénteken megcsináltuk amit kellett, így szombaton tudtam foglalkozni rozsdás verdámmal Bloo-val. Egyre sürgetőbb a motorikus rendberakás. Néhány apróságot azért…..
Az osztrák Audis idén sem hagyta ki a Rally Legendet. Ahol tudott, a nézőknek autózott. Döntsétek el ti, hogy ez most látványosnak számít-e vagy sem? Hajts be a körforgalomba, majd (5 megtett kör után) hajts ki a második kijáraton! ;) Nem sok maradt a gumikból a verseny…..
peterufo 2013.11.08 09:04:15
Betonból otthon Meglepetés 2013.10.28 10:48:46
Péteken nekiálltam a loggiás szobában a szegély felrakásának. Egy miliméterrel kisebb fúrószárral fúrtam a lukakat az 5 mm-es tipliknek, ami jó döntésnek bizonyult. A kicsit puhább, roszabb minőségű szegélytartókhoz mellékelt tiplik így sokkal jobban megfeszültek a…..
Betonból otthon Hasznos mozdonyok 2013.10.24 13:48:36
  Szerdán (majdnem azt írtam, a hétvégén) nagyon hasznos mozdonyok voltunk. Hogy az előbbi allegóriát folytassam, teljes gőzzel álltunk neki a lakásnak. De haladjunk csak szépen, sorban! Szombaton elhoztam Miklóst a burkolót, hogy leburkolja a loggiát. Hogy egy nap alatt…..
Betonból otthon Miklós a burkoló 2013.10.18 12:04:45
Holnap jön Miklós a burkoló. Illetve nem jön, hanem hozom, mert az alábbi sms-t kaptam tőle tegnap: "Szia Péter! Most hétvégén mennék hozzád, de sajnos bedöglött a kocsim. És úgy néz ki, hogy egyelőre nem tudom megjavítani." Szóval mehetek érte a világ végére, mert jó az…..
Betonból otthon Régóta 2013.10.01 12:06:19
Régóta nem jelentkeztünk friss hírekkel kis fészkünk állapotáról. Ennek több oka is van. Egyrészt, a nyáron nyaraltunk. Gyakorlatilag minden hétvége be volt táblázva. Azért jó kis nyár volt. Volt vízitúrázás, bringázás, Bloo-val nagy túra Ausztriába, családi…..
peterufo 2013.10.01 16:11:10
@Detti Nádorné Sasvári: Ez esetben véletlenül sem teszünk fel képet, és ezt nyugodtan veheted feyegetésnek :P
Betonból otthon Ágytakaró 2013.10.01 16:03:13
"A" oldal "B" oldal ..
Betonból otthon 105 2013.04.22 10:11:27
Újra itt. A múlt hét elment , pedig nagyon rajta voltam a fürdő plafonján. Sajna csak addig jutottam, hogy vissza lett csiszolva az első glettelés. Szegény fürdő plafon, amilyen kis felület olyan nehezen készül el. Apa mindig húz is vele. Viszont a loggiás szoba nagy átalakuláson…..
Betonból otthon London után 2013.04.11 10:39:55
Hosszú hetek várakozása után végre kisütött a Nap. De mit is lát, amikor kelet felől bekukucskál lassan szépülő otthonunkba? Először is végigpásztázza a Dunát, ahol megkezdi a hajnali pára eloszlatására tett próbálkozásait napról napra nagyobb sikerrel. Tekintete gyorsan…..
Figyelem! Az alábbiakban bemutatásra kerülő történet teljes mértékben a képzelet szüleménye, az abban szereplő szmélyek és szervezetek egyike sem valós. Bármilyen hasonlóság a valósággal csupán a véletlen műve lehet. Adott ugyebár egy tündérkirálykisasszony, és egy…..
Betonból otthon Otthon 2013.03.20 12:56:42
Ahol otthon vagy, ott vagy otthon. (Wass Albert) Noss, mi itthon vagyunk otthon. A hosszú hétvégét megtoldottuk még pár nappal, és elkalandoztunk Európa nyugati végeibe. Mivel ennek a blognak nem célja utazásaink bemutatása, így csak egy szösszenetet mutatnék be belőle, ami…..
peterufo 2013.03.26 13:05:46
Betonból otthon Megérkezett... 2013.03.12 08:58:56
...az első pályázati kiírásnak megfelelő levél a postaládánkba. Nagyon örültünk neki, és jókat mulattunk a levél tartalmán. A pályázat jogosult, elbírálás alatt. A többieknek sem kell csalódniuk, várjuk a további leveleket! Figyelem! Akinek a levele ezen a héten beérkezik…..