Regisztráció Blogot indítok
Adatok
FrankaZsül

0 bejegyzést írt és 123 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A magát mérsékelt konzervatív lapként pozicionáló Heti Válasz főszerkesztő-helyettese, a rendszeresen katolikus hívőként megszólaló Szőnyi Szilárd egy ultraradikális baloldali kereszténygyűlölő blog posztjára hivatkozva tapos bele Pat Robertson tiszteletesbe. Szőnyi egy olyan oldal provokációját…..
A Mandiner fedezte fel, hogy Németh Sándor is megszólalt Kálmán Olga távozásával kapcsolatban. A Hit Gyülekezete vezetője a Facebook-oldalán reagált az ismert műsorvezető felmondására, ami először az Indexen jelent meg. Németh szerint a váltás önmagában nem rendkívüli, de úgy véli, hogy Kálmán Olga…..
  Donald Trump a milliárdos üzletember megnyerte az amerikai elnökválasztást tegnap este!  A világnak az a része akik csak a CNN és BBC híreire alapozták az információikat, ez a hír most kétségbeejtő és félelmetes, sőt hihetetlen!  Pedig igazándiból csak az történt, amit sokan sejtettünk, de…..
Barack Obama is részt vett Jeruzsálemben Simon Peresz temetésén, ahol beszédet is mondott. A Fehér Ház látogatás után kiadott sajtónyilatkozatának keltezése eredetileg így szólt: Jeruzsálem, Izrael. Az elnöki sajtóiroda nem sokkal később helyesbítést adott ki, amelyben Izrael neve már áthúzva…..
Hihetetlenül értékes és izgalmas adatokra bukkantam, remélem mindenki meg fog lepődni: a szex fogyaszt. Megőrülök, én ebből a szempontból még nem is foglalkoztam vele, milyen felületes is vagyok, átsiklok csak úgy egy ilyen sarkalatos ok felett. Pedig. Lehet ebből a…..
Néha jó, néha rossz, néha nem. Néha nem foglalkoztat semmi sem.Végül minden végső helyére kerül,maradok - ott, ahol voltam - egyedül. Vad fruttik Itt az ideje, ezt a témát is alaposan feldolgozni. A tényállás az, hogy leginkább erre készülhetek. Ezt azért is élvezettem írom ide, mert tudom,…..
FrankaZsül 2015.08.28 10:17:29
Egy Victoria’s Secret reklámban a modellek a tökéletes élet képét sugallják: gyönyörű test, szerető pasi és barátok, komfort és magabiztosság. De ez mind csak ámítás, állítja Nicole Weider, a Victoria’s Secret fehérnemű-óriás és a Maxim magazin egykori modellje.  Egy…..
„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok…..
Unalom kerülget mostanában, ami nálam szokatlan állapot. Nem találom a helyem, semmi nem szórakoztat, ami régebben igen. Zenehallgatás, úgy ahogy, olvasás - nem tudom valahogy nem lelem meg a kedvemre való könyvet.…..
Annyi minden történik a világban, menekültek jönnek mennek, háborúk dúlnak, elmegy Vida Ildikó és mindeközben a világ egy csendes zugában, ahová ezek a marginális dolgok nem érnek el, egy minden jóval felszerelt habfehér laboratóriumban tudósok nyüzsögnek, futkosnak izgatottan.…..
FrankaZsül 2015.07.31 13:13:24
@Alibanya1: nagyon leroviditve, leegyszerusitve: tapasztalatom szerint sok no azert nem talalja meg azt a ferfit, aki jo lenne neki, mert az elso szuro gyakran egy foto, ami lehet, hogy nem jo (sot a ferfiak meg nem ismertek fel szeles korben a jo profilkep jelentoseget), ami miatt a nok elutasitjak azt is, aki szemelyesen vagy jobban megismerve megfelelo lenne.
Na igen, az egyedfejlődés útján ide is eljutottam, hogy saját fajtám hibáin elmélkedem. Pontosabban a nők hibáin. Napok óta csak női társaságban vagyok, azaz magammal, érthető. Másik magyarázat, hogy kicsit magam felé hajlik a kezem, megpróbálom a férfiakat rávenni, hogy ne…..
Bő két hét alatt félmillió nézőt vonzott Magyarországon is minden idők második legsikeresebb nyitását produkáló animációs filmje, a Minyonok. A viccesen szerencsétlenkedő, halandzsázó sárga kis lények mindenkit szórakoztatnak, gyerekeket és szülőket egyaránt. De vajon…..
A lakás megint üres, a gyerekek elutaztak. Itt a nyár, igyekszem legalább nekik úgy szervezni, hogy legyenek történések, emlékek, élmények. Én már nem számítok, már begyűjtöttem, ami kellett, én rostokolhatok itt egész nyáron a meleg lakásban. Ez a dolgok rendje, nincs is ezzel…..
Esik az eső, ez állítólag aranyat ér, ezzel én nem vitatkozom sok kötődésem van a mezőgazdasághoz, így hát ezek a szempontok nagyon fontosak nekem. A reggelt - saját magamat is meglepve - egy irish pub-ban kezdtem, ott kávézgattam és nagyon helyes férfiakkal tudtam szemezgetni,…..
Kőbányán épülhet meg a budapesti nagymecset?  Az iszlam.com Facebook-oldalán jelent meg egy új videó a Budapestre tervezett nagyméretű mecsetkomplexum látványterveiről. A projektet a bejegyzés szerint a Török Vallásügyi Minisztérium indította és támogatja. A négy és…..
Hányszor szerelmes az ember életében? Tud erről valaki valami pontosat? Azt a nagyon rózsaszín és nagyon bájos FB üzenetet, rózsabokrokkal körülhintve, hogy egyszer szeretsz igazán már láttam, de valahogy nem tudom igazán magamévá tenni. Vagy még nem szerettem igazán? De ezt sem…..
FrankaZsül 2015.05.08 08:36:21
@Alibanya1: szeretnem felvenni veled a kapcsolatot. Hogyan tehetnem meg? Nem talalok ilyen infot az oldaladon. (Mobil valtozat)
Szőke csajok Alysha (13 kép) 2015.02.17 07:00:00
..
FrankaZsül 2015.04.30 09:56:25
Barna hajú lányok Antoinette 2015.01.26 20:35:22
..
FrankaZsül 2015.04.30 09:35:52
Barna hajú lányok Gioconda 2015.01.09 06:50:32
..
FrankaZsül 2015.04.30 09:31:24
Barna hajú lányok Aurora 2015.04.29 05:30:00
..
FrankaZsül 2015.04.30 09:30:20
Alibanya jegyzetel Samba 2015.04.24 08:51:43
Kedd késő délután mozi? Miért is ne, ezt a napot utálom a legjobban. Ez a meeting napja a cégnél, itt számolunk be fergeteges sikereinkről és tapasztalatainkról, melyek az elmúlt héten értek minket. Fenomenális, hétről hétre észbomlasztó sikereim vannak. A tapasztaltaim, meg…..
Vöröshajú lányok Fernanda 2015.04.22 07:34:00
..
FrankaZsül 2015.04.23 10:45:06
@mario27: egyetértek maximálisan. Iszonyú jó nő, az egyetlen baja, hogy nem szőrös a pinája.