Regisztráció Blogot indítok
Adatok
radiocsend

23 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
..és mondá 'sten (a bizonytalan etnikumú, de mindenképp fehér szakállas, kissé búskomor, néha kissé mogorva öregúr): legyenek világító testek az ég mennyezetén - s ekkor beindult az első hidrogénfúzió.  ..
Egy nagyon kedves homoszexuális barátom egyszer igen nagy átéléssel kifejtette, hogy ő se nem lázas, se nem tengerpart, tehát gyűlöli a meleg, homokos, és ehhez hasonló finomkodó megnevezéseket hallani, mert ő buzi, és kész, valamint kifejezetten megkért arra, hogy a későbbiekben…..
radiocsend 2012.02.28 12:25:01
Na most kb. két fajta meleg van
1) akin látszik
2) akin nem látszik
ez ugye csak annyit takar, hogy mennyire lett (fiú esetén) feminim külső-belső jelekkel ellátva az adott egyén.
minél inkább, annál inkább számíthat a társadalom megvetésére. a társadalom viszont csak azokból tud ítélni, akiken látszik, akiken nem látszik, azokat rendes, becsületes heteroknak hiszik, ahogy engem is.

nagyvonalakban, mindenféle tudományos igényesség nélkül szerintem három fő lépcsőfoka van a homofóbiának:

1) az abszolút elutasító: akár látszik rajta, akár nem, menjen mind kemencébe, fúj, undorító, meg a Biblia (aminek egyébként az eredeti szövegében két ember került megteremtésre egyesek szerint, nem egy férfi és egy nő, csak a későbbi fordításokba kerültek nemek, mindegy), szóval el kell égetni őket mind a pokol forró kínzó tüzén, különben romlásba viszik a magyarságot

2) a polkorrekt homofób: „nekem semmi bajom a melegekkel, de ne lássam őket az utcán”, addig nem zavarja a dolog, amíg nem látja vagy nem tud róla, de ahogy megtudja már egy munkatársáról (akin nem látszik), akkor már húzódozik, s onnantól már nem tudja ugyanúgy kezelni vagy sehogy sem, igazából ugyanúgy undorítja mint az első csoport, csak visszatartja magát

3) a szelektív homofób: aki elfogadja az akiken-nem-látszik csoportot, de az akiken-látszik csoportot nem. bevallom, magam is ebbe a csoportba tartoztam sokáig, tán néha tartozom most is, még melegként is. egyszerűen dühített, hogy a feminim melegekből, meg a parádéból fognak engem is megítélni, pedig én nem olyan vagyok, hanem máshogyan vagyok más.

szerintem a cikk írója, és az amúgy szimpatizáló hozzászólók egy része is ebbe az utolsó csoportba tartozik, azaz persze, a buzik jó fejek, de néha túlzásba viszik a buziságot, pedig nem kéne.

szerintem egyszerűen nem tudunk mit kezdeni a feminim férfi jelenségével, ha valaki már túl feltűnően feminim, a hangja, a gesztikulációja, az öltözködése, akkor őt már megbélyegzik, hogy hirdeti a buziságot, ahelyett, hogy mélyítené a hangját, mert öltözne férfiasan, stb. pedig amúgy senki nem várhatja el egy egyéntől, hogy valamit amit ösztönösen érez, és nem döntés volt, akkor azt változtassa meg. holnaptól legyen mély a hangod, s ne a piros legyen a kedvenc színed! ez így nem megy. pont mintha egy heteronak mondanánk, hogy holnaptól szeresd a saját nemedet, mert a többség ezt kívánja meg. nettó hülyeség.

és melegként engem is zavarnak a túl lányos fiúk, de egy travival történő hosszabb beszélgetés után (ugye homofób / akin-látszik szempontból ez a kategória a legalja) szépen lassan rájöttem, hogy melegként én is homofób, vagy férfi-fenimim-fób vagyok. s nem mondom azt, hogy már a végletekig toleráns vagyok, de legalább észreveszem, ha egy embert nemcsak a teljesítményei alapján ítélek meg. erre példa kicsit az RTL- kb. mindenki lebuzizza az egész céget, hogy aztán ott mindenki, meghogy a Kolosi, etc., undorító fertő az egész. de mellékesen a legnézettebb csatorna (ráadásul többségében heterok nézik), szóval papírforma szerint (azaz a nézettségi adatok szerint) a legügyesebb szakemberek ott vannak (most függetlenül attól, hogy úgy általában az egész televíziózással milyen problémák vannak).

egyébként ha bizalmasabb baráti körben felmerül ez a téma, én azt szoktam mondani, hogy a kézfogással lehet lemérni a homofóbiát. zavarna-e, ha két férfi kézenfogva menne el az utcán. mert mondjuk a csók már túl sok, s sokan rávágják, hogy de az a heteroknál is zavarja, amikor a buszon csókcsata van. de a kézfogás igazán nem túl erotikus mozdulat, szóval nem az a kategória, amit csak a hálószoba négy falai közt megengedett, úgy általában. régebben kipróbáltam a belvárosban ezt a kézfogósdit, este, uszkve 200 méterenként szóltak be. egy gyorsétkezdében pedig az asztal alatti kézfogást egy rostos köpéssel honorálta a szomszédos asztalnál ülő állatpolgár. ilyenkor jön az öncenzúra, és több évnyi hunyászkodás után most már igényem sincs arra, hogy a párommal kézen fogja menjek az utcán, a társadalom kinevelt.vagy inkább meg.

s szerintem ez az egész buziparádé is arról szól, hogy túl sok a feminim fiú, amivel nem tudunk mit kezdeni. amikor ment még a Love parade, kb. ugyanaz a koreográfia, kamionokon táncoló, hiányos öltözetű emberek.. szóval hogyhogynem az senkit nem zavart, hogy vizespólós lányok smárolnak és senki nem akart ellentüntetni, hogy közerkölcsetlen, de ugyanez buziban már elfogadhatatlan. egyébként meg maga a melegfelvonulás is csak 5-10 éve probléma, előtte kb. nyugodtan és eseménytelenül ment le az összes, annek is vannak okai. mindemelett a szervezőknek is fel kellene mérni a magyar társadalmi valóságot, s nem ajtóstul kéne a házba rontani, plusz eldönteni, hogy polgárjogi harcot akarnak vagy egy jót bulizni, a kettő együtt nem fog menni. szóval én egyelőre melegként sem mennék ki felvonulni.

és még egy adalék: nincs olyan, hogy meleg közösség, a melegek nem alkotnak közösséget, mint pl. az etnikumok. szét vannak szórva térben is, meg társadalmi csoportok között is, s nincs még egy olyan csoport, ahol az egyes tagok ennyire különböznének egymástól, s gyakran az akiken-nem-látszik egyedek sem találják meg egymást. úgy voltunk jó haverok egykori csoporttársammal évekig, hogy nem tudtuk egymásról, hogy mindketten melegek vagyunk. ami persze részben megint az öncenzúrából adódik, hogy még csak utalni sem utalok senkinél arra, hogy nem jönnek be a lányok. sokkal elfogadottabb a hazudozás, abból nincs baj, a velem kapcsolatban lévők heterok sem akarnák, hogy megtudják az igazat, sőt, ez a hazugság Istennek is tetsző, ugyebár. a többségi társadalom előtt, szüleim előtt, munkatársaim előtt, mindenki előtt egyszerűen szégyellem, hogy meleg vagyok, az élettől pedig egy nettó kicseszésnek tartom az egészet. mégha észérvekkel ezeket meg is tudom cáfolni, akkor sem érzem máshogy, és persze nagyon szar volt a pubertás, sok szuicid korszakkal, s teljesen egyedül mindenféle segítség nélkül végigvinni az egészet és kitalálni teljes titokban, hogy akkor ez mi és most mi lesz. nem volt jó, na. és miután látsz egy meleget, akit a szülei kértek meg coming out után, hogy akkor inkább ne menjen többé haza, utána már te is kétszer meggondolod, mielőtt elmondod otthon. vagy bárkinek.

a tolerancia csúcsa egyébként az lenne, ha kurvára mindenki leszarná, hogy ki meleg és ki nem, függetlenül attól, hogy látszik-e vagy nem rajta, de erre kevés ember képes. az átlag hetero, ha meglát egy feminim fiút, valahogy nem tud vele nem-foglalkozni, muszáj magát azonnal megkülönböztetnie valamilyen megjegyzéssel, hogy ebben a társadalmi térben ő a normális, nem a másik. pedig olyan nincs is.
azt hiszem az elmúlt évtizedben ha nem vigyázok szinte bármelyik drogtól függővé válhattam volna. leghamarabb az alkohol jött, amúgy elég későn a kortársakhoz képest, már közel voltam az érettségihez. ebbe a világba Manipulátor vezetett be. nem sokkal utána jött a cigi is,…..
Subba Buziverés a Klub64-nél? 2010.06.16 14:00:00
Nem kommentálnám a frissmeleg.hu (:-D) által lehozott levelet, a lényeg hogy most már nem csak zsidókomcsinégyévmúlvalógnifogtok vagyunk, hanem -ezek szerint- buzik is!„Nemzeti érzelmű magyarok. Így definiálják magukat azok az „emberek”, akik rám támadtak 2010.…..
Kerékagy Bringázz a munkába! 2010.06.16 12:44:00
..
radiocsend 2010.06.16 17:31:06
@vuk_: neked legyen igazad, de oszinte-tenyleg.

bar szerintem ad1 a magyarok szarnak a szankciokra, a kultura meg szerintem az elmult 20 evben inkabb romlott, mint javult volna. es ertem, hogy Londonban jobban mukodik, az emberek szebbek es boldogabbak, es jobban ki van epitve az infrastruktura, nem is beszelve a Nemetalfoldrol... jo nekik.

ad2, az altalad emlitett km-kent 1-2 biciklis helyett a 100-200 legalabb szazszoros novekedest feltetelez, attol meg szerintem meg messzebb vagyunk, mint a kulturajavulastol. en delbudarol jovok kb. km-t es jo ha 1-2 bicajost latok ezen a tavon magamon kivul. azt alairom, h az Andrassyn vlsz tobben vannak es konnyebben lehet a kritikus tomeget elerni. de szerintem akkor sem ereznenk sokkal tomegesebbnek a bicajozok taborat, ha a jelenlegi szamot megduplaznank. legfeljebb az Andrassy uton.

es en akarom.
radiocsend 2010.06.16 17:31:36
@radiocsend: a tav meg 12 km [del-buda - munkahely] :)
radiocsend 2010.06.16 18:05:49
@Animacs: pont itt delbudan van egy olyan szakasz, h elkezdodik vhol kelenfold fele a bicajut, megy-megy-megy, es keresztezodes tuloldalan vege, kint is van a tabla, h bicajut vege, es nem folytatodik am jardaval vagy barmivel, hanem konkretan mezo meg erdo van mogotte, osveny es egyeb civilizacios nyomok nelkul. a vicc az, h lampaval is ellattak, pedig tudtommal az nem olcso.
rádiócsend 2010.05.05 22:10:33
nem lehetek híres ember. nem választottam egy alternatívát, mert azonnal megjelent volna a faszom a sajtóban. köcsög világ, köcsög emberek. ..
rádiócsend 2009.09.07 22:13:36
már csak egyetlen egy döntés kellene költözésügyben. megvan a célkerület, kipipálva, ugyanaz, mint Egymás. megvan a célutca, a végén egy komplett melegbárral. megvan a célház, a célszemélyekkel, egy elfogadó olasz meleggel és egy sosem látott német karatetanárral. ez már…..
A rendőrség láthatóan nem találja a helyét. Nem tud olyat csinálni, amibe valaki ne kötne bele. Vagy túl kemény, vagy túl gyenge. Most pl. a homofób hangulatnak kíván megfelelni, gyáván: ...a Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívta a Meleg Méltóság Menetének szervezőinek…..
radiocsend 2009.09.03 22:16:38
1.ketfele meleg van, az egyiken latszik, a masikon nem. ti csak abbol tudtok itelni, akiken latszik.

2. aki fiu, de lanynak erzi magat, az nem meleg.

3. nincs olyan, hogy "melegek", nincsen kozos kulturalis plattform, mint egy vallasnal vagy nemzetisegnel es az egyes tagok meg csak nem is tudnak egymasrol (a melegek nem feltetlen tudjak a tobbi melegrol, h meleg)

4. a haloszoba negy fala koze tartozik, mi...? lehetnek melegek, de letezzenek ugy, mintha nem leteznenek, hogy ne bantsak meg a heterok erzekeny pici lelket, aki a "meleg" szo kimondasa utan nem birja nem-elkepzelni, h egy farok felnyarsal egy segget. egyszer vegigmentunk a parommal kezenfogva a lanchidtol a deakig egy nyari este. olyan 3-4-szer szoltak be. egy pizza hut-ban az asztal alatt fogtuk meg egyszer egymas kezet, oldalrol kiszurta egy pasi, es kifelemenet lekopott. pedig ez csak nyamvadt kezfogas volt. mi lett volna, ha smarolunk is, mint mas heterok?

5. ket meleg ismerosom is van, akik szuleikkel kozoltek, h meleg, erre a szulok megkertek, hogy pakoljanak ossze es tobbe ne jojjenek haza. az egyikuk majdnem az utcan vegezte, a masiknak csak az egyetemet kellett abbahagynia csaladi hatter hijan.

6. a felvonulas utolso bena szar, kukaba vele. de ha nem melegek lennenek a kamionokon, nem lenne vele problema. pl. nem emlekszem, h lett volna ellentuntes a budapest parade ellen, pedig ott is lehetett volna sirni, h jaj-jaj, serti a kozszemermet. az sem tetszett, ez sem tetszik, de ok igy hulyek, hat csinaljak, mondjuk akkor mar inkabb ugy, h ne kelljen blokad ala venni a belvarost, ott a varosliget.

7. az ominozus verzofejes melegfelvonulas utani buli utan is kiscsoportok vartak a kierkezo vendegeket. vkit csak a sajat sorevel ontottek le, valaki kapott 1-2 gyomrost is. mindezt ugy, h a rendorok ott voltak a kozelben. es persze senki nem tesz olyan feljelentest, h csokolom, buzi vagyok, es megvertek. minden mas kisebbseg ezt gond nelkul megtehetne. aki eleteben atesik 5-6 ilyen atrocitason, abban konnyen kialakulhat az a kep, h igenis rasszista a tarsadalom tobbsege. pedig nem az, csak ostoba.
rádiócsend 22-es csapda 2009.09.02 22:31:00
Egymás ledokkolt. volt 3-4 hét mosolyszünetünk, megjelenésemre az arcát az indulatosság ráncai lepték el. kedvencem az a három vonal a két szeme között, két egymás felé hajló szélső és egy egyenes középső. néha zsigeri gyűlöletnek éreztem, a rosszabbik, szótlan…..
rádiócsend 2009.07.20 22:03:12
apu sem hisz már a Holdra szállásban. majd ha a kínaiak fölmennek, megnézhetik, hogy van-e zászló-, láb-, kerék- és holdkompnyom. örülök, hogy legalább nyáron nem kell reggelente együtt menni. holnap tán jön a nagy keresztapám. az egyetlen a családból, aki simán rákérdez,…..
Ma történt az eset, nincs 2 órája. Pesterzsébettől csak Dunaharaszti külsőig kellett dolgoznom, onnantól egy másik kalauz vette át a vonatot. Szóval Haraszti után már szolgálaton kívüli jegyvizsgálóként leültem beszélgetni az egyik civil kollégámmal. Szigetszentmiklós és…..
rádiócsend 2009.03.23 21:17:55
láttam egy esküvői menetet. az egész násznép süket/néma volt, mindegyik tagja jelbeszélt. valamiért irigyeltem őket. egyszer majd rájövök, miért. ..
rádiócsend 2009.03.16 22:43:56
még csak most jön a neheze és már most fáradt vagyok. mindig fárdt vagyok. egy bögre szorongás reggel, egy pedig este lefekvés előtt, némi tudatmódosítással. csütörtökön durván betámadtak a szuicidok is, akkor épp elég volt. mindenből. de mint akkor is, ahogy mindig, gyáva…..
rádiócsend 2009.01.18 21:46:30
művészi magasságokba emelem a szorongásomat. pedig elmondtam a Hazugságot is, hogy nincs is második diplomám. szülők pont fordítva reagáltak, Anyu lemondott rólam, mint fiáról, míg Apu inkább örült, hogy elmondtam. elmondta, hogy ő egy barátságos jószívű apuka, akihez…..
rádiócsend 2008.12.23 22:16:00
uh, szánalmasok ezek a hirdetések. 'és hogy apád pont a mai napot tartotta arra alkalmasnak, hogy behozza a gumimatracot a teraszról..'valóban volt ott egy gumimatrac. a szél hozta.megvan a köcsög karácsony, mindenkinek sikerült valami tartós és/vagy napi fogyasztási cikket…..
rádiócsend 2008.12.22 23:30:22
magamnak viszont épp most rendeltem a neten 3 remek mintás-üzenetes polót, továbbá két adag foszforeszkáló gyurmát. remélem tényleg megjön a fizetésem délre. ..
rádiócsend 2008.12.22 21:58:34
egyszerűen nem ment. a munkahelyen már eszembe se jutott, hogy addig dolgozzak, míg ketyeg életem első táppénze. Egymással találkoztunk, aztán Nagytestvérrel együtt elindultunk egy könnyed cigi után karácsonyozni. na az se nem ment. célirányosan volt egy-két dolog, s egyik sem lett…..
rádiócsend 2008.12.21 21:40:48
valószínűleg a betegség valahol ott kezdődhetett, amikor jóval több mint 20 gombóc már eleve desszertként történő elfogyasztása után égő gyomorral kivonultam az akkor még stratusborult 5 fokos tavi éjszakán szívni, mondván, hogy melegem van. aztán az utolsó szabadnapom után…..
rádiócsend 2008.12.10 23:19:53
állandóan kizárom magam a saját regisztrációimból. mert mindig csak a menekülés, sokszínűség, nem is beszélve a tikos e-mail-küldő marionett(e)-köcsögről. feszülnek a damilszálak. a bloghu is csak a kiverés után jött be. és akkor most tekerek is. ..
rádiócsend 2008.07.21 22:44:56
kár ezért a klassz címért, kár azért a levélért. ..
rádiócsend 2008.03.12 16:19:25
elméletileg ma lenne az a nap, hogy nem kellene mást tennem, csak online pasit találni, s átadni magam maradék élvezetnek, már amennyit a magami, illetve a másodmagami önpuszíttó életmód hagyott a kis fémdoboz alján. no a megfelelő ablakok nyitottak mind, de aztán mind átfolyik a…..
rádiócsend 2008.02.02 20:07:42
koffeinbomba, alvásmegvonás, szellemtöpörödés...
rádiócsend 2008.01.02 23:44:23
fogkefe a szájban, rajta vastag nyálgörgeteg léptet mohón a gravitáció nyúlós útján. a macska lassan képessé válik kilinccsel ajtót nyitni, pár hét növés mindössze. nesztelenül elsuhant mellette az evolúció. köpök. majd leült, s elkészítette a sokadik utolsó cigijét...
rádiócsend 2007.11.27 22:55:14
"2007. november 9.az én fejemben eredetileg úgy lett volna, hogy hét napi ösztönösen kellemes együttlét után már magasabb érzelmi fokozatra kapcsolva fogunk visszatérni, hosszasan és színesen beszélve szigetországi utazásunkról, azt várva, hogy az általam ki nem beszélt…..
rádiócsend 2007.10.30 00:03:43
és hogy vannak olyan emberek más cégektől, akiket inkább tekintket munkatársaknak, mint más embereket ugyanabban a légtérben, egyszerűen azon oknál fogva, hogy a külsősökkel többet kommunikálok. a proaktív kurva anyjukat...