Regisztráció Blogot indítok
Adatok
juanitalenteja

68 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Szóval az úgy volt, hogy éppen Svédországba mentem, Dányát látogattam meg. Tél volt, és kibaszott hideg. Persze tudtam, hogy Dányát ez nem nagyon zavarja, ő Szibériában született, biztos hozzászokott, én viszont teljesen kiakadtam. Rohadt messze lakott a repülőtérről,…..
Felkeltem ma reggel, és elszomorodtam, mert eszembe jutott, hogy már augusztus van, ami azt jelenti, hogy nemsokára vége a nyárnak. De aztán Szorokint olvagatva rátaláltam erre a gyöngyszemre. Szóval vegyük elő a kókuszdiómelltartókat, a leggázabb szemüvegünk, néhány Adams…..
A cool fogalma (etimológiailag "hűvös") az USA-ban jött létre a negyvenes évek végén. Miles Davis "The Birth of the Cool" című lemezével és Jack Kerouac könyveivel együtt. Az utóbbit tarthatjuk a "cool" ideológusának, ő 50-ben úgy írt a "nyers" és a "cool" tudat…..
nagy alkalom a mai, és némi egyezést mutat a múltkorival,legalábbis abban az értelemben, hogy most sem csak az ír, aki ír, tehát, hogy értsétek: bár juanitalenteja név alatt látjátok most ezt, a mai írás szerzője, és egyben a blog első vendégposztolója Musica Moralia, azaz…..
a mai poszt nem csak azért különleges, mert ez indítja a havonta jelentkező Polish Your Ears sorozatunkat, amelyben megpróbáljuk a kortárs lengyel zenei életet kicsit közelebb hozni a blog olvasóihoz, hanem azért is, mert feltehetőleg ez a blog történetében az első olyan alkalom…..
Kedves mi, elég nagy szerencsénkre megint kénytelen vagyok leírni, hogy szupergrupp, ami önmagában nyilván szart se ér/dekel, de a zenekar, aminek okán teszem, na az. Tehát, hogy kivételesen némi informatív tartalommal is bírjon a posztom; elég aranyos emberek, az Einstürzende…..
Ha az ember ateista, vegán, ráadásul még az alkohol sem hozza lázba, akkor a húsvétot aligha tartja a legértelmesebb oknak a családi összejövetelre. Na nem mintha különösebben számítana, hogy milyen okból gyűlik össze a família (kicsit olyan ez egyébként is, mint az ivászat,…..
  Április 20. 2011. Az éjszaka, mielőtt Berlinbe utaznék... hatalmas vihar volt itt Madridban... Igazán gyönyörű volt, szóval beállítottam a mikrofonokat, felvettem 45 percet, aztán felkeltem, becsuktam a zongora fedelét, megnyomtam a stop gombot, és elkezdtem bepakolni a…..
Max Richterről  már volt szó itt a blogon, nekem személy szerint az egyik kedvenc posztom volt apróbetűsrésztől, na nem csak a zene, hanem inkább a személyessége miatt. Azt hiszem, ő még nem is látta ezt a videót, amit igaz, hogy nem a Song-nak csináltak, de igencsak megidézi azt…..
Soha nem tagadtam: engem könnyen le lehet kenyerezni cukisággal. Na nem a csillámpóni-cukiságra gondolok: nálam a cukiságnak van egy bevált receptje, amit a Lullatone nevű zenekar tökéletesen eltalált: Hozzávalók: - egy pohár bohókás szerelmespár - egy csipet baba -…..
Előre szólok, itt most nem a betűké lesz a szerep: ha sikerült végigolvasnotok aki nincs kisregényét, alig hiszem, hogy lenne még kedvetek sok betűt látni ma. Úgyhogy rá is térek a lényegre: A Rune Grammofon egy norvég kiadó, melyet egy nagy zenebuzi és lemezgyűjtő, Rune…..
minden napra egy zene buék 2014.01.01 16:00:40
hát, eltelt ez az év is. szarul indult, arra emlékszem. egyedül hintáztam éjfél után a naphegy tetején, a várat néztem, és legszívesebben eltűntem volna. aztán eszembe jutott, hogy azt a hintát amin ülök még D tette oda (megígértem, hogy nem mondom el senkinek, hogy ő volt az,…..
Amikor már épp belefulladnál a dolgok értelmetlenségébe, akkor jönnek érted a hajók, és elvisznek jó messzire. Egyébként nem vagyok pesszimista. Szomorú vagyok.  ..
  "Szorosan mentünk egymás mellett. Ha nem szégyelltem volna magam, megfogom a kezét. Itt végképp mindenki erősnek akart tűnni. Kevesen sírtak. Valahogy nem akartunk sietni. Nem volt fontos. Amikor egy kicsit lassítottunk volna a tömeg mindig magával sodort. Nem voltak őrök,…..
juanitalenteja 2013.04.11 19:44:09
Mit tudunk az észtekről? A népelnevezésükből adódó hülye szóvicceken kívül? Tudjuk mondjuk, hogy nagyon aranyos nyelvük van. Azt is tudjuk remélem, hogy éppen most Észt hét van, és aki nagyon siet és most elindul, még oda is ér  3-ra a Kazimirba a gyorstalpaló…..
Napi cseh óránk következik. Kezdjük az alapoknál: Jeden, dva, tři... tovább ne is számoljunk, hiszen a blog is épp ennyi idős. Boldog harmadikat tehát az egyzenének, egy olyan együttes előadásában, akiknek a neve egyébként kettőt (vagy néha többet is) jelent: A cím ne…..
Nektek mi jut eszetekbe először Litvániáról? Nekem nagyon sokáig semmi nem jutott eszembe. Aztán felderengett egy kép gyerekkoromból, és hosszas nyomozás után kiderült, hogy Polly az, a Kölykök a 402-es tanteremből című mese egyik kifejezetten idegesítő szereplője, aki…..
 Sötét téli napokon szivárogjon egy kis francia boldogság a fületekbe. ..
Ha a zenei újságírást nem is menti meg egy dobókockázós ötlet, azért feldobhatja. Én is készítettem hát egy mesés hatost, ami így nézett ki: ha 1-t dobok: nem írok ma egyzenét, leszarom, valaki majd úgyis megírja helyettem ha 2-t dobok: beteszek egy videót meg egy képet, és…..
Emlékszem rá, egy időben szerettem vasalni. Nem sok házimunkát szívleltem fiatalabb koromban, és valljuk be, nem is sokra voltam alkalmas, még a lelkesedésem ellenére sem. (gondolok itt arra az esetre, amikor puszta szívességből kiteregettem anyukám helyett, és utána kiderült,…..
Nem titok, a zene mellett van egy másik kattanásom is, ezek pedig a könyvek. Itt az év vége, és valami listát kéne írnom, hogy az év lemezei, meg az év számai, meg az év koncertje, de valahogy nem sikerül. A könyves listám bezzeg két perc alatt megcsináltam. Úgyhogy most egy…..
mindenki rohan, semmire sincs idő, az asztal tálalva, gyertek kajálni. a lakásban 40 fok, mert nagyi fázik, még  mindig fázik persze, érszűkülete van, hogy a picsába ne fázna. mindenki eszik meg iszik, mintha ez lenne az egyetlen dolog, amit együtt…..
Mikor Erik Satie 1888-ban megírta a Gymnopédies-t (azaz a három gymnnopédiát - a mai napig nem tudjuk, mit jelent ez a görögből átvett szó, csak találgatások vannak, a meztelenségtől kezdve a vallásos áhítatig...) valószínűleg nem gondolta volna, hogy ilyen népszerű lesz majd,…..
Amikor először feltették nekem a kérdést, hogy mi lenne az az utolsó szám, amit meghallgatnék, mielőtt vége a világnak, akkor a Cinetmatic Orchestra jutott eszembe.  Erre a számra egyszer már átéltem egy kisebb világvégét - tavasz volt, és mi legalább ötvennel gurultunk le…..