Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gergely

0 bejegyzést írt és 174 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Teljesen ledöbbentünk, amikor a mai demonstrációkon készült képeket átböngészve az egyiken felfedeztük BAYER ZSOLTOT. Igen, jól hallották/olvasták, AZT a Bayer Zsoltot! Nemrégiben még azt írta, hogy a zsidók léte indokolja az antiszemitizmust, de nagy visszhangot és botrányt…..
w Hörömpő cirkusz, világszám! 2008.03.19 06:00:00
Alkotmányos népítélet, ilyet szól. A nemzetközi sajtó hüledezve végzi dolgát, és fordít: constitutional mob law. A mob law, az egy rosszul csengő kifejezés, tetszik tudni. Ugyanis a mob, az baromállat csürhét jelent. Van rá szép görög szó is: ochlokrácia. Mindkettő azt…..
A most következő post előtt szeretném hangsúlyozni, hogy a blog mint műfaj számomra azt jelenti, hogy névtelenül ámde ugyanakkor nyílvánosan lehet fikázni dolgokat, és hangot adni szubjektív, elfogult véleményeknek. :-)Naszóval. A Duna Televízióról fogok mostan írni, előszőr…..
w Lost Highway 2008.03.06 05:30:00
Akármi is történik vasárnap, utána jó lesz megtorpanni kicsit, és elővenni a térképet. Még mielőtt elhisszük, hogy ilyen egyszerű ez, és menetből eltöröljük a buszjegyet, a vonatjegyet, a könyvtárjegyet, meg a kenyér árát is. Mert végül ott állnánk a puszta közepén…..
 Kevés emberről gondolom, hogy rendbe tudná szedni az országot (a mai politikusok bizonyosan nem tartoznak közéjük) de belőle kinézem, hogy talán képes lenne erre, legalábbis az első lépések megtételére, mert egy ember nem csinál nyarat. Ám most nem is a…..
Hatalmas szerencse, hogy kis országunk annyira bővelkedik univerzális tehetségekben! Elvégre egy ekkora állam nem működhetne teljes sikerrel anélkül, hogy legtehetségesebb és legerkölcsösebb polgárai ne vállalnák a köz szolgálatát, akár fillérekért is, lemondva a…..
Nos, ez is megvolt: Fekete Pákó vendégeskedett a Bombagyárban, és némi rásegítéssel mondott sok-sok hülyeséget, meg még több olyat, ami az átlagembert kiakasztja. Másfél óra alatt szépen kitanulta a nyilas retorikát és gesztusnyelvet, és ennek - önként, józanul, bármiféle…..
gergely 2008.01.27 13:44:13
Nekem az jött át,hogy MG-ék szándékosan torz tükröt tartottak elénk,hogy végre kapjunk már a fejünkhöz,hogy micsoda álságos agymosás,hamisítás folyik a medián keresztül.
A felvétel bírálóinak erre bátorkodom felhívni a figyelmét.
Ha csak leszűkítve vizsgáljuk/nézzük az esetet,hát tényleg csúnya;csakhogy itt a Bombagyár arra kívánt rámutatni - az én 'olvasatom' szerint - hogy ez így nem mehet tovább,tesék, ugyanezt látjuk,halljuk mind a ballib.irott és elektronilus mediában ellenkező előjellel,de hasonlóan primitív módon.
Ez egy pamflet.Így is kell értékelni.A holocaust-iparból - most függetlenül attól,hogy a revizionisták tagadják a tervszerű népirtást,a gázkamrát stb. - pedig sokaknak elege van.Unalomig elmondott sztereotípia,hogy más népek ugyanannyit szenvedtek anno,mint a zsidók,mégis csak ez van kiemelve az egész világon.
Én is ragozhatnám hosszan David Irwinget,avagy a másik David 'Zsidó szupremácia' c. művét.
ad1/ha elöntenek bennünket az itt is sokszor említett ostobaságokkal,primitívségekkel,akor igenis jogos ezt a bizonyos torz tükröt elénk tenni.
ad2/Elhiszem MG-nek,hogy semmiféle kényszer nem volt,a felvételen ennek semmi jele Pákó részéről,vagyis a srác tudta mit beszél.Annak ellenére,hogy a magyar médiában futtattatik,nincs a befolyása alatt,különben nem merné önként és dalolva Hitlert egy 'klassz' fickónak mondani;nem tudja,hgy Európában (és az USA-ban) ez politiailag nem korrekt.A zsidókról vallott nézetei saját tapasztalata,nem MG-ék etették meg vele,ahogy a cigányokról is kialakított véleménye a sajátja.
Szálasiról nem hallott,de ez nem meglepő.
.
Úgy látom egy ballib.meggyőződésű ember számára kellemetlen az egész,megértem.
Subba Pákó pácban 2008.01.15 09:06:00
Már megint Pákó! Ígérjük, hogy nem szerepel majd itt hetente, de ez a történet igazán különleges. Történt, hogy Pákót meghívták Szlovákiába fellépésre. Meg is érkezett annak rendje módja szerint, de meglepetésére a színpadot nem találta, csak egy…..
Már régóta szándékozom a témáról valamit szólni, és az elmúlt napok megadták a végső lökést. Az írást annyiban szeretném "többrészessé" tenni, hogy a közeljövőben tervezek egy bejegyzést David Irving téveszméinek cáfolatáról - hogy ez mikor készül el, az…..
gergely 2008.01.14 13:40:38
Nnna felnyomok egy-két citátumot (lehetne tengernyit,de csak mértékkel,röviden):
ad1/a Talmudból: de nehogy azt mondjátok,hogy rossz a fordítás,mert fejre állok:
"A világ lakói feloszthatók Izraelre és a többi népre egybevéve.Izrael a kiválasztott nép:ez a fő dogma."...Szóval:dogma.
Hát egy frászt - lehet leantiszemitázni,mert ezt a tételt,mint goj nem fogadom el.

ad2/Jews Must Live: - ez renben van(gergely)
na de,ami ezután jön az írás címe után:
"Mi még mindig Ábrahám,Izsák,Jákob magja vagyunk.A nemzetekhez azzal az ürüggyel jutunk be,hogy az üldöztetések elől menekülünk be, mi a leghalálosabb üldözők,akiknél borzalmasabbat nem ismernek az emberiség évkönyvei"
Brávó!

ad3/A zsidó dr.Fehár Lajos 'Zsidók' c. könyvéből egy figyelemre méltó goondolatsor:

"Az antiszemitizmus,ha eszközeiben nem is - mert ugyancsak vét a tiszta emberi összetartozandóság érzése ellen (ez szép,egyetértek-gergely), - társadalmi folyamatában a zsidó faji elfogultságnak és korlátoltságnak reakciója.A neurotikus pszichoanalitikus kompozicióból, az anti-szemitizmus,a zsidókérdés beállításából kitűnik,hogy a zsidó az önmagára vonatkozó kérdéssel,az örök zsidókérdéssel szemben tárgyilagosságraképtelen.Mert képtelen önmagát és hibáit a saját tükrében felismerni,s a más tükör által eléje vetített képet mindig torzítottnak nyilvánítja.Nem tudja leleplezni önmagát,még önmaga előtt sem,mert olky szuggesztókkal van terhelve,amelyeket hafelismerne,már meg is szűnt zsidónak lenni.És utólag mindig mártírnak érzi magát,mert képtelen az ellene irányuló érzéshullámok okait sajátmagában keresni."
.
Egyelőre ennyi.
Gabrilo írása rengeteg további kérdést felvet, ezeket érdemes lehet önálló bejegyzésekben is kitárgyalni. Itt most először röviden a "jobboldali" és "baloldali" antiszemitizmusok kérdéséhez szólnék hozzá, de alapvetően egy másik kérdést (vagy ha úgy…..
gergely 2008.01.10 00:53:08
Figyelemreméltó írás,több pontatlansággal.
Bernstein Béla nyíregyházi főrabbi "A negyvennyolcas szabadságharc és a zsidók" c. könyvében a szabadságharcban résztvett zsidók számát 2209-ben adja meg.Ennyi nevet sorol fel.Szó sincs több tízezer résztvevőről - tekintettel a 170.000-es honvédseregre és a zsidók akkori számarányára ez valós.
A szabadságharc bukása után a zsidókra kivetett sarcot Ferenc József később elengedte.
A 'zsidókérdés' először a XIX.szd.70-es éveiben merült fel,és erősödött fokozatosdan.
Ennek elsődleges oka az 1850-tól megindult nagymértékű beáramlás volt főként Galíciából.Nem volt bevándorlási törvény,pedig Deák F.szorgamazta a zsidó emancipációs törvénnyel együtt.
Fontos változás volt az un. 'uzsoratörvény'eltörlése,azaz a hitel kamatának korlátozása megszünt,aminek köv.-ben l hóra 100%-os,egy évre 1000%-os kamatot is szedtek a vidéki boltos zsidók a parasztoktól,teljesen kiszolgáltatva,és kisemmizve őket.Ez különösen a kárpátaljai rutén lakosság körében volt oly fokú,hogy a végén kormánybiztost kellett kiküldeni (Egán Ede),mert tarthatatlanná vált a helyzet.
Nem igaz a cikk azon állítása,hogy az agrárnépesség körében lett volna zsidó.Bérlő,majd birtokos igen.A kocsmák:pálinka,bormérés - hitelre is - csaknem mindenütt a kezükre került.Sok esetben hígították,nem egyszer mérgező anyaggal is a pálinkát,amikor is szintén a hatóságoknak kellett közbelépni.
Az 1870-es - 80-as években az un.'gündolási lázban' számtalan csalás történt,ahol is a zsidók igen nagy számban voltak képviselve,ami szintén hozzájárult a velük szemben kialakult ellenszenvhez.
.
A Tanácsköztársaság felerősítette a zsidókkal szembeni ellenszenvet:tudvalevő,hogy a 43 népbiztosból és helyettesből 35 volt zsidó.
A 'Numerus Clausus' kevésbé ennek,mint a háború után kivérzett Mo. szűk keresztmetszetű egyetemi férőhelyei volt az oka.A XIX.szd.-tól fokozatosan az egyetemi férőhelyek 30-35%-át zsidó családok gyermekei foglalták el,és a keresztény középosztály akkori számításai szerint az ország értelmiségének többsége 1935-re zsidó lett volna 15 év alatt.A törvény tehát önös osztályérdekből született,kevésbé volt fajelméleti aspektusa.
1928-ban aztán,hogy az egyetemi férőhelyek bővültek - hatályon kívül helyezték a törvényt.
A 30-as években hozott zsidótörvények - az antiszemita irodalom szerint - a zsidók un. 'túlhatalmát' voltak hivatva korlátozni - nem bontom ki.Bárki utánanézhet a gazd.-i,társ.-i,értelmiségi pályák területén a számarányoknak.
A háború után pedig értelemszerűen a Kommunista Pártba léptek be tömegesen./Ld.:Győri Sz.Róbert:'A Kommunista Párt és a zsidóság' c.művét.-Windsor kiadó-1997/.Az ÁVH hivatásos állományának 90%-át zsidók adták.
Az antiszemiták 150 éve kifogásolják a zsidók felül/túl-reprezentáltságát az írott majd az elektronikus sajtóban.Ez nem Mo.-i specialitás-világszerte így van.

Igen nagy vonalakban ennyi,számos részletkérdést lehetne még taglalni,ami meghaladja egy comment keretét.
gergely 2008.01.10 11:57:28
A spot címe:'A magyar-zsidó társadalmi szerződésről'
Nos jó lenne,de sdajnos számos akadálya van.
.
A Magyar Közlöny 2007. november 27-i, 161. számának 11 605. oldalán megismerhetjük a Kormány 1091/2007. (XI. 27.) Korm. nevű határozatát. Feltételezem, hogy az itt olvasók nagy része még nem igazán hallott erről a kormányhatározatról, úgyhogy érdemes megvizsgálnunk, hogy mit is takarnak a számok.

A Kormány megállapítja, hogy a Párizsi Békeszerződésben foglalt, főleg politikai indíttatású üldöztetések és büntetések miatti kárpótlásokat rendezték. A második pont megállapítja, hogy a törvényi rendelkezéseknek megfelelően megalakult a Zsidó Örökség Közalapítvány, aminek különböző kárpótlási vagyont is átadtak (kárpótlási jegyeket, ingatlanokat, muzeális tárgyakat). Kíváncsi lennék rá, hogy milyen muzeális tárgyat kaptak a zsidók Magyarországtól kárpótlásképpen (hogy pontosan miért kárpótoljuk őket, az ezekből a cikkelyekből nem derül ki, de van elég bűnünk úgyis), de kaptak. A harmadik pont azonban megállapítja, hogy az egyébként meg nem határozott időre életre hívott Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány számára további juttatások szükségesek! Lám, az eddigiek nem tudták megfelelően kárpótolni a magyarországi zsidóságot. Hogy miért jár nekik pénz? A MAZSÖK szerint

"A részére átruházandó javakból,azok hozadékaiból megteremtsde annak lehetőségét,hogy azok a személyek,ill.utódaik,továbbá e személyek közösségei,akik zsidó származásuk miatt fasiszta szellemű,zaklató rendszabályok elszenvedői voltak,újjászervezhessék vallási,kultúrális,oktatási rendszerüket,erősíthessék zsidó identitásukat,és a személyek szociálishelyzetüket javíthassák."

A zsidóságuk miatt fasiszta szellemű zaklató rendszabályok elszenvedőinek jár a pénz, amelyet a judaizmus megerősítésére szánhatnak. Az valami csodálatos, hogy az olasz fasizmus olyan erős volt (vagy most is az, mert évszámokat itt sem kapunk) Magyarországon, hogy az eddigi javak nem számítanak megfelelő kárpótlásnak. Hogy még újjá kell szervezni a zsidók oktatási rendszerét, mert most nincs nekik. Igaz, hogy kapásból lehet mondani néhány zsidó iskolát, mert nem csak a Lauder Javne létezik, de ez még kevés. Bár fogadjuk el őket, ők azért szeretnének szeparálódni a magyar társadalomtól, ehhez pedig pénz kell. Természetesen a magyar társadalom pénze.

Pedig iskolákra egyébként is szép összegeket kaptak már a zsidók. Emlékezetes, bár ezt sem verték nagydobra, amikor még az ezredforduló előtt az állam a Magyarországi Zsidó Hitközségek szövetségének a 1991. évi XXXII. tv. 2. § (5) bekezdésére hivatkozva 13 511 000 000 forintot juttatott. Az sem volt elég, mára biztosan elfogyott.

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány egyébként 2006-ban még 40 000 000 forintot is kapott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától, amelyet a közhasznúsági jelentésük szerint „a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány céljainak megvalósítására fordította a Kuratórium”. Ez csodálatos hír! Az pedig még inkább, hogy ugyanebben a jelentésben azt is olvashatjuk, hogy a Zsidó Örökség Közalapítvány 2006- ban több mint tízmillió forintot nyújtott osztrák kárpótlásnak, további 225 500 000 forintot (miből?!) valami osztrák humanitárius projectre, illetve költött még egy-két pályázatra. Csak a 2006-os évben a MAZSÖK 325 001 797 forintot (olvasd: háromszázhuszonötmillió-ezerhétszázkilencvenhét forint!) „juttatott”, ahogy ők írják. A pénzt valamilyen hazai és külföldi forrásból szerzik, és 2006-ban 2,372 milliárd forintot fizettek ki 12 360 holokauszttúlélőnek. Ebben az évben újabb 76 jelentkező volt. Kérdés az, hogy a fenében élnek több mint hatvan év távlatából is több mint tizenkétezren nálunk, akik állítólagos haláltáborokat jártak meg, ahol meg akarták ölni őket, ez a szám meglepően nagynak tűnik. Az összeg is, amit hatvanegy deportált ember örököse kapott: több mint 40 000 eurót. Vajon a hetvenhat új jelentkező csak most vette észre, hogy megjárt néhány koncentrációs tábort? A magyarországi zsidó szervezeteknek további 27 milliárd forintot osztottak ki, ebből majdnem ötmilliót kapott a Magyarországi Cionista Szövetség.

Tovább is lehetne mazsolázni, de vissza kell térnünk az aktuális törvényre. A MAZSÖK 2006-os közhasz- núsági jelentése alább letölthető. Érdemes nem elfelejteni, hogy 2001-ig visszamenőleg érhetőek el ezek a jelentések. Minden évben hasonlóan szép számokat tartalmaznak.

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány 2006-os közhasznúsági jelentése

De térjünk vissza a novemberi kormányhatározatra, mert még nem olvastuk a lényeget! A negyedik pontban a kormány megalapítja azt a Tárcaközi Bizottságot, amely az örökös nélkül elhunyt zsidók hagyatékát osztja el az arra igényt tartó zsidó közösségek között! Bizony, a halott zsidó vagyona sem lehet a gójoké. A biztosság elnöke egyébként az oktatási és kulturális miniszter, tagja az igazságügyi, a külügy- és a pénzügyminiszter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető és a szociális és munkaügyi miniszter, velük megegyező számű zsidó közösségi érdekképviselő, illetve tanácsadási joggal a Magyar Nemzeti Bank képviselője.

A törvénytervezet lényege tehát az, hogy a nem végrendelkező zsidó személyek (zsidó és zsidó vallású személyekről ír a törvény, tehát még a vallásgyakorlás sem feltétel, elég a vér) vagyonát szabadon szét lehessen osztani a zsidók között és csakis közöttük. Teljesen jogos követelés, nem? Az ilyen vérségi, de akár vallási alapú vagyonosztás mégis elég szokatlan. Természetesen feltételezzük, hogy más, Magyarországon szintén kisebbségnek számító vallás vagy népcsoport esetében is hasonló törvény készül majd az egyenlőség nevében.

Aki nem hiszi, alább letöltheti a Magyar Közlöny említett számát elektronikus formátumban.

Magyar Közlöny, 2007. nov. 27. (161. sz.)

Szóval: ad1/63 év után vannak még mindig élő túlélők,akiknek a száma,ahogy telik az idő egyre nő.
ad2/ezen személyek 1944-ben tizenévesek,vagy fiatalabbak voltak,és hogy hogy nem kerültek azonnal a gázkamrába?
ad3/ha ezek után egy goj nem lesz antiszemita,akkor semmitől.
w Lesz gázáremelés 2008.01.02 13:00:00
A Modern képmesék epizódjai, és továbbtanulóknak a részletesebb anyagok megtekinthetők a sorozat honlapján.Ma este elkezdődik a Modern Képmesék, 19.25-kor megy adásba az első epizód az MTV-n. Az utolsó részeken még dolgozom, M. Tóth Géza csapata pedig a középsőket rajzolja,…..
gergely 2008.01.02 13:47:54
Míg egy helyben toporog a társadalom, addig a más országokban végrehajtott sikeres konszolidáció együtt jár például a munkát terhelő adók jelentős csökkentésével. Nálunk éppen fordított a helyzet, hiszen a munkát terhelő adók és egyéb járulékok nap nap után emelkednek. S amíg az ország területi egyenlőtlenségei megállíthatatlanok (az egy főre jutó GDP-adatok alapján is), egyértelmű a társadalmi törésvonalak mélyülése. És nem csak emiatt. A mai magyar népesség hetven százaléka gyökeres életmódváltásra kényszerül. Nemcsak a sokgyermekes családok, az öregek, a különféle okok miatt rokkantak számára gond az elemi ellátás megannyi formája, hanem miután a civilizációs javak sokasága is hiányzik a társadalmi többség esetében, kérdés az is, hogy a kormányzat a szociális elégedetlenséget meddig ússza meg? Olyan mélypontra kerültünk, ahonnan már nem lehet tovább süllyedni.
.
Az átlag polgár - legyen:aluliskolázott,bunkó,stb.saját élethelyzete alapján itéli meg a körülötte levő világot/dolgokat.
Nagy kérdés,hogy 'felvilágosítással' mi fog változni életszemléletében.
Úgy gondolom,hogy a tervezett anyag/felvilágosítás sorozatot a kevesek (iskolázottak)fogják érteni,viszont ők ezt enélkül is tudják.
.
A kormány kormányozzon közmegelégedésre,ami ma nem mondható el;és ezt semmiféle magyarázattal - bocs:propagandával - nem lehet ellensúlyozni.
Ez olyan,mint az átkosban volt,amikor nehezen ment:majd ha felépül a kommunizmus,akkor jó lesz.:)))
.
Ennek ellenére nem vagyok ellene,mint feljebb írtam:dicséretes.
w E pur si muove! 2007.12.29 17:45:00
Töredelmesen bocsánatot kérek. A karácsonyfát a Jézuska hozza. T. Lakótársak! Dec. 23-án 9-16 óra között kerülnek kiszállításra a fenyőfák. Kérjük, a lakásokba való bejutást lehetővé tenni szíveskedjenek. Utak mentén, áruházaknál található fenyőárusoknál fát ne…..
gergely 2008.01.02 12:17:58
Álláspontom szerint az ateizmus is egyfajta Hit.Hit az anyagelvűségben,de nem ad választ az Universumban működő törvényekre,azaz mitől olyanok,amilyenek.
.
Az ateizmus a szellem kultúra patológiája.
Ez az emberi patológia a keletkezőről és nem a keletkezettről szóló tudomány,mint a fizika.Sohasem lehet sikeres olyan programja,amelyet az élet elferdüléseinek rendszerezését tűzné ki célul,mivel az élet ellenszegül minden osztályozásnak.A láthatatlan összetevők uralkodnak a látrható felett.A lélek,az akarat,az értelem,az érzelmek mind REJTÉLYES okozatokat hoznak létre,és nem tárgyalhatók a fizika vagy mondjuk a geológia adataihoz illő,rendszerező módon.
A magas kultúrák patológiája természetesen semmit sem jelentett egy olyan természettudományops módszer számára,amely azt az alapdogmát vallotta,hogy az élet nem egyéb,mint mechanika,az mebernek nincs lelke,és kell lennie kémiaiképletnek az emberi öntudat számára.Eme szemlélet szerint,amely tagadja Isten és a lélek létezését,a magasabb rendű kultúra az egyes emberek kollektív erőfeszítéseinek elvont neve volt.Pl.:a nemzet olyan egyedek eggyüttese szerinte,akiket pusztán mechanikus kapcsolatok fűznek össze.Az élet egész tartalmát a gazdaság és a "boldogság" jelentik.Mindaz,ami szellemi tartalmat vagyértelmet visz az életbe,első számú ellenség.Ez a látásmód egyszerűen nem képes megérteni az életet.Olyan pszihológiát alkotott,amely még az állatok számára sem eléggé összetett,és elnevezte az ember pszihológiájának.A sivár intelligánciát helyezte a belső világ középpontjába,és tagadja az emberi alkotóképesség misztikus természetét.
Az ilyen elme sohsem fogja megérteni Isten és Jézus létét és misztériumát,nem mintha 'érteni' kellene,hanem substituáltan,transcendens módon a lélek percepciójával 'felfogni'.
gergely 2008.01.02 12:55:32
w Született december 25-én 2007.12.24 12:00:00
Idegölő, kimerítő munka az ajándékvadászat, a fenyőfa utáni kajtatás, a díszítés, a rokonlátogatások szervezése, a menü összeállítása. Alig marad egy-egy perc, hogy megálljunk, és gondoljunk Rá. Aki Istentől született, megváltott minket, és felméne a mennyekbe. Hány…..
December 28-át írjuk, ami a kereszténységben az "Aprószentek" napja. A bibliai sztori szerint Heródes király Jézus feltételezett születése környékén legyilkoltatta a kétéves és az annál fiatalabb fiúcsecsmőket és -gyerekeket.Ehhez kapcsolódik a Magyarországon is…..
Subba Társadalmi célú PR-film 2007.12.27 17:33:23
Valamiért úgy érezzük, hogy nektek is látnotok kell Agócs Rita és Egri Beatrix, a Berzsenyi Dániel Főiskola Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszékének píár-szakértő hallgatóinak alábbi zsengéjét. Just for the record: Pr-szakértő szakirányú továbbképzési szakot…..
gergely 2007.12.28 09:10:43
w Haza a leállósávban 2007.12.17 07:30:00
  Maradunk kockázatközösségben. Vagyis továbbra is lopunk egymástól. Csak versenyezni ne kelljen.  ..
gergely 2007.12.17 12:03:37
A néhány vasúti mellékvonal bezárása racionális,de akkor most a kormány mi a f.szért hátrált meg.Nna ja,világos,be van rezelve.
De a nemzetgazdaság egészét tekintve részletkérdés.
Az álamigazgatás költi feleslegesen a legtöbbet,ott kell leépíteni.Hogy a kormány mi pénzt szór el marhaságokra - elképesztő.Ráadásul most akar kormányzati negyedet építeni - bár úgy tűnik,nem lesz már belőle semmi,de nem a kormány szándékán múlt.
.
Az Eü ügye bonyolultabb:az államnak mindenképp olcsóbb lesz,maga az ellátás,mint rendszer nem lesz jobb a pógár számára,de drágább.
Racionalizálás - most már annyi - de mogoldható lett volna egybiztosítási rendszer mellett is.Hosszú,hadd ne menjek bele.
A parasolvencia kérdése sokkal egyszerűbb lehetne,mint bárki gondolná:a törvény erejével tiltani adni és elfogadni,néhány bünti ügyi példastatuálás;ezzel párhuzamosan az orvosi,eü fizetések GDP arányosan akkorára emelése,mint pl.Ausztriában.
Az elmúlt években sem költött a költségvetés többet eü.-re,mint az európai átlag,csak most akkora a költségvetési hiány - konvergencia program - ,hogy itt is spórolni kényszerültek.
Sz.r ez az egész,úgy ahogy van.
Az ultraliberális elképzelés,hogy döntsön a verseny,a piacra hagyni mindent már rég megbukott másutt,azon egyszerű oknál fogva,hogy a nagyok illegális kartelezéssel mindent lefedtek,igazi verseny nincs közöttük,mese az egész,felosztjáűk egymás közt a világpiacot és annyi.A kicsik persze megszívják.
A tőke számít-ki birtokolja,a tudás(tanulás)az egyén számára fontos,hogy valamivel jobban megfizetett rabszolga legyen,de mégiscsak rabszolga (ha nem is utcaseprő),aki bármikor lecserélhető,eltávolítható,ha a tőke érdekei úgy kívánják.
A legjobb állás újságírónak lenni.:))) - hülyeségekre mindig lesz némi kereslet,nálunk meg pláne esetenként jó zsíros állami megrendiket is le lehet nyúlni.
Az álami újraelosztás nálunk 52% - ami magas,majd mindenki az álam csecsét akarja szopni,és nem a valóban piacon hajtani önállóan.Igaz TWÁ?
Üdvözlendő, remek ötlet, hogy a pénzügyi analfabéta állampolgárral Flash-játékban értessük meg a költségvetést. Bőven itt az ideje, hogy felfogja: az állam pénze is véges, az oktatásra annyival költhetünk többet, amennyit elveszünk a mezőgazdaságtól. Leírtam már: a hat…..
w Édes Erdély, itt vagyunk 2007.11.28 07:00:00
No, akkor háromszoros hip-hip-hurrá az erdélyi magyarságnak, képviselve lészen Brüsszelben. Öröm, bódogság. Benne volt a pakliban, hogy két szék között pad alá. Megúszták. További eredmény, hogy kemény, távlatos munkával sikeresen exportáltuk hozzájuk hazánk messze…..