Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mick Kramer

512 bejegyzést írt és 515 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  A CD formátum kiveszőben van, és ha sokan nem is sírják majd vissza a trackek közötti ugrálást, a rejtett dal, mint kulturális érték, szintén elvész a CD korszak leáldozásával.A zenekarok persze ma is tesznek fel ilyen-olyan extrákat a lemezeikre – deluxe kiadások, iTunes…..
Tegnap olyan koncerten voltam, amiről jó 10 éve még gondolni sem mertem volna, ugyanis elég hadilábon álltam ezzel a bandával a kezdetekben. Elég infantilis így utólag, de mivel a kedvenc bandámat a Limp Bizkitet ők elég erőteljesen leszólták, nem is adtam nekik igazából esélyt…..
Mick Kramer 2015.02.07 22:35:46
Mikor pár hónapja megláttam, hogy a KING810 lesz az előzenekar elkezdtem őket hallgatni és egészen megszerettem a zenéjüket, ezért kicsit sajnáltam, hogy sikerült lekésni őket. Hiába indultunk el kocsival Miskolcról délután 15:00-kor csak 21:10-kor léptünk be az Arénába (ami elb@szódhatott a koncert előtt az el is b@szódott). Ez a ruhatáras dolog engem is felhúzott, különösen az hogy 15 percig rohangáltunk mire végre találtunk olyat, amelyikben még volt hely.
Amint beértünk az állóhelyünkre kb. annyi időnk volt hogy kiáltsunk egyet örömünkben, hogy egyáltalán odaértünk kezdésre és már emelkedett is a függöny. Szerintem ezt a koncertet annak elmesélni aki nem volt ott nem lehet. Annyira király volt minden pillanata, hogy az első 10 perc után ez lett életem eddigi legjobb koncertélménye. 15 éves korom óta a The Blister Exists az egyik kedvenc számom. Gitáron játszani eddig is imádtam, de pogózni rá felejthetetlen élmény. A Custer valami zseniális élőben, a Spit It Outos ugrabugra pedig nagyon látványos volt még belülről is. Majd keresek valami felvételt, amin jól látszik. :)
Egyébként a Bohóc felőli oldalon volt egy egész nagy Circle Pit, már majdnem a kordonnál. Ott álltunk végig. :)
A sör tényleg borzasztó volt, miután az egyik barátom hozott nekem egyet és megkóstoltam inkább befogtam az orrom és lehúztam, hogy gyorsan túl legyek rajta.
Részeg és bedrogozott emberek voltak bőven. Az egyikkel volt is egy kis szóváltásom. Előttem ment az egyik barátom barátnője, erre az a (mint kiderült nem magyar) majom elkezdte fogdosni, a csajszi meg nem reagált mert azt hitte mi vagyunk. Az ilyesmin mindig felszívom magam, úgyhogy ráhúztam egy nem kicsit a faszi kezére, aztán meg jött oda okoskodni (amiből csak a "fokjú"-t lehetett kivenni), úgyhogy elzavartam a picsába. Egyébként az ilyenek részemről nem befolyásolják negatívan a koncertélményt, mert az ilyesmi elég gyakori sajnos. Meg kell tanulni nem foglalkozni vele. :/
Ettől függetlenül a közönség nagy része szerintem normálisan, sőt barátian viselkedett. A Devil In I alatt a már említett leányzó végig a nyakamban ült (150-155 cm körül mozog) én viszont ettől függetlenül ugyanúgy ugráltam, mint előtte. A szám után egy srác oda is jött hozzám azzal, hogy minden elismerése az enyém az imént nyújtott teljesítményem miatt. :D (Valamit nagyon jól csinálhatok, mert majdnem minden koncerten van valaki, aki megdicsér vagy gratulál.)
Összességében felejthetetlen koncert volt és ha pár év múlva megint jönnek én biztosan ott leszek! :)

UI.: Állt a közelemben egy srác, aki OW Zoly-ra hasonlított mellette pedig valaki, akinek olyan volt kb. a testalkata, mint Neked. Zoly nem volt véletlenül Veled a koncerten? :D
Korábban arról lehetett hallani, hogy a Tremors legújabb része majd csak 2016-ban érkezhet meg, a legújabb hírek szerint viszont már idén októberben befuthat az újabb szörnyes kaland. A tervek eddig többnyire arról szóltak, hogy digitális formában illetve korongokon dobják majd…..
Tony Stark lassan nyugdíjba megy (mondom lassan, vagyis szerencsére vár még ránk néhány zúzás a következő években a moziban vele), Robert Downey Jr. pedig elkezdett a komolyabb szerepek felé tendálni (A bíró sajnos egy elvetélt kísérlet volt, de ez még simán belefért, nem esett…..
Mick Kramer 2014.11.21 14:00:35
@Sparrow: Egyetértek. :)
A Monty Python tévedett. Jó néhány évtizede még azon poénkodtak, hogy a németek egy rendes viccet sem tudnak kitalálni. Azonban most bebizonyosodott, a németeknek igenis van humoruk. Sőt, az év egyik legjobb vígjátékát ők hozták össze. Sőt, ennek a filmnek nemcsak a humora van…..
YOU MUST READ Kipp-kopp, ki kopog? 2014.08.28 22:25:54
..
Több, mint egy éve írtunk először a Hellyfish című filmről, ami egy újabb Syfy várományos, viszont az elmúlt időszakban nem igazán érkezett semmi információ a zseniálisnak ígérkező produkcióval kapcsolatban. Most viszont jött egy új előzetes Robert MacLean filmjéhez,…..
Mick Kramer 2014.07.26 14:33:23
Hol volt, hol nem volt, régi nóta száll, volt két idegen, aki hirtelen egymásra talált. Mindig ugyanúgy, édes-búsan szól, de új nap mindig jön, felszárad a könny. A Disney - film legszebb dala pontosan leírja, hogy mit várhatunk ettől a filmtől, amire nagyon kíváncsi voltam,…..
Mick Kramer 2014.07.22 08:53:55
Immár 4 éve hagyomány, hogy minden nyáron megrendezzük a Filmelemző Oscart, a videókészítők versenyét, ahol Ti készíthettek filmbemutatókat nekünk, hogy aztán kiválaszthassuk és díjazhassuk a legjobbakat! Az Oscar idén is megrendezésre kerül, egészen konkrétan mától kezdve…..
-FIGYELEM: NEM FIZETETT TÖMÉNY POLITIKAI TARTALOM. HA NEM ÉRDEKEL,NE OLVASD EL-     Nem tudom okos dolog-e politizálni az interneten, de ugyanakkor a magyar politika megítélése annyira a béka segge alatt van, hogy olyat nem igazán tudnék mondani olyan sokkolót, amit ne mondott…..
Mick Kramer 2014.03.12 20:17:01
Aszongya!

Fidesz-KDNP: A KDNP kb. arra van, hogy a mélyen vallásos keresztény öregasszony aki elmegy a választásra (mert nincs más dolga) lássa, hogy ezeknek még a nevében is benne van a "keresztény", akkor majd biztos azokat az érdekeket képviseli, amikben ő is hisz és ezzel a részéről le is van tudva a politizálás 4 évre.

A Fideszről írt véleményeddel teljesen egyetértek. A 2/3 miatt teljesen elszaladt velük a ló és már senki más véleményét nem fogadják el csak a sajátjukat. Ezért volt a nagy "alaptörvényezés" (mert ugye alkotmányozást már nem írhatunk), meg ezért hoztak új Btk.-t, új Ptk.-t meg még egy kazalra való új törvényt ám az esetek nagy részében csak a saját házi jogászaik véleményét kérték ki, az igazi hozzáértő professzorokét már valamivel ritkábban.

A magyar felsőoktatás négy éve sem volt a csúcson, de az hogy még az általános- és középiskolák működtetését ennyire szétbarmolták az igazi művészet. Hoffmann Rózsánál dilettánsabb államtitkárt meg még nem látott ebben az országban senki.
Visszatérve a felsőoktatásra: szisztematikusan elveszik annak az esélyét a mai fiatalságtól, hogy ugyan azt az életpályát bejárhassák mint ők. Beleültek a tutiba és már az Istenért se hajlandóak ezt mással megosztani. Ők még teljesen ingyen szerezhettek doktorit meg közgazdász diplomát és azért tarthatnak ott ahol, mert nem a minimálbérből élő szülőknek kellett állniuk az oktatásukat. Ezért bomlasztják a nem budapesti egyetemeket. Azért, hogy csak a kiválasztottak szervezhessenek egyszerűen olyan végzettséget, amivel majd beülhetnek apuci helyére valamelyik állami szerv élére.

A választási rendszert ugyan ilyen elvek szerint vágták tönkre azzal, hogy egy választópolgár már bármennyi pártnak aláírhat. Az volt a céljuk, hogy elaprózódjanak az ellenzékre leadott szavazatok a tucatnyi aprócska párt között.

Összefogás: Nincs mit róla beszélni. A magyar baloldal hónapról hónapra csak lejáratni tudja magát. Veszekedések, pártszakadások, sikkasztások.
Ahogy halnak a régi rendszerben nevelkedett és ott jól boldoguló idősek úgy csökken majd az MSZP és a többi baloldali párt támogatottsága.

Jobbik: Aki úgy gondolja, hogy a Jobbik hatalomkerülése esetén cigány- és zsidóüldözés kezdődne annak csak gratulálni tudok, az agymosás sikeres volt.

El tudom fogadni, hogy ha valaki Magyarország nyugati vagy középső részén él az nem találkozik olyan problémákkal, mint mondjuk én Miskolc környékén. De mindenféle médiából nyomatott baromságot nem kell elhinni. Utána kell járni a dolgoknak és rögtön nem tűnik majd a Jobbik egy roma vérre áhítozó szörnyetegnek.
Tessék szépen ellátogatni a borsodi falvakba és sétálni egyet éjszaka valamelyik számozott utcán, ahová még a rendőrök se mernek bemenni, mert annyira se érdekli az ott élőket a törvény, hogy a rendőrre is bármikor rátámadnak, mert az egy újabb "szemét rasszista". Szembesülni kell az itteni problémákkal is és aztán ha még akkor is úgy látja az ember, hogy nincs olyan szélsőséges probléma ami egy kicsivel szélsőségesebb megoldást igényel akkor azt már el tudom fogadni.

Igen, a Jobbik szokott cigányozni, de ezt csak tudjátok ki veszi magára? Akinek van félnivalója és oka. Érdekes módon egy cigány ismerősömet se hallottam még a Jobbik miatt izgulni. Lehet, hogy azért mert nincs rá okuk, ugyanis nem tízen vannak testvérek és nem lopásból, rablósból tartják fent magukat. Aki becsületes és tiszteletben tartja mások tulajdonát, ÉLETÉT(!) annak sose volt oka félni a Jobbiktól. Ezzel ellentétben aki fél, mert lop, csal, hazudik az féljen is függetlenül attól, hogy cigány, zsidó, magyar vagy bantunéger.

A Magyar Gárdával is csak a média riogatta az embereket. Mikor 2010-ben az ország keleti részén pusztított az árvíz akkor a gárdisták több településen is a cigányok lakta utcák körül dolgoztak a gátakon. Erről akkor nem számolt be se az RTL se a TV2.

Egyébként a Jobbik programját is érdemes átfutni. Olyan problémákra is felhívják a figyelmet és egyben megoldást kínálnak, amiket a többi párt még csak nem is észlelt vagy ha igen nem foglalkozott az üggyel. Jó példa erre a Duna medrének, ezzel együtt a talajvíz szintjének a csökkenése.

Az utóbbi hetekben az összes közvélemény kutató a Jobbik erősödéséről cikkez és ha még azt is figyelembe vesszük, hogy ezt a pártot folyamatosan alul mérik nem tartom kizártnak, hogy a választások után a második legnagyobb frakcióval vágjon neki az új parlamenti ciklusnak.
..
YOU MUST READ 1944. december 16. 2014.02.17 00:13:22
..
Ma este végeztem a nagy sikerű Millennium Trilógiával, annak is a svéd filmváltozatával. Nem szeretnék belemenni a filmek elemzésébe, hiszen azt már jó néhányan megtették 2009 óta, de nem bírtam megállni, hogy ne írjak róla legalább néhány sort. Azt már most leszögezem, hogy…..
Mick Kramer 2012.04.02 22:13:24
@Blade468: Az új cím (A tetovált lány) David Finchertől teljesen független, hiszen már a lefordított könyvnek is ez volt a címe. Az amerikai verziót még nem láttam, de valamikor mindenképpen megnézem ha időm engedi.
Mick Kramer 2012.04.03 06:08:46
@Blade468: Szerintem meg. A Harry Potter filmeket is végig nézte az ember és az is csak két résszel kevesebb. Igaz, hogy a Millennium Trilógia jóval komolyabb dolgokkal foglalkozik, de ha az első három rész is megtalálta a közönségét, akkor a következő hét is biztosan megtalálta volna.
Mick Kramer 2014.02.03 20:26:37
@DrNO: Nem, azt még nem láttam. :)
A 2011-es illetve 2012-es filmes visszatekintőm elbújhat az idei mögött, mert mind a megnézett filmek száma, mind a moziban megtekintett alkotások darabja durván megnövekedett. Ez egyszer a szerintem rendkívül színvonalas és változatos filmkínálatnak köszönhető, illetve a jó 3…..
Mick Kramer 2014.01.02 06:28:43
@freddyD: Nem sok időm volt, szóval most tényleg a minőségre mentem. Mondjuk a Hegylakó 2. - A visszatérés hármast kapott, de még lehet az is sok volt neki. :)
B.U.É.K.!A 2113-ban ismét belekezdtem egy lista vezetésébe, melyen szerepel minden olyan film melyeket az elmúlt egy évben láttam (a pirossal kiemelteket moziban).  2013-ban nagyon jószívűen pontoztam!Jó bogarászást! ;) Sorszám Magyar cím Eredeti…..
Négy svindler másfél órán keresztül hülyét csinál egy FBI ügynökből. Ezt a sémát kellett Louis Leterriernek izgalmassá és érdekfeszítővé tennie, ami többé-kevésbé sikerült is. A fiatal rendező eddigi filmjei enyhén szólva sem okoztak maradandó élményt, ám a…..
Mick Kramer 2013.12.28 18:06:10
Tegnap végre bepótoltam. Az a helyzet, hogy a kritikád nagy részével nem értek egyet. Egyrészt a film világosan az arcunkba tolta, hogy a lovasok illuzionisták. Sok trükköt megmagyaráztak, volt amire az ember magától is rájöhetett, viszont volt bőven olyan, amit az átlag ember képtelen ugyan megfejteni, de biztos van rá logikus magyarázat. Elég megnézni egy David Copperfield műsort. Hemzseg az olyan trükköktől, amik még hajmeresztőbbek mint a Szemfényvesztőkben látottak, de Copperfield sem varázsló.

Ami a nagy filmvégi csattanót illeti én speciel számítottam rá. Folyamatosan azon gondolkoztam, hogy mi ütne leginkább, melyik karakterről feltételezné a néző legkevésbé, hogy ő áll az egész mögött és végül a nyomozóra következtettem. Kissé klisés volt ugyan és néha már túlzottan akarták terelni róla a gyanút, de el tudom fogadni ezt a befejezést.

A lovasok karaktereit ennél jobban felesleges lett volna kidolgozni. A lényeg szerintem teljesen átjött. Külön-külön csak egyszerű bűvészek, együtt viszont olyat tudnak alkotni, amit senki más. A motiváció pedig a Szem. Szerintem ennél jobban felesleges lett volna csavarni.

Egyébként egy ember képes megjátszani egy teljesen más személyiséget. Például a KGB ügynökök így tudtak beépülni a CIA-ba. :)

A rendezésnek maximum a túlzásokat tudnám felróna, egyébként más gond nem volt vele.
Ja, és jön a folytatás. :)
Sziasztok!Ez a blog a továbbiakban aligha fog már frissülni. Mivel már csak a YOU MUST READ videósorozatom fut, ezért átköltöztem egy másik blogra. www.youmustread.blog.hu  Az eddigi követést és figyelmet mindenkinek köszönöm!            …..
Na nem az ablakon át a nagy hidegbe, hanem az American Horror Story című sorozatból. A már berendelt negyedik évadban még ott lesz - bár Ryan Murphy titkolózik, hogy pontosan milyen szerepet is szán neki - viszont azt követően a szögre akasztja horroros fellépő ruháját. A döntést…..
Mick Kramer 2013.11.25 19:34:31
Számomra pozitívum: folyamatos kommentár, jól megszerkesztet videó, jó a videó felbontása, jó poénok, jó téma Számomra negatívum: hát… nincs   Összegezve: nagyon jó videó Ez így: 5/5 FOX  ..
Mick Kramer 2013.11.03 21:37:38
YOU MUST READ Buick Roadmaster 8 2013.10.17 17:41:55
..