Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Holtzer Péter

0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy képviselőnek már 1848 előtt is joga volt szabadon elmondania a véleményét az Országgyűlésben. Kövér most az egyik legősibb jogot korlátozza, és valószínűleg fogalma sincs róla, mit csinál, de még azt is elfelejti, ő és fideszes társai hogy viselkedtek…..
Holtzer Péter 2013.05.08 08:07:37
Orbánnak megtetszik egy portugál ingatlana az Andrássyn, és a videó szerint rögtön arról kezd el beszélni, egy törvénnyel kell azt visszaszerezni. Nem is leplezi, hogy a magántulajdon szentsége nem biztosított ebben az országban. (Fotó: facebook.com/orbanviktor) Végleg…..
A Fidesz kormányzása három éve esélyt kapott arra, hogy szemben az elmúlt két évtized kurzusaival, lezárja a haverok számára mindig nyitva hagyott kiskapukat. Nagyon nem ez történt. (Fotó: MTI) Minél több dolog kerül nyilvánosságra a Portik-Laborc ügyről, annál jobban…..
Ha Áder aláírja a módosítást, pillanatok alatt schmittpáli fogaskerék válik belőle. A kormánypártiak és az ellenzékiek is Orbán katonáját látják majd benne – csak előbbiek ezt dicséretnek, utóbbiak szitokszónak szánják majd. De tényező biztosan nem lesz…..
Holtzer Péter 2013.03.12 10:28:57
Hogy ne kelljen sokat keresni: keh.hu/index.php?submenu=articles&id=1516&details=1&cat=36

Egyébként az ostromlott erőd csakazértis elszántsága kezd érdekes fordulatokat venni. Az Alkotmányban megtiltjuk, hogy bárki bármilyen eszközzel bármilyen esetben megkérdőjelezhesse, amit a kormány akar. Számonkérjük a bíróságokon, hogy „nem a magyar parlament döntésének megfelelően” döntenek. Állami vezérléssel (MNB, Posta, takszövök) tervezzük pénzzel nyakon önteni a gazdaságot, amelyben organikus beruházás már nemigen történik. Eközben egymásra licitáló törvényekkel vesszük el az „extraprofitot” a szolgáltatóktól. Mindezt a nép nevében.

A VV 2010. júliusában, a Fidesz-kormány elején írta ezt: „A valódi fékek és ellensúlyok minden országban mások, az adott ország hagyományaitól és berendezkedésétől függően, de még időben is változnak. A kormánypolitika fékeként és ellensúlyaként a jelenlegi Magyarországon valójában a választók, a nemzetközi politikai környezet, valamint a befektetők és a piac működnek.”
A Fidesz politikájának köszönhetően annyira nincsenek befektetések, hogy aki mégis Magyarországra hozza a pénzét, gyakorlatilag bármit kérhet a kormánytól. (Fotó: Beliczay László/MTI) Orbán Viktor tegnap a Hankook Tire ügyvezető igazgatójával egy „stratégiai…..
Obama 2009 óta az első olyan nyugati vezető, akit újraválasztottak. Bár nem volt és nem lesz nagy elnök, gazdaságpolitikája növeli az ismételt recesszió elkerülésének valószínűségét. (Fotó: AFP/Getty Images) Barack Obamát ismét az Egyesült Államok elnökévé…..
Holtzer Péter 2012.11.07 22:27:23
@maszáj herkules: a hosszú és éles Republikánus előválasztási időszak tavasszal Romney-t elvitte egy lehetséges moderált pozícióból (ami hasonlíthatott volna korábbi kormányzóságára) egy szélsőségesebb pontra, hogy meg tudjon felelni a GOP mai extrémebb szárnyának is. Ezt tükrözte aztán az alelnök-jelölt választása is. Ez a vonulat (és a VV is erre utal jórészt, azt hiszem) nagyon erőteljes deregulációt és adóvisszavágást akar, azzal, hogy ez kell a piacgazdaság szabad működésének, nem pedig az Obama-féle "szocializmus". Az a deregulációs hullám, ami a nyolcvanas években Reagan alatt indult, majd a kilencvenes években teljesedett ki, alapvetően tehető felelőssé az elszabadult jelzálog-hitelezésért, és azért, hogy sok mindent össze lehetett rakni és el lehetett adni, amit korábban nem lehetett volna. A too-big-to-fail-ért, és a hatalmas bail-outokért, s azért, hogy a szabályozók mindezekért nem hajlandók vállalni a felelősséget, a piacra mutogatnak. Az ehhez történő visszatérésre ma valóban nincs szüksége Amerikának. Ezért én is osztom a VV véleményét, Obama a rengeteg hibájával együtt is a kisebbik rossz, tegnap rá szavaztam volna, kissé szomorúan (négy éve pedig McCain-re, bár Palin azért némileg zavaró volt).
Ide jutottunk: Orbán Viktor szerint a nyugdíjasok ügye már nem csak a napi politika kérdése, hanem egyenesen a demokrácia egyik alapkérdése. (Fotó: facebook.com/orbanviktor) Orbán Viktornak a külképviseleti vezetők előtt tartott múlt heti beszéde sok csemegét nyújtott…..
Holtzer Péter 2012.08.28 12:50:29
Őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer.

Olvasat 1. A miniszterelnök tudja, hogy a mai rendszer nem működhet sokáig így, mivel két alapvető jellemzője, a megszülető gyermekek száma, illetve az aktív járulékfizető/inaktív hányados is ezer sebből vérzik. Ráadásul azt is tudja, hogy itt már nem csak maguk a statikus jellemzők, hanem az ellenösztönzők is egyre erősebben hatnak, már el se hiszik az emberek, hogy ez valaha jobb lesz, és megértették, hogy mindez egy vesztes pilótajátékra kezd hajazni, amiből szívesen kiszállnának.

Tudja azt is, hogy mindkét alapjellemzőben rengeteg tartalék van, hiszen az aktivitási ráta valóban messze elmarad sok európai országétól is, és a termékenységi rátában sem lehetetlen még a fejlett országok viszonylatában sem megközelíteni az önreprodukciós szintet. Azt is tudja, hogy ugyanakkor ezek tekintetében az előző kormányok semmilyen előrelépést nem értek el.

Ezért hosszú távú, nagyívű országépítésbe kezd, amelyben lesz tőke, mert a munkáltató és munkavállaló terhei csökkennek majd és érdemes lesz beruházni illetve dolgozni, továbbá ismét nő a gyermekvállalás, mert egyrészt boldogabb országban fogunk élni, másrészt mert támogatásokat is kapnak a családosok. Szívós munkával meg akarja fordítani a trendeket és ezáltal működőképesen tartani a nyugdíjrendszert.

Viszont tudja, hogy ez nem egy ciklus feladata, és fél attól, hogy mások nem folytatnák, erre utal a múlt. Ezért minden áron szüksége van az újraválasztásra, és ehhez – sok egyéb eszköz mellett – szüksége van arra, hogy a nyugdíjas szavazó blokk minél kevésbé érezhesse magát vesztesnek ebben a négy évben. Aztán persze majd eljöhet egyszer az az idő is, amikor már ott is lehet szorítani egy kicsit, halkan, újbeszédet beszélve. Továbbá addig is dolgozni azon, hogy legalább ne nőjön tovább annyira a nyugdíjasok csoportja: nyugdíjba meneteli lehetőségek szigorítása, az általános korhatár korábban elfogadott, 65 évre történő fokozatos emelésének hatályban hagyása és az effektív nyugdíjba meneteli korcentrum közelítése a jogszabályihoz.

Azaz, a saját gondolatvilágán belül akár még koherens is lehet a nyugdíjasok babusgatása, amit a VV kezdettől nem ért, és helyette az aktívak ösztönzését hiányolja. Joggal, hiszen az a gondolati keret, amelyből mindez kijön, nem működőképes, az aktívakra ellenösztönzőként hat, beruházást, foglalkoztatást és termékenységet nem növel (sőt), és a nyugdíjrendszer valódi problémáit nem célozza meg. Rendkívül veszélyes egy álomszerű ambíció beteljesülésére bízni egy alapvető szociális rendszer működési lehetőségeit, ahelyett hogy az óvatosság vezetné a kezünket, és abból kiindulva terveznénk a jövő rendszereit – amelyek legfeljebb jobbak lesznek, ha mégis bejönnek az álmok.

Olvasat 2. A miniszterelnököt már rég nem izgatják, a szónoklatok szintjén túl, ezek a „hosszú” távú kérdések, mint hogy mitől is lesz az aktivitási helyzet is és a nyugdíjrendszer is kézben tartva a jövőben. Feltételezve, de meg nem engedve ezt az olvasatot, ezzel is összefér a nyugdíjak kezelése.
Mindenki számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy a bírókra vonatkozó nyugdíjszabály alkotmányellenes, hiszen az semmi másról nem szólt, mint hogy a kormánynak nem tetszik a magyar főbírói kar. Hétfőn az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki a bírói…..
Holtzer Péter 2012.07.18 13:38:33
@akos.szalai: Ákos, amikor az AB-ről mint a kétharmadot esetleg fenyegető testületről emlékezünk meg, ne felejtsük egy pillanatra se, hogy ugyanez az AB volt az, amelynek egy év nem volt elég ahhoz, hogy hozzá merjen nyúlni a magánnyugdíjpénztári államosítás kérdéséhez. Most nem azt a vitát akarom kinyitni, hogy alkotmányos volt-e a történet vagy sem, csak magát a tényt rögzítem.
Egységes európai kormányt vizionál a német pénzügyminiszter és a nemzetállamokról megkerülendő akadályként beszél. Az európai elit jó része hisz az egységesülésben, a nép azonban „nacionalista". A Der Spiegelnek adott interjújában Wolfgang Schäuble német…..
A mögötte ülő fideszes képviselők is csak mereven néztek maguk elé: pontosan tudták, hogy a kormányfő a védhetetlent próbálja védeni. Az oligarcha-vádra nincs igazi válasza. (Fotó: Barakonyi Szabolcs/Index) Régen került már miniszterelnök ennyire kellemetlen helyzetbe a…..
Milyen alapon kommunistázhat ezek után a Fidesz, amikor Schmitt egyértelműen a Kádár-rendszerben privilegizált helyzete miatt kapott könnyített eljárásban, csalással doktori címet? (Fotó: schmitt.hu) A Schmitt Pál disszertációját vizsgáló bizottság jelentéséből tegnap…..
Holtzer Péter 2012.03.28 11:07:58
@akos.szalai: Nincs vitánk, nyilvánvaló, hogy szoros összefüggés van közállapotaink, amelyet leegyszerűsítve az "elmaradt rendszerváltás"-nak szoktak címkézni, a közöny és következmény-nélküliség, és aközött, hogy az ország a falnak fog menni. Csak azt kívántam jelezni, hogy ne a konkrét ügyet rágjuk túl sokáig (bármennyire is csúf), mert az a figyelmet terelheti el máshonnan - még azt sem tudom kizárni teljesen, hogy ez a figyelem-elterelés szándékos is, volt már rá nem egy példa.
A német versenyképesség és GDP-növekedés az, ami miatt a világ elhiszi az Európai Központi Banknak, hogy a következő hetekben kibocsátásra kerülő fél billiónyi új euró nem vécépapír, hanem komoly pénz. A hétfőn megszületett uniós költségvetési paktum ízig-vérig…..
Holtzer Péter 2012.02.01 09:23:40
Ha szabad, megemlékeznék egy harmadik trendről is az elmúlt évtizedek Németországában, illetve a felvetett kérdést (miért mindig Németország) szellemesen egybevezetném a VV pár nappal ezelőtti írásával a mérges társadalmakról (a VV ugyan középosztályt írt), sőt, még a floridai előválasztás is bekacsint.

Németország valóban komoly, elsősorban munkapiaci reformokon ment át a mögöttünk álló tíz-húsz évben, úgy integrálta a keleti tartományokat, hogy közben a versenyképességét is növelte. A teljes képhez hozzátartozik, hogy ezért hosszú évekig alatta maradt a növekedése az európai átlagnak, akkor nem volt ennyire divat a német motorról beszélni.

Viszont egy probléma nem tűnt el, ez pedig a demográfia. Németország termékenységi rátája messze a rosszabbak között van Európában (persze Magyarországét még így is megelőzi), fogy – és persze öregszik – a népesség, ellentétben Franciaországéval, amelynek termékenységi rátája az egyik legmagasabb az EU-n belül. Emiatt folyamatban van a német-francia népességi egyensúly megbillenése (pár évtizedes távlatban) az utóbbi javára. Elsősorban nem migrációs hatásokról beszélünk.

Ez azért is fontos hosszabb távon, mert egy öregedő és csökkenő népességen belül nemcsak a teljes GDP, hanem az egy főre eső GDP (= jólét) is előbb utóbb nyomás alá kerül (illetve még nagyobb termelékenységi ugrások kellenek a kivédésére). Németország ebből a szempontból nagyon komoly tartalékokkal indul, de az idő ellene dolgozik.

Másodszor, a globális versenynek kitett dolgozók, középosztály és alatta is, Európában ugyanúgy megszenvedik a jelent és a jövőt, mint Amerikában. A huszadik század második felének szociális államából most vesz éppen mindenki kényszerűen vissza, ami magasabb munkanélküliségben, megszorításokban, a hitelekre épülő háztartási modell visszaszorulásában jelenik meg. A „boldog békeévek” pedig nem is valószínű, hogy visszatérnek, éppen a globális verseny miatt, és persze azért sem, mert egy nagyméretű elinflálási hullám is könnyen benne lehet a pakliban, ami szintén nem nagyon kedvező a ezeknek a rétegeknek.

Egy ilyen helyzetben kellene tudnia fenntartani Németországnak azt a szerepet, hogy ő a kemény, szigorú európai tanító bácsi, aki mindenkinek a körmére koppint, aki fegyelmezetlenkedik. Azt hiszem, hogy ez nem lesz egyszerű. Mindez persze előrevetít kérdéseket az egységesnek megálmodott Európa jövőjéről.

Végül, az európai országok jövője szempontjából az sem mellékes, hogy Amerika miként mászik ki a saját verméből. Ha hihetünk annak, hogy Romney tegnapi győzelme ismét esélyt ad egy viszonylag rövid republikánus előcsatározásra, az nagyban befolyásolhatja a folyamatokat. Az én olvasatomban sokban gyorsíthatná a konszolidációt az, ha nem egy olyan jelöltnek kellene Obama ellen indulnia, akit a belső verseny túlzotan kikényszerít a szélre, és azt kell vállalnia, hogy mindent 180 fokkal megfordít, ami csak történt az Obama-években. Láttuk, hogy az extrém politkai megosztottság odaát is elképesztő ostobaságokba tud torkollani, amerikai barátaim mondják, hogy a két oldal politikusai olyan szinten nincsenek beszélő viszonyban, amire évtizedek óta nem volt példa. Másrészt az sem feltétlenül igaz, hogy Obama „szocializmusára” ismét az a radikális szabályozás-visszavágás lenne az adekvát válasz, amit a hagyományos konzervatív Gingrich, vagy éppen a tea party követel. Az elmúlt évtizedek deregulációs hullámának előnyei mellett annak negatív hatásai ma már nyilvánvalóak a pénzügyi-gazdasági válság fontos tényezőiként is.

Azt a kérdést nyitvahagyom, hogy Amerika esetleges – remélt – egy évtizednél gyorsabb magához térése, az inga hamarabbi visszalendülése és a normalitás visszatérése segíti vagy éppen nehezíti Európa talpraállását. Németország mozgásterét azonban biztosan befolyásolni fogja ez a folyamat is.

A VV bejegyzés üzenetével persze mindettől függetlenül egyetértek: még egy jó darabig Németország határozza meg a mi pályánkat, ezért érdemes észnél lenni.

Bocs, kicsit hosszú lett. Viszont nagyon mély.