Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ózaminden6ó

0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A fogyasztói panasz egy eddig nem látott kezelésével találkozott pórul járt naív ügyfelünk, aki a Lónyai utca egyik kocsmájában kifogásolta a vizezett töményeket. A pultos hölgy válaszként egy egyszerű mozdulattal a képébe loccsantott egy adagot a kifogásolt italból, majd…..
Sándor nagyon kedvező áron szeretett volna új iMachez jutni, de majdnem 1200 euróért eddig semmit nem kapott. Az Apple 2000 Ltd. nevű cég a gyanúsan olcsó gépekre először 300 euro vámot kért, aztán annyit "amit neki megér". Ez mégsem volt elég, úgyhogy egyelőre…..
Ide gyűjtjük azokat a magyar filmeket, amiket szívesen megnéznétek. Kommentben írjátok be a címét vagy az IMDB-linkjét, és a legnépszerűbbekre ráindulunk, mint egy drótszőrű tacskó...
A Blikk és a Viasat3 már gerjeszti és az állatvédők már rá is kaptak. Szerintük ugyanis mindenki bűnrészes, aki részt vett Sofőrök című valóságshow forgatásán, ahol az egyik szereplő, mondjuk ki, Béla úr elütött egy birkát. Persze ezt a dörgedelmet csak a Blikknek…..
Kispaci néven író kedves olvasónk elhitte, hogy szenvedélyeinek hódolhat digitális minőségben, beköttette a drótot, hogy a National Geographic ismeretszerző szórakoztatásából részesüljön (nem mi találtuk ki, itt olvasuk), de lehet, hogy a beígért tematikus esték keltették fel…..