Adatok
őszibogyó
0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
„Szemérmetlen dolgot néztem az interneten” hallom egyre gyakrabban gyóntatóként a zavarodott, és szégyenlős szavakat. Fiatalok, mondhatnánk, természetes érdeklődés, csak egy kicsit célt tévesztett. Csakhogy a történet sajnos a legtöbbször nem olyan egyszerű, hogy néhány bátorító mondattal és egy…..
Ez egy Fülke- poszt− Te miért lettél katolikus? − Bonyolult. Majd egyszer elmesélem. Katolikus vagyok, a saját választásomból. Ahhoz szoktam, és a barátaim is ahhoz szoktak, hogy a dolgokat meg kell magyarázni. Márpedig első nekifutásra könnyebbnek látszik…..
őszibogyó
2012.01.15 16:35:38
@kolbenheyer:
Hm... Isten nem nemhez kötött, de szerintem a mi képünk róla eléggé az. Annyira, hogy előfordul, hogy oviskorú kisgyerek egy személynek gondolja az apjával (és érdekes módon sosem az anyjával). Mint ahogy az is ismert jelenség, hogy az apakapcsolat jellemzői nagyon erősen befolyásolják az istenképet is (pl. autoriter apa ~ hideg, könyörtelen Isten).
Lehet hogy ettől függetlenül "kortünet", csak akkor is pár ezer éves, és annyira bennünk van, hogy nem lehet csak úgy tudatosan felülírni:)
A szenvedő papok kérdésében egyetértünk, csak én azt látom, hogy a házasodási lehetőség önmagában nem megoldás. (Ettől még persze akár lehetne is engedélyezni, én ezt nem tartom annyira vízválasztó kérdésnek, mint amekkora hangsúlyt kap.) Házasságban szenvedőt meg elváltat is ugyanannyit ismerek, és az a véleményem, hogy egy jó házasságban ugyanannyi munka van, mint egy jó papi életben. A gondot inkább abban látom, hogy túl vannak terhelve és magukra vannak hagyva. Egyébként pedig az egy plébánia-egy pap rendszer a jelenlegi formájában alig pár évtizede létezik, ez tényleg nem túl működőképes, de nem is szükségszerű, hogy ilyen legyen.
Nem szólnék egy rossz szót sem, ha engedélyeznék, éljen a pro-choice:), de nem is ujjonganék, mert önmagában nem hozna megoldást. Ugyanúgy, ahogy a válás vagy akármi lehetővé tétele sem oldotta meg a problémákat önmagukban, bár ez elég sánta párhuzam.
Vezetés: igen, vezessen a nő, ez vitán felül áll, csak nem értem, miért kéne ehhez papnak lennie.
Ami a fogamzásgátlás módját illeti, az egyik oldalról pont a nő érdekeit védi, biztosítja neki a méltóságot. Az a nő, aki úgy van melletted, mint az élet potenciális forrása... azért máshogy nézel rá, nem? (és mondjuk a termékeny napok teljes ragyogásában, ami kapásból nincs, ha tablettát szed.) Nyilván, ha valaki nem így érzi, hanem esetleg retteg a terhességtől, válasszon más nem-abortív módszert, megteheti.
Amúgy vannak "nőellenes" megnyilvánulások, ez tény. De mint fentebb is írtam, ez nekem sokkal inkább tűnik az egyes ember személyes frusztrációjának, mint valami általános katolikus létformából levezethető jelenségnek. (Volt, hogy úgy beszólt valaki, hogy utána negyedórát bőgtem, de mégis azt gondolom, hogy az a pap egy szerencsétlen, beteg roncs volt, és nem azt, hogy na kérem, ez így megy itt nálunk, katolikuséknál...)
Hm... Isten nem nemhez kötött, de szerintem a mi képünk róla eléggé az. Annyira, hogy előfordul, hogy oviskorú kisgyerek egy személynek gondolja az apjával (és érdekes módon sosem az anyjával). Mint ahogy az is ismert jelenség, hogy az apakapcsolat jellemzői nagyon erősen befolyásolják az istenképet is (pl. autoriter apa ~ hideg, könyörtelen Isten).
Lehet hogy ettől függetlenül "kortünet", csak akkor is pár ezer éves, és annyira bennünk van, hogy nem lehet csak úgy tudatosan felülírni:)
A szenvedő papok kérdésében egyetértünk, csak én azt látom, hogy a házasodási lehetőség önmagában nem megoldás. (Ettől még persze akár lehetne is engedélyezni, én ezt nem tartom annyira vízválasztó kérdésnek, mint amekkora hangsúlyt kap.) Házasságban szenvedőt meg elváltat is ugyanannyit ismerek, és az a véleményem, hogy egy jó házasságban ugyanannyi munka van, mint egy jó papi életben. A gondot inkább abban látom, hogy túl vannak terhelve és magukra vannak hagyva. Egyébként pedig az egy plébánia-egy pap rendszer a jelenlegi formájában alig pár évtizede létezik, ez tényleg nem túl működőképes, de nem is szükségszerű, hogy ilyen legyen.
Nem szólnék egy rossz szót sem, ha engedélyeznék, éljen a pro-choice:), de nem is ujjonganék, mert önmagában nem hozna megoldást. Ugyanúgy, ahogy a válás vagy akármi lehetővé tétele sem oldotta meg a problémákat önmagukban, bár ez elég sánta párhuzam.
Vezetés: igen, vezessen a nő, ez vitán felül áll, csak nem értem, miért kéne ehhez papnak lennie.
Ami a fogamzásgátlás módját illeti, az egyik oldalról pont a nő érdekeit védi, biztosítja neki a méltóságot. Az a nő, aki úgy van melletted, mint az élet potenciális forrása... azért máshogy nézel rá, nem? (és mondjuk a termékeny napok teljes ragyogásában, ami kapásból nincs, ha tablettát szed.) Nyilván, ha valaki nem így érzi, hanem esetleg retteg a terhességtől, válasszon más nem-abortív módszert, megteheti.
Amúgy vannak "nőellenes" megnyilvánulások, ez tény. De mint fentebb is írtam, ez nekem sokkal inkább tűnik az egyes ember személyes frusztrációjának, mint valami általános katolikus létformából levezethető jelenségnek. (Volt, hogy úgy beszólt valaki, hogy utána negyedórát bőgtem, de mégis azt gondolom, hogy az a pap egy szerencsétlen, beteg roncs volt, és nem azt, hogy na kérem, ez így megy itt nálunk, katolikuséknál...)
őszibogyó
2012.01.15 18:59:14
@kolbenheyer:
Apakép: egyrészt nem egy az egyben azonosításról van szó, hanem, mivel Isten megismerése közvetlenül bajos, illetve lassú folyamat, a meglevő ismereteink közül hajlamosak vagyunk valamiért az apára jellemzőket alkalmazni az Istenre is. A pszichoanalitikusok tudnak bővebb részletekkel szolgálni.
Ha egy feministának elborzasztó, azt megértem, azt nem egészen, hogy neked miért:) De persze ahogy tetszik.
Női vezetés: nono, én csak a papságot vettem ki a körből. Minden egyéb maradhat, sőt, szükséges, főleg, ha nem hullanak ki a férfiak mellőle. Amúgy meg mellé, nekem is van tanári vágzettségem:)
És hahó, szövegértés:) azt mondtam, hogy szerintem önmagában elegendő felmentés lehet a tcst alól, ha valaki nem plusz örömforrásként tekint rá, hanem fél tőle, PONT AZÉRT, mert a családtervezésnek nem szabad a félelemről szólnia. De lehet, hogy túl bonyolult voltam.
És nem kizárólagos ellentétbe állítottam a tablettával. De nem magyarázom tovább a bizonyítványt.
Apakép: egyrészt nem egy az egyben azonosításról van szó, hanem, mivel Isten megismerése közvetlenül bajos, illetve lassú folyamat, a meglevő ismereteink közül hajlamosak vagyunk valamiért az apára jellemzőket alkalmazni az Istenre is. A pszichoanalitikusok tudnak bővebb részletekkel szolgálni.
Ha egy feministának elborzasztó, azt megértem, azt nem egészen, hogy neked miért:) De persze ahogy tetszik.
Női vezetés: nono, én csak a papságot vettem ki a körből. Minden egyéb maradhat, sőt, szükséges, főleg, ha nem hullanak ki a férfiak mellőle. Amúgy meg mellé, nekem is van tanári vágzettségem:)
És hahó, szövegértés:) azt mondtam, hogy szerintem önmagában elegendő felmentés lehet a tcst alól, ha valaki nem plusz örömforrásként tekint rá, hanem fél tőle, PONT AZÉRT, mert a családtervezésnek nem szabad a félelemről szólnia. De lehet, hogy túl bonyolult voltam.
És nem kizárólagos ellentétbe állítottam a tablettával. De nem magyarázom tovább a bizonyítványt.
Üdvözlet mindenkinek! Vagy stilszerűen mondhatnám, üdvözöllek Titeket testvéreim :)(hogy miért is mondhatjuk ezt egymásra ez egy későbbi bejegyzésben...)Köszöntök minden hívőt, még vagy már nem-hívőt, ateistát, deistát, és minden egyéb világnézetet követőt, azaz…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
nagy segítség most a kommentjeidet olvasni, köszönöm. (A többi beszélgetőpartnernek is. További fél-off.)
Éppen ennek a vívódásnak a kellős közepén vagyok, amikor már látom, hogy amit eddig elfogadtam, hűségből, hagyománytiszteletből, akármiből, és mentettem a menthetetlent, azt már nem tudom, nem és nem. Itt vagyok egy Egyházzal, akit szeretnem és követnem kellene, de a szeretetem elfogyott, a lelkiismeretem és az agyam pedig sok dologban teljesen más utakat mutatna. És nincs válasz arra, hogy meddig "kell" minden porcikám tiltakozása ellenére lojálisnak maradnom, és hol kezdődik a természetes, normális autonómia, ami azt mondja, hogy kösz, de ezt már nem tudom és nem is akarom befogadni, mert sokkal többet rombol bennem, mint amennyit épít.
Nagyon pontosan foglaltad össze, ami bennem is összegyűlt, nekem is a strukturális bűn jutott róla eszembe:) Csak azt nem tudom, mi a fenét lehet ezzel kezdeni...