Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cs

4 bejegyzést írt és 589 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1864. november. A William T. Sherman tábornok vezette északi csapatok vasútvonalat rongálnak meg Atlanta térségében, hogy nehezítsék a déliek ellátását..
Cs 2021.02.08 09:04:20
@fareszjó: A Rommeles, zsákmányolós képhez. A szükségben mindenki használta a zsákmányanyagot. A németek, pláne É-Afrikában állandóan szükségben voltak. Előfordult az is, hogy komplett raktárakat szeretek meg, így pótalkatrész is volt valamennyi, illetve idővel jött a kannibalizmus, aminek a vége ez lett, hogy szép lassan elfogytak az üzemképes járművek, de addig legalább voltak, ami több, mint a nulla. Az üzemanyag nem volt probléma, benzinnel ment minden, az élettartamra ha volt is hatással, senki nem foglalkozott vele, mert legalább volt (ebből is volt zsákmány, német járművek is azzal mentek sokszor). A lőszer az már más, ott az eltérő kaliberek miatt, csak korlátozottan voltak használhatók (pl az orosz pps géppisztoly elüzemelt a német lőszerrel is), szóval lőszer általában addig volt, amíg tartott a zsákmányolt készlet. A zsákmány járművek, fegyverek a logisztikára jelentettek kihívást, mert valahogy el kellett juttatni a felhasználókhoz a minden féle-fajta, a sajáttól eltérő dolgot.
Különösen nehéz volt összeválogatni a tíz legmeghatározóbb szatírát, ugyanis az angolszász országok esetében évente több is készül. Bár a britek mesterei a filmszatírának, az amerikai politika a világ legkönnyebb célpontja. A listában továbbá igyekeztünk olyan filmeket felsoroltatni, melyek…..
Legutóbbi írásomban olyan ötleteket gyűjtöttem össze, amelyek segítségével energiatakarékos házakat hozhatunk létre. A cikk kapcsán felmerült a passzívházak kérdése, hogy érdemes-e ilyen előírásoknak megfelelő házat építeni, vagy sem? Egyáltalán, az egyre szigorúbb energetikai követelmények mellett…..
Cs 2020.07.27 19:03:36
@Zollerbá: Ne terjessz valótlant. A közel nulla energiaigényű ház, (ami a követelmény) és a passzívház az ég és föld. Ne keverjük a dolgokat, pláne, hogy egy átlagos méretű családi háznál az, hogy egy követelményeknek megfelelő, közel nulla energiaigényű ház helyett passzívházat építs az +5-8 millió forint többletköltség alsó hangon.
Az MTI Fotóarchívumából ma régi - nagyrészt a szocialista Magyarország idejéből származó - balesetek fotóit válogattam csokorba. Meglehetősen sok, a témába vágó képet találhatunk főleg úgy hogy nemcsak autó-, hanem vasúti, sőt még repülőbaleset is szóba jöhetett. Témáik persze természetüknél fogva…..
Ha szóba kerül Dánia tengerentúli terjeszkedése, az átlag ember számára az első ezredforduló táján Angliában véghezvitt kalandozások (vesd össze: a sziget kvázi elfoglalása), esetleg Grönland, Izland és a Feröer-szigetek  gyarmatosításának eseménnyel teli történetei ugranak be - teljesen jogosan,…..
Cs 2019.08.21 07:49:58
@John Brennan:
Ezt írtad: "Magyarország soha nem folytatott támadó háborút szomszédai ellen."

Ennyire ne legyél már naiv, idealista. Bizony nem egy támadó háborút vívott a Magyar Királyság a szomszédai ellen. Pl a Magyar-Horvát perszonálunió nem volt mindenki számára elfogadott horvát részről, sőt az éppen regnáló utolsó horvát király nem is akarta, se a főurak többsége, aki őt tette meg királlyá. Bizony oda kellett menni, többször is, egy szép nagy magyar hadsereggel és el kellett foglalni Horvátországot.
A Bánk Bánt biztos ismered. Ott mi az alap szitú? A király elment Halicsot elfoglalni. A középkori magyar királyoknak volt egy ilyen kattanása, hogy Halicsot (kb. Ny-Ukrajna) meg kell szerezni. Ideiglenesen, talán többször is sikerült, megtartani viszont nem.
Még a Nápolyi Királyság is egy időben magyar uralom alatt állt. Toldi is járt arra egy magyar sereggel.
A leghíresebbek meg Mátyáshoz köthetők. Nyögte Mátyás bús hadát, Bécsnek büszke vára... Meg miután elfoglalta a cseh területeket, már könnyű volt magát cseh királlyá is koronáztatni...
Szóval, amikor volt rá hazai kapacitás és az ország vezetése részéről akart, akkor bizony próbálkoztunk mi is a szomszédok felé terjeszkedni, illetve középkori szokásoknak megfelelően hűbéressé tenni akit csak lehet.
Törzsolvasóink tudják, hogy mi itt a Lemilnél imádjuk a listázást (ebben is hasonlítunk egynémely, sportot kedvelő magyar politikushoz) és az ehhez kapcsolódó szavazóposztokat. Sorozatunkban foglalkoztunk már kiemelkedő hadvezérekkel, a papírformát felrúgó ütközetekkel, történelemformáló…..
Cs 2019.06.18 13:28:53
@body_andras: A háborúk ritkán szoktak a "keresztények vs büdös pogányok" elv mentén zajlani. Ez legfeljebb csak propagandának jó, hogy az erre fogékonynak boldogan menjenek háborúzni, meg meghalni. Kell egy jó és egy rossz közötti harc képe az embereknek. Ha nincs akkor csinálnak nekik/maguknak.

A háborúk gyakorlatilag érdekek mentén zajlanak, a vallás csak legritkábban volt a tényleges ok és nem csak a fedősztori.

A török nem csak erre terjeszkedtek, mentek azok keletre is meg délre is meg északra is. Azonos vallású területekért.
Cs 2019.06.18 13:52:39
@pulsarito: Nem kell mindent elhinni, pláne a számokat. A középkorban nem totális háborúk zajlottak, pláne nem a ma létező felek által megvívva. Akkoriban a háborúk célja alapvetően az adott terület/ország hűbéressé tétele volt. Nem voltak erős központosított országok, a feudális hűbéri viszony meg minden volt csak nem kiszámítható és állandó.

Nem értem ezt a Pozsonyi csata iránti rajongást. Utána is voltak Német-Római próbálkozások Magyarország hűbéressé tételére pl ügye tudod, hogy a Vértes hegységet miért hívják vértesnek?
1856. A befejezetlen kölni dóm, tetején a több mint 300 éve otthagyott középkori daruval..
1863 körül. Henry A. Barnum polgárháborús tábornok Malvern Hill-i csatában szerzett sebesülése  1910-es évek. Libériai gazdag kereskedő családjával és rabszolgájával Libéria ismert történelme tulajdonképpen az Amerikai Egyesült Államokban kezdődött, amikor ott a rabszolgaság megszüntetését…..
Cs 2018.12.31 13:52:47
@maxval balcán bircaman: A grúz történet Abháziával és Dél-Oszétiával nem 2008-as. Ez régebben, a Szovjetunió felbomlása után kezdődött, 1992-93-ban, amikor a két terület nem kívánt az önállóvá vállt Grúzia része lenni. Akkortájt történtek elég csúnya dolgok, viszont nálad csak egy naivabb gondolat létezhet ebben a témában, hogy nem mind a kettő csinálta több-kevesebb "eredménnyel", amikor meg volt rá lehetősége.
Cs 2018.12.31 13:56:08
@Cs: Mármint, mindkét szembeálló félnek van rovásán.
Cs 2018.12.31 16:48:11
@maxval balcán bircaman: Enyhébb formában??? Te viccelsz, vagy már belecsaptatok az éjszakai piálásba?
A mai poszt több szempontból is különleges, egyrészt azért, mert Albániáról szól, ami azért nem gyakori itt, a Határátkelőn, de még inkább azért, mert voltaképpen dupla írás. Törzskommentelőnk, Dikusz tapasztalatait és fényképeit ugyanis az országban élő VPBA megjegyzései egészítik ki (ezeket…..
Cs 2018.11.20 09:57:36
@trabant: Tiranában nincs metró. A buszok valóban normálisak, csak éppen az utastájékoztatás közel sem olyan, mint, amit akár Budapesten is megszoktunk. Ott a kérdezősködés még mindig a legfontosabb információszerzési mód. Viszont a helyik tényleg segítőkészek, néha még túlságosan is.
Cs 2018.11.20 12:16:12
@blackhairlady: Szerintem Horvátország és Albánia a turizmus terén elférnek egymás mellett, valamennyire konkurencia, de mást nyújt a két ország. Albánia középső és északi részének tengerpartja inkább olyan, mint egy turistagettó bárhol a világon. Hosszú homokos part, sík vidék, végeláthatatlan szállodasor és a közelében kevés említésre méltó. A déli rész már valamivel másabb (hegyesebb). A horvát tengerpart, valahol Montenegróban ér véget, mármint a hegyes táj, sok kisebb-nagyobb, történelmi, hangulatos (velencei) óvárossal. Albániában ezek már nincsenek, sose voltak, 1-2 esetet leszámítva. De ennek, földrajzi, időjárási okai vannak.
Friss konkrét esetek nyomán talán nem árt újra megnézni, mi jár és mi nem az utasnak, aki nagyon megszívta. És mit kell tenni, ha ráfáztunk?  Pár nap alatt három olasz reptéren hagytak ott hazafelé készülő magyar utasokat is az ultrafapadosok, közös bennünk, hogy nem gondoskodtak az…..
Cs 2018.10.31 18:36:56
@VT Man: Ez nem igazán van így. Olcsó repjegy nem feltétlen utazási idő előtt X hónappal függő. A 1,5-2 hónap már nem általános, inkább csak egy támpont, a sok közül. Van amikor igen, de van amikor nem. Alapszabály, hogy akkor kell jegyet venni, amikor jónak néz ki az ár. Persze az más kérdés, hogy mi a "jó ár" :) Nekem a legolcsóbb (3, meg 4 ezer Ft irányonként, nem a Balkánra) jegyek 3-5 hónappal az utazás előtt voltak, de időnként látom, hogy ez se feltétlen igazság, sőt Londont úgy jártuk meg 23.000 Ft-ért oda-vissza, hogy 2 héttel előtte vettük és Stockholmon keresztül jöttünk haza. Ezt üzenem annak a hozzászólónak, aki teljesen ésszerűen azt feltételezi, hogy A-ból B-be eljutni közvetlenül a legolcsóbb és nem a vargabetűt téve, közbeiktatva C-t. A repjegy árak nem feltétlen a józan paraszti ész mentén alakulnak.

Szállás ár: Erre is max csak támpontokat lehet mondani. Van, amikor jó előre lefoglalva a legolcsóbb, van amikor az utolsó napokban. Sok változós. Sok munka és némi szerencse kell a jó áras szállás megtalálásához. Átlagáras szállás meg bőven van 1,5-2 hónappal az utazás előtt is. Nekem az eddigi best of szállás ár Berlinben volt. Egy bérelt lakás, viszonylag közel a központhoz. kb 4-5 héttel az indulás előtt, előtte vagy 3 hónapig keresve szállást, de tudok ellenpéldát is mondani. Repjegy árban nagyobb csodafaktor van, mint a szállásban.
A filmet a Jameson CineFesten volt lehetőségem megtekinteni Nemes Jeles Lászlónak nem lehetett könnyű a Saul fia mindent elsöprő sikere után elkezdeni forgatni második nagyjátékfilmjét, azonban a végeredményen sem megfelelési kényszernek, sem nyomásnak nincs jele. A Napszállta egy rendhagyó…..
Cs 2018.10.05 11:06:34
@ArriMedes: lol. Mármint az idézett szöveg. Szóljon, ha valaki érti! :) a film vége nekem tetszett. A kamera végre nem valaki arcában van és olyat mutat, amit még talán sosem láttunk vásznon: profi módon megmutatva az Osztrák-Magyar hadsereget a lövészárokban.
Három nappal ezelőtt ismertettük a Gallup azon nemzetközi közvéleménykutatását, amelyben egy, látszólag roppant egyszerű, mégis elképesztően összetett (és komoly indulatokat kiváltó) kérdésre kérték 64 ország teljes lakosságát reprezentáló, 62 ezer főből álló minta válaszát: ha az ön országa…..
Cs 2018.09.20 13:06:39
@karoton: A I. világháború alatt ez a lelkesedés gyorsan alábbhagyott. Egyedül a britek próbálkoztak önkéntes hadsereggel, a többi ország ezt meg se próbálta, biztosra mentek. A britek is eljutottak 1916-ban arra a pontra, hogy, ha tényleg megakarják nyerni ezt a háborút, akkor mozgósítani kell az egész országot, az önkéntesek száma már arra sem elegendő, hogy a meglévő létszámot fenntartsák*.
Visszatekintve, gyakorlatilag minden háború, ami az utóbb 200 évben történt és önkéntességgel kezdődött, sorozással ért véget (lásd.: Napóleoni háborúk, USA polgárháború, 1848-89 szabadságharc, stb, stb). Egyszerűen képtelenség, hogy az egész társadalom önként és dalolva álljon bele a háborús erőfeszítésekbe, ráadásul évekig. A háború nem egy kényelmes dolog, amit az átlagember korlátlan ideig élvezni tudna.

*A 2. világháborúban a britek már meg sem próbálkoztak, hogy teljesen önkéntes hadsereggel menjenek bele egy háborúba. Már 1939 májusában visszaállították a sorkatonai szolgálatot.
Cs 2018.09.20 14:04:18
@karoton: Igen a nacionalizmus elég erősen hatott az emberekre, amíg a gyakorlatban nem tapasztalták meg, hogy a háború az nem egy fasza dolog. Hol később, hol korábban és lehet, hogy még nem mindenhol a világon és lehet, hogy néhány helyen újra kell tanulni.
A konkrét közvélemény-kutatást nem ismerem részleteiben, egy másik, kb fél évvel ezelőtt láttam, ott pl a Skandináv országokban még mindig igen magas volt az igenek száma. Egy polgárhadsereg is tud működni erősen önkéntes alapon.
A szocialista Magyarország mindennapjait - eddig még nem látott, eredeti színes fotókkal bemutató - sorozatunk folytatódik az MTI fotósainak munkáiból. Ma - rendhagyó módon - három évet ívelünk át 1963-tól 1965-ig. 1963. január 18. Hómarós ZIL teherautó és hómunkások tisztítanak egy utat valahol…..
Cs 2018.09.14 11:12:47
@kewcheg: Ezek a hajók szinte mindent szállítottak. Akkoriban még nem voltak konténerek, konténeres szállítás elterjedése, az ami ezt a hajótípust gazdaságtalanná tette, addig jó biznisz volt. Illetve azért ma se csak brutális méretű konténerhajók vannak, van mindenféle méretű, fajtájú hajó a különböző szállítási igényekre.
A képen látható Szeged csak 600 tonnát tudott hordozni, de a Duna-tengerjárók többsége sokkal nagyobb volt, 1200-1300 tonna hordképességgel.
Akkoriban nagyobb szükség volt kisebb hajókra, mint ma, amikor a kamionok széthordják a konténereket. Ezek voltak a kor kamionjai, egy kis túlzással élve.
Cs 2018.09.14 16:09:30
@butyko: Uszályok már akkor is voltak, amikor ezek a hajók a fénykorukat élték (kb 1930-1960) Ezek a hajók nagyrészt a tengereket járták. A Dunáig hozták a rakományt, onnan már uszályok vitték tovább. A csepeli Szabadkikötőig való szállítás olyan képesség volt, amivel a nagyobb hajók ritkán éltek. A Dunán csak alkalmanként jöttek fel, pl karbantartásra a hajógyárba.
Menő vagy inkább ciki az, ha a sztárokhoz hasonlóan egyre többet megmutatunk testünkből a világnak? Megkérdeztünk, sok különféle világnézetű fiatalt 16-tól 26 évesig mit gondol erről...
Cs 2018.09.06 10:20:29
@arncht: Az ellentét valahol ott van, hogy a mai Y meg X generációk tagjai azért küzdenek, hogy a nők öltözzenek fel, takarják el magukat (Dress up), míg az édesanyjuk, esetleg nagymamájuk generációja meg éppen azért küzdöttek, hogy levetkőzhessenek, megmutathassák magukat.

Valahol el kéne dönteni, hogy a női szabadság, egyenjogúság, hol kezdődik az öltözködésben! Most, akkor lesz meg a női akart, ha levetkőzik, vagy akkor ha felöltözik, vagy mondjuk akkor, ha nem akarja senki, senkinek sem megmondani, hogy mit vegyen fel és ez csak és kizárólag az egyén döntése?
A titkos műveletek világában egy jól elhelyezett, megtévesztő információ profi módon történő kiszivárogtatása gyakran eredményesebb, mint számos más erő, eszköz vagy módszer, arról nem is beszélve, hogy mennyivel olcsóbb és rizikómentesebb az összes többi, számba vehető lehetőségnél. 1947-ben a…..
Ne nyáron menj: Nyáron Barcelona egy populáris desztináció, de vajon érdemes e tényleg ekkor menni? Mivel Barcelona a parton fekszik, remek szél jön napközben a tenger felől, ami még a 30+ fokot is kellemessé tudja tenni. Szóval az időjárás nem lehet kifogás a nyáron. Barcelonába az utóbbi pár évben…..
Cs 2018.08.28 10:16:00
@hülyegyerek12: Mi a képzelet szüleménye?! A illegális árus migránshordák akitől félni kell meg agresszívak és nem tudsz tőlük sétálni, például ez. Átlag turista a strandokon találkozik mozgó illegális árusokkal, a Güell Parkban és legnagyobb ilyen kirakodó "gucci" vásár a Barceloneta melletti tengerparti úton van, ahol rengeteg a turista. Ezek a parkos/kikötő felőli oldalán vannak, a széles útnak. Baromira nem félelmetesek, pénzt keresni vannak ott. Ha meg nem tetszik a dolog át lehet menni az út túloldalára, ott nem akadályoznak a haladásban a portékát nézegető emberek.
A barcelonai közösségi közlekedés baromi jó, a metró állomásokon lévő meleget leszámítva. Ja hogy egy nagyvárosban, pláne csúcsidőben tömeg van! Azt hiszem ebben semmi meglepő nincs.
Taxis hiéna. Ja van ilyen is, kb annyira meglepő, mint, hogy tömegek utaznak a tömegközlekedési eszközökön. De minek taxizni, amikor metróval, busszal bárhová, gyorsan el tudsz jutni.
Barcelona a zsebesek fővárosa, ez meglehetősen közismert dolog. Szükséges a megfelelő óvintézkedéseket megtenni, de a zsebes az nem rabló. Csak, hogy tisztázzuk a fogalmakat a rablás = lopás erőszakkal elkövetve. Ez meg egy emberekkel és rendőrökkel teli helyen, mint a Rambla nem igazán kivitelezhető.
Egyébként lehet menni nyáron is. A nyár 3 hónap, június második felében már jó az idő a fürdéshez, de még nincs elviselhetetlen turistamennyiség. Augusztusban amikor tényleg nem érdemes menni!
Cs 2018.08.28 10:38:21
@hülyegyerek12: S baromira nem olcsóbb, mint Budapest, nem véletlen, hogy a bulituristák átszoktak Budapestre, meg Krakkóra.
Cs 2018.08.28 23:49:22
@hülyegyerek12: Értem, én hogy keménynek kell lenni, meg a faszagyereket játszani, de csak szólok a legelső hozzászólásodban még leproliztad azokat, akik nyáron mennek, miközben most írod, hogy Te meg augusztus közepén voltál.
Árak. 15 Eur egy kétszemélyes paella. Hmm Ennyi pénzért Budapest belvárosában 2 fő, egy jobbfajta, némi kulináris élményt nyújtó étteremben ebédmenüt tud enni, egy átlagos ebédmenü meg 1000-1500 Ft/Fő. Barcelonában egy átlagos ebédmenü 10 EUR környékén van.. Sangria-t literes kancsóban 10-12 EUR-ért mérik. Gyros 5 EUR környékétől. A sör nem drága, de nem 2 EUR korsója. A 3-4 EUR-os, kis bagett + valami bele, a legolcsóbb gyors kajájuk.
A Gozsdu udvart meg mint budapesti referencia felesdj el. Teljesen elturistásodott az utóbbi pár évben, egyre kevesebb magyar szót hallani. Normális helyekből már nem igazán maradt ott.
Ha van valaki, aki igazán kíváncsi, hogyan működik a kormánynak az a része, amit megtévesztő módon sajtónak neveznek, annak jó nap a mai. A kormány lapjai ugyanis tökéletesen szemléltetik a propagandaminisztérium egyébként faék-egyszerűségű működését. Kedden megjelent egy cikk az Origón: ebben…..
Cs 2018.03.28 13:34:56
@Gunsmoke: "Egy statisztikát szívesen megnéznék az oldal látogatottságáról, de tuti, hogy az egész a béka segge alatt, de azok is, akik odajárnak vagy mazochizmusból teszik, vagy csak egy jót akarnak röhögni, mint én."

Erre én is kíváncsi lennék. Az ilyen országos elérhetőségű média esetén biztos odatalál a a Fidesz törzsgárda, kicserélődnek az olvasók/nézők. A helyi termékeknél szerintem még ennél is nagyobb visszaesés lehet. Nálam az autó/BKV közlekedés ciklusukban van, éppen a BKV ciklusomat élem. Régen volt a Metro(pol) ingyenes újság, amit osztogattak a metrónál és megszűnt, mert gazdaságtalan volt. Szóval ebben az időben, már a metróhoz menet az aluljáróban elkezdték osztogatni a népeknek, majd a metrónál 3-4-en osztották, mögöttük halmokban az újságok, néha még sorba is kellett állni érte. Manapság lett helyette a Lokál, ami némi bulvárhírrel gazdagított, tömény propaganda + "kormány hirdetés". Kezdetben ennél is úgy volt, mint az elődjénél, hogy már a metróbejárat előtt elkezdték osztogatni, stb, stb. De mára már alig veszi el valaki, már nem kezdik el osztogatni jó előre a tömegnek, már nincsenek újság halmok, meg sorbaállás. Gondolom a többi hasonló termékkel is ez van. Persze egyik sem veszteséges, a kormány hirdetések nyereségessé teszik őket, még drasztikusan csökkenő olvasó, néző esetén is.
Megvannak A Dal döntősei:  Süle Zsolt, Heincz Gábor Biga, Dánielfy Gergely, Leander Kills, AWS, YesYes, Király Viktor és  Horváth Tamás képviselhet majd minket a következő dzsemborin. A kakukktojás persze a YesYes, az X-faktorban feltűnt Szabó Ádám és zenekara, akik plágiumgyanúba…..
Cs 2018.02.19 14:22:03
@arckönyv: Céline Dion volt tán az utolsó, de ennek is 30 éve.
Cs 2018.02.20 12:27:12
@temprasordog: francia kanadai egész pontosan. Svájci színekben indult, francia nyelvű dallal és nyert 1988-ban.

www.youtube.com/watch?v=w6b7BHGkKQA
Mindig vannak slágergyanús helyek, illetve olyan felkapott úticélok is, ahová az átlagosnál olcsóbban találhatunk szállást és repülőjegyet. A következőkben - a Magyarországról induló új repülőjáratokat is figyelembe véve – olyan mesés célpontokról olvashattok, melyeket nem érdemes kihagyni…..
Belgrád nem a legpuccosabb főváros, nem a legnépszerűbb célpont, pedig igen változatos élményekkel, kedvező árakkal, számos látnivalóval várja az ide látogatót. A változatosság pedig kézzelfogható, egy kicsi hetvenes, egy kis kilencvenes évek, egy kicsi középkor, egy kis XXI. század, egy kicsi…..
Szinte képtelenség a luxushajókon napozó szőke svéd szépségek helyére képzelni, hogy pont itt, 78 éve családapák százai vágták el gyerekeik torkát, majd megosztoztak asszonnyal egy golyón. És nekik volt igazuk akkor a spanyol Alicante kikötőjében 1939 márciusának végén, mert a túlélőkre a kínhalál…..
Cs 2017.12.08 21:44:45
@csi szi: A 2. világháború utáni általános, világméretű gazdasági fellendülésben művészet volt nem rohamtempóban növekedni, gazdasági berendezkedéstől függetlenül.

Frissítsd az elméleted, mert pl a spanyol gazdaság az utóbbi években szépen növekszik.
Cs 2017.12.08 21:45:22
Leesett az első hó, és itt a ködös időszak. Nyilván ezt mindenki észrevette, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy olyanok is észrevették, akik rettegnek vezetés közben, és/vagy nyárigumival nyomják, még mindig. De most harminccal.  Országúton. És gyűlik mögötte a sor. Megy a paraszt…..
Cs 2017.12.05 16:26:11
@Hari Seldon 2: A kamionokra, illetve pontosan 7,5t felettiekre más sebességhatárok vonatkoznak, mint az autókra. Autópályán 80, lakott területen kívül 70. Egy kamion nem fog neked 100-al menni, mert nem is tud annyival menni, letilt az elektronika 85-90-nél. A régebbieknél, meg ott tachográf, ami alapján visszamenőleg is lehet bírságolni a gyorshajtást.