Adatok
nixe
0 bejegyzést írt és 106 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Gyuri bácsi, miért csak két ezrelék? Legyen inkább négy. "Egyre megy honnan nézed, a négy: egy meg egy meg egy és még egy. A négy számottevő. A négy az sok. A négyesre irigyek a hármasok. Ez ám a szám, sőt mi több, a négy az majdnem öt!"
Ez úgysem megszorítás. Akkor meg…..
A 10 nappal ezelőtt bejelentett 397 milliárdos megszorító kiigazító csomag szavatossági ideje hamar lejárt, mert ma délelőtt Matolcsy egy újabb, 370 milliárdos megszorító kiigazító csomagot jelentett be. A nyáron megtárgyalt, kiszámított, átnyomott hiperszuperstabil 2013-as…..
Ejnye no, ez a huncut Merkel... Valami furmányos női praktikával igazságszérumot csempészhetett szeretett miniszterelnök urunk italába a csütörtöki berlini találkozón. Másra nem tudok gondolni Orbán Viktor szokatlanul nyers és meglepően, sőt: már-már megdöbbentően őszinte…..
A kormány 200 millió forint értékű szerződést kötött az IMF-megállapodás lakossági tájékoztatására. Business as usual, a közbeszerzési eljárás természetesen hirdetmény közzététele nélkül indult, és természetesen egy haveri körbe tartozó cég nyerte meg, az I.M.G. INTER…..
“We are not looking for more fiscal adjustment beyond what the government is already planning, there is no more austerity in our proposals,” Iryna Ivaschenko, the IMF’s representative in Budapest, said in an e-mailed response to questions. “But we think the adjustment can be achieved with…..
A magyar kormány vezető tisztségviselői sorra mondják le részvételüket komoly szakmai fórumokon. Lassan egyáltalán nem mennek emberek közé, illetve (mit nem mondok...), csak olyan közegben nyilvánulnak meg, ahol hajbókolók hada veszi őket körül, s bizonyosan nem szembesítik…..
Kicsit fideszesre sikerült ez a cím, tudom, de hát ez olyan ügy. 78-17: Ennyi a választási regisztráció ellenzőinek és támogatóinak százalékos aránya a HVG által bemutatott szeptember közepi Medián-felmérés alapján. Amint tegnap írtuk, ez a klasszikus 80-20-as ügy, amikor a…..
A magyar néplélek hajlamos borúlátóbban tekinteni saját helyzetére, mint amit a valóság egyébként megkövetelne. Erre a tényre az írástudók zöme is rátesz egy lapáttal, amikor folyamatosan farkast kiált az Orbán-kormány tevékenysége kapcsán. Pedig józanul megvizsgálva az…..
nixe
2012.09.27 13:49:36
Jókedv tekintetében igazán nem panaszkodhatunk, mert meglehetősen vicces hírekkel zárult az elmúlt hét. Lassan jobb ez az egész, mint a rádiókabaré.Olvasom, hogy Orbán Viktor Rómában részt vett egy munkaebéden, amely "mini EU-csúcsnak" is nevezhető, mert azon jelen volt a magyar…..
nixe
2012.09.24 15:27:08
Alaposan felkavarta a közhangulatot Magyarországon augusztusi posztom. Láthattuk, hallhattuk, olvashattuk: a csodálatos magyar B-közép szétfütyüli az izraeli himnuszt, mielőtt elénekelné saját nemzeti imáját. A meccs másnapján, Németh Péteren (Népszava) kívül, senki nem…..
„...gyöngeségem moralizál, / amikor az erőt szidom, / az érdekem moralizál”
(Szabó Lőrinc: Szövetségesek)
Van egy illúzió.
Az a feltételezés, hogy kormányozni annyit jelent, mint hogy valóra váltjuk olvasmányélményeinket.
Ez a forrása annak a…..
A HVG szépen összeszedte, hogy miért kamu az IMF-megszorítás lista, amit a Fidesz a nemzetközi valutaalap szájába ad. Az IMF ugyanis "nem most és nem tárgyalási feltételekként közölte javaslatait a kormánnyal, és több pont minden bizonnyal nem is abban a formában fogalmazódott…..
nixe
2012.09.07 11:31:27
Tényleg nem értem ... Lehozatnak a pártsajtóval olyan kamulistát, amitől összehúgyozzák magukat a fideszes-kdnp-es mezei képviselők, akik az egész IMF-tárgyalásokról annyit tudnak, mint Önök, kedves olvasók: vagyis semmit. A szűk vezérkar összekacsint, hiszen a pontokat ők…..
Hát igen, nyáron nem nagyon írtam a blogra. Ennek két egyszerű oka volt, az egyik, hogy az olimpiát néztem (a közvetítést inkább hallgattam), és ismét rájöttem, hogy a nemzeti öntudatot inkább itt kellene keresni, nem máshol, másrészt nagyon nincs új a nap alatt, ismételni…..
A Bajnai-féle alapítvány tanulmánya szerint kisebb csoda kellene Orbán legyőzéséhez. Tamás Gáspár Miklós egyenesen úgy látja, 2024-ig sem lesz igazi kihívója a Fidesznek. Legújabban pedig - a szocialista tábor teljes reményvesztettségéről tanúskodva - még az is felmerült: a…..
Mint az egyszeri (Moldova) viccben a paraszt bácsi a műrepülés után, most már mi is elmondhatjuk azért ezt………..Nem gondoltam volna.
Kevés ember lehet az országban, aki elhitte 1989-1990-ben, hogy 22 évvel a változások után Magyarország bármilyen autóbuszügyben 24…..
A Terrorelhárítási Központ és vezetője, Hajdu János lassan de biztosan önmaga paródiájává válik. A szervezet megalakulása óta szálka sokak szemében, és a pénzherdáló Q7 törő, szomszédot lerohanó akcióikkal azóta sem a népszerűségi lista csúcsát ostromolják. Elvileg…..
Az nem meglepő, hogy Matolcsy megmagyarázza és próbálja pozitív színben feltüntetni a recessziót. Ezt vártuk tőle, ez ő.
A NER-ben semmi sem lehet rossz vagy negatív!Minden adat csak Nézőpont kérdése!A tündérmesékben a pohár mindig tele van, a magyar változatban is legalább…..
Emlékszik még valaki az Opusnak erre az ezer éves slágerére? Mindegy, mert tulajdonképpen nem is lényeges.
A grafománia görög eredetű szó, jelentése íráskényszer, kóros írásszenvedély, amely esetben az alkotás mennyisége sokszor köszönőviszonyban sincs annak…..
Mert az enyém kifolyik. És ez még az elviselhetőbb tüneteim közé tartozik, az időszakos asztma sokkal súlyosabb, ahol is választhatok: vagy diszkréten megfulladok vagy másfél hónapig permanensen szarul érzem magam a gyógyszerek mellékhatásától. Jó buli, és társak is vannak,…..
Sokáig kellett várni rá, de megérte: nem kizárt, hogy már nyolc év múlva, a trianoni béke századik évfordulóján hivatalosan is fel lehet vetni a revízió kérdését. Ezt Kőszegi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője jelentette be az Erdélyi Magyar Ifjak Borzonton…..
Ej, mi' czudar világot egzisztál ama populáczió, mely a maga nemzethi alakulatát is csupán cziczomátlan isráelitákból képes összebarkátsolni, noha jószerével állnak rendelkezésre gerinczes és délczeg Római Katholikus legények szerte a Kárpáth-Medenczében, kik igaz szívvel…..
Az államilag támogatott keretszámok brutális megvágásának eredményeként az intézkedés ellen tiltakozókkal szemben megindult a hőbörgés a másik oldalon is: „Úgy van, minek ide ennyi diplomás, még egy villanykörtét se tudnak becsavarni, aztán elmennek külföldre mosogatni a…..
Itt van nekünk Simonka György, fideszes országgyűlési képviselő, Pusztaottlaka polgármestere.2010 óta képviselő, sikerült négyszer felszólalnia a Parlamentben (összesen 13 percet beszélt), és egyszer megkérdezte írásban, hogy "Mit kíván tenni a kormány a pénteki…..
nixe
2012.07.25 14:03:37
Ha nem lesz papír meghal a kampusz,
Nem lesz bor és nem lesz krampusz, Nem lesz az égen szivárvány,
Se admin jog se kiáltvány, A közvélemény leüti a fejet,
Az idén is láttunk már mi ilyet, Nem lesz virág és lóvé az ágyon: Nagy bajban van a dékánom! Baj van, nagy baj…..
nixe
2012.07.24 14:10:49
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Most akkor nem mondott igazat? Nem ismerte még mindig az ország helyzetét? Eltitkolták előle a valóságot? A duplája se fáj vajon? Vagy ilyen kis különbségek, hogy fele/duplája itt nem számít? Ahol fát vágnak ott bizony hullik a forgács...